2010. április 30., péntek

Egyszerű ez

Katasztrófa: eltávolították a Hamvas-szövegeket a Terebess-honlapról. Pedig nagyon sok minden volt ott, a fél életmű; teljes és nagyjából hibátlanul begépelt könyvek. És most nincsenek: így bízzunk meg az internetben mint lelőhelyben. A Medio Kiadó, merthogy ezek szerint náluk vannak a jogok is, kapcsolt és leszedette őket onnan. Mondjuk elég lassan kapcsolt: tíz éve fent vannak azok a szövegek. Talán csak most kerültek igazán birtokon belülre? Mindegy. Megint egy kényelmetlenséggel több: ha kell valami, és nekem Hamvastól gyakran kell, szkennelhetek és korrektúrázhatok megint.

Az eltűnést azért vettem észre egyáltalán, mert kerestem egy szöveghelyet az Unicornisból: azt a részt, amely a várakozásról szól. Mert mostanában várakozás van; és szerettem volna megérteni, na meg kicsit finomítani a saját várakozásomat. Hamvas azon a helyen arról ír, hogy megértette: mindenki üres, különbség (és lényegében minőség) nélküli; ehhez az ürességhez, kiüresedéshez el lehet jutni tényleg. Ez lehet egy lépcsőfok. Felfelé? Remélhetőleg, de szinte mindegy. Onnantól ugyanis a várakozás van: a tartalmakat önmagába az ember saját erőből nem szerezheti meg, csak kívülről-felülről, kegyelemként. A leggyatrább kereszténység vagy buddhizmus ez, látjátok, gyáva, európaiatlan defetizmus — csak persze mégsem: mert Hamvas, és ettől arany lesz a réz. Komolyan mondom. Na ezt akartam bemutatni, de Danyi Zoltánék beintettek nekem. Felülről, kegyelem helyett. Mindegy. Lapozzátok fel a részt a könyvben.

Na szóval: a minőségtelenséget egy ideje én is gyakorlom, és talán egyre kevésbé hisztérikusan: az ürességhez a lépéseket megtettem, és a várakozást megkezdtem. Ezek a várakozások persze napi konkrét, értelmetlen, zagyva és semmi kis dolgok a valóságban. Múljon el a nap, mint a többi; múljon el ez a tevékenység, amiben éppen lennem kell; menjen már odébb a látóteremből az az önmagától ájult picsa; ilyenek, teljesen negatívak és még rombolók is. Aztán: csináljunk már valamit végre, szóljanak már hozzám, találkozzunk már, na ezek az úgynevezett pozitívak. Semmivel sem építőbbek. Más emberektől várni az üdvösséget. Ebből is elég. Röhej. Három hónapot várni, hogy mások is elolvassanak egy rohadt könyvet és leülhessünk megbeszélni. Várni udvariasan, kedvesen. Persze, így kell lenni, ha csak így tud lenni, de akkor is. Minek ezt?

Úgyhogy várakozás közben elkezdtem én is, mint az egyszeri ember, csinálngati valami keveset. Ezek helyett a szarságok helyett. Olvasok, jegyzetelek, verset tanulok. Jövő pénteken Kosztolányi-konferenciára megyek. Még az is jobb. Van a napnak 18, néha 20 órája, amikor ébren kell lennem úgyis, és ezekben az órákban persze tervezhetem is folyton, hogy majd egyszer elkezdek élni, ha belém tér persze valahonnan az élet. De ha közben csinálhatok is valamit! Nem életet, olyan nincs, hanem szimpla kis élethelyettiket. Hogy hátha, hátha majd így. Egyszer csak meglátja az az ismeretlen Úr, hogy ott verejtékezek a napon. És megszán. Kevéssel beérem.

Most is, írtam nektek ezt a bejegyzést. Elkezdtem a napot. Ilyen ez. Értelme, tudom, semmi.

4 megjegyzés:

π írta...

Téved! Mindig mindennek van értelme.
Ráadásul az ember sohasem tudhatja, mikor, milyen mondatával, vagy fél mondatával, vagy épp egyetlen szavával képes egy másik embernek hidat ácsolni a Semmi fölött.

Tanár úr azt szeretné, hogy az átértek integessenek a túlpartról? (Nem fognak!, -annál büszkébbek)
Mért nem elég a tudat, hogy sokan vannak?
Majd megöregszenek ők is, rádöbbennek, és akkor majd megértik.

Ezt tegnap találtam:

"Én már idős vagyok, és egyre kevesebbet tudok. Amit azelőtt még nyugodtan kimondtam, most már nehezen mondom ki, mert egy állítással egy időben más ellentétes állításokra is gondolok. Megtanultam — és ez az öregség nagy áldása, hogy az ember megtanulja —, hogy nem egyértelmű az igazság. A dolgokhoz sokfelől lehet közelíteni, s minden közelítésnek van érvényessége. Ami még nagyobb öröm az öregségben, hogy az ember már nem érzi azt a kötelezettséget, amit fiatal korában érzett, nevezetesen, hogy egyértelműen fogalmazza meg a világot.

Azt a kötelezettséget sem érzi, hogy tenni kell? Hogy bele kell helyeznie az időbe a történeteit?

— Azt hiszem, hogy nem kötelezettségként érzem. Sokáig együtt éltem egy nagy művésszel, aki azt mondta, hogy "soha életemben nem csináltam olyat, amit éppen akkor ne szerettem volna".

Ez nagy adomány.

— Én ezt nem mondhatom el, sajnos, ám többnyire én is azt csináltam, amit szerettem.

Weöres Sándor a mestere volt?

— Valamennyire igen, de azért nagyon különböző a kettőnk világa.

Gyönyörűségeket írt Önről. Azt, hogy talán nem is létezik magyar költészet, ami annyira éteri, mint az Öné.

— Igen, de ez egy kicsit meg is kötött, mert azt is írta, hogy nem tudjuk, hogy ez folytatható-e. Ezt követően hét évig nem írtam.

Weöres Sándor úgy fogalmazta, hogy nem lehet eldönteni a versek témáját, nem lehet tudni, miről szólnak, mert az csak később jön elő...

— Nehéz eldönteni, hogy miről szólnak. Ez egyébként egy költői irányzat, vagyis az az alapállás, hogy elég, ha én tudom pontosan a vers körülményeit stb. De én nem akartam, és nem akarok úgy beszélni, hogy ne lehessen meghatározni a témát. Habár nem nagyon szoktam arról verset írni, ami aktuálisan megtörtént. Igyekszem úgy megfogalmazni, hogy mindenki számára legyen fogódzó, és hogy mindenki tudja, hogy ott vagyok a szöveg mögött.

Miért nem írt hét évig?

— Mert nem akartam rosszabbat írni. Negyven- és ötvenéves korom között volt ez a szünet, de az a hét év hosszabb idő volt akkor, mint most.

Van egy romantikus elképzelés a művészetről, azaz, hogy egyetlen, ámde jelentős művet kell létrehozni.

— Nekem is ez a véleményem, mégsem tartottam magam ehhez.

Ez keveseknek sikerült. Csak ki tudja, hogy melyik úton jutunk el ahhoz az egyhez? Sok orvossal készítettem interjút, akik művésznek indultak, s szakorvos vagy kutatóorvos vált belőlük. Emiatt megmaradt bennük a sorsválasztás nyitottsága, vagyis az, amikor az ember a sorsára kerül. A művészet bizonyos viszonyítási pontjait felfogják, és nagyon nyitottak maradtak. Velük beszélgettem arról, hogy mi lehet a tudomány és a művészet kapcsolata. Ön szerint van ilyen kapcsolat? Az egyik, ugye rendszerez és a tiszta, egyenes irányú átjárásokat kutatja. A másik szétrombol maga körül mindent és egy új rendszert hoz létre ugyanabból az anyagból.

— Azt hiszem — és ez nagyon merész állítás a részemről —, hogy van a világban egy rendszer, amely mindenféle megjelenési módokon keresztül láthatóvá válik. Csak elég mélyen kell keresni hozzá a viszonyítható pontokat. Mondjuk a biológia vagy a makrokozmosz rendszerei többé-kevésbé — csak itt jön az a kérdés, hogy milyen áttételeken keresztül — megfelelnek a mi emberi világunk rendszereinek."

a teljes beszélgetés

barna írta...

Én bizony azt várom. Integessenek. Meg írassák rám a házukat és haljanak meg.
(Petri)

A tréfán túl: azért nem csak a hiúságról szól ezen a blogon minden. Arról szól, hogy működni kellene. Abba döglünk bele, ha nem tud működni az ember. Én biztos, hogy abba döglök bele.

A hazugságok nem segítenek. Meg hogy játsszuk el, hogy semmiről sem tudunk. Elég sok mindenről tudunk, én legalábbis. Emberekről, viszonyokról, szándékokról. Működni kellene, és sehogy se lehet.

Komolyan, az integetés csak másodsorban érdekel.

A szöveg egyébként egy kicsit kenetes nekem. Ez a Beney ugyanaz a Beney, aki épp a Költők egymás közt c. antológiában jelent meg először. Már nem volt épp gyerek, harmincöt körül volt, egyébként meg orvos. És a Weöres ezt írta róla tényleg, ezeket. Olvastam én.

Maguk a versek egyébként nem voltak olyan nagy durranások. De hát a W.S. egy kedves kis manócska volt.

Írt aztán egy sereg tanulmányt a B. Zs., József Attila Eszméletéről egy hihetetlent pl., két vagy három folytatásban jött ki valamelyik folyóiratban, talán a Jelenkorban. Valamiért az első részt eltévesztettem, azt nem téptem ki, mert egyébként ki szoktam szedni az ilyet. Több folyóméter ilyen cikkem van, illetve volt, mert a legutóbbi költözésnél soktól megszabadultam azért. Úgyis reménytelen másodjára előszedni is őket.

Nagyon szép és pontos esszényelv, orvos, nem maszatol, ez tényleg igaz. Csehov is orvos volt, Bulgakov is. (Csáth is, de rá nem teljesen igaz.) Jobb nyelv, mint Nemes Nagyé, mert az megint csak nagyon kenetes, méltóságteli. Bár másban utálta a fennköltséget, hiába, nagyasszony volt. Beney nem.

De ez az interjú kicsit mégis felstilizált, nekem kicsit sok.

Halottról persze...

Névtelen írta...

basszák meg,

azért hamvast leszedni, ehhez pofa kell.

most várhatjuk,amíg újra fölteszik.

lala

barna írta...

Megoldódott. Mindjárt írok a dolog kapcsán egy új bejegyzést.

Egyébként meg nyilván üzletpolitika. Hamvas ugyan nem üzlet senkinek, ez már elég egyértelmű, de azért még reménykednek. És ha csak évente két eladással több történik, és az ingyen letöltögetés meg megszűnik (ami jogi szempontból tényleg problémás lehet olykor), az már akkora fordulat, hogy csak na.

Lehet, hogy mindez a minőségbiztosítás jegyében is történt, a TÁMOP elvi és szakmai támogatásával. Mit gondolsz? Vagy csak úgy, kreatíve, maguktól???