Magyartanároknak nem ajánlott

A mindenfelől érkező további molesztálások elkerülése végett megtöröm a hallgatásomat: közzé kívánok tenni négy rövid írás-szerűséget. Ezek még elég régen, elsős és másodikos koromban íródott ál-interjúk, és állítólag jók. Hát persze hogy jók! Teljesen élvezhetőek, ha szünetben kapkodva odafirkált házi feladatoknak tekintjük őket - mivelhogy azok is. Önálló írásokként azonban soha nem próbáltam volna ki őket, ha a bátyám nem noszogatott volna folyton, hogy ezek mennyire jók. Na mindegy. Itt vannak, ennyi. Nem remekművek, hanem régi hülyéskedések.

Interjú Kharübdisz örvénnyel

-Elnézést, nem akarom megzavarni, mélyen tisztelt örvény úr, feltehetnék önnek néhány kérdést?
-Biztos feltehetsz, csak ne zavarj a munkámban.
-Mi az ön foglalkozása?
-Nem látsz a szemedtől? Örvény vagyok. Tudod! Beszippantok egy halom tuskót meg hajótöröttet, aztán meg kiengedem őket.
-Ez biztos nagyon fárasztó lehet…
-Tudod is te! Nap mint nap ugyanitt vagyok, ennek a hülye Szküllának a társaságában, akivel naponta mondjuk kétszer beszélek. Csak akkor szól hozzám, amikor valami baja van. Aztán ami velem van, az meg kit érdekel. Te is, mit kérdezgetsz? Nincs jobb dolgod? Vagy azt hiszed, hogy csak azért, mert nem fojtottalak már a béna talk show-d elején víz alá, vagy valaki?
-Ö, én… Nem…
-Nem érdekel! Mit hiszel, hogy most, hogy meginterjúvolod a nagy Kharübdiszt, mindenki hősnek tart majd? Egy fenét! Azért, mert nem tépte le Szkülla a fejed, még ne feledkezz meg rólam! Lehet, hogy nincs hat fejem és nincsenek fogaim, de te igazán nem beszélhetsz…
-Jó, nem is tartom kevesebbnek önt hatfejű Szkülla úrnál…
-Félbeszakítottál, te senki? Még mindig sokat képzelsz magadba? Nem elég, hogy itt lopod az időmet, és még te akarsz engem kioktatni?
-Ó, én igazán nem akarom zavarni. Inkább maradjunk az interjúnál. Mennyi idős?
-Tudom is én, nincs naptáram. Engem nem érdekel, örök életű vagyok, veled ellentétben, pondró. Időtlen vagyok és az is leszek örökké.
-És mondja, ha már itt tartunk, mit gondol a hős Odüsszeuszról?
-Arról? Semmit! Nem érdekelnek az emberek. Azért, mert Szkülla után engem is túlélt kétszer, mert megkapaszkodott valami gazban, és ezért nem voltam képes megölni, nem tartom többre senkinél.
-De…
-Semmi de! Nem lesz attól senki nagy szám, hogy felgyújt egy várost és húsz évig Poszeidón tengerén hánykódik, és mindenkivel megcsalja a feleségét, akit csak meglát. Az ilyen embereket nem kéne megemlíteni semmiféle eposzban. Miért nem rólam írt könyvet Homérosz?
-Honnan ilyen tájékozott, tisztelt örvény úr?
-Honnan, honnan. Hát te még mindig hülyének nézel engem? Hogy honnan tudok erről? Én mindenről tudok, és nem is érdekel, hogy ki mit gondol. Szküllának felőlem torkán akadhat egy hajóárbóc, akár mind a hat pofáját beverhetik, nem tud izgatni.
-De ez kissé tiszteletlenség, ha megengedi, uram…
-Mi? Ez neked tiszteletlenség? Hol? Ő csak azért olyan félelmetes, mert nem gondolkodik és barbárabb minden élő lénynél. Én meg, a hülye kis örvény, itt szívhatom a sós vizet, akkor is le vagyok szarva.
-Váltsunk témát. Van családja?
-Miből van az agyad, vízből? Hát persze, hogy nincs. Mit hiszel, hogy este bezárom a boltot és hazamegyek, aztán jól is érzem magam? Nem tudsz te semmit! Ha tudnál, már rég nem lennél itt.
-Mire céloz ezzel…?
-Semmire! Mondom, mindegy már neked! Felőlem lenyelheted keresztbe a mikrofonodat, akkor se érdekel a sok hülye kérdésed! Lehet, hogy te azt szoktad meg, hogy minden baromságodra készségesen válaszolnak, de elárulok egy titkot: engem maximum annyira hatsz meg, mint a gránitsziklákat.
-Feltehetnék még egy utolsó…
-Nem! Takarodj innen, halandó kis görcs! Menj haza a hülye barátaidhoz, és felőlem meg is dögölhetsz! És nem ajánlom, hogy hajóval menj haza!

.

(2004. vége felé)

.

Interjú Capulettel

Nagy a gyász Veronában. Az utóbbi héten kivételesen sok haláleset történt, ami sokkolta az egész világot. Az egyik gyászolót, Capuletet kérdeztem arról, hogy mi az oka ennek a fekete hétnek.
*
-Nos, Capulet, először is, gondolom, üdvözöld az olvasókat!
-Jó napot kívánok!
-Első kérdésem talán kicsit váratlan lesz: ki lesz a vagyon örököse?
-…mi van?
-Nos, Capulet, jól hallottad, az olvasókat manapság elsősorban ez érdekli.
-Ööö, hát… Nos, ebben az esetben sajnálattal tudatom, hogy már egy rokonom sem maradt életben, aki csak egy kicsit is megérdemelné. Hála Rómeónak, Tybalt és szeretett lányom, Júlia halott. De erről nem szívesen beszélek.
- Pedig interjúm tárgya pont ez a kissé személyes szféra. Erről jut eszembe, tudsz valami magyarázatot adni erre a fölösleges vérfürdőre?
-Hát persze! A gyerekek nem képesek tisztán, józanul gondolkodni. Azt hiszik, hogy ez a világ csak az övék, de egymás nélkül már semmit sem érnek. Emiatt fejvesztve, vadul gyilkolásba kezdenek. És az a rohadt Montague…
-Hé, hé, én úgy tudtam, hogy az az ügy már lezárult…
-Hát rosszul tudta! Senki, ismétlem, senki nem veheti el tőlem a büszkeségemet!
-De a herceg szerint…
-A herceg? Az persze hogy úgy tudja, hogy béke van. Mégse akarok börtönbe kerülni! Ha nem békülünk ki ott az orra előtt, akkor semmi sem marad utánam…
-És Montague tudja, hogy a kibékülés csak színlelt volt?
-Érdekel is engem, mit hisz.
-Szóval nem tudja. Rendben. Következő kérdésem az lenne, hogy hány éves volt a lányod? Csak hogy a hasonló korú olvasók is átérezhessék ezt a megrendítő tragédiát.
-Nos, most lett volna tizennégy éves. Ilyenkor már minden normális lány férjnél van, és nem akartam, hogy kimaradjon a sorból, már csak magam miatt sem, de hát most összeomlott az életem. Mindennek vége.
-Talán mégsem. Verona vezetősége úgy döntött, hogy kárpótlásul nagy összeget ad át neked.
-Valóban? Ez eddig nem jutott el házunkba. Úgy tűnik, végre megtérül a temetésre elfecsérelt összeg! Mégiscsak van Isten!
-Valóban úgy tűnik. Már nincs sok kérdésem hátra. Van esély egy új gyermekre, akire egyszer talán majd büszke lehetsz?
-Én nagyon szeretném, sokat próbálkozunk a feleségemmel, de eddig nem sok sikerrel. Miért kérdezi?
-A kismama-részleg számára is szükség van valami aktuális témára. Rendben van, utolsó előtti kérdésem az lenne, hogy milyen öltözéket ajánlasz hasonlóan gyászos napokra? Meg se kérdezd, a „new fashion” –rovatba is kellenek tippek.
-Én úgy gondolom, hogy elsősorban fekete színű ruhaneműekben érdemes temetési szertartásokon részt venni. Legalábbis én úgy voltam a múltkor.
-Köszönöm. Végül még azt kérdezném, hogy tudsz-e valami igazán ütős helyet Veronában? Megköszönném, ha segítenél a turistáknak ebben.
-Én még nem sokat jártam házon kívül, de a főtéren minden nap meggyilkolnak valakit, szóval oda érdemes ellátogatni.
-Rendben. Köszönöm ezt az interjút.
-Én is, és köszönöm a feleségemnek, Verona vezetőségének és Shakespeare-nek!
-Ezt inkább mondd meg nekik személyesen.

.

(Az interjút készítette: Oravecz Béla)

2005. okt. - nov.

.

Képzelt riport Claudiussal

Az utóbbi időben feltűnően megugrott a halálozási szám Dánia királyi házában. Kérdéseimre királygyilkosságot emlegetett a nép. Meghalt idősebb Hamlet, Dánia volt királya, valamint fia, ifjabb Hamlet, annak anyja, Gertrud, aki az új király, Claudius felesége is volt, sőt, maga Claudius is, ezenkívül meghalt Polonius, a volt miniszter, valamint két gyermeke, Laertes és Ophelia. Sokan kérdezhetik, hogy ezek után vajon milyen riportról is lesz itt szó. Érdekes és nehezen hihető, de Claudius szellemével váltok szót. Mivel a kamerán keresztül nem látszik, nem tudok bizonyítékot felmutatni. Vagy elhiszik, vagy ráfogják, hogy csalás.
*
-Nos tehát, neked már úgyis mindegy, nyugodtan bevallhatod: megölted a saját testvéredet azért, hogy megszerezd a trónját és a feleségét? Nem gondolod, hogy ezzel szégyent hoztál a királyi házra?
-A kérdés elejénél maradva: igen, beismerem, megöltem a testvéremet, és becsületesen bevallom, én okoztam Laertes és ifjabb Hamlet, sőt, még feleségem halálát is. De én csak ifjabb Hamletet akartam elhallgattatni, nem tudtam, hogy mindenki meghal, beleértve jómagamat is. És egyébként megkérném, hogy magázzon. Mindketten igen tekintetes, jóhírű személyek vagyunk.
-Ezzel nem értek egyet. Egy gyilkos nem lehet jóhírű. Legfeljebb hírhedt. Na de maradjunk a témánál. Ki szerzi meg a trónt? Van örökös? Vagy magára maradt az ország?
-A trón egy kívülállóé lett, aki nem méltó rá, és ez felettébb bosszant. Jobb lett volna, ha vér szerinti örökös ült volna trónra, de hát azokat már kiirtottam.
-Azt hiszem, elkalandoztunk a témától. Ez engem és az olvasókat nem fog érdekelni. Muszáj lenne valami igazán népszerű témával foglalkozni. Meg is van: találkoztál meggyilkolt testvéreddel?
-Erre a kérdésre nem szívesen válaszolnék…
-Vagy csak nem mersz! De ha már egyszer itt vagy, akkor igazán válaszolhatnál néhány olyan kérdésre, amire máshonnan nemigen kaphatunk választ.
-Hát jó. Amint meghaltam, egyből nekem esett.
-Na látod. És milyen a halál utáni élet?
-Na erre nem válaszolok. Majd mindenki meglátja maga.
-Rendben, maradjunk ennyiben. A pénz hajtott inkább vagy a nemi élet hiánya, amikor megmérgezted a néhai királyt?
-Mindkettő. Én már tízéves korom óta szerelmes voltam Gertrudba, csak sosem mertem bevallani. De amikor már ne bírtam tovább, mert nemcsak hogy a testvérem elcsábította életem szerelmét, de még ő is lett a király, és minden dicsőséget ő szerzett meg, akkor nagyon bepipultam és cselekedetre szántam el magam. Így történt.
-Rendben. De ugye tudod, hogy a mai világ igazságérzetét, amely az amerikai akciófilmek szerint az, hogy a rossznak el kell nyernie méltó büntetését, ez a gyenge magyarázat nem hatja meg?
-Hát az meg micsoda, hogy akciófilm?
-Nagyon röviden nem lehet erről beszélni egy ilyen őskövületnek, mint amilyen te vagy. Na, de helyhiány miatt most be kell fejeznünk az interjút. Kicsit gyér az anyag, de majd feldobom. Ja és igen, még így is a BRAVO címlapjára kerülök vele és Pulitzer -díjat kapok érte. Nekem ez az interjú megérte.

.

(Oravecz Béla
2005. dec. 08.)

.

Interjú Tartuffe-el

Nos, sok híres és kiemelkedő személyiséggel találkozhattunk már, sok Pulitzer -díjat szerezve ezáltal magamnak. De most még ezen is túlteszek: a világ leghíresebb csalóját, Tartuffe-öt hívtam meg erre a beszélgetésre.
*
-Kezdjünk bele. Mióta csalsz?
-Kérlek, már kereken egy éve nem csaltam, ugyanis börtönben vagyok. Azelőtt negyven éven keresztül csak a kifosztás járt a fejemben.
-Milyen szerepeid voltak eddig?
-Hát, voltam már koldus, orvos, jós, bűvész, álszent, sőt, egyszer még nőnek is beöltöztem. De mindezt csak a megélhetés érdekében. Nem vagyok kétes nemi beállítottságú.
-Hát, hmm… Nem is feltételeztem. Milyen a börtönkoszt? Állítólag elég ramaty, de ehető.
-Én már mindent ettem, ha nem volt pénzem, ezek után ez számomra fejedelmi lakoma. De amúgy szar, igaz.
-Na de kérlek, ez nem a beszólogatós műsor. Fogd vissza magad!
-Csak mert azt mondtam, hogy szar?
-Ne! Mondom, ne!
-Jól van na, csak húztalak.
-Mennyi az esélye, hogy élve kijutsz a börtönből?
-Nincs rá szükségem. Itt mindig van étel, nem kell érte fizetni se, ráadásul úgy megerősödtem a verések során, hogy rájöttem: testépítő leszek.
-Végre valami életcél. De akkor nem értek valamit: az egy éve lezajlott börtönlázadásokat nem te tervelted ki? Csak mert azóta hiányzik az egyik szemed és az alsó fogsorod.
-Hát ez csak azért történhetett, mert ötven éves fejjel lázadó korszakomat éltem. A szememet egy szögesdrót nyomta ki, a fogaimat viszont egy prostituált vitte el, de azt máskor, fél évvel később.
-Hogy történt?
-Nőneműnek öltözött férfi volt.
-Aha. El tudom képzelni.
-Amúgy azóta ivartalanítottak is, úgyhogy azzal már nem lesz bajom. Azóta már nem is vágyom rá. Bezzeg azelőtt…
-Hát igen, Elmira eléggé megmozgatta a fantáziádat. Akkoriban buktál le. Nem ment el az önbizalmad?
-Erről bővebben a rólam szóló, nevemet viselő :) műben. - Az önbizalmam? Azóta nem is álmodom… De nem baj. Ma már semmi sem hiányzik.
-Ez elég megrázó élettörténet. Sajnálom. De térjünk át más vizekre: van –e családod?
-Nem kérdezheted komolyan. Ez nem vág ide.
-De az olvasókat izgatja.
-Értek én az emberekhez. Voltam már újságíró, és a börtönlapot is én szerkesztem. Én vagyok az egyetlen olvasója, ez igaz, de másoknak is tetszene.
-Rendben, kolléga. Ez remek. Akkor itt fejezzük be.
-Köszönöm a megszólalási lehetőséget!
-Ezt nem közöljük le. Bocs.
-De…
-Őrség!

.

(Tartuffe másnap golyó által meghalt - a szerk.)
.

(Oravecz Béla
2006.02.08.)