Hogy itt szeretünk nőket: hihetetlen

Akadt most egy technikai problémám: sorra írok középvacak kis blogbejegyzéseket, de egyiket sem sikerül felraknom, már a guta üt meg lassacskán. A múltkor összeomlott megint a gépünk, volt nagy ijedelem, végül kaptunk bele a szervizben új vincsesztert, az anyagaink viszont csodaképpen megmaradtak az egyik szektorán, pedig már felkészültem, hogy harmadszorra is elszáll mindenem. Viszont teljesen új most minden telepítés, és nyilván sok minden másként is működik. A blogfelrakás viszont például nem nagyon működik. De pár napja működött azért egyszer, a bogarakat simán fel tudtam tölteni. Ezért most az az ötletem támadt, hogy talán csak olyasmit nem enged fel, aminek egy részét (szövegdarabokat) én is úgy töltöttem le. Most kipróbálom. Írok egy teljesen kopimenteset.

De hogy írjak azért tényleg valami szövegszerűt, az valamennyire elvárható. És ha tíz év után épp tegnap ismét könyvtári tag lettem valahol (a Patakyban), akkor valami friss szerzeményről illene. Hát ez most nem olyan friss, csak nekem; nem volt még a kezemben a Költők egymás közt című régi-régi antológia, csak hallottam róla eddig; pedig ez az a könyvszerűség, amelyben Petri Györgytől, ámulatom és fejcsóválásom egyik tárgyától először jelent meg egy nagyobb csokornyi vers. Ezek zömmel a Magyarázatok M. számára c. első kötetben találták meg nem sokkal később (1971) végleges helyüket; de íme, már ekkor is készen voltak, és nagyjából változatlanok is maradtak.


Vas István bevezető-ajánlóját persze máshol sokszor olvastam már. Igen okos írásról van szó, és egyáltalán nem azért, mert azt sugallja, hogy ebből a fiatal költőből még lesz valami; mert a többi tizennégyről is ezt sugallja természetesen az őket ajánló másvalaki (Weöres, Nagy László, Juhász, Benjámin, Kormos, Pilinszky, meg ilyenek), hanem inkább annak ellenére. Mert nagyon keményen vitatkozik Petrivel, ezer baja van vele, nem költői, hanem magatartás- és mentalitásbeli baja; és ebben a vitában bizonyul okosnak nagyon. (De hát Vas (avasságán túl) tényleg nagyon okos volt, ezt nem most kell felfedezni. És nem is megyek ebbe most mélyebben.

Hat hosszabb verset hoz az antológia Petritől mindössze, de köztük három máig a legfontosabbak közé tartozik: Ismeretlen kelet-európai költő verse 1955-ből, A szerelmi költészet nehézségei, Kizsarolt nevetséges életünket. Ezeket persze régóta elég jól ismerem, ezért csak beléjük pillantottam, és így észleltem, hogy a kelet-európais versben mindössze egyetlen szórendi csere történt a végleges változatban, és az viszont szerencsés csere volt. („Hogy szerettünk itt nőket: hihetetlen”, állt benne eredetileg, végül: „hogy itt szerettünk” lett. Mennyivel töményebb így a vers egészében! Már megérte elhozni a könyvet.)

De érdemes volt másért is: pl. látni, kikkel jelent meg itt együtt. És a 15 költőből vagy 10 nem lett éppen kutyaütő (bár a Petri-szintet, de főképp fontosságot egyik sem közelítette meg végül az én mércém szerint). Íme a névsoruk:

Apáti Miklós
Beney Zsuzsa
Bisztray Ádám
Iszlai Zoltán
Kertész Péter
Kiss Anna
Kiss Benedek
Oravecz Imre
Pardi Anna
Rózsa András
Szentmihályi Szabó Péter
Szepesi Attila
Takács Zsuzsa
Tölgyessy Miklós

Közülük én csak Kertész Péterről és Tölgyessy Miklósról nem hallottam. Beney elég nagy név lett, bár inkább mint írószövetségi szervező ember; Iszlai inkább kritikus és irodalomszakértő, de annak jó; Oravecz Imre régóta valami unikumnak számít a szakma szerint, én azért én ezt sosem értettem teljesen; Szentmihályi Szabó jó kezdetek után durván jobboldali publicista lett, sajnos elég agyatlanul, de hát logikus, hogy legyen egy ilyen is; Kiss Benedek, Szepesi Attila ellenben nagyon finom, népies hangvételű költők, Szepesinek ráadásul az erotikus költészete is gyönyörű.

Viszont a Petri meg Petri.

És érdemes volt kinyitni ezt az antológiát a fotók miatt is. Ezt a Petri-képet (Koffán Károly készítette) ráadásul sosem láttam még. Sok jó fotós fényképezte később Petrit, közülük számomra Szilágyi Lenke képei a legerősebbek. (Nádas Péter meg, aki nem csak író: fotós is, folyton kesergett, hogy sosem kapta ezt a hatalmas fejűt lencsevégre.) De ez a fotó meg itt, ha talán nem is annyira jó: borzasztóan érdekes. 26 éves rajta a költő; mennyinek néznétek? És nem furcsa, hogy itt még nincs szakálla? Szinte brutális ez az arc, önmagát-vállaló; szakállasan másféle lett, de persze nem rejtőzködőbb azzal se. (Petri rejtélyei már a külsejénél kezdődnek.)

Na akkor most ezt felteszem, hogy fel tudom tenni. Ha nem, kisnyúl.