2009. április 1., szerda

Tízpróba és ötpróba

Nagyon régen hallottam már erről, pár hónapja a neten bővebben is. Tudtam, hogy létezik valami legendás, nagy katekizmus: úgy hívják, Szilárd Leó saját maga számára fogalmazott tízparancsolata.

Volt Szilárd Leónak egy tanítványfélesége, Klein György, ő is Georg Klein néven fut persze, mivelhogy maga is marslakó. (Amúgy genetikus, rákkutató.) Írt egy egész könyvet ezen a címen: Szilárd Leó tízparancsolata. A múlt héten a Ráday utcai könyvesboltban meg is találtam, belenéztem. El kellene majd olvasni, bár igaza szokott lenni Ciorannak: a legtöbb könyvben egyedül az idézetek érdekesek. Ebben pedig főleg a Szilárd Parancsolatok az idézetek, az összes többi mindössze terjedelmes kleinkommentár. Mindegy, végig fogom olvasni, nem tűnik azért érdektelennek.

Elolvasgattam a boltban magukat a parancsolatokat, tízből hat semmi különös, három viszont eltalált nagyon, sőt mind a három mélyütés. Nekem. A mostani állapotomnak. Ami olyan, amilyen: volt már jobb, de biztató benne, hogy kicsit olyan nekifogás-szerű.

A parancsolatokat (azért mostantól inkább idézőjelbe teszem majd) megtaláltam hiánytalanul néhány könyvismertetésben, aztán meg egy Filmvilág-cikkben is. Az egy másik fordítás, kicsit eltér a könyvbelitől, de nekem jobban tetszik, profánabb, kicsit más értelmezésű. Ezért azt rakom be most ide.

„1. Ismerd fel a dolgok között az összefüggéseket és az emberi viselkedés törvényeit, hogy tisztában legyél vele, mit teszel.

2. Érdemes célokat tűzz magad elé, de ne firtasd, elérhetők-e; modellnek és példának tekintsd őket, ne határidős feladatnak.

3. Ugyanúgy szólj az emberekhez, mint magadhoz, ne törődj a benyomással, amit keltesz, mert különben kizárod őket világodból; elszigeteltségedben pedig az élet értelme eltűnik a szemed elől, és elveszíted vele együtt a reményt is, hogy a teremtés jobbá tehető.

4. Ne rombold le, amit nincs hatalmadban létrehozni.

5. Csak éhesen nyúlj ételhez.

6. Ne kívánj olyat, amit nem kaphatsz meg.

7. Csak akkor hazudj, ha rákényszerülsz.

8. Tiszteld a gyermekeket. Hallgasd meg figyelmesen, amit mondanak, és végtelen szeretettel szólj hozzájuk.

9. Dolgozz hat esztendőn keresztül; de a hetedikben vonulj magányba vagy idegenek közé, különben a kép, ami barátaidban él rólad, megakadályozza, hogy az legyél, aki vagy.

10. Életed irányításában elégedj meg az óvatos korrekciókkal, és légy készen a távozásra, ha szólítanak.

1939. augusztus 4.”

Nem fogom kommentálni őket — legszívesebben azt sem mondanám most el, mely pontok ragadtak tökön. (Azért ki tudja.) Inkább azt osztom meg itt veletek, mire jutottam életszabály-ügyben.

Egy hét alatt az vált főképp világossá számomra, hogy ilyen szabályok időnként segítenek. De legtöbbször nem a másoktól átvettek — az sem kizárt persze, de ritkaság. Ilyeneket magunknak kell létrehoznunk. De nem mindig lehet ám! Van idő (legtöbbször ilyen idő van), amikor ebbe belefogni is reménytelen. Van olyan idő, amikor maximum ócskaságokat tud megfogadni az ember, nevetséges, gyomorbajos szilveszteri fogadalmakat tehet. Mindez, még egyszer, azért van, mert vannak teljesen alkalmatlan állapotaink. (Nem is mindig impotenciából: néha épp megy a szekér, nincs miért magunkra látni, nincs mit korrigálni rajta — máskor meg reménytelenül nem megy, fogadkozásokkal se megy, az a gyakoribb.)

Vannak végül, ritkán, kegyelmi állapotok, amikor az embernek értelmes rálátása nyílik magára. Vagy legalábbis azt hiszi. És akkor veheti a vésőt, és írhatja vele a magáét bele a homokba.

Én Szilárd Leó szövegével találkozva elég gyorsan észrevettem, hogy négy szabály is van nála, amit jobb lett volna korábban megismernem, ugyanis a bennük levő önveszélyes cselekedeteket az idők folyamán tudatlanul mind elkövettem. De azt is hamar megértettem, hogy akkor is elkövettem volna, ha ismerem őket, mert akkoriban teljesen én-idegenek voltak, sőt leginkább irritálók: csak most váltak számomra valamennyire közelikké. Mit kezdhettem volna azzal a „szabállyal”, hogy ne romboljam le, amit nem tudok létrehozni? Én minden olyat is leromboltam, amit én magam hoztam létre, sőt szinte kivétel nélkül megtettem, mert — basszátok meg, barmok! Ennyi alapon, indulatból. Jogosan, de az mindegy. — Szóval, oda jutottam:

saját szabályokat kell létrehozni, belsőket, olyanokat, amilyeneket épp akkor lehet.

Most mintha épp lehetne.

Most az a ritka pillanat van, hogy legalább meg tudtam őket fogalmazni. Sőt látok rá esélyt, hogy viszonyban is tudok maradni velük. (Az lenne a lényeg, nem a holt önintelmek!) Köszönet ezért Szilárd Leónak; mert ha nincsenek a „parancsolatai”, biztos, hogy én most nem kezdek el ilyen rémségeken agyalni.

Tehát most leírom az én, egyelőre öt parancsolatomat, hátha érdekesek. (Valószínű persze, hogy legtöbbetek számára meg ezek lesznek én-idegenek; sebaj. Akkor, még ha tetszik is valamelyik, nem kell erőltetni az átvételét. Nem így működik ez. De hát ezt magyaráztam eddig.)

„Oravecz Barna saját maga számára fogalmazott ötparancsolata, 2009. április 1.

1.Jövök-megyek én is, valamennyire részt veszek az életben: látok, hallok, észlelek, olvasok. Nem kell mindent raktározni ezekből. Csak két dolog kell belőlük, a többit hagyhatom elmenni. Az egyik, ami nekem szól valamiképpen. Eltalálja a lényemet. A másik, ami nem szól ugyan nekem, de tovább tudom adni. Mint tanár, barát, apa, ilyenek. A többi (a legtöbb, a csillogás, hiúság, műveltség, szellemesség): egyáltalán nem érdekes.
2. Este kilenc után nem dolgozni. Olvasni, beszélgetni, nosztalgiázni, tervezgetni, szeretkezni. Hobbimelók (jegyzetelgetés, blogolás, tehát vacakolgatások) persze jöhetnek. Az időt úgy kell beosztani, hogy ez lehetséges legyen. És mivel nem lehetséges, olyan élvezetessé kell ezt a tevékenységet formálni, hogy ne nyomjon agyon az érzés, hogy már megint csak lógok.

3. Minden nap elfogadni egy beszélgetést. (Egyet legalábbis mindenképp.) Bárki kezdi, bármiről. Bármennyire nincs is kedvem az illetőhöz, a témához, vagy magához a beszédhez.

4. Minden nap apró kapcsolatot kell keresni az alkohollal. Legalább megszagolni az unikumot. Lenyalni egy borcseppet. Egyszóval: vele élni. Nem pedig megfosztottnak lenni, és aztán szomorkodni vagy dühöngeni.

5. Minden nap elolvasni egy pár oldalas, engem érdeklő szöveget. A legjobb könyvesboltban, állva, amikor már rég haza kellene indulni. Aztán emlékezetből leírni, ami benne fontos volt. Memória- és kedvgyakorlat.”

Hát ennyi, amit ideírhatok. (Az az igazság, hogy van még két parancsolatom, de azok nem publikusak. Afféle titkos záradékok. Nem a legfontosabbak, csak nagyon személyesek.)

5 megjegyzés:

gergő írta...

Egész jó kedvem lett. Hogy miért, azt nem tudom.

Névtelen írta...

Adj még öt parancsolatot és én lehozom őket a Kacsa utcából (és behajítom őket a Dunába)!

Amúgy tetszik ez az eszmefutattás, bár, hogy őszinte legyek, a Rejtő figuráé Csülöké, egy fokkal jobb. Ideidézem:

1. Kerüld a civódást és a nyers erőszakot.

2. Kerüld a kötekedő embert.

3. Igyekezz szelíd rábeszéléssel hatni felebarátaidra.

4. Ne hivatkozz mentő tanúkra, mert mit érsz vele, ha ismerőseidet bezárják?

5. Ne tégy hamis esküt, csak ha muszáj.

6. Kerüld a részeg embert, hogy téged se molesztáljanak hasonló állapotban.

7. Ne légy hiú és beképzelt, hogy különb és okosabb légy, mint embertársaid.

8. Vasárnap ne lopj, ne csalj, ne verj meg senkit, mert hat nap mindenre elegendő...

Tsók!
W

barna írta...

Köszönöm, Messire, ezek nem kicsit, hanem sokkal jobbak. Szégyellem, de teljesen elfelejtettem őket.
Rejtőt! Azért ez siralmas, nem? Egy éve nyomattam épp a Piszkos Fredet. Gondolom, emlékszel.

Képzeld, ma lesz épp az újabb magyartanári konferencia, és én oda se megyek. Pedig a Bánhegyi Jutka beszélgetést kezdeményezett velem ezügyben tegnap. De mindössze elfogadtam a beszélgetést, és ennyi.

Névtelen írta...

Barna,a legtöbb probléma ezekkel a parancsolatokkal az, hogy önmagukban nem hatnak. Ha úgy lenne, akkor mindenki Müller Pétert olvasna (habár igy is épp elegen..és nem mondtam hogy jók is a könyvei!) A lényeg, hogy szerintem nem lehet egy-két mondatban megfogalmazni ilyen dolgokat, mert az igazán fontos a háttér, ami alapján mondod az adott dolgot. Pl. az én egyik "pontom": ha fáradt vagyok is, el kell mennem azokra a helyekre, ahol történhet valami izgalmas. Jó, de ez igy unalmas. Viszont ha elmesélek egy esetet, ami megtörtént velem, akkor már működhet, csak akkor meg kell hozzá a magyarázat. Hasonló a helyzet az én "sikereimmel" is: a recept egyszerű, csak csinálni nehéz. Pl: minden nap éjféltől háromig olvass külföldi fotósújságokat. Ez igazán egyszerű, csak próbáld csinálni heteken, hónapokon át..Szóval ne szomorkodj, te már letettél dolgokat az asztalra. Kuli

barna írta...

Nem szomorkodom. És teljesen egyetértek.
A te példád meg remekbeszabott, és tudom is, hogy így csinálod, és nekem nem is unalmas. Persze, egy megfogalmazás lehet unalmas, meg én mint háttér, mint megfogalmazó lehetek unalmas. Akkor az vagyok, kész. Nem érdekes. Én viszont nem untam, hogy te leírtad, mikor, hogyan, hova mész el.