Jelentés a szarbódéból

Kevés a derű ezeken a lapokon, hallom. Hallom, hiszen mondjátok. Mondjátok, mivel nyilván így találjátok. Szerintem meg van itt derű épp elég, csak talán nem direktben. Mindegy, most magamba szállok és szórakoztatni foglak titeket. Sajnos egyelőre csak hozott anyaggal. Aki ismeri, annak jó; aki nem, annak még jobb, ugyanis most megismerheti. Hamvas Karneváljának VI. nagy részéből mutatom meg Bormester Máté nagy beszélgetését a vécénénikével. Meghitt párbeszéd egy óvóhelyen, 1944 tele, ostrom, éhhalál, belövések, mocsok; azt hiszem, eléggé magáért beszél ez a szövegdarab. És aktuális is, állíthatom: panaszaink főiránya úgyis épp valami ilyesmi, ostrom- és szarmetaforákban utazunk: hogy annyira szar minden és nincs semmi remény, szar se; és senki nem ér szart se; és tessék nekünk valamennyit mégis adni (persze reményt és nem szart): hozzák már el végre a várva várt főszarászok! Hát Hamvas ad (azt gondolom) valamit; hogy mit is, azt döntse el ki-ki magának. Engem ez a rész mindig felderít: jó, akkor tehát így is lehet. És vigyorgok.
„– íme, hölgyeim és uraim, tanulságos beszélgetésem a feltalálóval. Sikerem titka, hogy mindenkivel saját nyelvén beszélek. A másik beszélgetésem még frappánsabb, kérem, időnként a hölgyek, ha füttyentek, ne hallgassanak ide, mert. Kérem. Mégis. Akkor majd fülüket fogják be. Menyhárt úrtól a harmadik zsákon lakik Toldi néni. Toldi Miklós valamelyik leszármazottja? kérdem. Nem, nem, Toldi Károly vasúti fékező volt, négy évvel ezelőtt meghalt. Szóval nem Toldi Miklós. Nem, Károly, mondom, hogy Károly volt, fékező. Már azt hittem, hogy Miklós. Nem, kérem, Károly volt, nem Miklós. Szóval Károly. Igen, Károly. Toldi néni a pályaudvari (fütty) piszoár felügyelőnője, panaszkodott, hogy ő már idestova harmincnyolc éve ugyanannak a (fütty) piszoárnak a felügyelőnője, és azt hitte, ott fog meghalni, s most kizavarták ebbe a büdös gödörbe. Ő fülkéjében egyedül élt, a legszigorúbb higiéné szabályai szerint, reggel és este a lavórban megmosdott, szappannal és kefével, fülkéjében állandóan volt készenlétben többféle fertőtlenítő, és most úgy kell élnie, mint a disznónak. Hát, mondom én, ez lesújtó. Pedig, szólt ő, soha senkivel se volt baja. Vendégeit mindig pontosan kiszolgálta, a papirost benyújtotta nekik, az öblítőt meghúzta, és a csészéket mindennap kikefélte, mert ő a tisztaságot megszokta, harmincnyolc év sok idő, nála soha senki piszkot nem talált. És az emberek, igen, az emberek, ő sokat tudna mesélni róluk. Írja meg, mondom én, írja meg emlékiratait. Mennyi mindent láthatott. Ó, igen, sokat láttam. Férfiakat és nőket, mondom én. Igen, férfiakat és nőket (fütty), kicsiket és nagyokat. Írja meg emlékiratait, mondom én, majd segítek önnek. Híres lesz, sok pénzt fog keresni, ilyen még nem volt, az emberek nagyon szeretnek ilyesmit olvasni. Tényleg? Gondolja? Biztosan tudom. Írja meg (fütty) a kicsiket és a nagyokat, ez nagyon érdekes. Ez a piszok itt, mondja ő, igazán nem tudok hozzászokni. Otthon mindig, amikor kenyeret vágott, előbb kezét megmosta, de itt? Hol lehet itt kezet mosni? Meg tudom érteni, mondom én. Már azt hittem, fülkémben fogok meghalni, ahol éltem, csendesen és tisztaságban, mert a tisztaság, kérem, mégis, én mindig tiszta voltam, nálam soha nem volt piszok. És leányom is. Ó, hát leánya is van? Hogyne, itt lakik velem, egy szalmazsákon alszunk. Ő is ott volt a pályaudvaron? Nem, nem, én azt akartam, hogy ő is ott legyen, tanulja meg a tisztaságot, de ő azt mondta, ő nem lakik (fütty) a szarbódéban, és nem szagolja egész nap a ganajt. Pedig, kérem, azt meg lehet szokni, én már nem is éreztem, sőt szerettem is, egész más az, mint a levegő itt. De leányom, Endivia. Szép név, mondom. Igen, Endivia nem akart ott lakni, és elment szobaasszonynak a szállóba. A nagyszállóba? Nem, nem oda, hanem ahová (fütty) a párocskák jártak éjjel, ott sok a borravaló, tudja, jól keresett. Szóval, mondom én, Endivia nem akart a fülkében lakni. Nem, mondja ő, ő szobaasszony akart lenni, mert így sokat keresett. Ő azt mondja, hogy ő nem lakik a (fütty) budiban, akkor már inkább a kupleráj, az nem büdös. Pedig, kérem, az sokkal büdösebb. Szóval, mondom én, Endivia ilyen higgadtan választott. Endivia tudatos nő, aki a feminizmus legmélyebb kérdését megértette. Én nem tudom, mondja ő, hogy mi az a feminizmus, csak, hogy. Elvégre, szólok én, ha ő azt mondta, nem (fütty) a budi, hanem a kupleráj. Ez tudatosságra vall. Hölgyeim, ez az önök sorsának egyik legfontosabb kérdése. A problémát szívleljék meg, és ezt a kérdést egymás között alaposan vitassák meg. Én a magam részéről a feminizmus egyik alapkérdésének tartom. Endivia, szólt erre, Endivia nem mos kezet, ha kenyeret vág, Endivia piszkos, én azt nem bírom, hogy valaki piszkos legyen, még szaga is van, nem mosdik rendesen. Nekem a szagokra különös érzékem van. Persze, mondom, a fiatalok nagyon elromlottak. Úgy, úgy, szól ő, nagyon elromlottak, piszkosak, nem tudják, mi a tisztaság, én nem bírom, ha valaki nem tiszta. Itt ebben a gödörben – „