Lenin csutkája

Van egy sztorim, amit már nagyon rég meg akartam írni ide. Nem túl izgi, de azért bejegyzésnek talán megteszi.
Az úgy volt, hogy augusztusban lementünk Szepezdre a tanári táborba. Gondoltuk, ha már nincs Heptameron, legalább nyaraló tanárok családi gyülekezete van helyette. Őszintén szólva a társasági része nem annyira izgatott a dolognak, és nem is nagyon szándékoztam sok időt tölteni a táboron belül. A dologhoz hozzá tartozik, hogy Pityu haverommal már régóta terveztük, hogy nyáron lemegyünk Szepezdre egy időre, konkrétan vadkempingezni, meg kirándulni, egyszóval nomád életet folytatni. Aztán ez nagyon elhúzódott, és már csak az augusztus volt hátra a nyárból. És pont akkor jött a teacher camp. Úgy voltunk vele, hogy nekünk csak szállás kell estére, egyébként úgyis összevissza mászkálunk majd egész nap, mert az jó, úgyhogy fater megérdeklődte Pista bánál, hogy Pityu kaphat-e helyet ebben a táborban, természetesen pénz ellenében. Hát ezt valahogy nagyon nem akarta senki, mondván, hogy nem kell tönkretenni mások nyaralását. Akkor én viszont már nem akartam annyira sátrazni, szóval mi beszerveztük magunkat a táborba, Pityu meg hozott sátrat, és felverte az erdőben. Tökre örült neki, mert így nem kellett fizetnie. Az a sok szegény ember pedig, aki valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag rettegett Pityutól, sajnos kénytelen volt néha szembetalálkozni vele Szepezd egyes részein. Amúgy meg semmi para nem volt, nem is értettük a dolgot.
De ez csak a bevezető volt, igazából nem erről akarok írni. A 2006-os Heptameronban Pityu épített kartonból egy vitorlázó repülőt, amit aztán ledobtunk Hegyestűről, ami egy kisebb de annál nevezetesebb hegy, mivel megszilárdult bazaltorgonák vannak rajta, vagy valami hasonló. Egyébként rohadtul nem szabad repülőket ledobálni róla, de mindegy. A lényeg, hogy Pityu most is épített egy fasza kis repülőt, úgyhogy hárman (mert Dini is ott volt) elindultunk ismét a nevezett hegy felé. Fölfelé haladva mindenféle házak vannak a hegyoldalban, a kilátás meg nagyon szép. Az egyik ilyen házikó mellett elhaladva a következő feliratra lettünk figyelmesek egy nagy fatáblán, ami arra volt hivatott, hogy kis füzetecskéket tartson: „Pihenj meg egy kicsit. Közben válassz egy füzetet. Melyet elolvasva, életed értelmét és célját értheted meg!" Hú, mondanom se kell, egyből lecsaptunk rá, mivel mi is szakadatlanul az élet értelmét keressük. Tessék, itt van a dokumentum értékű kép, amin Pityuval éppen megpihenünk és füzetet választunk:

Hamar rájöttünk, hogy valószínűleg egy hithű keresztény háza előtt ücsörgünk, ugyanis minden füzetben vallási szöveget találtunk. Azaz hogy ez így nem pontos, mert nem csak a Bibliából idézett sorokkal találkoztunk, hanem versekkel, cikkekkel, satöbbi, de azok egyértelműen vallási keretbe voltak ágyazva. Már egy ideje ott ültünk, mikor egyszer csak azt vettem észre, hogy egy öreg bácsi áll a fölöttünk lévő bokor mögött, és figyel. Aztán szép lassan odabicegett hozzánk, köszönt, és földöntúli örömét fejezte ki, hogy vannak még a világban fiatalok, akiket érdekel A HIT. Én ekkor már álltam fel, hogy távozzak, de a bácsi mindenáron társalogni akart. Szerencsére Pityu személyében megtalálta az ideális beszédpartnert, így nekem nem kellett Jézusról csevegnem. Nem mintha baromságnak tartanám a témát, vagy utálnám a vallásos embereket, mivel majdnem minden rokonom az, csak ha valaki saját maga gyártotta füzeteket helyez ki a háza elé, az nekem legalább annyira gyanús, mint érdekes. Dinivel össze-összenéztünk, és hallgattuk a bácsi lehengerlő eszmefuttatását a keresztény hitről és a világ problémáiról, melyet a következő mondattal zárt (nem emlékszem már pontosan rá, de a lényege valami hasonló): „Lenin azt mondta, ne legyetek csutkák, emberek, és mást se tegyetek azzá”. Úgy tettem, mintha fújnám az orromat, de közben eszméletlenül röhögtem. A mondat jelentését a bácsi amúgy elmagyarázta, de én nem tudtam figyelni rá, mert röhögtem tovább, főleg, mikor azzal folytatta, hogy nemrég erre járt valami több fős fiatal társaság, és ő vendégül látta őket — jobban mondva fogott egy almát, beleharapott, és letette eléjük az asztalra. „Képzeljék el, azok a fiatalok nem fogadták el az almát, mert nem értik Lenin szavait!”, mondta fejcsóválva. Felfogtuk, hogy a bácsi részéről ez az almás izé egy gesztus volt, egy tanító jellegű példa a fiatalok felé, hogy mindenki részesedjen ugyanabból a dologból ugyanakkora mértékben — vagyis senki se rágja le csutkáig az almát. A bácsi elismételte Lenin bölcsességét, amire Pityu a következőt válaszolta: „Lenin sok más dolgot is mondott, például hogy éljen a kommunizmus és a kereszténységnek el kell tűnnie.” Az öreg bácsi nagy szemekkel nézett Pityura, majd, mint egyfajta igazolásául annak, amit eddig a kereszténységről elmondott, így szólt: „És mi most a helyzet? Lenin nincs sehol, kereszténység viszont még mindig van!”
Beláttuk, ezzel az érvvel nem lehet vitatkozni, meg nem is akartunk, úgyhogy elköszöntünk és folytattuk utunkat. Pár perc néma hallgatás után aztán kibukott belőlünk: „Ez a fószer tényleg azt hiszi, hogy ha beleharap egy almába, utána majd mindenki enni akar belőle?”