2009. december 10., csütörtök

A nagy Lihegő

Ez a bejegyzés átugorható. Hosszú, és nagyon iskolai. — Az iskoláról szándékosan nem írok már jóideje, de ezt most ideteszem, mivel csak szakmázás van benne, egy próbálkozás az egész. Tegnap éjjel dobtam össze, választásos magyardolgozat, a mostani regula szerint: érvelés, elemzés, összehasonlítás, és azzal akartam megbolondítani, hogy mindegyiket ugyanarra a kezdőtémára fűztem fel (látszólag), aztán persze egészen másfelé vittem őket el. Nekem közepesen jó móka volt. Ma már meg is írattam, a diákok nem élvezték annyira, sok volt a vers, mondták, de ezzel nem tudok mit kezdeni.

Nos:

Érvelés

Életünk hajszájában, a szorongató határidők, a megfeleléskényszerek és a félelmek közepette gyakran válnak színtelenné, megéletlenné a napjaink. Tenni nehéz ellene, a direkt szembeszegülés ritkán eredményes, kibújni pedig csak ideig-óráig lehet. Egy magyar író az alant olvasható részletben más megoldást javasol. A kíváncsiságot, nyitottságot. Kérdés, megvalósítható-e az elképzelése. Mit gondolsz erről? Ismersz-e bárkit, aki ilyesmire többé-kevésbé képes? Mesélj róla: boncolgasd, hogyan csinálhatja! De műalkotásról, irodalmi vagy filmhősről is beszélhetsz. (Nem mindenki olyan szerencsés, hogy ilyen embert személyesen ismerhet.)

Írásodnak adj címet! Ügyelj a felépítésre, a tagoltságra, az áttekinthetőségre, a nyelvhelyességre és a helyesírásra! Bátran készíts munkádhoz vázlatot, alakíts ki előzetes szempontrendszert! Munkád 2-3 oldal terjedelmű legyen!

„A szabad emberek civilizáltak, figyelmesek. Tetszik nekik a másik ember. A szabad ember tudja, hogy mennyire nem az. Többet tud a félelmeiről: s amikor belső rabságát észleli, úgy nézi magát, mint egy állatkertet, amelyben nemcsak vadállatok vannak, hanem rácsketrecek is. Minél függetlenebb vagy, annál ártatlanabb vagy. Maradj csendben és néha nyisd ki magad. Saját kapudban ne légy strázsa, jönnek a lehetőségek, engedd be őket. Valakinek mégiscsak kell, hogy tessen a világ, amelynek nem a szerencsétlenség az igazi természete. A fájdalom emléke, a félelem attól, hogy megint nyilalni fog, körülpáncéloz. Élni legalább olyan jó, mint nem élni.”
(Konrád György: Az autonómia kísértése, részlet)


Egy mű értelmezése

Életünk hajszájában, a szorongató határidők, a megfeleléskényszerek és a félelmek közepette gyakran válnak színtelenné, megéletlenné a napjaink. Tenni nehéz ellene, a direkt szembeszegülés ritkán eredményes, kibújni pedig csak ideig-óráig lehet. Egy magyar író az alant olvasható részletben arról az élményéről számol be, hogy egy adott, sodró pillanatban (kirándulás közben, a kedvesével, illetve idegenek között) ez neki sikerült. Boldogító érzés. (Mai divatszóval: flow.) A költőt fél évvel később elvitték ugyan Recskre, munkatáborba, ahonnan csak isteni szerencsével tért vissza. Még később, 1956-ban pedig emigrációba kényszerült. De belső derűjét haláláig meg tudta őrizni. Hogyan csinálta, mi a titka? Életrajzi ismeretek híján okosabb módon (műve tartalmi és formai elemzésén át) próbálj erre a kérdésre valamiféle választ adni!

Írásodnak adj címet! Ügyelj a felépítésre, tagoltságra, áttekinthetőségre, a nyelvhelyességre és a helyesírásra! Bátran készíts munkádhoz vázlatot, alakíts ki előzetes szempontrendszert! Munkád 2-3 oldal terjedelmű legyen!

Faludy György: Kirándulás a Koloska-völgybe

A múltkor a Koloska völgybe
indultunk, esős délután,
s ahogy ballagtunk felfele,
szemközt a dombhát méregzöldje
mozdult, mint Macbeth erdeje.

– Ahá – gondoltam –, még megismer
s így járul elém kegyesen.
S a kedves kezét kézbe vettem,
hogy a kis tisztást megkeressem,
mely évről évre fekhelyem.

Majd a lányt rútul cserbenhagyva,
ugrattam árkon-bokron át,
öreg füvekhez lehajoltam,
harangvirágba beszagoltam,
megcirógattam a mohát.

Egy fára másztam – ágbogáról
a tájat néztem, mialatt
madárfüttyöket utánoztam,
s becsaptam három arrajárót,
meg egy domboldal madarat.

De a hőscincért nem találtam.
Majd jött a kedves, én leszálltam,
és kergetődztünk és futottunk,
míg tisztásunkhoz eljutottunk,
ahol két horhos összefolyt.

Pásztordalt rögtönöztem ottan
s a kedvest csókra csábítottam
(a hely szelleme szuggerált)
és így lihegtünk a berek
alján, boldog ősemberek.

Aztán lementünk a kocsmába,
kibontottuk a csomagot:
füstölt lazac volt benne, sonka,
rétes, gyümölcs meg csirke combja,
egyszóval: íz, szín, illatok.

Bort ittunk súlyos csillagfényben
és én a kedvesnek meséltem,
mit láttam itt, mit tettem ott: –
csak nagy sokára vettem észre:
mindenki engem hallgatott.

Füredre vagy húszan kísértek,
mikor beszédem véget ért.
Éjfél rég elmúlt. Verset írtam
– elég jó verset – s szinte sírtam
az örömtől. De nem ezért.

Azért vert boldog nászdalt szívem,
mert a természettel portáján
még tegeződöm, jó rokon,
és az erdő nem aszpirinem,
se sportpályám, de otthonom.

Boldog voltam, hogy szálló évek
permet esőjén, a robot
porán s aljában kormos égnek
lelkem kohói egyre égnek
s kedvemnek lángja még lobog.

Boldog, hogy dogmák kéz-bilincse,
spanyolcsizmás elméletek
hagytak még bennem életet
s fejemből képet, képzetet
nem öltek ki a képletek.

Boldog, hogy szolga sose lettem,
álszent lakáj, fejbúbig báb,
sem bamba népség, vakhit fattya,
ki első szóra úgy hullatja
el énjét, mint a bélsarát.

Boldog, hogy ahogy kell, úgy élek,
iszom, szeretkezem, mesélek,
költő, vad, ifjú, csupa láz
s a föld, a táj, a nép, az élet
ismer, ujjong és harsonáz.

Boldog, hogy elmondhatják rólam,
ha rám néznek, az emberek:
„Van benne abból egy kevéske,
mi fajtánk terve, mintaképe,
ős-dúca volt – de elveszett.

Nézzen hát rá, ki idelát!
Mert megy – ahogy jött, messze helyről –
torzó volt ő is ideát;
torzó; de őrzi az emberről
való Plátói Ideát.”
(Balatonfüred, 1949 nyarán)

Összehasonlító elemzés

Életünk hajszájában, a szorongató határidők, a megfeleléskényszerek és a félelmek közepette gyakran válnak színtelenné, megéletlenné a napjaink. Tenni nehéz ellene, a direkt szembeszegülés ritkán eredményes, kibújni pedig csak ideig-óráig lehet. Még nehezebbé válik a dolog, ha él a környezetünkben egy olyan energiájú, nyomasztó jelenlétű személy, aki mellett nem tudjuk nem jelentéktelennek érezni magunkat. Száz éve ilyen nyomasztóan jelen lévő személyiség volt a magyar kultúrában Ady Endre. Aki lenni akart valaki, kénytelen volt önmagát vele szembeszegülve, tőle eltávolodva megteremteni. És erre csak kevesen voltak képesek.
Mit gondolsz az alább olvasható két versről, a bennük megfogalmazódó önmegvalósítási kísérletekről? A két mű összehasonlításával, 3-4 általad választott tartalmi és formai szempont segítségével hajsd végre a feladatot!

Írásodnak adj címet! Ügyelj a felépítésre, tagoltságra, áttekinthetőségre, a nyelvhelyességre és a helyesírásra! Bátran készíts munkádhoz vázlatot, alakíts ki előzetes szempontrendszert! Munkád 2-3 oldal terjedelmű legyen!

Babits Mihály: Versek, előszavakkal
Ady Endrének
1911.

Ez, és a következő versek pro domo íródtak, igazában nem is nyilvánosság elé. Az Adyhoz írt vers kiadását ma éppen az indokolja, hogy tartalma teljesen elavult, s már kizárólag művészi szempontok szerint értékelhető. Nagy elkedvetlenedések idején született ez, alig látott akkor valamit tőlem a közönség, azt hittem, talán sohasem fogok többet verset írni. (Adyt még akkor személyesen nem ismertem.)

1.

Hajdan mint bajnok társa mellett,
melletted mentem harc elé:
neked egyfelé győzni kellett,
nekem harcolni kétfelé.

Győztél, s a harc uj harcot ellett,
visszáját untig meglelé,
s harccal a szívem ugy betellett:
alélva kérdem: több jön-é?

Ó te rég ismert ismeretlen,
ki mellé csúful emlegettek,
kinek nem tudtam lenni társa,
de egy anyánk volt: Magyarország:

Mégis vérek vagyunk mi ketten,
bár ellentétek, együtt eggyek,
harcom a harcod folytatása,
s testvérül szólok ime hozzád:

2.

Kit nem értek, kit sose láttam,
ki mellé csúful emlegettek,
ki vagy, bár nem szeretsz, barátom,

jobb mint sokan, akik szerettek,
halld, már a hangom alig hallszik,
mint lámpa, melyet elfeledtek,

egyedül és lassan kialszik,
s a koncert egy hanggal fakóbb,
s egy szinnel némább lesz a rajz itt,

hol együtt voltunk hallhatók:
megint álomba hull Magyarhon?
szólnak már titkos altatók.

Még egyedül te állsz a parton,
éjig a bukó napra nézve,
s hogy jő mögötted, nő az alkony

hátad mögött, nem veszed észre:
Ébresztő, ébredj! Vagy kivárod,
hogy a hazug hold megigézne?

Neked kell mindent megcsinálnod,
azt is ám amit én akartam:
te kiállod! (Én már kiállok.)

Én már elhallgatok zavartan,
Nem értek hangos lenni. Téged
Meghallanak. (Én már meghaltam.)

És kincsemet hagyom tenéked:
elődöm voltál, légy utódom:
az üszköt, ami bennem égett,

máglyádra vetve, elhuzódom.

3.

Nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Nem! nem! Bűn volt, amit beszéltem,
mikor a szivem arra gondolt,

hogy száljon el dalom a szélben:
amit zengtem, örökre zengtem,
és nem halhatok meg, ha éltem,

Nem értek néma lenni. Nem, nem!
S szavam pelyhét nem vethetem
idegen ajk sodrába. Ennen

törvényem lenni végzetem...
....................................
....................................

....................................
s mig képet oltáromra vágni,
avagy szinnel igézni birok,

idegen kép nem fogja látni
hajolását acél nyakamnak,
s csak oly istent fogok imádni,

akit én alkotok magamnak.


Balázs Béla: Ady Endrének

Negyven nap és negyven éjjel voltam
Miattad hitvány, nyomorék és gyáva
És mondtam, hogy az életem hiába:
Csak te vagy a költő.

Negyven nap és negyven éjjel vívtam
Jussért, hogy éljek és mint éji féreg
Vájtam magamba, hogy sötétet érjek,
Amelybe nem világítsz.

S értem sötétet, melybe nem világítsz.
S oly fekete, nagy lánggal lobogott,
Hogy vak lett minden régi csillag ott
És mindent újra láttam.

Űztél: megtudtam, hogy van birtokom.
Ütöttél: zengni hallottam a vértem.
Téptél: és örök gyökeremhez értem,
A minden gyökeréhez.

Negyven nap és negyven éjjel voltál
A halál, melytől arcot kap az élet.
Nincs jussa másnak, hogy szeressen téged,
Ahogy én szeretlek.

4 megjegyzés:

gergő írta...

Látom, belehúztál. Napi egy bejegyzés?

Névtelen írta...

hol van ilyen iskola,

nem is tudom, ahol ilyen szép témákat, feladatokat kapnak a diákok.

el tudom képzelni, hogy tágas világos tanteremben ülnek, mindegyiknek van saját asztala, és a tanterem barátságos, tágas, munkára ösztönző.

és a dolgozatokat a javítás után a tanár egyenként megbeszéli a diákokkal, sőt újabb feladatokat ad nekik, a fentiekhez kapcsolódóan.

szívesen jönnék ebbe az iskolába. bár nem is tudom, alkalmas lennék-e itt tanárnak. félek, hogy nem.

lala

barna írta...

Nyugodj meg, én sem lennék ebben az iskolában alkalmas. Csak pofázni tudok, felelősség nélkül, megtanultam. Régebben kicsit más volt. Talán. De mindegy az is.

Ki lehet találni, számon lehet kérni dolgokat, be lehet lengetni a belengetnivalókat, de nem ér az egész semmit. Igen, azt kellene: leülni melléjük, nem rohanni haza a kicsöngetéskor. De rohanok haza már én is, persze ők is. Mindannyian a hazugságot avattuk világrenddé.

Névtelen írta...

biztos a hazugság

is az okok között van. én most mégis azt gondolom inkább, hogy olyan az iskola, amilyen az ország.

és ez egy elég buta ország. így alakult, nem is vagyunk kivételek, akad még néhány hasonlóan buta társadalom itt kelet-európában is.

sokat tettünk érte az elmúlt évtizedekben. most tűnődhetünk rajta, hogyan ránthatjuk ki önmagunkat, saját hajunknál fogva (már akinek van), a szarból.

ha egyáltalán akarjuk.

lala