2010. április 16., péntek

Peloni

Meghalt Popper Péter. Nekem ez elég rossz hír. Nagyon fontos volt nekem; mindegy, miért. Nyilván valami kompenzáció. Pótapa-program. Lajos barátom bizonyos, hogy ezt fogja mondani.

Fogok most sokat tűnődni őrajta, végiggondolom, ha még képes vagyok ilyesmire, mi is fontos nekem ennyire belőle. Mások is megteszik ezt az elkövetkező hetekben, rengeteg ömlengés, közhely, kötelezően szép mondat landol majd a nyilvánosságban, na és persze borzalmasságok is: egyes kommentekben, látom, már útnak is indultak. Mindegy, ilyenkor így megy ez, majd abbamarad. Ő nem egy ország kedvence volt, csak annak egy részéé. Tett érte ő is, hogy ez így legyen, tökös öreglegény volt; bár egyértelmű, hogy ellene meg úgyse tudott volna tenni semmit. Úgy és oda született, ahogy és ahova.


Nekem mérhetetlenül fontos ember volt, még olyankor is, amikor – néha – évekig nem is olvastam; de vajon miért? A választ most nem tudom hirtelen összeszedni, de egyet azért mondok. Mert voltak ilyen szövegei, nem is kis számban, mint amit most az általam sebtében elérhető készletből iderakok.

Azt mondják, túl sokat írt, önismétlő, felületes, az összes gondolatát, poénját, történetét és idézetét eladta hatvanezerszer. Tanár volt és előadó és író, úgyhogy ezt tette bizony. És sok gyengét írt valóban. Na és amikor nem? Mert kegyetlen jókat is írt bizony, olyankor még a pontosvessző is tartalmakat közvetített.

Most majd fognak róla mindenféle megemlékezéseket írni, de fog-e valaki ilyent, mint amilyet ő írt Mérei Ferencről? Jó kérdés, és ráadásul - egy idő múltán - elég pontosan ellenőrizhető lesz. Türelemmel várok.

Valaki a régi Olümposzról

Arra a kérdésre, hogy a Sorbonne-on szerzett diplomájával miért él Magyarországon, Mérei Ferenc azt felelte:
- Ha egy nyugati kultúrájú zsidó nem félti a bőrét, akkor nincs számára értékesebb hely, mint Magyarország. Ebbe az országba, szűnni nem akaróan, háromféle kultúra tör be és keveredik: a nyugati, a keleti és a balkáni.
Franciaországból időben hazatért, hogy orosz földre vihessék munkaszolgálatra. Onnét tért vissza 1945 tavaszán, mint a hadra kelt Vörös Hadsereg századosa, a sereg magyar nyelvű lapjának a munkatársaként Illés Béla főszerkesztő mellett. Igazgatója lett a Fővárosi Pedagógiai Intézetnek. A pszicholó¬gia és főként a pedológia ellen indított szovjet ideológiai offenzíva hatására kidobták. Később, egy interjúban Szilágyi János megkér¬dezte, hogy miért fordult szembe a Rákosi-rendszerrel.
- Mert bántottak - felelte vidor őszinte¬séggel. - Ha nem bántottak volna, nem kerülök szembe velük. Sajnos későn kaptam az információt a szovjetben végbement ideológiai változásokróL Lekéstem a csatlakozást.
- Hogyan élt a hatalmával, amíg módja volt rá?
- Rosszul. Nagyon rosszul.
Ez a beszélgetés a kegyetlen őszinteség riportja volt. Méreinek már nem volt vesztenivalója.
Amikor nem volt a hatalom kedvence és börtönben sem tartózkodott, legtöbbször akkor is úgy tűnt, hogy „büntiben” van. Ilyen¬kor az Országos Műszaki Könyvtártól kapott oltalmat és némi megélhetést. Fordítóként dolgozott.
1956. október végén híre ment, hogy a bölcsészkaron szervezi a Nemzetőrséget. Egy barátommal felkerestük. Lapos, talán kissé sunyi tekintettel mért végig minket.
- Hozzám akkor jöjjetek, fiúk, ha a ti nya¬katokban is lóg... egy olyan gitár, ahogy ti mondjátok.
-Mérei elvtárs! Az oroszok Tökölön és Soroksáron vannak!
S szólott a Vörös Hadsereg egykori századosa:
- Elverjük őket, mmt a kétfenekű dobot!
Úgy tűnt, hogy extázisában nem teljesen beszámítható.
Azután megint a Műszaki Könyvtár, és 1958-ban tíz év börtön a magyar értelmiség segélykiáltása Európa értelmiségéhez vagy hasonló című dokumentum külföldre juttatá¬sáért. Több tanítványa vele bukott, például Nemes Lívia, Kántás László is. Négy évet ült nagyszerű emberek, például Göncz Árpád, Litván György társaságában. A szóbeszéd szerint még klubot is alapítottak, oda nem vették be Gönczöt, mert ő nem hedonista alapon ült a sitten.
Kiszabadulása után a szakma többsége el¬kerülte, mint a pestisest. Első nyilvános szereplésére a Gegesi Kiss Pál igazgatása alatt működő SOTE 1. Gyermekklinika Pszichológiai Osztályán került sor, P. Liebermann Lucy híres kudarc-szemináriumán. Ezen a szemináriumon csak elméleti anyagot vagy kudarcba fulladt pszichoterápiát lehetett re¬ferálni. Sok külső kolléga is szerepelt ezeken az esteken: Szalay Sándor, Koronkai Bertalan, Pertorini Rezső, Hirsch Margit, Farkasházy Menyhért és még sokan mások. Mérei az agresszióról tartott előadást.
Abban az évben ugyancsak P. Liebermann Lucy módszertani szekciójában mondhatta el Mérei a börtönben önmagán végzett álomkísérletét. Hozzászoktatta magát, hogy egy éjszaka többször felébredjen. Így sok álmot tudott fülön csípni. Megtanult a sötétben írni. Csak a manifeszt álomtartalmakat elemezte szociometrikus módszer szerint: kivel, hányszor álmodott. Kezdetben álmainak fősze¬replői az otthon maradottak voltak: felesége, lányai, szerelmei, barátai, munkatársai. Ám egy fél év után megritkult előfordulásuk, és helyüket a smasszerek, a zárkatársak, a nevelőtiszt és a börtönorvos foglalták el. Szabadulása után megint kellett néhány hónap, amíg álmainak szereplői újra a civil élet figurái lettek.
A végtelenül ostoba kormányzat csak arra vigyázott, hogy ez az ember, akit Isten már fogamzásakor professzornak és tudósnak teremtett, nehogy a felsőoktatás közelébe ke¬rülhessen. Ezért az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet pszichológiai laboratóriumát bízták rá, amit Mérei rövid idő alatt az ország legtekintélyesebb klinikai pszichológiai mű¬helyévé fejlesztett, klinikai szakpszichológusokat képező, nem hivatalos, posztgraduális egyetemmé. Mérei laborjában, tanfolyamain gyakorlatilag minden diák és fiatal oktató megfordult.
- Tudod - mondta egyszer -, az én pedagógiai tehetségem abban van, hogy a legfafejűbb embert is be tudom valamilyen szakmai tevékenységre programozni.

A nők mind szerelmesek voltak belé. Ezek a szerelmek nem voltak titkosak. A lányok feljártak Méreiékhez, és ha valami kongresszus vagy pszichoterápiás hétvége adódott, mindig a lányával ment közös szobába, aki aztán cserélt a kitüntetett hölggyel. Ama bizonyos őszinteség-interjún mondta Szilágyi Jánosnak:
- Nagyon-nagyon hálás vagyok a feleségemnek, mert gyönyörű házasságtöréseket tett nekem lehetővé, igen kevés bűntudattal.
Ugyanekkor Szilágyi megkérdezte tőle:
- Tanár úr! Mindenütt Mérei zsenialitásáról hall az ember. Hol a nagy mű?
- Kedveském, nincsen nagy mű. Nincs is rá szükség. Néhány gondolatom, felismerésem bekerült a nemzetközi pszichológiai élet vérkeringésébe, és ez elég. Nálam másról van szó. Én a pszichológiában tanultam meg a tudománynak és a művészetnek azt az érintkezési pontját, szintetizálási lehetőségét, ami kielégített.
Egyszer a lakásán csodálkozva nézegettem azt a sok száz fényképet, ami dolgozószobájának a falait borította.
- Tudod - mondta -, szeretek emlékezni. Meg aztán... Akit túlél az ember, azt legyőzte. Még ha a saját bátyja is. A fényképek között vannak a győzelmi trófeáim.

Két nagy összeveszésre került sor közöttünk. Az egyik a Zazzo-könyv miatt robbant ki. Magyarországon talán először jelent meg egy kötetnyi Zazzo-tanulmány. Én lektoráltam. A könyvhöz Mérei írt bevezetőt. Lektori minőségemben kifogásoltam a Mérei-tanulmány egyetlen mondatát. A Gondolat Kiadó zengett Mérei dühös ordításától.
- Te Popper! Te rosszabb vagy, mint egy sztálinista cenzor. Mit képzelsz te magadról? Te az én szövegemet kifogásolod?
- Figyelj ide, Feri. Ne kiabálj velem. Én ezért a lektorálásért háromezer forintot kapok. Megvagyok nélküle. Visszaadom a megbízásomat. De, tudod, akad Magyarországon pszichológus, aki csak azért rohan taxival a pártközpontba, mert nincs helikoptere, hogy bemószerolhasson:
- Nézzétek, alig jött ki Mérei a sittről, már megint miket ír! - Ez neked se tesz jót, meg a pszichológiának sem.
Még dohogott egy sort. Aztán:
- Na, mutasd azt a mondatot!
Az a mondat valahogy így hangzott: "A kommunista tudós nem annyira műveli a tudományt, mint inkább kritizálja. Ezért szerepe a kasztrálóéhoz hasonlít.”
A második összeveszés bonyolultabb volt. Közös barátunk, Gera György író és műfordító, valamint felesége, Réti Andrea nagy francia vacsorát rendeztek. Volt csiga - már hetek óta gyűjtötték a közeli erdőkben -, volt békacomb, kagyló, minden, ami szem-szájnak ingere. Gera abban az időben a Le Monde magyarországi tudósítója volt.
Én késve érkeztem. Mérei az egyik pamlagon ült, és szorgalmasan barátkozott egy fekete címkés cseresznyével. Maga mellé parancsolt.
- Popper, ülj csak ide!
Odaültem és én is cseresznyézni kezdtem, hogy behozzam a lemaradásomat.
- Mondd, Popper, tulajdonképpen ki vagy te? Gyakorló klinikus? Tudós? Literary gentleman? Esszéíró? Ambiciózus kis politikus?
- Mi ezzel a baj? Picassónak is voltak igen eltérő korszakai. Sokféle stílusban festett.
- Igaz. Csakhogy én nem látom benned azt a picassói tehetséget, ami ezt megengedheti magának.
- Hát akkor mondjuk azt, hogy én egy Magyarországra szakadt indiai jógi vagyok. Eltévedt inkarnáció.
- De akkor miért kérsz részt a hatalomból? Azt utálom benned és a Kunban, hogy részt kértek a hatalomból, miközben az elit és finnyás uraságokat játsszátok. Biztos a világot sem akarod megváltani.
- Nem, Feri. Én még magamat sem tudom megváltani.
- Akkor nincs jogod semmiféle hatalomhoz.
- Szóval választanom kell?
- Választanod!
- Te választottál?
- Választottam. .
- És hű maradtál a választásodhoz?
Akkor már indulatos lett. Talán mindketten föl is álltunk. A csódálkozó szemű pipik és a Mérei-görlök aggodalmas pofával vettek körül minket.
- Tudd meg, hogy hű maradtam. Amikor ti mind behúztátok a fületeket és a farkatokat, én, Mérei Ferenc álltam ki a magyar értelmiség becsületéért.
- Feri, csak nem a peredre gondolsz?
- Arra gondolok és a börtönben töltött évekre.
Eddigre bennem is sok alkohol volt. Aljassá váltam.
- Tudod, Feri, te tulajdonképpen nagy hálával tartozol a bíróságnak. Ha én lettem volna a bíróság elnöke, az első öt percben megöltelek volna!
- Mit beszélsz?
- Felolvastam volna: A Népköztársaság Bírósága államellenes tevékenység ügyét tárgyalja. Elsőrendű vádlott X, másodrendű vádlott Y, harmadrendű Z..., tizenhetedrendű vádlott Mérei Ferenc, akinek a cselekménye olyan jelentéktelen, hogy a bíróság eltekint ügyének tárgyalásától. És akkor te a szívedhez kapsz, és infarktusban elhalálozol.
Diadalmasan néztem körül, a részegek hülye mosolyával. Ám Mérei reagálása kijózanítóan váratlan volt.
- Igazad van. Ezzel az átkozott hiúságommal egy életen át nem tudtam elkészülni.
Megfordult és otthagyott.
Lélekben ott feküdtem leütve és kivégezve. Kétségbeestem. A sárga földig leittam magam. Halványan arra emlékszem, hogy egy idegen lány előtt térdelek, ölébe hajtom a fejem, és életem kínos titkairól gyónok neki. Máig nem árulták el nekem, hogy ki volt az a lány. Lefektettek aludni. Hajnalban magamhoz tértem. A buli még tartott, de már fáradt volt a hangulat. A leevett asztalhoz tartottam. Egyszer csak mellém lépett Mérei. Két stampedli cseresznyét hozott. Az egyiket a kezembe nyomta.
- Ne bántsuk egymást. A lényeg egy. Mindketten arra tanítjuk a fiatalokat, hogy az embernek joga van az életörömhöz. Proszit.
Ittunk. A látóhatár kitisztult. A kitáruló hajnali ég alatt megvillant valami, talán a halhatatlan olümposzi istenek mosolya.
Élete utolsó éveiben életművéért megkapta a "tudományok doktora" fokozatot, idétlen jóvátételéül a múlt bűneinek. Azután jött egy agyvérzés, amiből gigászi akarattal összeszedte magát. Újra megtanult rágni, beszélni, tanítványainak, különösen Illyés Sándornak a segítségével. De már csak árnyéka volt egykori önmagának. Akkor egy portréfilmet készítettek róla, törékennyé vált öregemberről, akinek lényén még mindig átfénylettek a szellem generálisának arany csillagai. Jóval a halála után, a Bálint-házban vetítették egyszer ezt a filmet. Mellettem ült Falus Ferenc orvos, nagydarab, nagyon férfias, szép fiú. Mérei tanítványa. Amikor világos lett a teremben, azt mondta:
- Legalább jól kisírtam magam.
A szakmai trónutódlás kérdése sokáig vitatott volt két legismertebb tanítványa között. Én, az outsider úgy véltem, hogy utód nélkül ment el. Méreiről mindig Leonardo da Vinci egyik tanítványának, Cesare da Sestónak a szavai jutottak eszembe.
- Leonardo tanítványai. Mi szegények. Csirkék sasfészekben. Ő buzgón magyarázza nekünk a repülés szabályait, és mi minden utasítását betartva mozgatjuk a szárnyacskáinkat. Csak éppen felrepülni nem tudunk.
Temetésekor, az óbudai zsidó temetőben, Bagdy Emőke és - ki tudja, miért? - én helyeztük el sírjára a Magyar Pszichológiai Társaság koszorúját. Úgy tudom, Mérei ateista volt. A legtöbb, amit remélhetünk, hogy diszkréten elfordulva mosolygott rajtunk.

Popper Péter: Holdidő. Saxum Kft., 2001. 168. - 177. o.

4 megjegyzés:

. írta...

Találtam egy jó beszélgetést, ami nem véletlenül jó, hanem, mert Szegő András készítette

Majd megkeresem A KŐ, A VÍZ ÉS A KUTYA VHS filmet is, amit még Árvai Jolán csinált.

EZ meg az a 2 perc, amit mostanában többször megnézek.

barna írta...

Nagyon fontos film, és nem csak Popper miatt. A története is érdekes. 2000-ben készült, Árvai Jolán Popper barátja volt és producer, a filmet tehát volt módja elkészíteni, viszont egyik tévé sem volt hajlandó levetíteni. Orbán-kormány volt, már az ő emberei ültek mindenhol (leszámítva a kereskedelmiket, de azokat meg eleve nem érdekelte az ilyesmi - nem pénzes produkció). Poppert akkor már két éve kirúgták a tévétől, ahol sikeres műsorai mentek, a már elkészült felvételeket se engedték lejátszani. Büdös komcsi, így járt. Maga mesélte, és nem is volt nagyon megütközve. Viszont az, hogy a róla készült filmet se tudta megmutatni az embereknek, az nagyon bántotta, ezért elkezdte szervezni, hogy barátokon keresztül elvigye azért, ahova tudja. És ő maga is elment ezekre a helyekre beszélgetni. A Lászlóba is eljutott így, elég jól sikerült vetítés és beszélgetés volt. Állta a sarat, de nem volt könnyű neki, mert a gyerekeket szemét módon felpiszkáltam, hogy a Popper imádja a kemény kérdéseket, akkor van elemében, ha konfrontálódhat. Ami egyébként igaz. Így sikerült őket rápörgetni erre a délutánra, és kérdeztek is olyanokat, hogy a Popper is meg volt azért lepve kicsit. Jó volt. Eljött vele Árvai Jolán is, nagyon helyes nő volt, igen közeli viszonyban álltak. Ő vezetett. Popper akkor épp elég nehezen mozgott. Sok dologra emlékszem, de főleg arra, hogy nekem maximálisan sikerült kivívnom Popper ellenszenvét, mert én is olyanokat kérdeztem... Nem voltam belesimulós házigazda, vinnem kellett a szerepet a gyerekek előtt. Mindegy, ez volt. Nagyon örültem, hogy megmutathattuk a gyerekeknek, vagy 50-60 kölyöknek. Később más helyeken is mutogattuk a filmet. Az egyik legjobb portré, amit valaha láttam.

Névtelen írta...

MTV Videotár- Popper Péter utolsó üzenete

barna írta...

Igen. Csak idegesítő az ürge hangja, ahogy olvassa.

Úgyhogy iderakom magát a szöveget is, hogy olvasni is lehessen.

*
Barátaim, fiam, lányom, szerelmeim, munkatársaim, szétszórt rokonaim, akik még itt-ott megtalálhatók vagytok, Magyarországon és a világ legtöbb országában, egyre magányosabban és egyre öregebben. A történelem által széttaposott öt nagy család, a Popperek, a Mandelek, a Najovitsok, az Ádlerek és a Buriánok maradványai. S a periférián még a Spitzerek. Kik ezek az emberek? Főként magyar, német, cseh, erdélyi származásúak, akikből az első világháború idején a honvédség hősei, majd a fasizmus alatt a zsidóság halottai lettek.

Márai azt kérdezte: össze tudod-e rakni még a Margitszigetet? Én azt kérdezem: össze tudod-e még rakni a családot, engem? A nagypapákat, a nagymamákat, az unokatestvéreket, az orvosokat, a rabbikat, az Aréna úti meg az apostagi és az Ercsiben egykor működött zsinagógát? A péntek estéket, a hosszúnapot, a purimi és a hanukai játékokat.

S mert a közelmúltban történt valami velem, megkérdezem: vajon jól emlékszem-e Lucifer kérdésére Ádámhoz? Nos, vitéz uram! Nem borzogat egy kissé furcsán a torz képű halál hideg szele?

És én felelek: borzogat.

Nagypéntek éjszakáján túlságosan hirtelen és agresszíven ért az, amit Déry a végzet végső ebtámadásának nevez. Szívroham, gyomorvérzés, vesevérzés, általános ízületi gyulladás egyidejűleg. Intenzív osztály, dialízis és mindmáig tartó folyamatos beszélgetés a halállal. Várjuk meg, amíg néma csend lesz közöttünk.

De addig – kérem megértéseteket – igyekszem eltűnni az életetekből. Kol Nidré könyörgésének megfelelően minden esküt, fogadalmat, elkötelezettséget érvénytelennek, tévedésnek nyilvánítani.

Kérésemre Kati jól működő barikádot szervezett körém. Csak egy őrült nőnek sikerült telefonon áttörnie. Előadást akart. Mondom, intenzív osztályon fekszem. Mit csinál ott? – kérdezte. Haldoklom. Kis szünet. Majd: különben hogy van? Különben?

Különben jól vagyok.

Péter