2008. szeptember 10., szerda

A reklám helye

Nagyszabású bejelentenivalóm van: száz példányban elkészült egy új folyóirat első száma, melynek címe Öngyújtó. A szerzők/alkotók nagyrészt már a Troglodytában is tevékenykedtek, ki hosszabb, ki rövidebb ideig. Kár lenne viszont a Trogló utódjának tekinteni a lapot, mivel nem kíván az lenni. Annál is inkább, mivel a főtroglodyta, vagyis fater ebben a vállalkozásban nem vesz részt semmilyen formában. Úgy is mondhatnám, kipróbáltuk, milyen az, amikor teljesen magunktól, teljesen egyedül készítünk újságot.

Három hónap alatt sikerült összeszedni a legjobb írásokat, fényképeket és rajzokat, amelyek végül helyet kaptak a lapban. Sokan a régebbi, de máshol még meg nem jelent írásaikat publikálják első körben az Öngyújtóban, de legalább ugyanennyien teljesen friss szövegeket hoztak — ám van olyan írás is, ami egyszer már lejött a Troglóban (ez kivételes eset). Csak a miheztartás végett, illetve a minőséget sugallandó írom most le a szerzők névsorát: Rózsa Péter, Juhász Mihály, Mráz István, Makai Péter, Juza Kata, Hudra Mónika, Kulcsár Balázs, Oravecz Dénes, és jómagam, Oravecz Gergely, valamint egy P. T. monogrammal működő titokzatos egyén. Az irodalmon kívül eső dolgok szintén a legjobb kézből érkeztek: a lapban megtalálhatóak Kuli nonfiguratív, sajátos színvilágú és hangulatú fényképei; Dini rajzai és fotói; Móni egy-két rajza; valamint egy képregény első négy oldala, amit én írok és rajzolok, és amit a tervek szerint folytatásokban közlünk majd. Egy balszerencsés véletlen folytán pedig én lettem a főszerkesztő, mivel az egész újságcsinálás az én fejemből pattant ki.

Hogy tovább csigázzam a potenciális olvasók kíváncsiságát, íme, bemutatom az első oldalt:


A lap koncepciójába sok minden tartozik. Először is, és ez a legfontosabb szerintem: foglalkozzunk írásokkal, egymáséival és a sajátunkkal egyaránt, vagyis dolgozzunk. Másodszor: legyünk ándörgrándok, vagyis akkora példányszámban jelenjünk meg, ami várhatóan el is fogy, ezáltal is biztosítva, hogy csak ahhoz jut el az újság, akit tényleg érdekel. Mellesleg a terjesztéshez hozzá tartozik, hogy valószínűleg két helyen vállalják majd az árusítását, potom 100 Ft-ba fog kerülni darabja, úgyhogy reméljük, valami nagyobb közönséghez is eljut. Harmadszor (bár ez inkább a legelső pont): minőséget nyújtsunk, annál kevesebbet soha! Azt hiszem, az első szám mindezen három kritériumnak megfelel.

Koncepción valamelyest kívül eső, azonban a munkamorált nagyon is jellemző dolog, hogy nem csak e-mailben tartjuk a kapcsolatot egymással, hanem próbálunk minél sűrűbben összeülni, hogy személyesen beszélhessük meg az írásokat, rajzokat, satöbbit. Végül pedig aszerint dől el, mi kerül be az újságba, hogy hány szavazat érkezik rá. Ez egyébként az egyik legszemetebb módszer, amit el bírok képzelni, de egyelőre működik.

Tervezzük, hogy internetes oldalt is csinálunk a lapnak, amire a következő szám megjelenésekor mindig föltesszük az előzőt, teljes terjedelemben. Ez előre láthatóan november környékén fog először bekövetkezni, ugyanis kéthavi megjelenést szeretnénk.

Nos, ha bárki úgy érzi, föl lett keltve a figyelme az Öngyújtóra, az ne habozzon, jelentkezzen nálam vagy akármelyik alkotónál, szánjon rá 100 Ft-ot, és vegye meg!

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ha ez egyáltalán lehetséges, én elő is fizetnék rá. Hol lehet megvenni?

Znajka

Gergő írta...

Hűha! A legegyszerűbb, ha tőlem kérsz. Szólsz iwiw-en, hogy mikor jársz Pesten, összefutunk és adok, amennyit kérsz. A terjesztés része még nem indult be a dolognak. Az előfizetés meg jól hangzik, de egyelőre annak örülünk, hogy ez a szám elkészült, a jövő még bizonytalan, bár nagy valószínűséggel a buli folytatódik, és lesznek még számok.

znajka írta...

Klassz, keddtől suli, úgyhogy folyton Pesten leszek- Múzeum körút- Kazinczy u.- Vas u.- Szentkirályi u. vonzáskörében. De időnként lesznek lyukasóráim, amikor innen kiszakadok az újságért, ha kell.