Új esszék/5: Cseh Tamás

Bérczes László: Cseh Tamás. Beszélgetőkönyv


(Gyónás)

Egyszerű kis visszaemlékezés, kis modern erkölcs-áttekintés egy tájékozatlan, bár igyekvő fiatalemberről és egy (milyen is az?) normális papról. A fiatalember a kevésbé érdekes itt, ő olyan, amilyen. De mit tegyünk, ha a mi világunkban a jobbak is megszegnek minden parancsolatot — lustaságból, nemtörődömségből, mértéktelenségből? Van-e joga vajon Isten emberének átértelmezni a tízparancsolatot? Van-e joga, lehetősége akár a római pápának megáldani a gumióvszert? Hiteles lenne-e még az a kereszténység, amely így járna el? Persze, szeretnénk; de kereszténység lenne-e még? Ha ezt választod, gondolkozz el ilyeneken is, és ne tüzelj csípőből!


(Gyónás)

Érdekes, Évánál kántor volt a papa, református tiszteletes az öccse, vallásos család, de Éva nem különösebben ragaszkodott a templomihoz, végül mégis azt mondtuk, jó, Kővágóörsön megesküszünk, mise után adjon össze bennünket a pap. Mégiscsak legyen Isten áldása ezen a frigyen. Előtte gyónni, áldozni kel¬lett, jártam is az atyához, jó viszony keletkezett, borozgattunk, beszélget¬tünk a világról, politikáról, ő közben puhatolta az én felkészültségemet, kérdezte, hány szentség van. Annyira bajban voltam, nem mertem mon¬dani, hogy hét szentség van, mert az káromkodás. Persze, hogy hét van. Na, az is kiderült, hogy nem vagyok templomba járó. Jött a gyónás. Mise előtt beülök, elkezdem, gyónom a Mindenható Istennek és Isten helyett neked, lelki atyám, hogy utolsó gyónásomtól fogva ezeket meg ezeket a bűnöket követtem el. Bajban voltam, mint gyerekkoromban, amikor „torkoskodtam, hazudtam, loptam...”, pedig néha egyiket sem csinál¬tam, de bűnöket cseréltünk egymással, hogy legyen mit mondanunk. A gyermek bűntelen, vagy ha bűnözik, hát nem tudja, hogy azt teszi. Mondja csak, biztat engem a pap ott a kővágóörsi templomban, rács közöttünk, ahogy illik. Atyám, mondom, az összes bűnt ezerszer elkövettem, csak embert nem öltem. Nézzük a tízparancsolatot, mond¬ja, kezdjük az elsővel. Így mentünk végig, s abban a templomi csönd¬ben komoly mondatok hangzottak el, persze majd mindenre azt kellett mondjam, hogy igen, vétkeztem, sokszor. A végére érek, várok, hallgatok, azt gondolom, na, te falusi pap, oszd ki azt a tízezer miatyánkot meg a tízezer üdvözlégyet penitenciaként, én meg évekig imádkozhatok, akkor se érek a végére. Szól aztán a rács mögül, feloldozom, mondjon egy miatyánkot meg egy üdvözlégyet... Magának egy vétke van, a mér¬téktelenség, ezért azt kérem magától, ha meg tudja tenni, hogy minden pénteken, mert ugye cigarettázik, egy cigarettát ne szívjon el. Jusson ez eszébe, és mikor rágyújtana, tegye vissza. Nem azt mondta, hogy pén¬tekenként ne gyújtsak rá, hanem hogy egy cigarettát tegyek vissza. Ez a bölcs pap pár nap alatt kiismert, átlátott rajtam. Próbáltam betartani, amit kért, nem sikerült. Pedig Ambrus atya jól kibányászta belőlem, mi is az én vétkem. A mértéktelenség, igen. Csak hát ez ritkán jutott eszembe.


Hát ezek Cseh Tamás szavai voltak a Beszélgetőkönyvből. Elég érdekesek, elég lendületesek - de ezúttal nem a mesélő izgalmas. Hanem a másik. A könyvben számtalanszor előfordul, hogy nem CsT figurája a legizgalmasabb – és a mesélő teljességgel tudatos ezekben a dolgokban is, nem fontos neki, hogy folyton saját magára hegyezze ki a sztorikat. Nagyon korrekt. Milyen szép, ahogy Erdély Miklósról, Dayka Margitról, Jancsóról, Viszockijról vagy éppen Baksáról mesél! – Most ez ennyi.