2008. június 7., szombat

Végre megint úgy keltem fel, ahogy kell: a gyomrom merő üresség, önmagát emésztő cafat, és semmi nem elég neki. A vér nem folyik az ereimben, csak lüktet bennük össze-vissza. A szám kiszáradt, és enyhe nikotinmérgezésem is lehet.
Nos, mindössze ennyi emlékeztet a tegnapi egész éjszakás izére. Hepajra. Most kóválygok a szobában, és egyszerre érzem úgy magam, mint egy inszomniás és egy narkolepsziás. Fura.
De hogy ez miért fontos? Hát mert egy jó koncert után így érzi magát az ember, ha minden szükségeset elkövetett ahhoz, hogy bizonyos dolgok törlődjenek a fejéből. Én például kiradíroztam az enyémből az egyik legalapvetőbb nézetemet. Jelesül azt, hogy minden el van veszve, és semminek nincs értelme. Régóta úgy vélem ugyanis, hogy a mostani világ nem az a hely, ahova nekem születnem kellett volna, de ez nem valami emó-fíling, egyszerűen csak annyit jelent, hogy sok dolgot nem vagyok képes elfogadni, és ez bosszant.
Ilyen dolog a mai punk is. Arról ugyan lövésem sincs, hogy húsz vagy harminc éve, a punk-mozgalom hajnalán mitévő lettem volna. Az, hogy manapság, mikor semminek nincsen semmiféle tétje, fiatal fejjel felvállaltam ezt a stílust, egyáltalán nem jelent semmit. Illetve dehogynem, egyvalamit biztosan: míg régen kunszt volt punknak lenni, míg régen ez kívülállásnak minősült, addig ma csak egy ugyanolyan sablonos divatstílus, mint a hippi vagy a rocker. Tehát ha így vesszük, én is beálltam a sorba. Mert hiába is keresünk eredetiséget évtizedekkel ezelőtt lejárt irányzatokban.
Csakhogy a punk nekem sosem jelentett idióta jelszavakat, sosem jelentett anarchiát, meg egyéb ilyen szarokat. Számomra a punk egy gondolkodásmód volt mindig is. De hát sajnos rá kell jönni, hogy nem a stílus alakítja ki a gondolkodást, legfeljebb csak kihangsúlyozza annak egyes részeit. Ezt nagyjából egy évvel ezelőtt kezdtem megérteni. És azóta, hogy is mondjam, furcsán érzem magam. Mint a kierkegaard-i filozófiában az esztétikai ember, aki előtt megjelenik a választás lehetősége az etikai és esztétikai szint között. Csakhogy akkor ott tényleg választani kell, és nincsenek köztes állapotok. Bár ez a hasonlat igencsak sántít, hiszen én sosem voltam teljes mértékben esztétikai ember, és sosem leszek teljes mértékben etikai (és egyébként is: ezek a szintek a valóságban nem léteznek), mégis úgy érzem, most egy ilyen köztes állapotban vergődöm. Jó szar. Milyen egyszerű lenne továbbra is nagy ívben telibeszarni mindent, kivonulni a világból, és csak annyi energiát pazarolni a hülye emberekre, amennyi kell ahhoz, hogy ne tekerjem ki a nyakukat két mondatuk között. Sajnos ez ma már nem így megy nálam. Észrevehetően többet törődöm a hülye emberekkel. De a nem hülyékkel is.
De azért Barangó, a QSS egykori énekesének és szövegírójának koncertjére elmentem tegnap. Persze Pityuval, aki amúgy ezt az én kiteljesedésemet nem fogadja olyan jól. Na mindegy, ott voltam, és megint az a bizsergető érzés kerített hatalmába, ami akkor jelentkezik, mikor régi punk zenét hallgatok. És élő zenénél ez az érzés csak fokozódik. És olyankor az ember rájön, hogy a nagy punk-mozgalom, ami az egész világot felbolygatta a nyolcvanas években; ami akkor szembe ment minden elfogadott, közhelyes és sablonos dologgal, igazából egy csapat unatkozó tinédzser szervezetlen és öntudatlan lázadása volt csak. Nem voltak e mögött nagy szándékok vagy hihetetlen nézetek: egyszerűen csak látványosan tagadták, amit tagadni lehetett. Egyesek szimpatikus, mások ellenszenves módon őrültek bele a dologba, de végső soron, és ez a lényeg, valamennyire mindenképpen beleőrültek.
Pozsonyi Ádám, a magát szerényen a nemzeti avantgárd géniuszának valló publicista például túlságosan is komolyan veszi a lázadozást. Meggyőződéses anarchistából konzervatívvá lett, hivatásszerűen pukkasztja a liberálisokat, gyűlöli a francia forradalmat, és ezzel együtt ő az egyedüli bizonyíték rá, hogy valaha létezett Magyarországon olyan, hogy punk: A Lenin-szobor helyén bombatölcsér tátong című könyve ezidáig az egyetlen, amelyik szemléletében hű maradt a punkhoz, és nem utolsó sorban, amelyik megfelelően dokumentálja a korszak történéseit. És bár úgy sejtem, többet gondol bele az egészbe, mint ami valójában volt, mégis hitelesnek számít, mert egyszerűen semmilyen érdek nem fűződhetett hozzá, hogy megjelenjen, hacsak nem az, hogy valaki végre megmondja a tarkabarka hajszínű, utcákon kéregető, agyatlanul lázadozó pánkoknak, hogy amit csinálnak, az abszolúte idejétmúlt és felesleges.

Barangón azt látom, hogy nem akar már semmi mást, csak azt csinálni, amihez ért: zenélni. Mindig megragadja az alkalmat, hogy elmondja, mennyire rossz szövegeket írt is ő régen a QSS-nak, és hogy ezeket mennyire komolyan tudják venni mégis egyesek. De azért természetesen előadja őket, mondanom sem kell, legnagyobb örömömre. Mert azért egy jó punk koncert még mindig odabasz az embernek.
És hogy az a sok kannásboros kiscsaj meg srác a faszán hangzó, ám réges rég elavult jelszavak kurjongatásán és a minél menőbb ruházat viselésén kívül mégis mennyit fog fel a punk valódi szellemiségéből, már nem is jutott eszembe, mint dühítő gondolat, mikor az éjszakain tartottam hazafelé. Hogy az egésznek semmi értelme? Hát aztán. Hogy semminek semmi értelme? Nyilván. De mivel ezt a nézetemet kiradíroztam az agyamból, nem engedhetem meg magamnak, hogy akár csak egy pillanatra is elmerengjek rajta. Mert akkor rájönnék, hogy soha nem is lesz semmi értelme semminek. Ez pedig nem a legjobb alap ahhoz, hogy egy húszéves ember belevágjon az életbe.

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szal

csodálkozni fogsz, hogy nekem biztatást adott az írásod.

Annyira alapjáratra helyezted a dolgokat, hogy innen széles perspektívák nyílnak fölfelé. Az ember ráébred, hogy nagy győzelmi lehetőségek vannak a béka picsája alatt is.

Keményen, szigorúan alapoztál. Öröm volt olvasni.

lala

Névtelen írta...

Én nagyon szeretem Barangót. Komolyan gondolom, hogy az egyetlen igazi punk ma Magyarországon.
A múlt nyáron együtt koncerteztünk, ő beugrott egy másik együttesnek énekelni- ez valami balatonkörnyéki kis településen volt.
Nagyon oda akartam menni hozzá, mert nagyon tisztelem, és szeretem is az írásait, de mivel nem volt konkrét mondanivalóm, és kissé kapatosnak is tűnt, inkább hagytam az egészet.
A helység kertjében hagytam kinn a kiskutyámat, aki akkoriban a két tenyeremben elférő, szinte gusztustalanul giccsesen cuki kis bolyhos lény volt- kimentem hozzá. Barangó pedig egy pillanat alatt ottermett, hihetetlen csillogással a szemében, és lelkesedéssel az arcán. Kezében egy papírpohárban bor.
-Ez a te kutyád?
-Igen.
-Már nagyon régóta néztem, hogy kié lehet, olyan aranyos, úgy féltem, hogy rálép valamelyik hülye!- Persze ez kicsit meglepett Barangótól.
-Tudod- mondta - én állatbarát vagyok (ezt valami elképesztő jelentőséggel hangsúlyozta).
Nem vagyok emberbarát. Embergyűlölő vagyok, de állatbarát.
Van otthon egy macskám. Ki van herélve. Nagyon szép macska. Nagyon szeretem. És alattunk lakik egy másik macska, az meg lány, de ő is ivartalanított. És Cica (úgy tűnik így hívja a macskáját Barangó) kiszökött, hogy barátkozhasson vele. Összedugták az orrukat.
Akkor azt gondoltam, hogy talán mégis van valami lélek. Mert egyébként én biztos vagyok benne, hogy nincs. De talán az állatokban. Mert az emberekben tutira nincs.

---Tessék: ő igazán fontos doolgokkal foglalkozik.

gergő írta...

Szerintem olyan, hogy igai punk, se Magyarországon, se máshol a világon nem létezik jelenleg, és már nagyon régóta. Nem fejtem ki. A stílus halott, punk is dead, pont. Ezért Barangóra sem úgy gondolok, mint egy vérbeli punkra, inkább csak egy jófej embernek tartom, aki régen punk volt, és a mai napig imádja ezt a zenét. De szerintem ő is hasonlóan vélekedik ezekről a dolgokról - bár valószínűleg megutálna engem, ha megtudná, hogy jófejnek neveztem. Nem ismerem őt igazából, futólag váltottunk csak pár szót egyszer, azt már el is felejtette (kábé annyit tudhat, hogy én vagyok a legjobb haverja annak az idiótán kinéző gyereknek, aki mindig magával cipeli a patkányát), de a blogját szoktam olvasni, az kurvajó. (Ott egyébként ezt a lélek-dolgot majdnem pontosan így le is írta valamikor.) Mindegy, a QSS szövegei mindentől függetlenül páratlanok - amúgy ha megfigyeled, már azokban is sokkal inkább az embergyűlölete jött elő, mint a rendszerutálata. Bár ő egyébként mindent utál. Ez szimpatikus benne.
Na, kisregényt tudnék írni arról, mit gondolok Barangóról, de nem teszem, felesleges. Arról meg fogalmam sincs, mennyire foglalkozik lényeges dolgokkal, csak azt tudom, hogy énrám hatnak a dolgai. Az is valami.

Névtelen írta...

egyszer már levetted a kitűzőidet és azt mondtad semmi értelme az egész punkosdinak nem?

gergő írta...

Miért, szerinted ebben az írásban valami mást állítottam?

Névtelen írta...

hm.ja,de.
azt viszont nem tudom megérteni,hogy a punk milyen gondolkodásmódot jelenthet azon kívűl,hogy mindent tagad,a jövőt is és alapvetően pesszimista.

gergő írta...

Ezt jelenti. Is. Hogy amit elédraknak, az nem feltétlenül jó attól, hogy azt mondják rá. Hogy nyilvánvaló kérdésekre nyilvánvaló válaszok léteznek. De mivel ezek a válaszok általában egyszerűek, viszont annál dühödtebbek, megfekszik az ember gyomrát. A punk nem optimista, mert nem hippi (nem is komcsi, nem is náci, nem is liberális, stb.), nem egy világmegváltó eszméért küzd, szóval nincs utópiája, ezért nem JÓ DOLOG.
Én meg annál kissé összetettebnek látom a dolgokat, hogy azt gondoljam, a punk az egyetlen válasz. De azért mint lehetséges válasz, nekem nagyon is szóbajön. Persze kinek mit jelent a punk ezeken belül.
Jelentheti például azt is, hogy szakíts a barátnőddel, ha a kapcsolatotok érezhetően szétszaródott, és ne ölj bele felesleges energiákat, hogy helyrehozd, amit nem csak te basztál el, pláne ha látod, hogy a másiknak tökmindegy, mi lesz. Válaszd az egyszerűbb és hatékonyabb megoldást, mert egyedül az reális.
Persze ha ilyen parttalanná változtatjuk ezt az egészet, akkor ennyi erővel mindenki punk, ami azért nincs így. Maradjunk annyiban, hogy a punk egy szélsőséges gondolkodásmód.

Névtelen írta...

ja.mindenki punk.
tulajdonképpen minden mozgalom arra van,hogy megpróbálja helyettesíteni azt,hogy egyedül gondolkozz,magadtól, és ne korlátozzon semmiféle "stílus".
ó,de a punk,az nem korlátoz.áá.
ó,a hippik meg nem sokat ideologizáltak,inkább szívtak.

gergő írta...

Mikor a punk a 70-es évek végén elindult, akkor még tényleg arról szólt, hogy ne korlátozzanak más stílusok. De az egyéni gondolatok ugyanúgy fontosak voltak benne. Akkor még sokkal sokrétűbb volt. Most kimerül abban, hogy punk az, akinek taréjba van vágva a haja és bakancsot hord.
Úgyhogy ja, a punk is korlátoz, de mintha éppen ezt írtam volna a bejegyzésben meg az előző kommentben is. Ezért hagytam a francba. De ezt csak az tudhatja, aki ismer...
Amúgy meg ha az ember egyetért egy mozgalommal (tökmindegy, milyennel), akkor nyilván melléáll, de az nem feltétlenül jelenti, hogy onnantól kezdve nem képes magától gondolkodni, hiszen már az is egyéni döntésen múlik, hogy csatlakozik-e vagy sem.

gergő írta...

Na, pont találtam egy cikket az indexen, ami nagyjából azt mondja, amit én is:

http://index.hu/kultur/klassz/punk0707

Névtelen írta...

jó cikk.tetszik.
najó,nem kötözködöm tovább,a punk zene jó volt és kellett mert eltörölte az elgiccsesedett glam rockot és új színt hozott a rockzenébe stb stb...
és Patti Smith kurvajó.

gergő írta...

Háhá basszameg, tudom, ki vagy, a jó francba!

Névtelen írta...

na?ki?és honnan tudnád..