CsT

Gondoltam, most megint ideteszek némi híradást. Itt tart most a CsT-buli, a Front már megvolt, jön a Jóslat.

Nagyjából így magyarázok ott ilyen alkalmakkor, majdnem senkinek, de kézzel-lábbal. A fotósnak. És nagyon jól elvagyok.

Úgy nézem egyébként, hogy a duplalemezes Utóirat is lemegy még 2008-ban. És akkor már közeledünk a rendszerváltáshoz.

Úgyhogy, cetlik a falakról (úgy emlékszem, kék, aztán meg libafos-zöld):


2008. november 28-én, pénteken 16h-kor: Frontátvonulás

„A feladatok leosztása folytán én vagyok kettőnk közül az, aki járom az országot, és rengeteg helyen találkozom az emberekkel, a dalok figyelőivel. Én is figyelő vagyok mindig, mert soha se tudom biztosan, hogy a vállalkozásunk állja-e még a próbát. És egyre riadtabban jeleztem Gézának, hogy a figyelem túl nagy, szinte kibírhatatlan. Megijedtem, főleg attól, hogy csak várakozás és várakozás, hogy csak az nő egyre, mintha nem is csináltunk volna semmit. Bennem meg már a fáradtság. És a beszélgetések, nem is tudom, hogyan lehetne ezt összefoglalni. Ritkán jövök el egyedül előadás után, akik még együtt maradnak, azok elől nem sietek el, beülünk valahova. Hát olyanok ezek az asztaltársaságok, mint megannyi tanácstalan vezérkar, főtisztek, sereg nélküli stratégák, akik nem tudnak dönteni semmiben. Ezer kérdésük van… és én mindig tudtam, hogy a dalok nem válaszok, nem megoldások, csak megfogalmazások. De mégis mindig úgy ültetnek le a székre, hogy akkor most vacsorázzunk meg, igyunk egyet, aztán pedig álljak fel, és mondjam tovább. Hogy mi a megoldás. Hogy ha ilyen pontosan tudok mindent, ha tudom, hogy nem mennek innen vonatok, akkor mondjam meg, hogy végül is mi van. Most már nincs színpad, nincsenek mikrofonok, itt ülünk egymással szemközt, hát most már elárulhatom. Titkokat gyanítanak…”
(Cseh Tamás szavai a Frontátvonulás idején, 1980 körül)


2008. december 5-én, pénteken 16h-kor: Jóslat

Ez az első lemez (egyébként a hatodik), amely valami más HELYETT jött létre. Antoine és Desiré metróbeli bolyongásai helyett megint csak dalfüzér. Szép, finom, és csak olykor ironikus dalok gyűjteménye.

Ezen a lemezen hallható az egyetlen Párizsban írt dal. (Weöres-motívumokkal.)

Ezen a lemezen van az a dal is, amitől Auschwitzot járt emberek rosszul lettek.

Ezen a lemezen van az a dal, amely egy hangyáról szól. (Ezt itt csak Mária érti.)

Itt van a gyerekkor-dal, amin csak bőgni lehet.

Itt mondják el a legjobb vicceket.

Itt hallhatunk arról, milyen volt az az év, amely tele volt nőkkel, de egyre sem emlékszünk közülük. (Átlagos?)

Itt van az a dal, amelyben többször egymás után legyártódik a Megváltó.

Ezen a lemezen hallható az utolsó dal, amit együtt írt Cseh és Bereményi. (Legalábbis a 89-es újrakezdésig, de újrakezdésről akkor még ők se tudtak.)

Pécsre utazunk, patak csobog a kövek alatt, csilingelnek nekünk a pénztárgépek, forr és buzog a klorofill, felhúzzuk fejünkre az égboltsapkát. Kicsit csapkodjuk fehér botunkkal az úttestet. A dalban éppen tízen. De épp úgy, mint most, tízmillióan.

Ennyi, nagyjából.



(Zárás: valaki megkérdezte tőlem a tanáriban most hétfőn, hogy megy a Cseh Tamás-sorozat. Teremy Kriszta volt egyébként, akivel mégiscsak összefűz némi közös múlt. Mondtam hogy hogy. És ő azt mondta erre, hogy ő nagyon csodálja, hogy én még a Lászlóban nem dobtam be a törölközőt. Dehogynem, feleltem, már rég bedobtam.


Senki más engem erről még nem kérdezett. Galamb Zoli mondta csak, hogy a Mélyrepülésre ő is eljönne majd.


A projekt halott, tudom. Vagyis halottnak tartják. És akkor viszont nem halott, mert nem hagyom. Végig fogom csinálni.

Nem biztos ám, hogy a projekt a halott.

Ma meg egy diák kért tőlem erről interjút, és kérdezte, mi a célom. Mondtam, hogy eredetileg az volt, hogy néhányan eljöjjenek. Viszont minden célt át lehet fogalmazni a valóságnak megfelelően. Úgyhogy most már az a cél, hogy a fiamnak megmutassam ezeket a dalokat. Már ameddig őt is érdekli. De érdekli. És ha még bevetődik valaki, hát persze hogy örülök neki.)