Új esszék/4: történet Christian Diorról

(Dior) Pár sor ez mindössze, de nehéz lesz rajta fogást találni. Mi történik itt? Ezer dologról írhattok. Például: mi tesz mivé micsodát? (Majdnem ezzel a kérdéssel kezdődött annak idején a filozófia. De a vérkomoly filozófia, Arisztotelésznél, az már aztán tényleg.) Továbbá: hogyan lehet látszatokkal, valaminek tűnő semmikkel uralni a világot? Sőt: hogyan lehet ilyenekkel sok pénzt keresni? Ugyanakkor: semmiségnek tekinthető-e, ha valamit a szemem előtt rögtönöznek, de mégsem tudom leutánozni? Szóval alighanem mégis látszat és lényeg, látszat és valóság kérdéséhez érkeztünk el.


(Történet Christian Diorról)
Egy este egy hölgy lépett be a New York-i Dior szalonba, a Fifth Avenue-n, és egy kalapot keresett, amely illene elegáns haute couture estélyi ruhájához. Nyilvánvalóan sietett a színházba vagy valami fogadásra. Idegesen turkált a kalapok között, de egyik se nyerte meg a tetszését.
Christian Dior, aki történetesen épp ott volt a szalonban, figyelte erőlködését, majd egy idő után — megőrizve inkognitóját — felajánlotta segítségét. Vett egy darab tüllt, és megpaskolva kicsit innen, kicsit onnan, behorpasztva egy csöp¬pet itt s kanyarítva rajta valamicskét ott, néhány pillanat alatt egy pompás fej¬díszt varázsolt elő. A hölgy hápogott a gyönyörűségtől.
„Oh, nagyszerű, ezt elviszem. Mennyivel tartozom érte?” - kérdezte az ismeretlen mestertől. „Ötezer dollárral, asszonyom” - válaszolt Dior. „Oh nem! Ez képtelenség! ilyen sokat kér ezért a... semmiségért? Ezért a... trivialitásért?”
„Ahogy gondolja, asszonyom” - válaszolt Dior. Azzal fogta a hajéket, széthúzta, kisimította, és egy egyszerű kis kendőt hajtogatott belőle. „Fogadja el ezt mint cégünk ajándékát. Jó estét, asszonyom” - mondta, és eltávozott.


Ezt a kis példázatot (példázat – de mire???) Hankiss Elemér Az emberi kaland című könyvében olvastam. Most előkerestem, változatlanul érdekesnek találtam, beválasztottam tehát, ennyi. Mint Hankiss a szövegben írja, ezt a történetet ő is úgy hallotta valakitől, hitelessége is kérdéses tehát, de ez a vonatkozás se érdekes. Az az érdekes, hogy jó történet, a „mi micsoda” kérdését exponálja, viszont – üdvözlendő! - nem prédikál vagy kijelent, nem hajt végre retorikai mutatványokat sem valamely álláspont védelmében, hanem csak felvázol egy értékviszonyt. Amelyben a tüll tüll, ugyanakkor másállapotában kalap is, és kalap-mivoltában elragadja a történetbeli gazdag hölgyet, de mivel ugyanakkor észleli, hogy az mindössze egy szimpla tüll, nem érhet számára annyit, amennyit – lehetséges, sőt eléggé valószínű – megérne neki, ha ugyanezt a tökfedőt a polcon találta volna. Mit érhet „valóságosan” az a kalap, amely tüll-formában végül ingyen lesz az övé, fel lehet-e tenni egyáltalán ezt a kérdést, vagy milyen más kérdést kellene feltenni helyette, na szóval, hogy is van ez? Miféle szimbolikus értéket pakolhat rá egy darab anyagra néhány kézmozdulat, ha az a kéz a Dior-szalonban mozog? És mennyit, ha történetesen épp Dior-kéz?

A történet felülír minden ismert klasszikus közgazdaságtani értékelméletet. Megtanultuk Marxtól, hogy az értéket társadalmilag szükséges munkaidőben mérjük. Az egyszerű munka és a bonyolultabb munka esetében persze mindenféle átváltások vannak. Nos: miképpen hozhat létre pár másodperces társadalmilag szükségtelen munka ekkora értéket? A jelenség (más formában) régóta a gondolkodásunk középpontjában van, és eléggé idegesítő is: miféle értékteremtő munka hozott létre milliárd dolláros értékű festményeket a másfél évszázada még eladhatatlanokból?