2009. április 19., vasárnap

Már megint


Már megint én. A francba. Holnap jelenik meg (ha minden jól megy) a holokauszt-heti Raklap-számunk, amit szégyenszemre szinte egyedül írtam. (Na jó: még egy kicsit Spiró, Hamvas, Radnóti, József Attila.) De szinte semmi diák. Mindegy: az én kudarcom. Ki kellett volna nevelni a picikéket rendesen. De lap azért lesz, mert írtam bele egy hosszú eszementet. Felrakom most a honlapomra, a Raklap rovat alá, az alapul szolgáló grafikonokkkal együtt. A lap is megszerezhető lesz majd, de van pár térség, ahova nehézkesen jutna csak el, itt meg elolvasható. Van pár ember, akiről tudom, hogy így is érdekelni fogja. Keressétek ott.


Ja, így néz ki a címlap. Jobbat nem tudtunk kitalálni, talán nem is kell. Filmjelenet: Az ötödik pecsét. Pénteken vetítjük majd.

9 megjegyzés:

barna írta...

Gergő, köszönöm, hogy a honlap-részt ide bekötötted. Most sokkal praktikusabb.

Egyébként 150 példányból eddig úgy 50-et tudtunk eladni, és nem túl valószínű, hogy mind elkeljen. A filmek meg megintcsak problémásak, úgy néz ki. A maira, A felolvasóra egy diák se jött.

Na mindegy, nem ez már a főcsapás úgyse.

gergő írta...

Ez mondjuk igencsak ciki...

barna írta...

Hadd számoljak be a jóról is. Mostanra azért már a kétharmada elment az újságnak, és igaz, hogy semmiféle visszhangja nincs, de abban már nincs semmi szokatlan. És ma a Sorstalanság telt házzal ment, és a Vári-előadásra is ott maradtak vagy harmincan. Pedig fél hatig tartott.

Az ürge max. harmincas, élénk észjárású, irodalmi és háttérdolgokban teljesen naprakész fickó, szellemes, jó humorú, amit néha egy kis esetlenség csak még jobban kiemel. Nagyon tetszett. Az egyetlen probláma az volt vele, hogy talán túlságosan is kerek, laza és patentos szöveget nyomott, ez egy ilyen dadogó, szándékosan rosszul beszélő regényhez nem illik. Mindegy, ez csak vicc. Szóval komoly sikere volt, és ez jó nagyon.

Majd meglátjuk, a holnap mit hoz. Azért ilyen felhőtlen nem lesz, az tuti.

Csá.

barna írta...

Beszámolok most kicsit a végéről is, ha már eddig is azt tettem. Csütörtök: A zongorista, Pató Juli vezette volna a beszélgetést; két elsős lányka jelent meg, ők látván a helyzetet, rémülten elfutottak. Pénteken: Az ötödik pecsét, három tanár, meg Dini fiam, mi tolongtunk ott; végül elmentünk kolbászt enni meg sörözni. Előtte kicsit irkáltunk a táblákra rügeni krétákkal jó dadaista szövegeket.

Egyértelmű, hogy a diákok ma úgy vannak, hogy: hát persze, persze, tessék kinket szórakoztatni meg képezni, állunk mi annak elébe. De csakis munkaidőben. Pont olyanok már ebben, mint a felnőttek. Életüket és vérüket, az rendben van, azt hogyne, no de zabot, azt nem. Hát ennyi. Semmi érthetetlen.

Azért engem kicsit megviselt ez a hét, főleg, mert tudtam nagyjából előre. És hogy ennyire senkit nem érdekel ez az egész, hogy tényleg csak ennyi a hatókörünk. Még az iskolavezetést se érdekli. Jó, az egyik odajön kicsit dumcsizni, mert neki az van kiadva. A másik meg átfut, kérdez valamit, a választ már meg se hallja, biztatóan rádmosolyog. (Korábban a légy röptét is megdícsérte, nehogy baj legyen belőle.) Ez mostanában a kulturális koncepció. Nem is lehet nagyon más egyébként, csak akkor minek hülyítjük egymást. De főleg magunkat.

Itt már minden kirakat, és nem vitatom, jószándékú kirakatok, de mi nem valók vagyunk kirakatba. Még odavalók se vagyunk, pontosabban.

Abba kell ezt hagyni, nem kínlódni vele. Csináljuk meg a kis elefántcsonttornyunkat. „Artúr, csak azt ne, az évad a pokolban, ilyen, ilyen, ilyen sohase volt. Utazol, Artúr, letelt az évad.”

Névtelen írta...

"Indulósdi játék..."

W

Névtelen írta...

Sőt! Indul ósdi játék...

W

barna írta...

Szeptemberben indul. Beszállsz?

Névtelen írta...

Szerinted?

W

gergő írta...

Fater írása a felmérésről nagyon jó, olvassa el, aki még nem tette.