2008. december 30., kedd

Kaleidoszkóp és romok

(Kisblog/8)
Azt írja a költő:

„No s megvagyok már. Lettem ami lettem,
sötét bár s néha könnyekig hasonlott:
hiába! csöpp szőllőszemnek születtem,
mely a nagy naptól édesedve romlott.



Rossz végzet tölté fürtömet tömötté,
mert szomszéd szemek szögletes-zömökké
nyomtak, ki szépnek, szabadnak születtem,

s nemes-rohadni napmagányt szerettem. -
No s megvagyok már. Lettem ami lettem.
Az Isten sem változtat rajta többé.”
(Babits Mihály: Magamról I. Nel mezzo...)

Azt mondja a filozófusnő:

„A kaleidoszkóp egyszerű és bámulatos. Elég, ha tíz különböző alakú, más-más színűre festett üvegdarabkát helyezünk el benne, mielőtt lezárnánk. A tükörrendszer elvégzi a dolgát. Aztán megrázhatjuk tízszer, tízezerszer, és soha többé nem fogjuk látni ugyanazt a mintázatot.
Az ember nem egyszerű, de bámulatos. Őbenne nem tíz, nem is tízezer, és nemcsak más-más alakú és színű üvegdarabka van elhelyezve. Különben is, az ember nem lezárható, mint egy kaleidoszkóp, ezért folyton-folyvást belékerül valami új, és mégis van egy ismeretlen pillanat, amikor végérvényesen rögzülnek benne a tükrök. S ama nem megszámlálható, se alakjuk, se színük szerint nem csoportosítható elemek most már bármilyen mintába rendeződnek is, nincs többé az a rázás, amely benső szerkezetüket szétdobhatná. Minden embernek megvan a maga tükörrendszere, ami csak a sajátja.”
(Ancsel Éva: Bekezdések az emberről)

Ezzel szemben így vélekedik az író: A lélek a tízezerbőrű tűz gyermeke. Tízezer réteget kell ahhoz lehántani róla, hogy a magjáig jussunk.
(Hamvas Béla: Karnevál)

És hasonlóképpen, így tűnődik a pszichológus:

„Végül is az a kérdés merül fel, hogy a lélek valóban STRUKTÚRA-e, ahogy a modern pszichológia tanítja, vagy pedig HALMAZAT — a keleti felfogás szerint?
A halmazat mellett szól az a tény, hogy AZ EMBER LELKÉBEN TÖBB SZEMÉLYISÉGLEHETŐSÉG lappang, s az valósul meg belőlük, amit a környezeti hatások hívnak, provokálnak. Miért keletkezik ez a halmazat? A keleti bölcseletek szerint, amelyek hisznek a reinkarnációban, előző életek esszenciális lenyomatai…”
(Popper Péter: Ne menj a romok közé!)

Na most, miért érdekes mindez? E percben legelsősorban nekem érdekes. De azért megosztom. Az történt, kogy a Kisblog/4 kapcsán levelezésbe bonyolódtam az egyik kollégámmal, akinek néhány megvadult levelem után olyan kérdése támadt, vajon a magam kesergéseit hogyan analizálnám Kapitányék fogalmi rendszerében. Hát akkor úgy véltem, most már mindegy, megírom neki az egészet úgy, ahogy gondolom. És hát ezt írtam:

„Mire jutnék vajon? Nem kell ezen sokat gondolkodnom. Mit mutat a levelem? Amit a többi. Ezerszeresen megbántott fazon, legalábbis annak érzi magát, és soha nem fog megbocsátani a világnak. Ő (én) is változásképtelen, megfeleléskészségei gyatrák. Csoda, hogy még él. Komolyan.
Hát ez lennék, sőt vagyok. Hisztérika a kettesen.
Más lehetőségem nincs is, mint kivonulni minden régi foglalatosságomból, mert főleg azok basszák fel az agyam. Egészen jól el tudok lenni a Gellérthegy tetején, nézve a szmogot. A szmog nem érdekel, a munkahelyem kreativitásszintje rettenetesen. Mert nekem soha nem munkahely volt, hanem elemi létezésszint. Ahol pöröghetek és pörgethetek. Most csak ez maradt: nem kell odanézni. Nem kell bemenni a romok közé. Gyakorlom. Ha megtanulom, rendben leszek. Megtanulható. Ha nem tanulom meg, szánalmas pöcs leszek, mint mostanában. Olyan, aki a tanári közepén dühöng, de legalábbis fintorog. Hogy ő nem ezt érdemelte. Olvastad a Karnevált. Borzalom.
Az én nagy ügyeim - mert nem nekem, hanem valóban nagy ügyek voltak - ezen a kis helyen játszódtak, ez nem lehetetlenség, csak paradoxon; és kivétel nélkül megbuktak. Voltak, kit érdekelnek. Hát nem kell odafigyelni. Történjen, ami bír. Dosztojevszkij azt mondta, Pétervár egy reggel felszáll majd a köddel együtt. Szálljon csak föl. Súlya, az biztosan nincs. Szálljon csak, aminek el kell szállnia.
Intézményesen én már kiszálltam mindenből, abbahagytam, nem vagyok jelen. Egész jól elvagyok. Talán. Most ez vagy elég lesz ahhoz, hogy ne őrüljek bele és 10-20 évig még használható legyek legalább a közeliek számára, vagy nem lesz elég. Ilyen egyszerű.
Ennyit bírok önelemezni, és a szövegeim is ennyit mondanak el rólam. (Többet is elmondanak, de ennyit feltétlenül.)”

Érthető, gondolom. Ha Ancselnek, Babitsnak, a nyugati eszünknek van igaza, akkor semmi esélyem. Ha Popperéknek, a keletnek, akkor egy picike akad. Akkor valami kevés rajtam (ész, bátorság, ötletesség) is múlhat.
Egyébként pedig: rom vagyok. Roncstelep. Ne menj a romok közé!

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

A te ügyeid nem buktak meg, hanem elmúltak és ez nagy különbség. Voltak megbukott ügyeid és voltak szenzációs ügyeid - ez utóbbiak már ott vannak, ahol a tücsökhalhatatlanság, ezért nem emlékszikrá más, csak akinek ez valamit jelentett. Két tucat embernek.

Továbbá szerintem a lélek ez is, az is; ilyen is, olyan is. A te lelked viszont nagy megújulásra szorul. Ha jól sikerül, képes leszel még kinyerni magadból 10-20 évre elegendő életenergiát - ahogy te is írtad. Nem sokat számít, de én hiszek benned, láttam, hogy mikre vagy képes (például az a Rejtő-előadás).

W

znajka írta...

Egyetértek.
Egyébként vannak bizonyos cégek, erről most olvastam, akik nem élik túl a "second product syndrome"-ot, illetve második termék szindrómát.
Ezeknek a cégeknek volt egy sikeres termékük, de nem tudják pontosan, mitől volt olyan sikeres, csak az ösztöneikre hallgattak, és csinálták, és most ugynailyen jót vár tőlük ismét a piac.
Pár cég ebbe belebukik.
De az igazán jók nem.
És Barna, Te egy igazán jó brand vagy- nem roncstelep.
Szóval szerintem én már láttam roncstelepet, és azt nem is bíztattam, mert minek.
Összefüggéstelen vagyok. Talán kicsit becsípve.

barna írta...

Köszönöm, hogy elmondtad ezt az összefüggést ezzel a véletlen-termékkel. Nem tudtam én sem, hogy ezt számon tartják, hogy ez egy jelenség a világban, pedig annyira logikus!

Most olvasgattam Mérő László új könyvét (nem annyira jó, de vannak benne érdekességek, kellene róla írni kisblogot), ő ír néha hasonlókról.

Maradhatnánk talán abban, hogy én egy nem túl szokványos roncstelep vagyok. És én vagyok önmagam sztalkere is, már ha ez mond valamit bárkinek. (Tarkovszkij-film.)