2009. május 23., szombat

Péntek-duplum

Írtam ma valamit, és elkövettem egy hülyeséget.

Egy blogbejegyzést írtam, kis eseménytörténetet a pénteki szellemi élményeimről, kamatyadó meg ilyenek, és azt gondoltam valamiért, hogy nem illik majd ide, a vilagpereme blogba, de sebaj, gondoltam, legalább kezdek majd egy új sorozatot a platonkán, úgyis itt az ideje a frissítésnek. De már meggondoltam magam. Igaz, figyelmeztettek is. Úgyhogy ugyanazt a szöveget most ide is felteszem, két helyen lesz, na és.

Pedig milyen büszke voltam. Azzal is kezdtem. Így:

„Most átállítok egy váltót, nem lesz túl bonyolult.

Megszerettem ezt a helyet, ezt a blogot, be is fészkeltem már ide magam valamennyire, és régóta bosszant, hogy ennyire funkciótlan lett, haszontalan, semmi. Pedig én ez alá a címlapkép alá szeretnék továbbra is írni, mégpedig leginkább kis személyeseket. És akkor így is cselekszem. A Platonka tehát mostantól nem filozófiai blog (jó, lehet, hogy egyszer-egyszer még igen, elvégre egy hónap múlva szóbeliznek ezek a kedves mihasznák), de lényegét tekintve már nem. És akkor ezt nem is mondom tovább.

Jó lenne ide majd naponta írni, de emberes az kétnaponta is, sőt olykor a heti kettő is teljesítmény. Mostanában egyébként eléggé gyakran van is valami. Kétszer voltam a héten a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezvényeken, egyszer meg a Bárkában, de arról a világ peremén már hírt adtam.

Péntek: dupla óra a Bűn és bűnhődésről, mindössze a diákok harmada olvasta, a megfelelő érdemjegyeket már kiosztottam. Egyébként kulturáltak, félálomban is figyelmet mímelnek, látszik, hogy első osztályú az idomítás. Szeretem is őket meglehetősen. Eldumálgatok, cím, beszélő nevek, meg hogy ideologikus regény, effélék, elég heterogén az anyag jó darabig, ezerféle hordalékból kellene majd valamit felépíteni lassan, de mit, agytorlaszt? Abban jó vagyok. Este aztán mesélem Máriának, hogy mennyire értelmetlen is ez, már Dosztojevszkij is reménytelen nekik, mert bármennyire is végigerőltetik magukat esetleg a nagyon fasza részleteken és összetevőkön, mit is kezdhetnének a végeredménnyel, ami azért kiveri a szemet, hogy menj bele a szenvedésbe, oldódj fel a közösségben? Jó, ezt nem is kell mindenképp elfogadni, írói szempontból is abszurd az egész epilógus, vörös farok vagy talán inkább ortodox fitymaszűkület, szidom is a gyerekeknek rendületlenül, de mit lehet egyebet csinálni? Nem kell ezt a hozsannás leborulást ajnározni Dosztojevszkijnél, de annyit meg kellene értetni velük valahogy, hogy a közösségbe visszakapaszkodni, még megalázkodva is, bocsánatot kérve is, legalábbis elképzelhető törekvés. Hogy nem teljes abszurditás. De lehetetlen megcsinálni, gondolatkísérlet szintjén se kérnek belőle.— Mindegy, ez szakma, illetve dehogy is az, a franc tudja, micsoda.

Utána filozófia előkészítő: beszédülnek az előző éjszakától dagadt szeműek, azért csinálunk is valamit, és kiosztom a feladatokat. Eddig nem is teljesítettek rosszul, mindegyiküknek esélyük van a 80% fölötti végeredményre; az ebből a tantárgyból, pláne ezzel az odaadással nem is csekélység, vigyáznak őrájuk valakik.

Délután könyvvadászat: Spiró Feleségversenyét, az új regényt hajtom már egy hete, állítólag megjelent, mégse nincs sehol. Most végre megkapom a Libriben (Mammut): el kellett volna olvasni délutánra (mondjuk, hogy belső kényszer), na ez is lehetetlen már. Beleolvasok, a netről már ismerek részleteket, néhány reflexiót is, sőt emlékszem Spiró Fodor Gézáról szóló cikkére, abban is említi ezt a könyvet, mint szinte reménytelent. Hát igen, nehéz lesz majd olvasni is (szatíra, az pedig nem olvasóbarát műfaj), anyázni sokkal inkább, már el is kezdődött, de mennyire hogy.

Délután tehát PIM, könyvbemutató, rettenetesen sok ember, több terem, kivetítők, és BIZTONSÁGI ŐRÖK!, basszus, mi is állóhelyezünk Máriával meg Dinivel, jön Spiró, bőrmellény, hogy nem rohad le róla, ez a védjegye, vigyorog is, komor is, mellette Vágó, a tévészemélyiség, ki van akadva benne a mutató, hogy úristen, itt most őrájuk vigyáznak. És tényleg, de hát várható is volt, basszameg, itt tart ez az egész cucc, nem tetszett észrevenni? (A pogrommal szokott kezdődni, mondja egy ponton, vigyorogva, Spiró.) — Reggel már mondtam a tanáriban Louisnak, hogy jövök megnézni, hogy vereti magát agyon a Spiró, mert láthatólag nem éri be kevesebbel, ő meg mondta, hogy az őt nem érdekli, csak a könyv legyen jó. (Nagyon szereti Spirót egyébként, a Fogságtól ő is oda van, szóval csak viccelt, sajátos humorú vén magyar költő.) Spiró kezdetnek köszönti azokat, akik eljöttek, azokat is, mondja egy fintorral, akik őellene jöttek ide, és hogy reméli, hogy azért meghallgatják. Szinte kéretlenül mondja aztán végig közellenséggé válásának történetét, nagy részét ismerem már az Amíg játszol-ból, de így mégis nagyon más: a senkit, önmagát sem kímélő mondatok kegyetlen ellentétben állnak azzal a bemondói kiműveltségű baritonnal, amije neki van. Egyszerre lehűtő és felhergelő, szóval agyfelbaszó ez az óra, Arisztotelész katarzisnak nevezte az ilyet, nem is pisszen senki, hatásában olyan ez a monológ, mint amikor az úthenger alatt ropognak az éticsigák. Micsoda erő van ebben az emberben, konokság, harminc éve karban tartott indulat! Hogy bírta ezt ki? És hogyhogy nem gonoszult el? Hát az ilyet az ember elviseli valahogy, mondja többször is, bár nem kellemes. Magát baloldali érzelmű nemzeti konzervatívnak nevezi, régi öndefiníciója ez már neki. Hallgatjuk, Dini szeme csillog, először lát életében tökös írót, egyáltalán: tökös embert. (Hát én se sokat láttam 53 év alatt.) Vágó, láthatólag még mindig sokkos állapotban, felhívja Spiró figyelmét, milyen furcsa, hogy a Heti Válaszban védte őt meg a napokban egy ismertebb valaki, igen, mondja Spiró, de van ott egy karikatúra is a szöveg alatt, rajta ő, horgas zsidós orral, baszom nagy ceruzával a hóna alatt, egyik vége piros, a másik sárga, hoppá! És röhög, fanyarul persze: hát persze, megvédenek, hoppá! Így!













Kész rejtvényfejtőként kell élni, barátaim, bizony, így van ez. Én ezzel jövök ki onnan fél hét tájban. De nem elhallgatunk, beszélgetni támad még kedvünk, leülünk egy fagyi mellé a Ráday utcában, még Dinivel egy sör is belefér.

Lehet, hogy lassan mindannyian felnövünk. Lehet.

A regényről majd beszámolok.”
(Spiró 2005-ben volt Szepezden, a Heptameron-táborban. Lehet, hogy ezt nem minden blogolvasó tudja. Ott készült ez a kép. Egy hetet foglalkoztunk akkor az írásaival, Fogság, Csirkefej, Jégmadár, Ikszek, mindennek volt felelőse, nagyon érdekes volt, és amennnyire képesek voltunk rá, eléggé szakmai is. És aztán ő egy fél napot töltött velünk. Nem hiszem, hogy különösebben megszeretett volna bennünket, nem nagyon volt oka: nagyon kihasználtuk és még rendes kaját se kapott. De ez ma már talán nem érdekes: nekünk borzasztóan hasznos volt a jelenléte.)

6 megjegyzés:

gergő írta...

Engem egyre jobban érdekel ez a regény.

Névtelen írta...

Nekem meg egyre jobban tetszik. Pokoli vízió, ördögi szövegekkel, bár helyenként kicsit unom, nekem nagyon hajaz a Jégmadárra. Amúgy jó, bár gyanítom, hogy Spiró lesz az első felelősen agyonvert magyar író...

Woland

barna írta...

Épp a felénél tartok, és mivel lehet tudni, hogy mi lesz a vége (nem azért, mert már olvastam, hanem mert úgy építkezik Spiró, hogy egy csomó dolgot előre elcsöpögtet), hát szóval egyre el...

Nem tudom, Woland, hogy mire "hajaz" (borzasztó szó ez nekem valamiért); a Jégmadár volt az egyetlen Spiró-írás, amit nem tudtam végigolvasni, de most már el fogom.

De ha ez olyasféle, akkor a Jégmadár elég jó lehet.

Mert ez nagyon jó. Nagyon, nagyon jó. Ilyen nincs is, annyira. És már olvasni is nagyon könnyű. Az első 20-30 oldal nehéz csak, mert minden el van csúsztatva a mához képest, de aztán beleáll az ember abba a kameraállásba, ahonnan minden néződik, és nem is tud nem menni a történettel.

Ma délután épp ott tartottam, hogy aknavetőkkel meg egyebekkel lövik Budát, itt zajlanak a harcok a Batthyány térnél, és fogadásokat kötnek az emberek a harci eseményekre az Ange lika teraszán. És teljesen belefért.

Ott járok minden nap.

Lehet nálam sorszámot húzni a kötetre.

Névtelen írta...

A Jégmadár is ilyen, a jövőben készült krónika, csak kétszer ilyen hosszú és helyenként unalmas. Legalábbis nekem. Mint ahogy ebben is van egy-két rész, ami annyira nem köt le. Szerencsére kevés ilyen van benne, félelmetes, sőt, hátborzongató mondat annál több. Spiró soha nem volt beszari alak, de amit itt művel, az sokak tűrőképességén fog túlmenni. Másokén meg kellene, fel kellene rázni pár embert... Mert én meg a Józsefvárost látom naponta, Mátyás tér és környéke...

Sorszámot a régi-új Cseh Tamás cédéért húznék, ha megvetted...

barna írta...

Megvettem. Kapsz majd valahogy egy másolatot te is. Fogsz majd ámulni azon a cédén. Bár néhol nagyon hangos a kíséret, nyomták nagyon a Novákék, jó erőben voltak még. Nekem sajnos egyáltalán nem volt rajta ismeretlen dal, de neked lesz vagy tíz, ha jól számolom. Szóval neked jobb érzés lesz, irigyellek.

Más. Két hét múlva, szombaton vagy vasárnap, kerekasztal-megbeszélés a Margitszigeten, a Madách-iszonyat-szobornál. Bálanya-klubunk ügyében. Estefelé. (Svejk: közvetlenül a háború után, este hatkor.) Ráérsz? Érdekel?

Névtelen írta...

Érdekel, de csak vasárnap, mert szombaton iskola, este valami családi balhé. A vasárnapom lehet a tied, illetve lehet, hogy abból is a délután/este lenne a jó. Szóval akár ott is lehetnék. Érdekelni persze, hogy érdekel. Ja, ezt már írtam. Sebaj.
Na, megyek olvasni.
W