2010. március 3., szerda

Filozófus a B-középről

A Klebelsberg Kultúrpalota honlapján Kuli kiállítását is szépen meghirdették, név, cím, időpont, képminta, némi szerzői szöveg, ilyesmik. És én is szereplek rajta, mint Oravecz Bence filozófus. Mindez kétszeresen is érdekes, egyesek ugyanis már megismerhettek Bélaként is - úgy látszik, az én nevemet (tényleg vacak, de mit csináljak) nyomdászoknak, újságíróknak, múzeumi adminisztrátoroknak képtelenség eltalálni. A durvább azonban a "filozófus" titulus; gondolom, mindenki tudja, aki kicsit ismer engem, mit gondolok az ilyesmiről. Igen, valóban sznobériának gondolom, hogy ezt írták oda. Mélymívű marhák, nyilván a jóhangzás mián. Az biztos, hogy ez a rangkórság nem tőlem indult, remélhetőleg Kulitól sem (sőt, ezt nagyjából biztosra veszem), de akkor vajon kitől? Na nem mintha nem lenne mindegy.



De tényleg mindegy. Egyfelől most már feljogosítva érzem magam akár másfél órás teljesen ezoterikus beszédre is - ki tudja, nem fogok-e élni vele? Kinek lenne joga leinteni? Másfelől (másom úgyse nincsen) most legalább egy fintort küldhetek az érintett szereplőknek. Ez a fintort tegnap, mintegy megsejtve a máris elkövetkezetteket, elő is állítottam a Ráday utcában, Dini pedig megörökítette, művészi és egyéb okokból. Küldöm hát, szeretettel.

3 megjegyzés:

Gergő írta...

Nagyon jó kép, kedves Bence! Azaz Béla! Vagyis... B!

Angi írta...

Szerintem a filozófus megnevezéssel annyira nem is lőttek mellé!

Névtelen írta...

kurva jó

ez a kép. büszke lehet rá az alkotója. meg az alkotó alkotója is.

lala