2008. december 15., hétfő

Helyettem-szövegek — Cserhalmi György mondja

(Minden külön értesítés helyett)

(Nem benne lenni) „Jó lenne nagyot hazudni, de tényleg nem hiányzik, hogy naponta mindenütt ott legyek. Mert miről szól a napi jelenlét? A politikáról. És ha az ember részt vesz benne, akkor előbb-utóbb színházigazgatót próbálnak faragni belőle. Ezért aztán nem érdemes ott lenni, se rádióban, se tévében, se újságban, se sehol, amit nagyjából úgy hívnak, hogy közélet. Egyébként is, én egy meglehetősen idős ember vagyok, és ebben már rég nem veszek részt, mert már régen nem tetszik egyik oldal se. A munkával nem annyira lehet a „közéletbe” kerülni. El tudnám én mondani huszonhatodszor, hogy mi a kedvenc ételem, de erre meg valahogy már nincs érkezésem. Pedig remekül főzök, és sokfélét!”

(Morgolódás) „Elég rossz génekkel születhettem, mert sosem vagyok elégedett. Nemcsak magammal nem, hanem semmivel. Akkor vagyok elégedett, amikor csak hevergetek. Van egy nagyon jó barátom, akivel négy órát úgy tudunk elbeszélgetni, hogy észre sem vesszük az idő múlását. Arra eszmélünk, hogy már menni kell haza, és akkor szépen elcammogunk egymás mellett. És semmi fontosról nincs szó. Kicsit szidjuk a rendszert – mindegyiket –, kicsit szidjuk a pártokat – az összeset. Ezek a beszélgetések nem intellektuális alapon működnek, éppen a plebejusi mivoltunk a lényeg. Olyan az egész, mintha ücsörögnénk a sámlin, és krumplit hámoznánk. Leginkább egy Van Gogh-képhez hasonlítunk, csak nem vagyunk olyan drágák.”

(Rendszerváltás) „Húsz évvel ezelőtt már alakultunk a változás felé. Nagyon boldog időszak volt, szakmailag mindenképp. Eleven korszaka volt a magyar társadalomnak. Lehetett érezni, hogy megborult a nagy mackó a szomszédunkban. Kezdtünk kiszállni abból a nagy bundából, amiben csak megfulladni lehetett, és észrevettük, hogy jé, milyen jó szabadon. Nagyon jó volt akkoriban játszani, értő fülek voltak a nézőtéren. Azt hallották, amit mondani akartunk. Még meg kellett adni a végső lökést a változás felé, és abban vastagon benne volt a magyar színház és a mozi.
És hát akkor negyvenéves voltam. Az még nem egy vészesen magas életkor, akkor még vannak tervek, illúziók, amik kellenek az élethez. Vártam, hogy majd megnyílik a világ, lehet szabadon élni, utazni. Ilyen nagy dolgok jártak a fejemben. Ha az ember kijön a prés alól – ha nem ment teljesen tönkre, mint egy negyven éve Bibliában felejtett rózsa –, akkor csak vesz egy levegőt, és megpróbálja a nedvességet magába szívni valahogy. És ehhez volt meg az illúziónk, hogy erre képesek vagyunk. Persze, jó darabig működött is, sőt, azt mondom, hogy a mai napig működik valami.”

(Tartás) „Akkor még fontos volt, hogy az embernek van-e világnézete. Ha van, akkor ő valaki. Aztán rájött, hogy ezt lehet cserélgetni, olyan, mint a zokni: amelyiket már agyonhasználtam, eldobom. Én meg azt hittem, most még jobban kell játszanom. Aztán láttam, hogy ezzel valami igényt támasztanék, gondolkodásra késztetnék, ám abba a közönség belefárad, és akkor esetleg már nem kellek. Gondolkodni kellene, ez a pali miket játszik, miket mond, milyen darabban, hát az már fárasztó. Úgy van ez ma, hogy ha a színész a színházban másképp mereng, másképp szomorú, mint a szappanoperahős, akkor ő a rossz színész. A napi adagolású sorozatok hatására az emberek azt gondolják, hogy valóban úgy kell élni. A kisebbik tragédia – de nekem mégis ez a rosszabb –, hogy azt gondolják, így is kell játszani.
De azért tudok gondolkodni, vannak emlékeim, és ezek az enyéim, ezeket használhatom. És van néhány fontos ember. Nem azt mondom, hogy mi vagyunk a különlegesek, de van néhány barát, akikkel megmaradtunk egymásnak. Nem akarunk mi megvalósítani, leváltani, megváltani, lemondatni, felmondatni. Mi csak beszélgetni szeretnénk.”

(Szülőként) „Én már kipróbált szülő vagyok, már tudom, hogy az egész másképp működik. Apámnak se volt igaza velem kapcsolatban, a nagyapámnak se apámmal szemben. Ha tényleg nekem lenne igazam, az utcára se engedném ki a gyerekemet, csak ülnék rajta folyamatosan.”

(Létezik egy pont) „Van egy nagyon buta mondat: »Létezik egy pont, ahonnan a dolgok visszafordíthatatlanok. És ez a pont elérhető.« Félek, hogy ezt nálam már elérték. De azért minden reggel azzal ébredek, hogy talán mégsem. A Nap még véd, jó fölkelni. És tudom, hányan nem kelnek már föl. De még mindig van a kegyelemnek rám eső fénye. Ezt nagyon nagy és fontos dolognak tartom. Ennél egyetlen dolgot tartok fontosabbnak, hogy azoknak, akiket szeretek, soha semmi bajuk ne legyen. Ilyen kívánságok persze soha nem teljesülhetnek, de ezekben azért hiszek. Egyébként is hívő vagyok, de nem tolakodón. Az egyházak idegenek tőlem. Nem szeretem, hogy szinte csak a műemlékeikben élnek, nincs gondolatuk a jövőről. Nekem Isten ott van, ahol éppen én vagyok. Ha fekszem, akkor ott ül a párnámon. Nem nagy, egészen picike Isten, bárhol elfér. Néha beszélgetünk, és megmondom neki a magamét. Aztán gyorsan bocsánatot is kérek.”

(Hülyének lenni) „Heves, türelmetlen természetem magamnak is fárasztó, bár sok nehéz döntésemet épp így - indulatból - hoztam meg, és idővel kiderült, jól választottam. És persze lassan le is nyugodtam. Sokszor arra gondolok, most már csinálják mások! De azért nagyon boldog vagyok, amikor látom, hogy nem csinálják! Akkor azt gondolom, hülye vagyok, de kivételes! De azt nem igazán hallom, hogy példakép lennék. Nagyon szemérmesen titkolja, aki így gondolja. De, ha van ilyen, akkor mindenféle álszemérem nélkül azt mondom, jó lóra tett. Baj?"

Nem kommentálom agyon, mert ennyi az egész, pontosan. Kívülre kell menni, kívül is mentem, mert az agónon (hívják akárhogy) most csak szemétségek meg hülyeségek tudnak történni, meg kényszercselekvések, egyáltalán nem fontos dolgok. Sok fontos tennivaló persze lenne, de úgysem csinálják. Ettől még nem én vagyok a fasza gyerek, bár de. Én is csak üldögélek, csak még kevesebb baráttal, a krumplit szívesen meghámozom, és én is jóval kevesebbet érek egy Van Gogh-képnél. Viszont X-nél meg Y-nál meg igenis többet. A gyerekeimmel szemben nekem sincs igazam, és nem is erőltetem, de a diákjaimmal szemben sincs, az egyébként egy kicsit nehezebb ügy is. Még felkel – amikor felkel — a nap, mármint nekem, és már kezdem nem irigyelni azokat, akiknek már nem kel fel soha. Jó itt, ebben a nagyonnemjóban.



Egyébként tényleg létezik egy pont.

2 megjegyzés:

gergő írta...

Jók ezek a szövegek.
A tiéd nem jó a végén.

Kár, hogy az egészet csak azért tetted fel, hogy ha valaki érintett idetévedne véletlenül, az ne egyből a gyeplabdaütős bejegyzésedet lássa.

barna írta...

Te lassan csillagos ötös vagy dekódolásból és faterleleplezésből.

Így van minden, teljesen pontosan.

A lényeg azért talán az, hogy jók ezek a szövegek.

Nekem kellett volna őket megírni. Csak én nem vagyok hozzá elég okos. Nincs ennyi rálátásom az életemre. Csak erőlködök.

De egyébként igazad van.