Írtam most valamit, semmi különös. Kis ajánlót a holokauszt-újságunkba. Most ide is belinkelem. Egy filmről szól. Hátha érdekes.
*
Kedden: A felolvasó
Mindig szerettem felolvasni. Olvastam már fel úgy is, ahogy a filmben történik. Nagyjából. Mondjuk két különbség azért volt. Az egyik, hogy az illető maga is tudott olvasni. A másik, hogy nem volt náci egy korábbi életszakaszában. Nem lényegtelen különbségek, elismerem.
Mindig szerettem felolvasni. Olvastam már fel úgy is, ahogy a filmben történik. Nagyjából. Mondjuk két különbség azért volt. Az egyik, hogy az illető maga is tudott olvasni. A másik, hogy nem volt náci egy korábbi életszakaszában. Nem lényegtelen különbségek, elismerem.
De a lelki eredmény attól még lehet ugyanaz. Társad beavat valamibe, amit ő tud jobban; te is beavatod őt valamibe, amit meg te; még ha az csak egy hangsúly is, egy semmiség. A lényeg akkor is az, ami megmarad az egészből: közös beavatódás valami egységbe. Kerekbe, teljesbe. Na ja. És igen, a fenébe is, bizonyulhat egy ilyen dolog élethosszig tartónak, és az nem is mindig öröm. Válhat rémálommá is. Még csak az se kell hozzá, hogy az illető másikról kiderüljön bármi csúnyaság. Olykor elég csak elszakadni. Horváthország. A filmben (regényben) is ez volt az első etap, és épp elég volt a fiúnak már az is. Azt sem heverte volna ki soha. A bírósági tárgyalás tulajdonképpen már felesleges volt. Akit beavattak, és aztán elveszik tőle, amibe beavatták, annak vége van. Nem segít többé rajta semmi. Nem szabad beavatódni, hogy élni tudj. Már ha az meg élet.
Pereg a film. Támolyog az életében egy tizenöt éves, tegnap még káprázatokban részesített hím, és látjuk, soha többé nem lesz belőle ép ember. Lassan átúszik az arca a merev ötvenesébe, Ralph Fiennesébe: hát az történt vele, hogy nem történt vele semmi, ugyanott tart ma is, nem is kell többet magyarázni. Ezt a belső történést mondja el a regény, egy dadogva, klisékben író német filozófiatanár regénye — rosszul, nagyon rosszul. (Órákig lapoztam egy könyvesboltban, úgyhogy nem tévedek.) A film nem tudom, hogy mondja el. Egyesek szerint kiválóan. Fogalmam sincs. Egyszer láttam és nyáladzó nagy filmnek éreztem, vagyis nem tudtam eldönteni, döntő film vagy giccsparádé. De én Pilinszky Apokrifjéről sem tudom eldönteni ugyanezt. Persze érintett is vagyok. Így lesz jó majd megnézni másodszor, már ha sikerül. Tételezzük fel, hogy összejön. Lesz annyi néző, hogy A felolvasó levetíthető. Talán még marad is ott belőlük valamennyi a film után és én megszólalhatok. Vajon mit fogok mondani? Hát legelőször is, hogy szembesüljek, felolvasom ezt.
5 megjegyzés:
Szerintem kár lelőni azt a poént, hogy nem tud olvasni. Amúgy okés!
Ja, ezt kihagytam:
a nő nem volt náci. Egyszerűen csak jelentkezett egy munkára, és azt - tudom, most indulatokat korbácsolok - felelősségteljesen végezte. Hogy ez a munka szörnyű volt, az nyilvánvaló, nem is kérdéses. De ez a nő nem volt egy túl okos valaki, nem igazán tudta, mit csinál. Nem volt "ideológiailag képzett", tehát a szó ideológiai értelmében nem volt náci.
Ez nem mindenbe belekötés, hanem csak arról van szó, hogy a film éppen emiatt más, mint az átlagos holokauszt-de-szörnyű filmek. Nekem legalábbis más, és pozitív értelemben.
Nem tudom, énnekem simán elmondhatják bármilyen sztori bármelyik részletét, azt is, hogy ki a gyilkos. Ha a cucc jó, engem ugyanúgy izgatni fog. Ezért alapból azt hiszem, mindenki ilyen, pedig nyilván dehogy. Viszont azok meg ne olvassák az én dolgaimat, szokjanak le erről.
Hogy náci-e? Úgy van, ahogy mondod. Persze. De röviden írtam. Szeretek röviden írni (hosszan is persze), mert akkor mindent csak félig lehet megírni, árnyalatlanul, és ettől provokatív lesz és kommunikációra ingerel másokat. Persze ehhez jó olvasók kellenének, azok meg ritkán bújnak elő.
Biztos bennem van a hiba, de engem a Robert Merle-nek a "Mesterségem a halál" c. könyve és Vonnegut "Éj anyánk"-ja óta untat a soá, az égő áldozat. Az eszemmel tudom, hogy az európai észnek hatalmas pofon, hogy kríziskáosz, hogy az értelmiség értetlenül áll előtte. Szeretnék érzékenyen hozzáállni: nem megy.
Tudod, Sztálinnal élve: "Egy ember halála tragédia. Egymillióé statisztika." Egyszerűen nem tudom, hogy az emberi elme képes-e a maga jelentőségében felfogni a gyilkosság és erkölcstelenség ilyen ipari méretűvé válását. Hogy az európai öntudat vakfolta, annyi biztos.
Hát ja. Vakfolt.
Hát igen, felfoghatatlan. Többek közt ettől lehet vele mindenfélét manipulálni is. Ezzel a nagyságrenddel már nem lehet mit kezdeni tényleg.
Erről nagyon sokat kellene beszélni, nem pedig oda-vissza kommentelni, az a baj.
Spiró a Fogságban vacakolt ezzel,mint író, hogy hogyan írja le a zsidó háborút. Nagyjából kétmillió embert gyilkoltak le ott. Majdnem kétezer éve! És úgy döntött, hogy madártávlatból. Hogy jönnek Rómába a kósza hírek. Uri visszamehetne Jeruzsálembe, ott lehetne, de nem hitte Spiró, hogy azt meg lehetne írni. Az alexandriai pogromot meg tudta még írni, a szamáriai vérengzést is, ez már sok. Hát nem tudom, nyilván az.
Megjegyzés küldése