2008. december 29., hétfő

Fortinbras királysága

(Kisblog/7)
Néha azt gondolom, a regény a legfontosabb, sőt szinte az egyetlen fontos műfaj a világon, és hogy minden regény, ami valami fontos történetet mesél el. Regény tehát Istár pokolraszállása és Ábrahám története, a Hamlet (Hamvas Béla bólogatna) és a Svejk, regény azonban minden jól sikerült (ön)életírás is, sőt egy fontosabb interjú. Faludy pokolbéli napjai, Heller Ágnes bicikliző majma, Spiró és Cseh beszélgetőkönyvei, Brando emlékezése (E dalra tanított anyám), Vágó Márta József Attila-könyve. Nem regény ellenben, mert szar, az Al Pacinóról szóló interjúkötet. Regény Király István Ady-monográfiája, Mikszáth Jókai-könyve, Balázs Béla naplója az 1910-es évekből. Nem regény Csáth Géza naplója, mert vaginákon és morfiumos tűkön kívül nem szól semmiről. Regény az Ady-összes, Hamvas Béla Fák című esszéje, regény — egyelőre — az Öngyújtó. Szerintem én magam is regény lehettem. Baromi izgalmas folytatásos regény volt a Magyar Narancs, lehet, hogy még ma is az, csak nincs már rá pénzem.
A magyar rendszerváltás regényét egészen a mai nímandokig, az immár teljességgel megírhatatlan figurákig és történetekig, számomra legalábbis, Lengyel László írta meg. A húszból legalább tizenöt évet végigkrónikáskodott. Amíg csak volt kikről-mikről beszélni. A nagy rendszerváltó pártokat már születésükkor leírta (a szónak két értelme van, ugye?), az azóta szoborrá merevült Antall Józseffel folytatott küzdelmének remek dokumentuma A kegyelmes úr olvas. Megírta Hornt és Bokros Lajost, Csurkát és Tamás Gáspár Miklóst, Medgyessyt és Orbánt, nem épp hízelgő portrék. Az utóbbiról két könyvet is írt. Fortinbras királysága, ez a korábbi és fontosabb. Lengyel itt a dialógusformát választotta, noha epikus fejezetek is akadnak művében. Hőse a trón birtokába jutott Fortinbras, erőszakos és persze valóban erős, pipiskedő és humortalan, nagyontechnikás és nagyonelszállt figura, hiába szépíteném, egy undormány; leendő áldozatai háromoldalanként kezdik újra várható sorsuk latolgatását. Lengyel királytükröt akart írni a királynak, de még inkább a királyról az alattvalóknak, amíg nem késő. Ikerkönyvét a 2002-es választások előtti hetekben fejezte be, és két vége, kimenetele van: 1/ Fortinbras legyőzi a veresszalagosokat és megerősíti a hatalmát; 2/ Fortinbras veszít és ellovagol. Persze hátrahagy egy kettészakadt országot. (Ez utóbbi történt, ellenben nem lovagolt el.)
Maga Lengyel nem tekinti munkáját irodalomnak, én igen. Ő így ajánlja az olvasóknak:
„Királytükör ez a könyv. A XV. és a XVI. században tucatjával íródtak királytükrök azzal a céllal, hogy fejedelmeket bevezessenek a hatalom, az uralkodás művészetébe. De a nem is titkolt cél többnyire az volt, hogy a királytükör szerzője elmondja álláspontját a korszak és nemzete politikai állapotáról. Királytükröm a képzeletbeli Dániában játszódik, Hamlet halála után, amikor az ifjú Fortinbras kerül Dánia trónjára. Az időpont az 1600-as évek eleje, az európai nagy egyensúlyozások időszaka. A valóságos Dánia ekkor nagyhatalom. Könyvemben más, bizonytalan és kisebb Dánia szerepel. A tét, hogy Dánia kiszorul-e az európai kontinensről, vagy meggyökeresedik ott. A királytükör szereplői többnyire beszélgetőpartnerek egy kolostorban. E Dánia lehetne az ezredvégi Magyarország is. Néhány év múlva senki sem fog emlékezni arra, hogy kik rejtőztek szereplőim mögött. Csak az lesz az érdekes, hogyan bánt valaki a központi hatalommal, miként viselkedtek a nemzetállammal a kozmokraták, mit jelentett Európához illeszkedni, vagy attól távolodni. A könyv politikai elemzés és nem művészi alkotás. A párbeszéd nem dráma, hanem dialógus. Vélemények és érzések ütközése.”
Az utóbbi években Lengyel, a közíró két fronton erőlködik: mindkét nagy párt vezetőjének alkalmatlanságát taglalja, és kettejük közös távozását ajánlja. Tudnivaló, hogy e nagy férfiaknak hiába is ajánlaná. Ajánlja hát nekünk, választóknak: amíg nem késő. Mi pedig, akik eddig nem kevésszer meghallgattuk őt, mert maró iróniája annyira tetszett nekünk, ha a nekünk kevésbé tetszőt szidta, immár pártállástól függetlenül nem figyelünk oda. Mindegyikünk arra esküszik, hogy menjen csak a másik.
Csoda-e, hogy maradnak?

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Én valószínűleg el fogok menni, legalábbis az urnáktól: semmi kedvem sincs magamat leköpve szavazni. Mert hát kire is szavaznék? Úgy érzem nincs ma olyan politikai erő, amely engem meg tudna szólítani - attól pedig csak felfordul a gyomrom, amit ezek a gengszterek harsognak. Vonuljunk vissza Epikurosz kertjébe!

W

Névtelen írta...

Nem hiszem, hogy jól teszed, mert az egyértelműen a fegyelmezettszavazós-oldal drasztikus győzelmét hozza. Persze tanácsom az nincs nekem sem... Glenda

Névtelen írta...

Glenda, én szinte biztos vagyok benne, hogy a fegyelmezettszavazós-oldal fog győzni. Nem örülök neki, de mit tegyek?