Kérem szépen...

...nagyon úgy néz ki, hogy nyitottam egy új blogot.

Nem tudom, ez mennyiben fogja befolyásolni A világ peremén nyújtott teljesítményemet, hisz' már így is alig írok ide - habár megjegyzem, az új blog indítása és az ide nem írás egy picit összefügg. Másfél éve ugyanis, mikor elkezdtük a blogolást, a nagy tervünk az volt, hogy majd hárman milyen színes kis oldalt hozunk össze: változatos lesz, egyedi lesz, érdekes lesz, mindig megújuló lesz, mert három különböző ember majd az egymástól különböző dolgait hozza ide. A bibi ott volt, hogy, mint az szép lassan nyilvánvalóvá vált, ez csak az én nagy tervem volt, meg talán egy picit fateré, Dinié viszont semmiképpen sem, ő ugyanis nem akart családi vállalkozást ilyen szinten, és még véletlenül sem hozta lázba a huszonegyedik század ezen csodája, a blog, amit akár korunk egyik meghatározó művészetének is nevezhetnénk (erről nem nyitok vitát). Szóval egy ideig próbáltam őt győzködni, hogy ugyan írjon már vagy akármi, de amit az ember zsigerből elutasít, azt úgysem lehet erőltetni, nincs is értelme. Pedig komolyan mondom: nagyon sokat vesztett ez a blog azáltal, hogy Dini megtagadta tőle saját magát, a (világra) érzékeny írásait és csodálatos fotóit. Mert bár a kezdetben kitűzött célt, a színes és változatos blog oldal létrehozását véleményem szerint azért így is elég jól teljesítettük, nekem nagy a hiányérzetem.
Azért indítok új blogot (nem elfeledve a régit), mert kell egy hely, ahol kitombolhatom magam. Egyfolytában firkálok valamit, folyton jár az agyam képregényeken meg minden - és nem hiszem, hogy ez a "hármasblog", ami sosem volt "hármas", elbírja az én hülyeségeimet. Nem, mert kevesen vagyok ahhoz, hogy fater esszéista volta és lenyűgöző szövegei mellett kellőképpen érvényt tudjak szerezni saját, vizuális és egyéb kommunikációra szorítkozó törekvéseimnek. Más lenne a helyzet, ha meg lennék támogatva az öcsém által - de hát nem vagyok. Aki ezt a blogot olvassa, az vagy fater miatt teszi, vagy mert ismer minket közelről.
Ezért indítok egy új blogot kommunikációs hiba címmel. Hogy ez mégis mit jelent, azt nem tudom nagyon megmagyarázni - ezt írja ki nagyon sűrűn a pénztárgép a könyvtárban, ha valami baja van. Ezen felül viszont asszem arra utal, hogy az engem érdeklő dolgok, a képregény meg hasonlók, mind nagyon elszigetelt jelenségek, pedig nagyon is megérik a rájuk fordított időt - csak éppen nincs meg a közönségük, vagyis nem beszélhetünk ideális kommunikációs közegről sender és receiver között, azaz hogy nem nagyon beszélhetünk kommunikációról. Kommunikációs hibáról beszélhetünk. Na persze nem azt mondom, hogy én ezt most majd jól megváltoztatom, nincs is ilyen célom, mindössze, ahogy már mondtam, szükségem van egy helyre, ahol kicsit szabadabban mozoghatok. Ahova sok rajzot tölthetek fel, például.
A világról és az emberekről alkotott lesújtó véleményemet továbbra is ezen a szent helyen fogom közvetíteni, szóval nincs miért izgulni. Így aztán még azt sem döntöttem el, hogy a The Fate of the Librarian sztripeket átviszem-e oda, vagy meghagyom őket itt - beleférnek tudniillik az emberi hülyeség és a képes elbeszélés kategóriába is.
Mindegy, ennyi szófosás után a végszó igazából csak annyi, hogy ha kíváncsiak vagytok a f*szságaimra, pillantsatok rá néha a kommunikacioshiba.blogspot.com oldalra. Lehet egyébként, hogy már holnap abbahagyom, szóval ki tudja.