2008. július 9., szerda

Emil Michel Cioran, múlt századi román író-filozófus jegyzeteit olvasom mostanában. Nagy fazon volt, (legalábbis ezt szűröm le a rövid kis írásaiból): a negyvenes évek elején Franciaországba telepedett, megtagadta román gyökereit, és mindenáron francia íróvá akarta átképezni magát. Sikerült neki. Persze nem emiatt bírom őt, hanem mert afféle sajátságos ellenszenvvel viseltetik minden iránt. Vagy, hogy jobban fogalmazzak: kétségei vannak a dolgokkal kapcsolatban. Akár így, akár úgy, nekem szimpatikus, tudniillik sikerül magát úgy kifejeznie, ahogy általában én is szeretném magamat. És mindemellett a legtöbb dologról nagyon pontos megállapításokat tesz.
És ha már így szóba került, rögtön idézek is tőle: „Századokon át harcoltak az emberek, életüket kockáztatták, hogy megszabaduljanak Istentől. Mi pedig a XX. század közepén visszasírjuk a láncokat, amiket Ő képviselt, s nem tudunk mit kezdeni szabadságunkkal, amelyért nem hoztunk semmilyen áldozatot, amit nem mi küzdöttünk ki. Hálátlan örökösei vagyunk a hősies ateizmusnak, a lázadás epigonjai, rebellisek, akik titokban sajnálják, hogy eltűntek a ’babonák’, ’előítéletek’, a ’hajdani félelmek.’”
Nos, ha Istent meg a hasonlókat kihagyjuk ebből az egészből (illetve ha valami zsarnoki hatalomra vagy eszmére gondolunk mögötte), máris korunk tömör leírása áll előttünk. Mert mi is van? Kiharcolták nekünk, hogy ne elnyomó rendszerben éljünk; hogy bárki bármit mondhasson, és tessék: senki nem tud mondani semmit. Senki és semmi nem bír megérinteni senkit. Szabadok vagyunk, maximum csak a munkahelyünkön nem, de aztán onnan hazafelé akár be is állhatunk az utcakő-hajigálók, vagy ellenkezőleg, a szivárványos zászlót lengetők közé. Tökmindegy, a lényeg a szabad véleménynyilvánítás. Mert az mindenkit megillet.

Akármerre járok, csupa szabad fiatal jön velem szembe. Nézem az arcukat, és semmi mást nem látok rajtuk, csak a fenenagy szabadságot. Semmit, ami túlmutatna azon, hogy peace, no war, anarchy, legalise cannabis (bár ezek inkább a pólóikra vannak írva), vagyis azon, hogy még több szabadságot, még és még és még.
Hova még?
De sokkal inkább: mit kezdünk majd a totális szabadsággal, ha már ezzel a részlegessel sem tudunk mit? (Igen, részleges, nyilvánvaló módon, hiszen valami korlátnak lennie kell, van is.)
Korunk embere a XX. század hősies, mindent elsöprő tagadás-szériájának a hálátlan örököse. Nem tud mit kezdeni azzal, amit a segge alá raktak. Ám ez nem csak az ő hibája. Hogy ne legyek unalmas, változatlanul Cioran-t idézem: „A történelem nagy korszakai: a ’felvilágosodott zsarnokság’ korszakai (például a XVIII. század). A szellem sem a túlságos szabadságban, sem a túlságos elnyomásban nem tud kibontakozni. Elviselhető kényszerre van szüksége. (…)” És én ezzel egyetértek. De úgy látom, csak az elviselhető kényszer van ott, ahol lennie kell, a szellem az már merőben más tészta. Az most nem a jelenben akar kibontakozni, nem a jelenből merítkezve, hanem totál más utakon tévelyeg.
Vagy ez nem így van? Többen céloztak már rá, hogy én valójában egy diktatúrában érezném jól magam, amiben kedvemre lázadozhatnék. Ez nem igaz. De attól még tény, hogy különösen vonzódom az underground, a nem elfogadott és sokszor a régenvolt dolgokhoz. És körülöttem egy páran szintén így vannak ezzel az utóbbival. Szétnéznek, és nem találnak maguk körül semmit, amibe kapaszkodni lehetne, ezért visszanyúlnak a múltba. Folyton korlátozzák önmagukat, hogy továbbfejlődhessenek (vagy legalábbis, hogy a fejlődés illúzióját keltsék). Talán mert titokban sajnálják, hogy eltűntek a „babonák”, az „előítéletek” és a „hajdani félelmek” (mindaz, ami nyíltan korlátozta a szellem kibontakozását). Egy szellemileg terméketlen korszakban talán nem is tehet mást az ember. Talán a szellemileg termékeny korszakokban sem tett mást.
De ez kevés.
Azt akarom, hogy végre: lényegi dolgokról essen szó; az emberek lássák a jelent; és ne gondolják, hogy a szabadság egyenlő az önfeledt hülyeséggel. Mert nem az.
.
Szeretném azt hinni, hogy manapság is van miből kiindulni.

*

Az utolsó mondatot nyomatékos hangsúllyal ajánlott figyelembe venni.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

lényeges

dolgokról írtál. csak továbbszőni próbálom a gondolatmeneted. felidézni, amit én láttam az utóbbi időben, a jelenben.

pl. a szt.l.gim.-től 800 méterre légvonalban, a vasút mellett az erdőben, kis kalibák épültek deszkából, lemezekből, szemétből. már évek óta ott zajlik az életük a porban, sárban, hidegben. vajon mit jelenthet nekik a szabadság?

vagy mit jelent a szabadság a darfuri táborban, tőlünk több ezer kilométerre tengődő nőknek és gyerekeknek, víz, biztonság, remény nélkül?

és a baranyai cigányfalvakban? ahol nincs munka, pénz, kilátás?

vagy mi a szabadság annak a 3-4 férfinak, aki a kőbánya-felsői vasútállomás vécéjében lakott három éven keresztül? télen fűtés nélkül, természetesen.

nem is folytatom. ahogy írtad, van miből kiindulni.

lala

Névtelen írta...

Nagyon pontosan megfogalmaztad, ami foglalkoztat. (A stílusod egyébként ob-ra emlékeztet, de ez talán neked is inkább dicséret, mint kritika - vagy nem?) Szerintem csak a vége nem teljesen tiszta: éppen az utolsó bekezdés, ill. a nyomatékosan kiemelt utolsó mondat. A kritika itt elvileg önkritikába fordul (vagy legalábbis azzal kapcsolódik össze, ha jól értem), de ez nincs világosan kifejtve. Számomra magából a megfogalmazásból nem teljesen egyértelmű, hogy másokat vagy magadat biztatod-e arra, hogy a jelenbe nézzenek, ill. nem kristálytiszta a végkövetkeztetés logikája sem: mintha valami onnan a vége előtt még hiányozna, amit már nem volt kedved/erőd leírni. De tetszik, ahogyan Ciorant értelmezed! Glenda

barna írta...

Sok bajod lesz még ezekkel a szabadságokkal. De nem baj, csak a hülyéknek megspórolható körök.

Igen. A magadéval, a másokéval, a hajléktalanokéval az erdőben (ahogy Lala írja). Mi tegnap felmentünk a várba, ahogy szoktunk, és a vár alatt a lépcsőn öltönyös hajléktalan ült, ahogy szokott, több bőrönd, ásványvíz, diót evett és angolul hallgatta a rádión a híreket. Mi meg lábujjhegyen óvakodtunk el az ő szabadsága vagy mije mellett. Tényleg, mije mellett is? Azt nem tudom, de kínos volt nagyon, ahogy szokott. Oda nem mernénk lépni és szóba elegyedni vele. Pedig lenne miről, azt hiszem.

Pár sort idézek még neked Eörsi Istvántól, akit, mióta meghalt, mint költőt is egyre inkább csípek.
Nem tudom, ilyenem van.

Csók után forduljon a falnak,
gyereket tartsanak vagy macskát,
szépen éltek, míg meg nem haltak,
szabadság,

jó nő, készruha, gól volt,
szabadság,
takarékoskodott és totózott,
szabadság, hogyne, szabadság,

két heti fizetett szabadság,
szabadjegy, szabadakarat,
szabad világ, világszabadság,
a szombat estéje szabad?

Tényleg, a szombat estéd szabad? Elmehetnénk törpézni.

Névtelen írta...

Én nem szeretem Ciorant.
Szerintem is lényeges kédéseket feszegetsz, de engem az is érdekelne: szerinted van - és ha igen: mi a megoldás?

Woland

Névtelen írta...

Hú, ez tényleg Barnás volt, először azt hittem ő követte el. Ez viszont dicséret!
Szabadság sokféle akad. Van akinek az a szabadság, hogy mindennap megnézheti a sorozatot, van akinek az, hogy este tizkor felállhat a melóhelyről, van akinek az hogy elutazhat bármikor bárhova..Az biztos, hogy én most pl. nem vagyok szabad, mert épp egy alkotás közepén vagyok és nem enged...Kuli

Gergő írta...

Nem írhatta fater, ő nem tud ilyen angol szavakat...
De hogy a filozófiát gyűlölő Woland kérdésére válaszoljak: én nem tudok megoldást, sose szoktam tudni, csak lázasan tiltkozom az ellen, ami nem tetszik.

Helyeslem amúgy a megállapítást, Kuli, hogy többféle szabadság van, csak én már végre a "szabad" emberektől akarok látni valamit. (Majd az újságunk!)

Névtelen írta...

Woland nem utálja a filozófiát! Woland Ciorant nem szereti, mert olvasott tőle ezt-azt, és sok volt neki a "jaj-én-úgy-szenvedek-mint-a-világon-senki-más" ömlengés. Persze, sarkít is, vannak azért C-nak magvas gondolatai is... Egyébként Woland (vagyis én) egyetértek azzal, ha az ember tiltakozik valami miatt, amit nem vesz be a gyomra... okádjon más.

Névtelen írta...

"nem találnak maguk körül semmit amibe kapaszkodni lehetne, ezért visszanyúlnak a múltba."-hja,bizony.ezzel pl én is így vagyok