2008. december 14., vasárnap

Katapult

Két órája sincs, hogy levelet küldtem valakinek, akinek sokkal többször kellene írnom, mert nálam sokkal nehezebb helyzetben van, szinte félelmetesben, és minden jó szó, a legügyefogyottabb is, össze tud valamit habarcsolni az ilyen helyzetben levők lelkén. Én meg ehelyett panaszkodtam őneki, sírdogáltam, a fejemet hülyéztem, vádaskodtam rá, hogy miért nem működik még mindig rendesen, amikor már orvosi papírom is van a rendbenlevésemről és hétfő óta gyógyszert sem kell szednem, sőt fél évig felülvizsgálatra sem kell járnom. Két és fél évnek van vége, basszus! De nincs, és vajon lesz-e. Nem, nyilván most már örökre hülye maradok. Ilyesmiket írtam neki, ahelyett, hogy másféléket írtam volna. Mondjuk vicceseket. Vagy — de nincs vagy. Vicceseket.

Azt az egyet azért megírtam neki, hogy mostanában el-eljátszom a tőle tanult katapultálással. Ez tényleg igaz. A katapultozás lényege, hogy valakit, aki épp akkor ott van, de ne legyen, képzeletben katapulttal kilövünk. A találmány jópár éve született, hosszú értekezlet volt, ő meg egy barátnőjével (barátnőnkkel) ott állt a teaforralónál, és majd megdöglöttek, úgy pukkadoztak. Néha kénytelenek voltak le is bukni a pult mögé, olyan fékezhetetlenné váltak. Két Aromo. Egyszóval hihetetlen jókedvük volt, összesúgtak és hangtalanul röhögtek, aztán újra pusmogtak és megint csak röhögtek. Három órán keresztül ment ez, én meg végig néztem őket a helyemről, jó kisfiú. Hát kiderült utólag, hogy épp akkor találták ki a katapultozást: a vezérszónokokat, aztán az összes nagy komoly hozzászólót sorban kilőtték, némelyiket ruhátlanul, egy szál kukiban, azt még vidámabbnak érezték. Szép lassan vége is lett az értekezletnek, persze többeket jópárszor ki kellett lőniük hozzá.

Ahogy ezt ott akkor elmondták, megállapítottuk, hogy a lehető legtartalmasabban töltötték az időt. Kicsit emlegettük Parti Nagy akkor még elég friss regényét, az ezer darab fehér óvodással. Aztán elfelejtődött a felülmúlhatatlannak hitt módszer, talán mert kevésbé vidám idők jöttek, vagy csak mi lettünk szorongóbb szarok. A közös barátnő, a hullámos hajú csoda megbetegedett, szép lassan kisorvadt közülünk, egyre ritkábban láttuk, aztán meg már egyáltalán nem. Nem az a feladós fajta persze, most éppen Dél-Amerikában próbálkozik önmaga és a világ rendbehozatalával. De tőlünk mindenesetre elment, és aztán levelezőtársam is, a másik káprázat, akinek a cikázásait követni sem tudná átlagos halandó. Most épp Berlinben van, és a barátok szűk körén kívül senkinek semmi köze hozzá, miért, és vajon mit is csinál ott.

A lényeg, hogy rám hagyta a katapultozás nemes szokását, és mint ahogy azt most megírtam neki, a módszer nemrégiben a feledés homályából felbukkant bennem valahogy, én kipróbáltam, és megint életképesnek bizonyult. Legnagyobb előnyének tartom, hogy meghökkentő és szórakoztató. Ott jönmegy valaki, beszélni egyáltalán nem lehet vele semmiről, hiszen betanított értelmiségi az istenadta, sokszor próbáltam, nem ment. Hát most így beszélem meg vele a világ dinamikáját. Röpülni szépen tud.

A katapultozás nagy előnye még, hogy mindenféle stílusokat lehet képzelni az illetők röpüléséhez, én legalábbis szoktam, amitől hirtelen — lesz nekik stílusuk! Ezt kifejezetten ajándékba adom. Ha nem vagyok elégedett azzal, amit láttam, megpróbálom őket másképpen röptetni. Azt vettem észre, hogy a látvány kezd bennem kissé átalakulni, valószínűleg A Mester és Margarita kezdetben nyilván tudattalan hatására. A férfiak egy része kezd most már kifejezetten ártányosodni, néha kezükben aktatáskával repülnek, de akinél ez rendszeridegen, az hátizsákkal is nekivág. Van gyeplabdaütős is. Natasát nem nagyon találok, de egyáltalán: nem nagyon vetkőztetem én ott a nőket, képzeletben se esik jól valamiért. Margaritaságról meg senki ne is álmodjon. Illetve, álmodni éppen szabad.

Mindez diákkal kapcsolatban soha eszembe sem jut, pedig eléggé terhemre tudnak lenni ők is. De az más. A diákot röptesse más: szokta is.

Hát ennyit erről. Ugye, mennyire hibbant vagyok?

7 megjegyzés:

barna írta...

Ma reggel privát levelet kaptam Pepétől. Ez is írhatna már a blogra, ha egyszer arra reagál.

Ő küldte nekem a hajítógép fotóját. Be is illesztettem rögtön, mert sokkal érzékletesebb így a dolog. Köszönöm.

Névtelen írta...

:-)

A katapultozás nagy előnye még, hogy mindenféle stílusokat lehet képzelni az illetők röpüléséhez, én legalábbis szoktam, amitől hirtelen — lesz nekik stílusuk! - ez benne az egyik legjobb (legszemetebb) rész... különben meg nem vagy normális, nem mintha valaha is lettél volna... képzeletben jól katapultáltam költő barátunkat, aki nagy ívben, sokáig repült Kőbánya-Felső felett, majd egy felhőbe kapaszkodott és a rajta sütkérező anygaloknak okozott mennyei örömöt... de ne aggódj, repültél te is... egy fehér, műanyag székben landoltál egy Balaton parti tábor közepén... és hamarosan repülök én is, mert elkések a munkából... de ha találkozunk, megkatapultálunk néhány embert, erre ígéretet teszek.

W

barna írta...

Hát igen, röpetessük csak egymást, nagyon helyes. Egyébként lehetne épp téged is röptetni, lebzseltél te ott sokat... Szemét szöveg, elismerem, pedig nagyon kevés rosszindulat van mögötte. Megnéztem, milyen az, amikor vicces fiú vagyok. És hát most, hogy újraolvastam, arcomra fagyott nekem is a mosoly, mint Varró Daninak a szmájli... Képzelem, hogy csípné ezt a szöveget egy kollégám, ha beleolvasna... Pedig megtörténhet. Akkor aztán magyarázhatnám, hogy én csak ökörködtem...

Kérem szépen, én csak ökörködtem... Tényleg...

znajka írta...

Isteni.
Mint a sétálós bejegyzésednél- itt is meglepődtem, hogy ezt Te írtad- hogy utazol ilyenben, és otthonosan, pedig teljesen nem hittem.
De- a vége számomra nem helytálló. nem hinném, hogy ettől hibbant lennél, sőt, kimondottan józan tevékenységnek látom, amit én magam is szokásommá kívánok tenni.
Csak...
Néha saját magamat lőném ki... Én is akarok repülni.
Meg: ha mindenkit kilőnél egy kilométeres körzetben, takarékosabb magadat, nem?

Névtelen írta...

Röpülnék én is nagy ívben, valóban, ki is röpültem a Laciból (kellet hozzá 10 év) de vajon hova fogok pottyanni (és arcra-e vagy seggre)?
Szerintem se szemét szöveg.

W

barna írta...

Repülni jó. Gyerekkoromban félálomban pl. én is nagyon sokat repültem. Isteni volt.

És együtt lenni is jó. Repüljünk kötelékben.

(Közénk állsz? - kérdezik a haramiák Robin Hoodot a Kevin Costneres filmben. Vezetlek benneteket, válaszolja.)

Szóval szívesen leszek vezérjómadár.

Névtelen írta...

Jajdejó, röpülünk együtt, mint a régi szép időkben...

W