2009. október 18., vasárnap

Pörgés emléke száll

Október 25-én, vagyis alig egy hét múlva megszűnik a geocities nevű tárhely, és magával viszi a virtuális téren is kívülre (na, az vajon hol a csudában lehet?) az én honlapomat is, melyet egykor, ébren annyit építgettem álmodozva. Ma kíváncsiságból végignéztem még utoljára, hát eléggé kompakt kis világ, sőt nem is kicsi egyáltalán; aki csinálta (illetve aki azt a barom-sok mindent csinálta, amikből ez a honlap is kiágazott), az most furcsa, távoli, és nem is teljesen beszámítható valakinek tűnt nekem: én voltam persze, de nem igazán hiszem el, elveszett azzal az emberrel javarészt a kapcsolatom, nem otthonosak a dolgai sehogyse. Ha tehát elmegy most ez a sok emlék a sehovába, épp a legjobb helyre megy, mondom első megközelítésben: nyilván megy az után az akkori ember után, aki már ott van egy ideje: egyértelműen a seholban van. Így képzelem. De jól van, azért még utánuk nézek alaposabban is. Sőt integetek nekik szívesen.

Nem a jobbik részem az, ami most majd véglegesen útravál, én legalábbis nem hiszem: nem volt az olyan jó rész. Mániás állat volt az a régi ember, ennyi erővel lehetett volna akár tömeggyilkos is. Annál azért ártatlanabb volt szerencsére. Milyen is volt? Hát legfőképp arra emlékszem, hogy harminc éves koromtól ötvenig maratoni futó voltam.— Illetve ez egy dédelgetett képem volt önmagamról szólva, amit még azzal is lehetett fokozni, hogy csupa százméteres sprintekből állt össze az a folyton-maraton. Ez egyébként így is volt, tagadhatatlanul. Nagyon erősnek kellett lennem, hogy kibírtam. Tényleg. De az ilyen élet nem lehet véletlen. Nyilván úgy határoztam egyszer valamiért, hogy majd mostantól keresztülrohanok egyetlen sprintben az életen, lehetőleg körülnézés és megállás nélkül, mert éltem a gyanúval, hogy másképpen nem tudnám végigcsinálni. Élet helyett volt ez a futás. Világos, hogy szorongásból. Hogy nehogy rákérdezzek egyszer is, mi értelme van. Na, ez fejeződött be három éve valamiért. Nirvana. (Amely szó Popper Péter értelmezése szerint annyi, hogy: „a pörgés megáll.”) Megállt, és nagy rémület lett. — De van egy másik képem is erre. Durvább, de lehetőségtelibb. A szájzáras kutya elengedte végre a műcsontot. Sikerült valahogy neki. (Kiverték a szájából. Naná, hogy a fogaival együtt. És vajon most mi lesz?)

Hát az a másik ember csinálta mindezeket, amikről a honlapom beszámol; nem szeretem őt, de teljesítményét megbecsülöm azért. Látom, kreatív volt nagyon, szarból egész várrendszert építő, türelmetlenül türelmes, és dialektika-nagymester is, mivel ellentmondásokból dolgozott mindenekelőtt. Úgy félt az emberek közelségétől, hogy védekezésül egész hadsereggel vette körül magát: komplett partizáncsapatai voltak, melyekkel különböző rítusokat hajtott végre, ezekhez a rítusokhoz pedig titokzatos szavakat rendelt, Heptameron, Versdallam, Troglodyta, Homo homini… Egész mágikus védelmi rendszerek voltak ezek, őrökkel, jelszavakkal, ő pedig ott ült a legbelső zugban, és szervezkedett és folyton elégedetlenkedett: építette, sőt építtette tovább a saját védelmi rendszerét. Merthogy noli tangere.

Nagyon önhitt volt sajnos ez a valaki, hübrisznagybirtokos: úgy vélte, megítélhet és lenézhet mindenki mást: aki örül az életnek; aki tanácstalanul nevetgél; aki nap mint nap elvégzi a munkáját, és nincs igénye vagy ereje többre; a gondolattalanokat; azokat, akik tizenegy órakor már lefekszenek; arról beszélt folyton, hogy neki már egész életműve van, amit akár ki is vonhat a világból, egyik percről a másikra, ha méltánytalanul bánnak vele, és akkor majd jól igazság nélkül marad a világ; zsarolási potenciállá próbálta tehát változtatni még a munkamániáját is, de azt sosem közölte a környezetével, milyen szabályok szerint játssza ő ezeket a játékait, és azt sem, hogy mire vonatkozóan mik a feltételei. Azok nyilván folyton változtak is. Az emberek meg legyenek hiperintelligensek, találják ki. Vagy dögöljenek meg. Dögöljenek meg, ezt kiváltképp sűrűn és átélten hajtogatta. Folyton jósolgatott, mi lesz majd, amennyiben… Na, mindegy: ingerült, felfokozott, ellenszenves alak volt.

Nagyon sok, túlságosan sok igazsága volt persze ennek a szájzárasnak. Mondhatnám, hogy szinte minden lényeges dologban igaza volt. De ez nem mentette meg őt és társait semmitől. És rokonszenvesebbé sem tette, sem az akkori, sem a mostani önmaga előtt.

Pedig nagyon szép dolgokat is csinált a barátaival. Noha kétségtelenül felhasználta őket, megajándékozta ugyanakkor legtöbbjüket egyfelől a közösség, másfelől a létrehozás élményével. (Annyira, hogy azóta is attól kódulnak. A pörgés megállt, és ők azóta sem találnak igazit, másikat.) A védelmi rendszer korántsem csak ocsmányság- és rutinelhárító rendszerként funkcionált: szarjelző készüléknek egészen kiváló volt, de igazából, ténylegesen Perelin készült ott a főtroglodita vegykonyhájában. Perelin, az Éjvadon. (Elolvasandó A végtelen történet. Írta Michael Ende.)

Ennek az egésznek a dokumentumai ott vannak ma még a honlapon. Szépek, tagadhatatlanul; de azért már távoliak nekem. És ott vannak az utolsó idők megkeseredett próbálkozásai is, jeléül annak, hogy az a régi ember nem halt meg azért olyan könnyen. A közösségét ugyan kényszeresen leépítette maga körül, nem is nagyon tehetett mást; de megpróbált újabbat, virtuálisat kiépíteni és megszólítani újabb és újabb embereket. És csak nehezen: sziszegve, dühöngve, gyűlölködve fogadta el, hogy ezek már nem sikerülhetnek neki. Hogy ő már így vagy úgy, de le van mészárolva. Írta a felemás korlátokat, melyekben kegyetlen iróniával próbálta eltakarni a gennyedző sebeit. Visszaolvasva több mint borzasztó olvasmányok. A széthullásközeli magány dokumentumai. Bármennyire jól sikerültek is olykor, mint írásművek: jobb, hogy eltűnnek szem elől. Egy régi tanítvány (nem tudom pontosan, ki is lehet) most dícsérte meg őket éppen, de én nem örültem nagyon. Mást kellene írni, mást kellene csinálni. Próbálkozom. A padlóról végleg felkelni végre: és újfent padlógázzal, mert másképp onnan már nem lehet.

Mindez fog is nekem sikerülni. Kár, hogy a László ebből már nem sokat profitál majd. (Kétszer nem lépünk ugyanabba a.) A megmaradt barátaim azonban bizonyosan.

13 megjegyzés:

. írta...

Publikus, hogy mért szűnik meg?

barna írta...

A geocities egy tárhely, olyan, mint sok egyéb társa, és most megszűnik. Nem tudom, miért, biztos nem éri már meg nekik. Tudtuk ezt már fél éve, közölték velünk, minden felhasználóval közölték. Tisztességesek voltak. Rég odébb költözhettem volna egy házzal, ha igazán érdekelne még, amit régen csináltam. De már nem nagyon érdekel. Erről írtam épp. Ha valakinek kell onnan valami, pár napig még le tudja magának menteni. Vannak ott príma dolgok, tudom én. Sőt csapatdolgok is, korántsem minden az én írásom ott. Szerzőként, felbújtóként és gyűjtőhelyként is funkcionáltam.

Gergő írta...

Elmész a p******. Hogy tud egy ilyen ember ekkora f******kat írni a múltjáról, csak mert megszűnik egy sz**** tárhely?

. írta...

Gergő: most legalább egy kicsit összekapjuk magunkat. Amíg itt voltak az írások szabadon, elvoltunk vele, tudtuk, hogy vannak, de most olyan lett a helyzet, mint az aranybánya elárasztás előtt. Menteni kell.

És igazán rendes tőle, hogy most szólt!
Szólhatott volna egy nappal is előtte.

(Ebből pl. én azt látom, hogy mégsem utálja annyira a zembereket.)

barna írta...

Gergő, abban az egyben biztos voltam, hogy nálad kiverem majd a biztosítékot.

Pedig én a csapatról, a barátokról semmi rosszat nem írtam. Mégpedig azért nem, mert már nem is gondolok. Sőt, sőt: le a kalappal. Tudták ők, vagyis hát tudtátok, mi történik, hogy mi ebben az egészben az, ami az én szólótáncom... Nem volt akkoriban nektek sem minden oké, ami én voltam. Részeg üvöltözések, csapkodások, örökharagok, az is én voltam. De eltűrtétek. És az a rész megy most el, szerintem: viszi a jót, rosszat. De én még maradok. Szerintem pont hogy a jobbik részem marad. (Na jó, ez most önhittség volt megint.)

Most más lesz, majd meglátod, ezer dolog lesz megint, ha akar lenni, csak terrorizmus nem lesz bennük a részemről, legfeljebb nagyon szolid formában. Mi baj lenne ezzel?

Szólni meg azért nem szóltam erről a tárhely-megszűnés-dologról korábban, mert jobbára eszembe sem jutott. Tegnap jutott csak eszembe, mert véletlenül találkoztam egy régi barátommal meg a gyönyörű lányával, és három órát beszélgettünk, és az ilyesmi engem újabban megint elvarázsol. Tudtam beszélgetni, például: mekkora újdonság ez! És eszembe jutott sok dolog a régibb időkből, amiket ő csak távolról követett, és gondoltam, mondom majd neki, hogy utánamnézhet ezen a helyen, ha akar. Hogy ne csak a rákról meg a most is folyamatos szörnyűségekről legyen szó. És akkor felfogtam, hogy nem lesz már hol nézelődni. És végül hazajöttem, és pár óta tökölés után ez az írás lett az egészből.

Pepe írta...

Valaki archiválja a blogot?

És hogy fog akkor kinézni ez a profitálás dolog? Csak hogy egy kis vulgárpozitivista hangot is megüssünk, és a hiányok helyett a jelenlevő/eljövendő dolgokról is essen szó.

Plusz, leszel te még igazi, nagyon sok idővel rendelkező nyugdíjas, aki szeretné értelmes dolgokkal (ne adj' ég: emberekkel) eltölteni a napjait. =)

Névtelen írta...

Gergő, nincs igazad. Barna nagyon pontos és (önmagával) kíméletlenül őszinte nekrológot írt. Nem is fogom válasz nélkül hagyni, csak most már késő van... de érdemes lenne ehhez hozzászólni a másik oldalról is. Én fogok, és az nem merül majd ki három bazdmegben. ezek komoly dolgok voltak, életre szólóak, bár én mindössze kb. 6-7 évet éltem át ezekből (úgy értem 2006-ig... vagy 2007-ben is még volt tábor?, akkor eggyel többet...) de talán a leghosszabb idő így is nekem jutott. A diák-barát oldalról. Mindegy, majd írok pár sort.

W

(aki nem tudná, de esetleg érdekli: a fotón a középső vagyok)

Névtelen írta...

Barna, amikor először beszéltünk valami hasonlóról, akkor előszöris megijedtem, aztán nosztalgiáztam, aztán megértettem, hogy az sehogy se mehetett volna tovább, függetlenül mindentől. De amikor legutóbb találkoztunk, azt gondoltam, hogy túlvagy ezen - már csak a helyváltoztatás miatt is. Most meg látom hogy nem. Furcsa. Akárhogy is, szép volt tőled, hogy egyáltalán eddig birtad. Nekünk szép emlékek, neked az egész értelme, hát nem csoda, ha kicsit elbillent a mérleg. Kuli

barna írta...

Kuli! Szerintem nagyjából túl vagyok. De egyébként: mikor van túl valamin az ember? Az első válásomon se vagyok túl bizonyos értelemben, pedig több, mint 30 éve történt!

De szeretném világossá tenni, hogy ezt a bejegyzést én nem végtelen öngyötrések közepette írtam. Csak eszembe jutott ez a honlap-dolog, és hogy valóban a múltam/múltunk jelentős része, nagyjából 15 év van ott - most még - azon a honlapon. És becsületesen igyekeztem erről írni, főképpen erről a régi emberről, akivel már nem szeretnék teljesen azonos lenni, és szerintem nem is vagyok. De ez a dühöngő őrült-ségre vonatkozik főképp. Ami volt, amit csináltunk, annak nagy része világbajnok dolog volt, és azt mind vállalom. Sőt: büszkeség. Csak nem lehet folytatni őket, másba kell fogni. És ez meg is fog történni. Most világosabb?

Pepe: van néhány elképzelésem. Be fogok számolni róluk rövidesen. (Egyre közülük csak emlékeztetnék most mindenkit, mert az ismert. Egy kicsit ciki lesz: Az én Magyarországom/2. Znajka elkezdte, meg hát én, senki másról nem tudok.)

Névtelen írta...

nem hiszem,

hogy tudnék valami okosat mondani ezekről a dolgokról, hiszen (asszem) én is benne voltam a pörgésünk, örvénylésünk közepében, az én hiúságaimmal, szándékaimmal, nagy önzésemmel. meg szeretnék továbbra is benne lenni.

abban bízom, hogy nincs itt az összegzés ideje. milyen szomorú volt a troglodyta megszűnése pl.! de túléltük, rengeteg új dolog született azóta, és elvárom barnától meg titőletek, hogy tovább teremtsük, amibe belekezdtünk.

kurva nagy szerencsénk, hogy barna belevitt minket a pörgésbe. nélküle nagyon szánalmasak lennénk (lennék). jó lenne, ha valamennyit vissza is tudnánk (tudnék) neki adni abból, amit adott. pörgést.

padlógáz? nem tudom, mit jelent, de jól hangzik. egy múzsa neve? allah akbár? a lónak a gáza?

akkor lógázzal előre!

lala

barna írta...

Szuper, lógázzuk csak, amit lógázhatunk. Ameddig lógázhatjuk.

Ez volt eddig a legjobb, a lógáz. Meg az emlékeztetés a nyugdíjaséveimre. Végre bejött a humor-oldal is.

Gergő írta...

Mindannyiunkat fater vitt bele a pörgésbe - de mikor ilyesmiket ír, én inkább csak forgolódom.
Egy zseninek egyvalamihez nincs joga: nélkülözhetőnek beállítani magát.
A régi fater nyomult és volt egója. Ettől még meg tudnék barátkozni ezzel az újjal, ha nem akarná folyton eltüntetni a régit. Az egy faszacsávó volt ugyanis.

Névtelen írta...

Basszus, rosseb, par napig nem jottem fel netre (csak a szokasos, most epp hanytunk :/ ), Peter tegnap este elkezdte menteni, de mar nem volt fenn az egesz cucc :( pedig en moho vagyok es kellett volna mind! :(((

Amit irtal, Barna, azzal sok szempontbol egyetertek. A regi szep idoknek en is boldog haszonelvezoje voltam, szar hely lenne a vilag, ha nem mukodnenek benne ilyen emberek, az reszletkerdes, hogy neha kicsit nehez veluk meg nem normalisak. De valo igaz, hogy ha ezt evtizedekig csinalod ilyen tempoban, ennyi vasat a tuzben es labdat a levegoben, az elobb-utobb odab*sz es te is szetegsz. OK, hogy ami nem ol meg, az erosit, de veszelyesen kozel lehet kerulni a mondat elso felehez.
A kinlodas es karomkodas reszet en kevesbe latom at, akkor mar fenn voltam a hegyen joreszt. De szerintem nemcsak te, a vilag is megvaltozott kozben. Nem vagyok egy paragep es mindig be szoktam szamitani a "bezzeg a mi idonkben" effektust, de olyan ordas hirek szallingoznak, kezdek kivancsi lenni, hova is jovok le eccermajd...
Szvsz vedekezes nalad nem az emberekre iranyult, mint inkabb a sajat szerepedre. Mindig mondtam, hogy mesternek tartalak, no de persze nem a keleti, koldoknezos-nirvanas, mint inkabb az utonjaro, kereso, garaboncias tipusbol. Megvert az isten annyi tudassal, izlessel es magiaval, amivel csak ugy ellenni nem lehet, es neked ahhoz van tehetseged, hogy masokban is felszitsd a tuzet. Persze csak a magam neveben nyilatkozhatok, de nem hiszem, hogy ettol nekunk barmi bajunk is lett volna. Sot, ugy latom, eleg sokan profitalnak belole. Ebben en most jokora lemaradasban vagyok, ez most egy masik kor, amit futok, de bizom benne, majd eljon mindennek az ideje.
Neha pihentethetned kicsit a kincstari pesszimizmusodat. Padlogaz tolem johet. Hallottam egy jot mostanaban: "ha a padlon vagy, vegyel fel onnan valamit." Nosza.

CC