2009. május 20., szerda

Dalhiány

Most tulajdonképpen csak hírt adok.

Megjelent ma egy cédé, a bemutatója délelőtt volt a Bárkán, meg tudtam szervezni, hogy ott lehessek, sőt van is már példányom, igen érdekes. Amúgy pedig ma nem érzelgünk. (Meg én ezt már részben ismertem. A vénség előnyei.) A borítón van pár sor, Bereményi írta még 1973-ban, valószínűleg prospektusszövegnek. Elég hanyag, ugyanakkor viszonylag pontos duma, miközben épp elég áttételes is meg becsapós, tényleg ugyanazt a tükrözéses játékot játssza el, mint maguk a dalok: szóval oda-vissza lövöldözött sugallások ezek. A két kulcsszó a DAL és persze a HIÁNY, és aki elolvassa és utána körülnéz magában és maga körül, annak számára, azt hiszem, egyértelmű lesz, hogy a Cseh-Bereményi-féle vállalkozást nem annyira folytatni kellene már (kerek ez a dolog mostanra épp eléggé, csak a nosztalgia meg a barátság meg a tacskóknál az apátlanság mondatja, hogy még, még!),

hanem valakiknek, valaki égő szeműeknek, valahonnan egy sarki presszóból, de gyanítom, semmiképp nem a musical-tanszakokról,

ÚJRAKEZDENI.


Íme a szöveg (és persze belinkelem a borító képét is, barátaim):


„A Dal nélkül című előadás azokat az érzelmeket és magatartásokat próbálja felsorolni, melyeket életünk bizonyos értékeinek hiánya vált ki. Mi a DAL szóban foglaljuk össze ezeket az értékeket.


Az ebben a műsorban elhangzó dalok: variációk a hiányra. A hiány lehet égető, elszomorító, pótlékokkal kitölthető, felháborító, még nevetséges is, és az összes általa kiváltott indulat igen könnyen felsorolható a dal egyszerű és érzelmes műfajában. Egy énekes kiáll a közönség elé, és türelmetlen, szomorú, nevetséges vagy érzelmes, nosztalgikus dalokban sorolja el a változatokat: hogyan viselkedhet valaki, ha hiányérzete támad. Az előadásban szerepet játszanak azok a pótlékok, melyekkel az emberek önmagukat andalítják el. Roppant komoly slágerek hangzanak fel, a boldogság többször is szóba kerül, a szerelem külsőségeiről is említés történik, mint olyan elsatnyult fogalomról, melyek gyakran és megfoghatatlanul bukkannak fel ünnep- és hétköznapjainkban. Az énekes fogásai közé tartozik, hogy a bárgyúságig hiteles átéléssel közvetíti ezeket a slágerdalokat, hogy hitelüket rontsa.

Végül is az egész előadásra jellemző, hogy ellentétekre épül, és — bár a dal, az éneklés az egyik legközvetlenebb emberi megnyilvánulás — távolságot tart, stilizál. Még akkor is érezhető, hogy itt az énekszó valamit helyettesít, amikor lírai és őszinte dalok hangoznak el. És ez a tükörjáték — szándékunk szerint — mégis mondanivalóvá szerveződik, talán egy történetté, amely egy olyan valakiről szól, aki türelmetlen és tevékenységi vágyát különböző módon próbálja kiélni vagy elfojtani, s közben hol haragszik, hol nevetgél, hol összeszedi, hol elengedi magát. Néha biztos magában, néha elbizonytalanodik. Olykor énekel.

Budapest, 1973
Bereményi Géza”

10 megjegyzés:

gergő írta...

Elolvastam vele az interjút a Heti Válaszban. Elég jó. Érdemes másnak is elolvasni.

barna írta...

Hát igen. Tegnap jöttem az Üllőin a Bárkából, és a Körútig mögöttem jött egy lány, még meg is szólított, hogy ő is ott volt a Bárkában, és hogy tudom-e, hogy interjú lesz vele a Heti Válaszban. Morogtam valamit. Nagyon helyes lány volt, biztosan lehetett volna vele kicsit... beszélgetni.
De olyan nehéz elkezdeni, korrelációban a Hetiválsággal... Inkább nem csajoztam.

Egyébként meg az interjú tényleg tanulságos. Lajos barátommal közösen mi is megvettük ma a lapot, direkt kimentünk érte az oskolából, és az én derék jobbos barátom csak nézte elhűlten, mit szólok majd a tartalomjegyzékhez, a felvezetőhöz. Hát mit.

gergő írta...

Melyik felvezető-tartalomjegyzékre gondolsz? Az interjúéra, vagy az újságéra?

A Heti Válasz egyébként elég színvonalas újság. Tekintsünk el a politikai hovatartozásától, persze - de csak annyira, mint mondjuk a Magyar Narancsétól (bár nem akarom egy lapon emlegetni a kettőt).
Azt továbbra is fenntartom, hogy a jobboldali sajtóban jelenleg sokkal jobban utánamennek dolgoknak; újságírói műfajokból is többet találunk (igazi riportot például szinte csak itt csinálnak). Ez igaz a HírTV-re is különben. A nézőpont már más kérdés, meg helyenként az igazságtartalom is kétségbe vonható - de most komolyan kérdezem: baloldalon talán nem így van?
Szóval ha valaki "jó újságíró" akar lenni (azaz pártpolitikától független), és csak az igazat akarja megírni, annak az útja jelenleg a jobboldali sajtóba vezet, már ha egyáltalán vezethet valahová. Mert azt már senki nem garantálja, hogy ott megmarad függetlennek. De hát baloldalon sem.

(Mittudomén, miért írtam ezt, csak úgy kikívánkozott belőlem. Még jó, hogy én nem akarok "rendes" újságíró lenni, csak hülye képregényekről meg hasonló kulturális szennyekről akarok írni, azt meg lehet bármelyik oldalon. De térjünk vissza inkább Cseh Tamásra, azt mondom.)

barna írta...

Hát én ezt nem tudom. Igazat (igazabbat)írnának? Már inkább, mint a Magyar Narancs? Nekem ez azért nem vág egybe a gyérülő tapasztalataimmal se.

Az igaznak tűnik viszont, amit Lengyel László írt pár hete, hogy a baloldali kulturális hegemóniának vége van. De ebből még nem következik mindaz, amit te is elmondasz. Bár nem lehetetlen a dolog.

(Zárójelesen, véletlenül épp szóba is hoztam a Heti Válasz "objektivitását" a Platonkán, mert azt most átállítom privát üzemmódra, és az esti törpés tükröződésünk alatt mostantól afféla napi krónikát próbálok oda irkálni. És már írtam is egyet, mert tegnap voltunk Spiró-könyvbemutatón.)

gergő írta...

Ne akarjál megtörni, épp elegen dolgoznak már rajta. Nem mondtam, hogy a Heti Válasz a király, csak azt, hogy még mindig színvonalasabb, mint pl. a Demokrata, ami olvashatatlan. Az igazság meg engem csak abból a szempontból érdekel, hogy ha kíváncsi vagyok a kormány ügyes-bajos, nem publikus dolgaira, akkor azokról (sajnos vagy nem sajnos) a jobboldali sajtó által prezentálva értesülhetek csupán.

. (dot) írta...

Innen tudtam meg, hogy van új Cseh Tamás CD. Köszönöm a hírt róla.

Ezt a dalt nem ismertem, hátha más sem:
http://www.youtube.com/watch?v=Q5pmdCqwlRI

barna írta...

Gergő, nem akarlak megtörni, dehogy. Amit írtál, nagyon is kerek és elképzelhető, csak pontosítást kértem. Pontosítást és nem visszavonulást. És miért ne formálgathatnád a saját véleményedet, ki tilthatja azt meg? Amikor ráadásul (ön)kritikus, korrekt gondolkodást, latolgatást folytatsz?

De ez meg már kínos, gondolom. Nevelni sem akarlak. Beszélgetünk. Így interneten ez elég érdekes, sajnálom azokat az embereket, akiknek másféle kommunikációra nincs is módjuk. Ezek a beszélgetések valóban inkább a Ráday utcába valók. Én egyébként rá is érnék, te kavarsz mindig másfele.

.(dot)-nak (vajon ő ki lehet? de azért jó, hogy van) annyit, hogy ez egy nagyon jó dal, 90-91 tájáról. Egy Jancsó-filmbe, a Kék Duna Keringőbe (nem tudom már, pontosan hogy is írták) be is került. Talán oda is írták. Ott állt a film végén az utcaképben maga CsT, permetezett az esőgép, Bereményi tartotta mindkettőjük feje fölé az esernyőt, és nagyon szerencsétlen arcot vágott. Máriával azon az arckifejezésen nagyon sokat röhögtünk, lehet, hogy ez kíméletlenség, pedig egyébként csípjük nagyon Bereményit. Is. De a dal már a kezdetek kezdetén is nagyon jól szólt. Operettdallamokból, keringőkből kutyulták, Lehár és a többi ilyen országában nagyon hitelesen szólt. Nekem mindig elfacsarítja valamimet, az biztos. Minimum tökönragad.

. (dot) írta...

Megvettem. Elolvastam. Szomorú vagyok a válaszok miatt. A kérdések miatt is.
Viszont! Cseh Tamás dalait továbbra is nagyon szeretem.

barna írta...

Nem tudom. Nem kell mellre szívni. A CsT-könyvben van szó erről, hogy "egy derék jobbos" felhívja, meg ne halj már ezeknek, ugyanakkor a Belügyminisztériumban is hallgatják és imádják a dalokat, erre a Bérczes annyit mond, hogy "jobb vagy bal: a daloknak mindegy". Tényleg, édesmindegy. És az is, hogy ő, az énekes mit gondol ezekről. Furcsa, de mindegy. Nehéz megszokni a gondolatot, ennyi, de ez csak azt jelenti, hogy mi is fertőzöttek vagyunk.

Egyszer ültünk a Bárkában hajnali háromig Cseh Tamással, voltak ott a baráti körből páran, ide is irkálók, alá tudják támasztani. Jancsó került szóba, aki őt felfedezte (vagyis ő volt az egyik), és akinek a mostani, egyébként tényleg zavaros ballib irányultságáról azt mondta CsT, hogy az a legnagyobb baj, hogy ő (Jancsó)sem tudja már pontosan, miről mit gondol. De hogy ő (CsT) soha nem tudna vele szembefordulni, pláne nyilvánosan nem. Mert ami volt, az volt, és akkor van is.
Na most, a CsT jobboldali. Egyszer-tribünös. Viszont szeretettel beszél Jancsóról, és a bakonybéli interjúban, azt is látni, könnybe lábad a szeme, amikor eszébe jut a születésnap, amit a Merlinben rendeztek neki, sorolja: Jordán, Márta, Jancsó. És akkor erre azt mondjuk, hogy hű de szép ez, és milyen derék. Nem fordul szembe, pedig ki is kérhetné magának. Hogy egy ilyen még a világon van. Így szoktuk. Mi is így szoktuk. Csak nekünk, persze, igazunk van. Bassza meg.

Na most, a CsT 20 éves koruk óta ismeri Orbánt és a körét is. Iszonyú fasza gyerekek korukból! És akkor neki most is azok. Kik vagyunk mi, hogy az egyik reagálásának örüljünk, a másik ugyanilyen alapúnak meg nekimenjünk? Ő egy szívember. Az ilyen. Indián. Nemzeti törzsi színekkel. Agygátolt, ezt lehet mondani simán, de nekünk meg akkor mink gátolt?

Én mindig elszégyellem magam, ha ez így eszembe jut, és sokszor eszembe jut.

Attól persze még lehet tévedés minden, amit most írtam. Nem is rosszindulatból írtam. Csak próbálom én is szív felől nézni az egészet. (Egyébként ez is az ő kifejezése.)

. (dot) írta...

Nagyon jó, hogy ezeket írta. :)
Azt hittem amit röviden én írtam, abból is kb. ez "jön le". Tévedtem.