2010. április 15., csütörtök

Új esszék/3: Kafka

(Mezei munkások este…) Százéves szöveg: rejtelmes példázat, egy akkor még eléggé friss filozófiai probléma másképpen-megragadása. Isten halott, mondta nem sokkal korábban Nietzsche; jelen szerző viszont túl drámainak tartotta ezt a megfogalmazást. Más történt itt, vélte, és talán a következmények se véglegesek még… Feltápászkodhat talán még az a generális… Elgondolkodtató. Abban a tekintetben mindenképp, hogy hogyan értékelhető az eltelt száz év (a XX. század) ebből a szempontból.

*
Mezei munkások este, hazafelé menet egy öregembert találtak az útszéli rézsűben. Ott feküdt elterülve, félig nyitott szemmel bóbiskolt. Első pillantásra úgy festett, mint aki leitta magát, de nem volt részeg. Betegnek sem látszott, az éhségtől elgyöngültnek sem, sebesülés sem volt, ami így elcsigázta, leg¬alábbis minden efféle kérdésre tagadólag rázta a fe¬jét.
„Kicsoda vagy hát?” - kérdezték tőle végül.
„Egy nagy generális” - felelte, fel sem nézve.
„Vagy úgy - bólintottak -, szóval ez a bajod.”
„Nem - mondta az öreg -, valóban az vagyok.”
„No persze - hagyták rá -, másként hogyan is lehet¬nél?”
„Nevessetek csak, ahogy bírtok - mondta ő -, megbocsátom nektek.”
„De hát nem is nevetünk- így a munkások -, légy, ami akarsz, légy főgenerális, ha neked úgy tetszik.”
„Az is vagyok - felelte az öreg -, főgenerális vagyok.”
„Na látod - hogy kitaláltuk! De minket ez nem ér¬dekel, mi csak figyelmeztetni szeretnénk, hogy éj¬szaka erős fagyok lesznek, úgyhogy jobban teszed, ha most szépen felkelsz, és elmégy innét.”
„Nem kelhetek fel, azonkívül el se tudom képzelni, hová is mehetnék.”
„Miért, talán nem tudsz járni?”
„Nem tudok járni, sejtelmem sincs, miért. Hiszen ha tudnék járni, abban a szempillantásban generális lennék újra, ott lennék seregem körében.”
„Kihajítottak talán?”
„Egy generálist? Dehogy - lezuhantam.”
„Honnan?”
„Az égből.”
„Onnét föntről?”
„Igen.”
„Odafönt van a sereged?”
„Nem. De túl sokat kérdezősködtök. Menjetek, hagyjatok magamra.”

*

Nagyon szeretem Kafkát, a bogaras írót. Azt mondják, vad, de nekem meg néha épp hogy szelíd. Aki a Pert olvassa, vagy A kastélyt, rettenetes, fapofával előadott rémségekkel találkozhat. Felvetni-sem-szabadna példázatokkal. És mégis… Zarko Petan aforizmája, hogy „Kafkát olvasva döbbenek rá arra, milyen idilli volt régen az élet”, mulatságosságán (abszurditásán) túl is helytálló kicsikét. Kafkában igenis van vigasztaló. Ő ezt nem nagyon tudta magáról, de attól még ott van.

Isten halála, ez a Nietzsche, majd később annyi más filozófus, író és pártvezér által elöblögetett történet (színészek kifejezése a hamis kulisszahasogatásra) például Kafka hangszerelésében szelíd beszélgetés egy gyengélkedő, különös öregember és jóindulatú, segítőkész munkásemberek között. Így más síkra kerül át az egész, Istent itt nem megölik, még fel is támogatnák, ha lelnének rá módot. Ugyanennek az értelmezésnek egy keresőbb, drámaibb, öngyötrőbb változatát írta meg valamivel korábban Ady, harmadik híres létharc-versében, ez A Sion-hegy alatt.

De ennyi már talán sok is egyszerre.

1 megjegyzés:

π írta...

Dinnyés József ÚTI ÁLDÁS CD-jén ott van Ady A Sion-hegy alatt verse is. Jó!

(na, fontoskodtam... muszáj volt..., örülök ennek az esszé sorozatnak.)