2009. október 9., péntek

Opinion


"Wired: Meg tudnád egészen konkrétan fogalmazni, mi az, amire a képregény mint médium jobban képes más médiumoknál?

Alan Moore: Egyfelől arra, hogy - ez bizonyított, azt hiszem Pentagon-tesztek által a ’80-as évek végéről -, a képregény a legjobb médium információt eljuttatni valakihez úgy, hogy az megőrizze azt és emlékezzen rá. Ezt nem én mondom, hanem a Pentagon. Én személy szerint úgy érzem – és ez csak áltudományos hippi baromság -, hogy ez talán azért van, mert ahogy mondják, a bal agyféltekénk mértékegysége a szó. A bal agyféltekénk felel a beszédért és gondolkodásért. A jobb agyféltekénk mértékegysége ezzel szemben a kép, ugyanis a jobb agyfélteke preverbális.

Szóval talán a szavak és képek olvasható formában történő kombinációjának köszönhetően van a képregénynek ez az egyedi ereje. Nos, igen, a film is szavak és képek kombinációjából áll össze, de teljesen más a struktúrája és teljesen máshogy működik. Filmnézés közben a történeten könyörtelen 24 képkocka per másodperc-iramban haladsz végig. Képregény olvasás közben azonban a szemeddel vissza tudsz tekinteni egy korábbi panelre, vagy vissza tudsz lapozni pár oldalt, hogy leellenőrizd, van-e valami kapcsolat a most olvasott dialógus és egy korábbi jelenet között.

Továbbá annyi időt tölthetsz az egyes képkockák elmélyült vizsgálatával, amennyit csak akarsz. Ez különösen igaz az olyan képregényekre, mint a Watchmen, ahol kihasználtam Dave Gibbons briliáns „földmérői” képességét, vagyis azt, hogy hihetetlen mennyiségű apró részletet tud elhelyezni minden apró panelen – és így mindent tökéletesen meg tudtunk koreografálni. Az apró szimbólumokat és jeleket, amelyek felbukkannak a háttérben, minden apró érintést meg tudtunk koreografálni a legutolsó mozzanatig, és tudtuk, hogy a közönség – mivel a saját tempójában olvassa majd – képes lesz minden panelt megfelelően áttanulmányozni és befogadni a majdhogynem észrevehetetlen részleteket is. Még a legjobb rendező a világon - még egy olyan tehetséges valaki, mint Terry Gilliam - sem tudná belesűríteni ezt az információmennyiséget egy film néhány kockájába. Mert még ha képes is lenne rá, akkor is túl gyors lenne a film tempója ahhoz, hogy a néző felfogja. Mert a közönség a moziban nem tudja kontrollálni az élményt olyan szinten, mint az, aki olvas.

Az egyik nagy ellenvetésem a filmmel mint médiummal kapcsolatban az, hogy túlságosan is magába szippant, és szerintem ezért egy lusta és képzelőerő nélküli népséget csinál belőlünk. Az abszurd hosszúságoknak, amikbe a modern film merészkedik az összes CGI-trükkjével annak érdekében, hogy megspórolja a közönségnek a fáradságot, hogy az bármit is elképzeljen saját magának - tehát mindennek valószínűleg bénító hatása van a képzelőerő egészére nézve. Mert semmit nem kell csinálnod. Egy képregény olvasásakor viszont igen. Bár adottak számodra a képek, ki kell töltened az űrt a panelek közt, el kell képzelned az egyes karakterek hangját. Egészen sok mindent kell csinálnod. Nem pont annyit, mint egy teljesen illusztrálatlan könyv esetében, de azért relatíve elég sokat.

Azt gondolom, hogy az a [szellemileg végzett] munkamennyiség, amit bármilyen művészet élvezetére fordítunk, elég lényeges összetevője annak az élvezetnek. Azt gondolom, szeretjük azokat a dolgokat, amelyek lekötnek minket, amelyek párbeszédet folytatnak velünk valamilyen szinten – de egy film esetében csak ülsz a székedben, amíg az végigsöpör rajtad. Mindent elmagyaráz neked, és nem kell komolyabban elgondolkoznod. Vannak filmek, amelyek nagyon-nagyon jók és le tudják kötni a nézőt a narratívájukkal, a rejtélyeikkel, a félrevezető megoldásaikkal. Néha olyan filmeket is látsz, ahol mindezek a dolgok a fejedben zajlanak le. Az ilyenek jó filmek, de többé már nem igazán készítik őket.

Úgy tűnik, manapság a közönség azt követeli, hogy mindent magyarázzanak el neki, minden legyen egyszerű. És nem hiszem, hogy ez bármi jót tesz nekünk kulturálisan. Az a könnyedség, amivel bármilyen jelenetet a vászonra varázsolhatunk a CGI segítségével, majdnem tökéletesen arányos azzal, amennyire kezdjük megunni ezt az egészet. Emlékszem Ray Harryhausen animált csontvázaira a Jason and the Argonauts-ben. Emlékszem Willis O’Brien King Kong-jára. Emlékszem a művésziség e fokának tiszteletére, amely mindezeket a dolgokat lehetségessé tette. Igen, tudtam, hogy csinálták. De lenyűgözően nézett ki. Manapság fél millió orkot látok átkelni a hegyeken, és unatkozom. Egyáltalán nem érint meg. Mert, komolyan, akárkit találhatnék, egy járókelőt az utcáról, aki ugyanezt a hatást el tudná érni, ha adnának rá neki fél millió dollárt. Ez az egész eltünteti a művésziséget és a képzelőerőt, a pénzt teszi meg mozgatórugónak, és azt hiszem, ez egy elég tiszta egyenlet – hogy tudniillik pénz és képzelőerő közt fordított összefüggés van.

Ha nincs semennyi pénzed, rengeteg és rengeteg képzelőerőre lesz szükséged. Ezért születnek briliáns filmek olyan emberektől, akik a nulláról indulnak – mint a régi John Waters filmek. Az emberek kényszerítve vannak az újításra, ha szorítja őket a pénztárcájuk. A fordítottja ugyanúgy igaz, tehát ha van százmillió dollárjuk, amit a filmjükre költhetnek, akkor valamiért nem látják szükségesnek, hogy tisztességes történettel vagy történetmeséléssel lássák el. Úgy tűnik, ezek az értékek egyszerűen úgy, ahogy vannak, kiszállingóznak az ablakon. Fordított összefüggés működik itt.

Wired: Ez egy másféle keresztmetszet, mint hogy mik a médium valódi képességei. Mindez bármiről elmondható. Képregényből is lehet jót és rosszat csinálni.

Alan Moore: Természetesen, és lehetséges jó és rossz filmet is készíteni. Csak arról van szó, hogy nem látok töméntelen mennyiségű jó filmet vagy képregényt megjelenni, holott, figyelembe véve a mérhetetlenül sok pénzt, amit e produkciókba fektetnek, azt hiszem, ideálisan egy sokkalta nagyobb sikerarányt szeretnék. Igaz, bizonyos nagy filmek a maguk százmilliós költségvetésével, ha sikeresek, sok hasznot hoznak a stúdióknak, de csak hat vagy hét olyan film után, ami még az előállítási költségét sem hozza vissza. Erről az egészről a környezeti és gazdasági hatását figyelembe véve kell gondolkodni. Úgy vélem - különösen a jelenlegi helyzetben, mikor úgy néz ki, a világgazdaság eléggé a béka segge alatt van -, hogy talán elkezdhetnénk gondolkodni azon, miképpen kezelhetnénk máshogyan a társadalmunkat. Talán kétszer is meg kéne gondolnunk, odadobáljuk-e ezeket a hihetetlen pénzösszegeket a filmrendezőinknek, színészeinknek, élsportolóinknak, vagy, hé, képregényíróinknak.

Habár mi nem vagyunk annyira bűnösök. Mi nem igazán kapjuk ugyanazt, mint a sportolók vagy a filmsztárok, az a helyzet. Talán el kéne kezdenünk újragondolni ezt az egészet. Tényleg megéri elkölteni mindazt a sok pénzt? Elpazarolni a készleteket? Mármint, 100 millió dollár – ennyiből már bőven helyre lehetne állítani az árvíz okozta károkat Haitiben. Hallottam azt a fickót idézni a múltkor. Talán át kéne értékelnünk a fontossági sorrendünket, és nem csak megpróbálni érzésteleníteni magunkat végtelen tévé showkkal meg filmekkel, csak mert unatkozunk ebben a piszkosul gazdag nyugati világban. Elképzelhető, hogy változtatnunk kell egy kicsit az azokhoz a dolgokhoz való hozzáállásunkon, amiket előnyben részesítünk. Ha a pénzünket filmre költjük, kezdjük el megbecsülni azokat az embereket, akik lenyűgöző dolgokat hoznak létre nagyon kevésből. Hagyjuk abba a gyerekes ámuldozást azon, ami lényegében semmi más, csak tűzijáték bemutató.

Ugyanis a legtöbb film esetében, amit látok, úgy tűnik, az a kritikai szint, amit elvárnak, egy tűzijáték bemutató kritikai szintjével egyezik meg. „Ooh” és „aah”. Ezek tűnnek az egyedüli megfelelő reakciónak a modern filmek legnagyobb részére. Azt gondolom, egy kulturális-társadalmi átértékelődés időszaka áll előttünk. Őszintén remélem, hogy ez igaz, mert ha nem, akkor azt hiszem, a kulturális-társadalmi kárhozat időszaka jön. Szerintem meglehetősen egyértelmű, hogy a pokol felé száguldunk, és ezért meg kell változtatnunk a dolgokhoz való hozzáállásunkat. Ezt az egészet újra kell gondolnunk, és azt hiszem, a kultúránk újragondolása hozzá tartozhat ehhez. Őszintén remélem, hogy így van."

13 megjegyzés:

barna írta...

Ez mikori szöveg? Hol jelent meg? Ki fordította magyarra? Miért nincs hozzá egyetlen sornyi megjegyzésed sem?

Nagyon fontos szövegnek tűnik amúgy, bálanyáknak különösen ajánlott.

Gergő írta...

Ez 2009-es szöveg, de csak részlet egy nagyon hosszú interjúból. Moore-nak minden interjúja nagyon hosszú. És van neki vagy száz.
Én fordítottam magyarra ma délelőtt. Ezért is nem olyan fasza, mert nem volt időm szarozni vele. Csak olvastam mostanában (újra), és valamiért úgy éreztem, érdekes lehet. Először csak fel akartam tenni ide angolul, mert úgy az igazi, meg mert nem akartam foglalkozni vele, de aztán rájöttem, hogy esetleg az olyan emberek is szívesen elolvasnák, mint te.
Ennyi a hozzáfűzésem, nem akarom különösebben kommentálni.

Névtelen írta...

Megrendítő igazságok vannak benne. Érződik Moore-on, hogy tényleg fáj neki a világ társadalmi és kulturális - egymástól nem elválasztható - színvonal szánalmas mélysége.
És a fordítás pedig nagyon jó.
Mit tegyen a mai modern társadalom kisembere, ha szeretne valahogyan részt venni ebben a bizonyos átértékelésben? Egyáltalán van nekünk ebbe bármilyen beleszólásunk, hogy mivel mossák az agyatlan nép agyát? persze, kivonhatjuk magunkat a fogyasztók közül. és felvirágoztathatnánk a régi értékeket. Bár lennénk rá elegen!!!!

barna írta...

Gergő, ezt én éppen így gondoltam.

Névtelen írta...

Gergő, tök jó, hogy ideferdítetted ezt a szöveget.

W

Mráz István [Space] írta...

szia!

a fordítás valóban jó, bár én vitatkoznék pár dologgal, amiről az öreg azt mondja, hogy művészet... A probléma nem a filmmel van és nem CGI-ben, és nem csak a csúnya milliárdos Hollywoodban.
A Moore által említett alkotások mind ugyanolyan piac orientáltak és néző butítók voltak, mint a maiak. A King Kong a világ legegyszerűbb filmje. A Iaszón és az argonauták egy egyszerű kalandfilm. Akkor miben mások? Ezek stop motion technikával készültek, nem CGI-val... Nem narratívabeli különbség van, hanem látványbeli. Az más kérdés, hogy a nézőnek valóban többet kell a dologhoz hozzá képzelnie, hizs a mozgás nem természetes, nem olyan mint a miénk - ettől idegen, ettől hihetőbb, de mivel a néző nagyon szereti a csodás dolgokat, és pontosan azért, amiért Moore is mondja, látja, hogy csinálva van, kényszeríti magát a látvány elfogadására. Már ha kellően fogékony rá. Egyértelmű, hogy ezeket a filmeket kiskorában látta és inkább felmagasztalja őket... Tehát az, ami lehet, amit el tudok fogadni úgy, ahogy van, ami rólam szól, az érdektelen? Moore itt a szimuláció ellen emeli fel a hangját (amelyet mellesleg én is elítélek), az általa felhozott példáknak köze sincs a művészethez.
Hollywood. Ami az anyagi részét illeti, aláírom és elfogadom és jó magam is így gondolom. Azt a kurva sok pénzt másra is költhetnék. De ami a szórakoztatást és agymosást illeti...
Mi Moore művészet koncepciója? A művész sosem adja azt a közönségnek, amit az akar, mert akkor a közönség lenne a művész... a művész mindig valami újat nyújt, ami a közönség számára nem ismert. Mi Hollywood alapkoncepciója: azt adja a nézőnek, amit az kér. Ha az emberek a igényei nagyobbak lennének, Hollywoodban igényesebb filmek készülnének, miért? Mert egy kapitalista rendszer. Ha az emberek okosak lennének, nem akarnának hülye filmeket nézni, tehát nem érné meg őket gyártani. Hollywood kiszolgál. Nem bennük van a hiba, hanem az emberekben. Az emberek miért "elbaszottak", mert rosszul nevelték és oktatták őket - csak hivatkozni tudok Mircea Eliade könyvére a Mítoszok, álmok és misztériumokra, amiben kifejti, hogy milyen fontos funkciókat helyettesít az oktatás.
Kik definiálják újra a közízlést? Moore tökéletesen jól mutat rá: azok akik kevés pénzt kapnak, tehát kreatívabbnak kell lenniük és hogy verseny képességüket növeljék újat kell mutatniuk valami mást. Nevezhetjük második nyilvánosságnak vagy b-szférának is. Ha ezek befutnak, akkor belőlük lesz az A-szféra. Moore példája zseniális. John Waters. Egy elkényeztetett homokos, keresztény neveltetésű (szóval meglehetősen perverz)fickót, aki azzal vált híressé, hogy egy transzvesztita kutyaszart evett első nagyjátékfilmje zárójelenetében. Nos igen. Ma musical-t rendez a Broadway-en, és Hollywood újabb és újabb adaptációkat készít a filmjeiből világsztárok (pl john Travolta a legutóbbi Hajlakk című remake-ben) főszereplésével. A midnight movies című filmben Lynchet kérdezik, hogy ma miért nem lehet midnight moviet csinálni. err ő azt válaszolja, hogy azért, mert amit annak idején a midnight movie-t azzá tette ami, az bekerült a köztudatba. Aha... Szóval Waters nélkül nincsenek a Wayans testvérek idióta és gusztustalan és alpári filmjei,sőt nincsen Amerikai pite sorozat, nincsenek fekáliás poénok a vásznon... Mi emberek nem ítéltük el azelőtt ezeket a dolgokat. Mi hagytuk, hogy ez beférkőzzön. A multik ezeket az ötleteket leszarták, mert túl ízléstelennek titulálták ahhoz, hogy bárkit is érdekeljen. Tévedtek. És ezt mai világunk be is bizonyította. A multik tehát kétségbeesetten rohantak a kaki után, mert az embereket ez érdekelte.

Mráz István [Space] írta...

Utolsó példa: a mai horror filmek nagy része arról szól, hogy emberek embereket ölnek másodpercenként (Motel sorozat, Fűrész sorozat stb.) ez népszerű...Miért? Az egész a Péntek 13-al kezdődött, ami egy kis költségvetésű film volt. Abban hozott újat, hogy elvetette a klasszikus történetmesélési formákat a horrorban és ehelyett jelenetenként embereke haltak meg benne. ezt sugallta az ajánlója is...a dolog bejött. Az emberek ilyen idiótaságokra vágytak a régi narratívák helyett és vágynak a mai napig. Ezért gyártják őket.

A múltkor vásárolni voltam Gabival. Megálltam a dvd-s polcnál és odajött egy kisfiú és elkezdte nézegetni Jankovics: János vitéz című filmjének dobozát, majd könyörgött az anyukájának, hogy vegye meg. Anya mit reagált? Te azt nem akarod nézni. Viszont van itt super mario. Nézd azt. ..Nem, ez nem játék...Film. Jó lesz, A gyerek megbabonázva bámulta. Persze.

Nem ők tehetnek róla. Hanem mi. Mi baja lett volna belőle ha a János vitézt nézi? de nem azt nézik vele... mert ő még kicsi és úgyse értené... nem ők csinálják, hanem mi...


Ettől függetlenül, amit képegényről mond és a cgi szimulációs aspektusairól: aláírom. Sőt, amit pénzről mond azt is... De pont neki ezt az egy dolgot nagyon kéne tudni. Nem azért utánozza mindenki Alan Moore-t nyugaton (persze ezután lehet rám is mutogatni, de nem veszem fel, mert már túl vagyok rajta és én is unom...) mert annyira tisztelik. Hanem mert ezt a fajta elbeszélés módot várja el mindenki... Hozzászoktak...

Gergő írta...

Igazad van, de ezt azt interjút inkább afféle gondolatébresztőként kell felfogni. Én sem értek mindenben egyet Moore-ral (sőt meggyőződésem, hogy anarchista hippiként eléggé konzervatívan látja a dolgokat, ami a számítógépet, a nyelvet és a művészetet illeti), de ő legalább azon az oldalon áll, amerre az értelmes embereknek húzniuk kell(ene).
Az interjú egy részében azt mondja, hogy ha korábban megkérdezték volna, melyik képregényét tartja a legkönnyebben filmre adaptálhatónak, a LOEG-et mondta volna - de hogy ez valójában baromság, mert ahhoz, hogy adaptálni lehessen, a mű 30-40%-át le kell nyesni, márpedig ezáltal pontosan az a része tűnne el a dolognak, ami miatt egyáltalán meg akarta csinálni a képregényt. Moore, miután a nyolcvanas években felforgatta a mainstream képregényt és totálisan megreformálta a médiumot, a pénz és hírnév ellenére (pontosabban hatására, mert utálta az egészet) undergroundabb vizekre evezett, ahol szintén zseniális dolgokat művelt. És ez nagy szó. Kevesen teszik meg ezt a lépést, és kevesen tudják ennyire tartani magukat az elképzeléseikhez. Nem hallottam még egy íróról, aki arra kérte volna a producereket, hogy ne adjanak neki pénzt az adaptációért, sőt meg se említsék a nevét a stáblistán. A V for vendetta film miatt konkrétan azt kérte, vegyék le a nevét a képregényről.
Ez a hozzáállás gyakorlatilag példa nélküli. Miért?

Space írta...

Gergő ezt én is elismerem és becsülöm benne. Persze. Ő egy művész. Ugyanakkor egy olyan művész, aki a mainstreamben töltött elég sok évet...Szóval ige. Én is úgy gondolom, hogy a hozzáállás jó, csak a szemlélet nem... Túlontúl szubjektív és, ahogy te is mondod, konzervatív.
Én is szarul érezném magam ha egy olyan kiszolgáltatott helyzetben lennék, hogy nincs semmi jogom az alkotásom felett és akkor jön Mr. 300 és a saját kénye kedve szerint... És az a baj, és ezt Moore is tudja, hogy ez azért szemétség, mert amikor az emberek megnézik és azt látják, hogy szar, akkor nem Mr. 300-at okolják, hanem azt aki kitalálta... és a V-re visszatérve: nagyon szarul érezném magam én is, ha valaki úgy adaptálná a munkámat, hogy szembe megy az én intenciómmal, szándékaimmal, és utána az üzenetnek ez a formája jut el több emberhez. Ezzel azonosulnak... nem azzal, amit akartam és aztán majd jönnek ,hogy tök jó ez a sztori... és te nem is... ilyesmi lehet az, amikor meg akarnak alázni...

this is sparta...

Gergő írta...

this really is sparta

Gergő írta...

De kicsit azért visszakanyarodnék a példáidhoz:

"Abban hozott újat, hogy elvetette a klasszikus történetmesélési formákat a horrorban és ehelyett jelenetenként embereke haltak meg benne. ezt sugallta az ajánlója is...a dolog bejött. Az emberek ilyen idiótaságokra vágytak a régi narratívák helyett és vágynak a mai napig. Ezért gyártják őket."

A lényeg pontosan az, hogy az emberek nem tudják, mire van szükségük. Azt tudják, mit akarnak, mi kell nekik. Ezt mondja Moore is, és pont ezt bizonyítod be te is ezzel a példával - miközben Moore ellen akarsz itt érvelni. Attól még, mert a Péntek 13. a maga idejében újító jellegű volt, mára az összes horrorfilm azt a sablont követi. És mindaddig követni is fogja, amíg valaki egyszer csak gondol egyet, és megint újít. Onnantól azt a sablont fogják követni. Amíg nem volt Péntek 13., az emberek a korábbi sémát akarták viszontlátni minden horrorfilmben.
Szóval ez nem menti föl a közönséget. Az embereknek tényleg igényük van a szarra, de a János vitézt elvető anyuka ugyanúgy a közönség soraiba tartozik, mint a gyereke - csak ő pluszban ultrahülye és befolyása van a kölyke felett, de ettől még nem ő a "termelő".

Hülyeség lenne azt gondolni, hogy a művész, vagy akár Hollywood nincs befolyással a közönségére. Ez a legnagyobb baromság.
És igenis kell, hogy legyen igény az újra, csak ahogy Moore mondja: ha a közönség tudná, mire van szüksége, akkor nem a közönség lenne, hanem a művész. A mai magyar néző a Benkő feleséget keres-re izgul. Miért? Mert ezt nyomják felülről. Az emberek meg hülyék, és beveszik. Nincs szükségük rá, és még véletlenül sem ezt akarják látni - csak azt hiszik.

Mráz István [Space] írta...

Az anyuka példájával arra mutatok rá, hogy pontosan ő a közönség, ő szabja meg, hogy a kisfia mit néz mit olvas stb... Nézd ez a Sandman példa: ha nem veszed a Sandman-t nem adják ki a többit... persze: a kiadó akarja irányítani az ízlésed de ha te nem veszed meg, akkor felhagy vele, mert nem jövedelmező- maradnak az ócska Palahniuk könyvek...
Hollywoodnak persze, hogy van hatása a nézőkre és ha próbálkozik, de nem jön be, ugyanúgy csinál, mint a kiadó...

És miért nem akarnak mást nézni, mint a Benkő? Ha fellázadnának... Na persze szép álom. Nem is vágynak másra... Jó. Vetíts helyette Bergman, bár az rossz példa. Vetítsd helyettülk Hamza D. Ákos filmjeit, vagy Tóth Endréét... vetítsd a Taxidermiát, vagy a Hukklét... azt fogják nyomni, hogy mekkora szar és mennyire gagyi és értelmetlen... és követelnék a Mónikát... viszont ha elmagyarázod nekik... vagy megtanítod nekik, hogy hogyan nézzék a Hukklét? mindjárt nem háborognak... (persze újabb forma...) és hogy miért kell mindent elmagyarázni? Mert így vonódunk be a világba: a társadalom, a kultúra, a minekt körülvevő világ szabályait, alapvetően és legfőképp a nyelven keresztül tesszük a magunkévá... Tanítani kell, az a legfontosabb.

barna írta...

István, te komolyan gondolod, hogy Bódy Gábor írásai alapján rá lehetne nevelni az embereket arra, hogy értelmesen nézzenek filmeket és képeket? Akkor azzal arra nevelnéd őket, hogy értelmesen nézzenek a világba, nem?

Csináljunk már akkor ezzel a dologgal valamit! Írjunk belőle nagy versenytanulmányokat, mondjuk. Fórumunk - elvileg - úgyis van már!

Nagyon szeretnék Bódy Gábort olvasni. Komolyan. Nagyon jó rendező volt és nagyon okos ember. Ez számomra valóban evidencia.