(Kisblog/3)
Képzeljen el az olvasó jópofa, morbid, szellemes középkori fametszeteket, olyasféléket, amelyeken meztelen nőket kínoznak, húznak épp nyársra, mindeközben ördögök bökdösik vasvillával a farukat (farmetszetek) vagy forgatják őket kátrányban — n
e legyenek kétségek, ilyen művek annak idején valóban voltak, és bár ma már olykor elborzasztó hatásúak, annak idején talán mulattak rajtuk a nézegetők, hiszen akkoriban a kivégzéseket is részben szórakoztató céllal rendezték. Talán még erotikusnak is találták akkoriban az effajta képeket, miért is ne — elég Bosch iszonyat-gyönyörűségeire gondolni, hogy ezt a kettősséget ma is átérezze, a középkor tekintetében pedig legalábbis hihetőnek tartsa az ember. Nos, él a nagyvilágban (Rotterdamban) egy negyven körüli holland képregényrajzoló, Marcel Ruijters (és ez eddig hurrá, mert kiválóan rajzol) —, hát ez a művész az idén telerajzolt egy százhúsz oldalas könyvet épp ilyesféle rajzokkal, benne apácák, ördögök, szörnyek, kínzások, egyszóval morbid- és perverzitásözön, és hát rengeteg nő, sőt csupa nő, természetesen mind meztelen, és az egész épp olyan, amilyennek leírtam: nyomokban erotikus-csiklandós, másrészt szörnyűséges, aztán meg kínos, de legfőképpen: rettenetesen, ellenállhatatlanul mulatságos. Mi kell még? Nők a pokolban, egy zártkörű, csak-női pokolban, hiszen ez rendben van teljesen, végül is, valljuk be csendesen, odavalók, nem? Ki lehet ez az ember és hogy juthatott az eszébe ez a remek téma? És mire fűzte fel vajon ezt a remek témát? Hiszen egy képregénynek csak kell valami történést tartalmaznia! Nos, itt kezdődnek, folytatódnak és végződnek a nagyon nagy bajok, Ruijters ugyanis valamilyen okból Dante Poklához nyúlt, a Pokol pedig nem könnyű alkotás (egy rendőrfilmben a gyilkos Az isteni színjáték alapján gyilkol, a rendőrök pedig olvasni próbálják és Brad Pitt így kiált fel egy ponton: „Kurva Dante!” — jogos). Mindegy, a derék képregényes wilaagfasza egyetlen lendülettel átírta a Színjátékot, talán mert úgy vélte, fő erőssége a szatíra, ami rajzban így is van tökéletesen. De csak rajzban, a sztorija viszont nemcsak hogy nem szatirikus, de még csak nem is követhető. Se szellem, se értelem, se szellemesség — nincs abban sajnos semmi. Egy pokol-leporelló. Fantáziálás háromszáz képben. Üdvözlőlapok. Dante nő, Vergilius is Virgillia, és az egyes bugyrokban értelmezhetetlen és ettől rendkívül unalmas cselekedetek esnek meg. Ennyi. — Ez a szerző az idén Magya
-rországon is járt, egy képregény-fesztivál díszvendége volt, pár hónapja pedig, épp ezzel a képregényével, elnyerte a legjobb holland képregényszerzőnek járó díjat. És ez, mondom megint, teljesen rendben van. Csak az a történet, csak azt lehetne feledni. Mert nem az a baj, hogy valaki Dantéhoz nyúl — miért ne nyúlna! De akkor történjen is valami!
(A művet ((Inferno - Pokoli színjáték)) pár napja kaptam ajándékba, pár képkocka után elragadónak találtam, ma azonban végigolvastam, és ez lett róla a véleményem. Mutatok is belőle pár kockát, hogy lássátok, milyen fantasztikus a mű grafikailag. Az első képen négy apáca űz labdajátékot, ez még a nagy út előtt van. A másik kép már a Pokolban játszódik, és ilyen bökdösős.)
e legyenek kétségek, ilyen művek annak idején valóban voltak, és bár ma már olykor elborzasztó hatásúak, annak idején talán mulattak rajtuk a nézegetők, hiszen akkoriban a kivégzéseket is részben szórakoztató céllal rendezték. Talán még erotikusnak is találták akkoriban az effajta képeket, miért is ne — elég Bosch iszonyat-gyönyörűségeire gondolni, hogy ezt a kettősséget ma is átérezze, a középkor tekintetében pedig legalábbis hihetőnek tartsa az ember. Nos, él a nagyvilágban (Rotterdamban) egy negyven körüli holland képregényrajzoló, Marcel Ruijters (és ez eddig hurrá, mert kiválóan rajzol) —, hát ez a művész az idén telerajzolt egy százhúsz oldalas könyvet épp ilyesféle rajzokkal, benne apácák, ördögök, szörnyek, kínzások, egyszóval morbid- és perverzitásözön, és hát rengeteg nő, sőt csupa nő, természetesen mind meztelen, és az egész épp olyan, amilyennek leírtam: nyomokban erotikus-csiklandós, másrészt szörnyűséges, aztán meg kínos, de legfőképpen: rettenetesen, ellenállhatatlanul mulatságos. Mi kell még? Nők a pokolban, egy zártkörű, csak-női pokolban, hiszen ez rendben van teljesen, végül is, valljuk be csendesen, odavalók, nem? Ki lehet ez az ember és hogy juthatott az eszébe ez a remek téma? És mire fűzte fel vajon ezt a remek témát? Hiszen egy képregénynek csak kell valami történést tartalmaznia! Nos, itt kezdődnek, folytatódnak és végződnek a nagyon nagy bajok, Ruijters ugyanis valamilyen okból Dante Poklához nyúlt, a Pokol pedig nem könnyű alkotás (egy rendőrfilmben a gyilkos Az isteni színjáték alapján gyilkol, a rendőrök pedig olvasni próbálják és Brad Pitt így kiált fel egy ponton: „Kurva Dante!” — jogos). Mindegy, a derék képregényes wilaagfasza egyetlen lendülettel átírta a Színjátékot, talán mert úgy vélte, fő erőssége a szatíra, ami rajzban így is van tökéletesen. De csak rajzban, a sztorija viszont nemcsak hogy nem szatirikus, de még csak nem is követhető. Se szellem, se értelem, se szellemesség — nincs abban sajnos semmi. Egy pokol-leporelló. Fantáziálás háromszáz képben. Üdvözlőlapok. Dante nő, Vergilius is Virgillia, és az egyes bugyrokban értelmezhetetlen és ettől rendkívül unalmas cselekedetek esnek meg. Ennyi. — Ez a szerző az idén Magya
-rországon is járt, egy képregény-fesztivál díszvendége volt, pár hónapja pedig, épp ezzel a képregényével, elnyerte a legjobb holland képregényszerzőnek járó díjat. És ez, mondom megint, teljesen rendben van. Csak az a történet, csak azt lehetne feledni. Mert nem az a baj, hogy valaki Dantéhoz nyúl — miért ne nyúlna! De akkor történjen is valami!(A művet ((Inferno - Pokoli színjáték)) pár napja kaptam ajándékba, pár képkocka után elragadónak találtam, ma azonban végigolvastam, és ez lett róla a véleményem. Mutatok is belőle pár kockát, hogy lássátok, milyen fantasztikus a mű grafikailag. Az első képen négy apáca űz labdajátékot, ez még a nagy út előtt van. A másik kép már a Pokolban játszódik, és ilyen bökdösős.)
4 megjegyzés:
Igen, igen, nekem is kezembe jutott a napokban valami nevenincs folyóirat, amiben van egy képregény. Grafikailag elég jó, de a története... mivel még nincs befejezve, kíváncsi vagyok a folytatásra, de vannak aggodalmaim.
W
Én jelen is voltam azon a képregényfesztiválon, ahol kábé plakát méretben állítottak ki nagyjából tíz oldalt a képregényből. Én ott helyben el tudtam dönteni, hogy ez egy szar. Csakhogy az apák útjai kifürkészhetetlenek, és az ifjú képregénybolond szíve hevesen kezd verni, mikor szakállas őse, éppen az ifjú által megvetett mű irányában ugyan, de a rajz és írott szöveg e csodás elegye (képregény) iránt mutat lelkesedést. Egyszóval bocs.
Peti, te meg kabbe.
Gergő, te kabbe! (hú, hová emeljük e blog színvonalát) Őszintén kíváncsi vagyok a képregényed folytatására - már csak azért is, mert az eleje nagyon tetszett -, de bizony... naigen, már ha persze nekem lehet... de akkor is!
W
Megjegyzés küldése