Ma jó dolgom van, ma nagy kanüllel eszek: az Öngyújtó második számáról fogok írni, márpedig egy jó újság eddigi legjobb számáról beszélni egyáltalán nem kellemetlen. Sőt, nagyon is fasza.
Az Öngyújtó az önmeghatározás szerint „a megfontolatlanul haladók lapja”. Ez máris tetszik nekem. Tessék csak megfontolatlanul haladni, jó dolog az. És eddig sikerült is.
Kilencen kis- és nagydolgoztak bele ebbe a számba. Rózsa Péter, ő tudja, miért, ezúttal kimaradt. (Az előző írása ügyes és érdekes volt, írás- és megfigyelőkészségről tanúskodott; jó lenne, ha a továbbiakban is alkotna. De erről most csak ennyit.)
Hudra Móni, mint korábban is, most is versekkel jelentkezett. Verseihez eléggé ambivalens a viszonyom: hol tetszenek, hol nem. De ez így volt mindig. Tavasszal láttam először költeményeket tőle, azok részben biztatóak voltak. Ebben a mostani eresztésben is vannak ügyes dolgok. Feltűnő a költeményei enigmatikussága, a nyelvi megformálás talán szándékolt homályossága; és máris szembetűnnek egyes visszatérő elemek is. Vagy költői világ, vagy modorosság érlelődik itt — még nem látni pontosan. Sokat kellene írnia, és egyedül a nyelvre figyelnie; az élmények ugyanis tökéletesen másodlagosak. Be kell őket persze rakni a vers mélyére (kezdő költő úgysem tud tőlük teljesen elszakadni, de nem is érdemes), viszont nem az élmény, hanem durván a szöveg megformáltságára kellene törekedni, mégpedig sokkal jobban, mint most. De a közhelyeket (dióhéjban, más semmi), a képzavarokat (sztráda 1. versszaka) jobb lenne kapásból megfékezni. Attól, hogy nem érthető és nincs egyeztetve, még egyetlen vers sem lett költői.
Nagyon-nagyon jó viszont a metafora című vers metaforasora: az komoly játék szerintem (bár az 1. egység vége felé már üresjárat kezdődne, ha tovább futna még); gyönyörű a sztráda is, a 2. versszaktól. A nagyon jók közé tartozik még a legelső vers, bár borzasztóan talányos, de ez esetben ez nem baj.
Mónit tehát arra biztatom, hogy írjon sokat, és a formára, a nyelvre és az ötletességre figyeljen. De mindenképpen írjon!
Juhász Misi ezúttal mindössze néhány haikuval jelentkezett: ezek naná hogy szellemesek. A poénra-futás szerzőnknek régóta nagyon megy. Ez a képesség azonban, sajnos, csak nagyobb tömegű vers esetében képes elérni az olvasó ingerküszöbét. (Az enyémet elérte, mert én mindezt már jól tudom. Azt gondolom azonban, egy alkalmi olvasó észre sem veszi, hogy itt egyáltalán költészet történt. Pedig történt, nagyon is.)
Misi vállalta a lap körül az olvasószerkesztői teendőket is. Ez a funkció igen fontos. Noha a szerzők többsége eleve jól ír és helyesírása is megbízható, kell ilyen ember egy folyóiratba. Jó, hogy van is. A lap sokat köszönhet neki, még ha munkája észrevehetetlen is végül.
Juza Kata hosszabb írása pontos, élvezetes és élményszerű. Kata általában is remekül fogalmaz, jó ismeretterjesztésben is, kritikában is (sőt legutóbb kiderült, hogy elbeszélőként is remekül megállja a helyét). Csíkszentmihályi Mihály terjedelmes könyvét szerintem jó ritmusban adja vissza, maga az írása is flow-jellegű (önmagában az olvasás keveseknek szokott áramlás-élményt adni, de én azon kaptam magam, hogy nálam ezt okozta ez a szöveg). Kár, hogy a szerző a következő lapszámokra kevesebb energiát tud majd szánni; kényszerű távolmaradása meg fog látszani a lapon.
Kulcsár Balázs rövid, útibeszámolónak álcázott novellája helyes ösztönöktől vezéreltetve került a lap elejére. Nagyon jó írás. Kuli időnként remekül ír, bár erről gyakran képes elfeledkezni, és olyankor meglepően lapos, formátlan szövegeket képes produkálni, amelyekre nincs is rálátása. Olyankor nem érti, másoknak mi a baja velük. (Több ilyen munkáját is láttam már mostanában, és nagyo
n zavarnak, ezért érzem úgy, hogy ezt el kell mondanom. Nem szimpla csesz-tetés.) De amikor Kuli jó, akkor viszont nagyon jó. Az előző számban közölt novellája például, bár egyszer már korábban is megjelent, épp egy ilyen kiváló írás volt. Ez a mostani másképpen, de ugyanilyen remek. Könnyed, gördülékeny, enyhén pezsgőmámoros, némi fanyar ráadás-szeretkezés-szaggal. Ez jó keverék. Én legalábbis imádom. Nekünk, „beavatott” és épp ettől átvert olvasóknak különösen szép a zárlat, a feloldás, amikor kiderül: nem élményleírás, hanem fikció van a történet mélyén. (Legalábbis reménykedni lehet benne, hogy valaki, fontos személy, oldalborda, így olvasta végül a történetet. Hogy a valósággal milyen fedésben van a dolog, az írói munka esetében egyébként is tökéletesen érdektelen.)
Vannak még Kulitól fotók is. Jó képek, de ez el is várható. Jó helyre kerültek a lapban: ez viszont talán már inkább a szerkesztő figyelmességéről árulkodik.
Makai Péter egy verssel és egy valamivel (esszével? vitairattal? kommentárral? olvasói levéllel?) jelentkezett a lapban. Versét most nyilvánosan megtapsolom. Tőle, aki elsősorban azért nem költő, igencsak nagy teljesítmény egy ilyen szöveg: és már nem az első ilyen lírai megnyilvánulása. Nagyon szép például, ahogy a vers előre lépdel az anaforákra, illetve sorváltozatokra épülő pilléreken: gyönyörű az íve. Nem annyira szerencsés viszont a gondolati építkezés: a vers magába erőlteti a pillangó-képpel együtt magát a szerencsétlen káoszelméletet is, és aztán azzal vergődik: mit kezdjen vele, hogy kecmeregjen ki ebből? (Petrinek voltak ilyen vacakságai, belezakkanásai, de ő olyankor bejelentette, hogy basszus, ezt a verset már teljesen elbasztam ezzel a toplák toposszal. És ezzel megmentette valahogy, ha nem is teljesen.) — Viszont jó hír, hogy Peti verse valahogy mégis kikeveredik: szép, kerek vers lesz végül. Épp csak a közepe nem kellene, a fraktálokkal.
És most a prózai írásról (nevezzük mégis esszének): ezért sokat kell még szerintem vezekelnie. Ad hoc-szerű írás, rögtönzés, halandzsafüzér; egy észrevétel túláltalánosítása; egy valaki-mellé-állás rövidzárlata; jobb, ha mindössze ennyiben maradunk. Kár, hogy bekerült a lapba; illetőleg: kár, hogy nem volt idő még egy kicsit tovább formálni. (Szerintem nem csak csiszolgatni, de érlelni is kellett volna még; na, majd legközelebb.)
Mráz István, a valamikori fantasztikus költő és a nem túl régi kiváló novellista ezúttal mindössze néhány fordítással jelentkezett (megint csak Makai Péterrel közösen). Munkájukat, legalábbis mint műfordításokat, nem tudom megítélni. Azt sem tudom, miféle munkamegosztás volt közöttük. Maguk a kisnovellák (kisakármik) szépek, fájdalmasak; helyük van a lapban.
Oravecz Dénes egy seregnyi fotóval és egy — benyomásom szerint — feledhető rajzzal jelentkezett ebben a számban; jelenléte, úgy látom, ilyesfélékből szokott állni. Nem lebecsülésképp mondtam mindezeket (hisz bátran közölhetne szövegeket is, tudom, hogy nem vallana szégyent ebben a mezőnyben sem); fotói nagyon jók, sugárzóak; olykor etűdszerűek, máskor szociofotó-jellegük látványosabb; jól illeszkednek a lapba, az Öngyújtó sokat nyer velük.
Oravecz Gergely a főszerkesztő. Főszeri. Ő a lap motorja, ha akarja, ha nem. Ha tetszik, ha nem. A lap színvonalából arra lehet következtetni, hogy egészében jól dolgozik. Jó lapot erősködik össze. Jó a lap felépítése, szép a kinézete, van ritmusa; minden rendben. Az Öngyújtó nem is tűnik amatőr lapnak, bár persze még profinak sem. (A köztes létben van valahol, ott, ahol a jó dolgok születnek, illetve a cserbenhagyott jó dolgok elsikkadnak végül. És az nem csak a főszerkesztőn fog múlni, hogy ennek a vállalkozásnak mi lesz majd a sorsa.)
A lapban három megnyilvánulás olvasható tőle. Legelőször egy dícséretesen kurta szerkesztői bevezetés. Ez rövid, informatív, helyénvaló.
Folytatódik a képregénye is pár oldal er
ejéig: ezt a munkáját lehet szeretni, én legalábbis szeretem. De majd akkor lesz érdemes hosszabban írni róla, ha befejeződik; és az remélhetőleg még sokára lesz. Most épp formás, kedvvel rajzolható popsi vonult be a történetbe.
Harmadikként: megjelent most egy elbeszélése. Engem, mi tagadás, meglepett. Jó felépítésű, hangulatos, reflektált novella: a szerző jól mozgatja hősét, jól is árnyalja, összességében: jól vezeti el a végkifejletig. Ami: micsoda is? A megérdemelt csúfos kudarc? Vagy valamiféle életmegoldódás? Happy ending? Mindegy; íróilag mindenesetre nyáltengerveszély, amelybe igencsak ügyesen viszi bele hősét. Ott is lehetne fulladásos halált halni! De nem; esetlen-kedves vita nuova merül fel a Velencei tó zordon vizéből. Remek.
A névsorban legutolsó szerző Várhegyi Péter. Az ő írása most számomra a legdöbbenetesebb. Erre nem lehetett számítani. Tudtam, mert tudható, hogy rajong a fantasy-szerű írásokért és a sci-fikért, és azt is tudtam, hogy nagyon mélyen ismer egy sereg ilyen művet, sőt egész írói világokat: de hogy ő maga is képes felépíteni egy ilyet, azt nem hittem volna. Azt meg főleg nem, hogy meg is tudja írni. És hogy ilyen oldottan, hajlékonyan, ilyen kifejezően! Lihegés-és ideológiamentesen, lebegve hagyva ezt a nehéz, már sokak által elkefélt témát! Gratulálok.
Nos, összefoglalva: nagyon örülök ennek a lapnak. És örülnék, ha megmaradna. Legalább egy darabig még. Érdemes vele foglalkozni. Érdemes lenne akár egy kicsit rajongani is érte a szerzőknek. Egy kicsit nagyon. Kurvára: azt se tartanám túlzásnak. Érdemes lenne kicsit bulldog-szerűen ráállni arra, hogy technikailag is elkészülhessen, hogy mindig legyenek terjesztésre alkalmas helyek, hogy kapjon esélyt a lap. Ráállni, mindenkinek. Vagy nem így gondoljátok?
Az Öngyújtó az önmeghatározás szerint „a megfontolatlanul haladók lapja”. Ez máris tetszik nekem. Tessék csak megfontolatlanul haladni, jó dolog az. És eddig sikerült is.
Kilencen kis- és nagydolgoztak bele ebbe a számba. Rózsa Péter, ő tudja, miért, ezúttal kimaradt. (Az előző írása ügyes és érdekes volt, írás- és megfigyelőkészségről tanúskodott; jó lenne, ha a továbbiakban is alkotna. De erről most csak ennyit.)
Hudra Móni, mint korábban is, most is versekkel jelentkezett. Verseihez eléggé ambivalens a viszonyom: hol tetszenek, hol nem. De ez így volt mindig. Tavasszal láttam először költeményeket tőle, azok részben biztatóak voltak. Ebben a mostani eresztésben is vannak ügyes dolgok. Feltűnő a költeményei enigmatikussága, a nyelvi megformálás talán szándékolt homályossága; és máris szembetűnnek egyes visszatérő elemek is. Vagy költői világ, vagy modorosság érlelődik itt — még nem látni pontosan. Sokat kellene írnia, és egyedül a nyelvre figyelnie; az élmények ugyanis tökéletesen másodlagosak. Be kell őket persze rakni a vers mélyére (kezdő költő úgysem tud tőlük teljesen elszakadni, de nem is érdemes), viszont nem az élmény, hanem durván a szöveg megformáltságára kellene törekedni, mégpedig sokkal jobban, mint most. De a közhelyeket (dióhéjban, más semmi), a képzavarokat (sztráda 1. versszaka) jobb lenne kapásból megfékezni. Attól, hogy nem érthető és nincs egyeztetve, még egyetlen vers sem lett költői.
Nagyon-nagyon jó viszont a metafora című vers metaforasora: az komoly játék szerintem (bár az 1. egység vége felé már üresjárat kezdődne, ha tovább futna még); gyönyörű a sztráda is, a 2. versszaktól. A nagyon jók közé tartozik még a legelső vers, bár borzasztóan talányos, de ez esetben ez nem baj.
Mónit tehát arra biztatom, hogy írjon sokat, és a formára, a nyelvre és az ötletességre figyeljen. De mindenképpen írjon!
Juhász Misi ezúttal mindössze néhány haikuval jelentkezett: ezek naná hogy szellemesek. A poénra-futás szerzőnknek régóta nagyon megy. Ez a képesség azonban, sajnos, csak nagyobb tömegű vers esetében képes elérni az olvasó ingerküszöbét. (Az enyémet elérte, mert én mindezt már jól tudom. Azt gondolom azonban, egy alkalmi olvasó észre sem veszi, hogy itt egyáltalán költészet történt. Pedig történt, nagyon is.)
Misi vállalta a lap körül az olvasószerkesztői teendőket is. Ez a funkció igen fontos. Noha a szerzők többsége eleve jól ír és helyesírása is megbízható, kell ilyen ember egy folyóiratba. Jó, hogy van is. A lap sokat köszönhet neki, még ha munkája észrevehetetlen is végül.
Juza Kata hosszabb írása pontos, élvezetes és élményszerű. Kata általában is remekül fogalmaz, jó ismeretterjesztésben is, kritikában is (sőt legutóbb kiderült, hogy elbeszélőként is remekül megállja a helyét). Csíkszentmihályi Mihály terjedelmes könyvét szerintem jó ritmusban adja vissza, maga az írása is flow-jellegű (önmagában az olvasás keveseknek szokott áramlás-élményt adni, de én azon kaptam magam, hogy nálam ezt okozta ez a szöveg). Kár, hogy a szerző a következő lapszámokra kevesebb energiát tud majd szánni; kényszerű távolmaradása meg fog látszani a lapon.
Kulcsár Balázs rövid, útibeszámolónak álcázott novellája helyes ösztönöktől vezéreltetve került a lap elejére. Nagyon jó írás. Kuli időnként remekül ír, bár erről gyakran képes elfeledkezni, és olyankor meglepően lapos, formátlan szövegeket képes produkálni, amelyekre nincs is rálátása. Olyankor nem érti, másoknak mi a baja velük. (Több ilyen munkáját is láttam már mostanában, és nagyo
n zavarnak, ezért érzem úgy, hogy ezt el kell mondanom. Nem szimpla csesz-tetés.) De amikor Kuli jó, akkor viszont nagyon jó. Az előző számban közölt novellája például, bár egyszer már korábban is megjelent, épp egy ilyen kiváló írás volt. Ez a mostani másképpen, de ugyanilyen remek. Könnyed, gördülékeny, enyhén pezsgőmámoros, némi fanyar ráadás-szeretkezés-szaggal. Ez jó keverék. Én legalábbis imádom. Nekünk, „beavatott” és épp ettől átvert olvasóknak különösen szép a zárlat, a feloldás, amikor kiderül: nem élményleírás, hanem fikció van a történet mélyén. (Legalábbis reménykedni lehet benne, hogy valaki, fontos személy, oldalborda, így olvasta végül a történetet. Hogy a valósággal milyen fedésben van a dolog, az írói munka esetében egyébként is tökéletesen érdektelen.)Vannak még Kulitól fotók is. Jó képek, de ez el is várható. Jó helyre kerültek a lapban: ez viszont talán már inkább a szerkesztő figyelmességéről árulkodik.
Makai Péter egy verssel és egy valamivel (esszével? vitairattal? kommentárral? olvasói levéllel?) jelentkezett a lapban. Versét most nyilvánosan megtapsolom. Tőle, aki elsősorban azért nem költő, igencsak nagy teljesítmény egy ilyen szöveg: és már nem az első ilyen lírai megnyilvánulása. Nagyon szép például, ahogy a vers előre lépdel az anaforákra, illetve sorváltozatokra épülő pilléreken: gyönyörű az íve. Nem annyira szerencsés viszont a gondolati építkezés: a vers magába erőlteti a pillangó-képpel együtt magát a szerencsétlen káoszelméletet is, és aztán azzal vergődik: mit kezdjen vele, hogy kecmeregjen ki ebből? (Petrinek voltak ilyen vacakságai, belezakkanásai, de ő olyankor bejelentette, hogy basszus, ezt a verset már teljesen elbasztam ezzel a toplák toposszal. És ezzel megmentette valahogy, ha nem is teljesen.) — Viszont jó hír, hogy Peti verse valahogy mégis kikeveredik: szép, kerek vers lesz végül. Épp csak a közepe nem kellene, a fraktálokkal.
És most a prózai írásról (nevezzük mégis esszének): ezért sokat kell még szerintem vezekelnie. Ad hoc-szerű írás, rögtönzés, halandzsafüzér; egy észrevétel túláltalánosítása; egy valaki-mellé-állás rövidzárlata; jobb, ha mindössze ennyiben maradunk. Kár, hogy bekerült a lapba; illetőleg: kár, hogy nem volt idő még egy kicsit tovább formálni. (Szerintem nem csak csiszolgatni, de érlelni is kellett volna még; na, majd legközelebb.)
Mráz István, a valamikori fantasztikus költő és a nem túl régi kiváló novellista ezúttal mindössze néhány fordítással jelentkezett (megint csak Makai Péterrel közösen). Munkájukat, legalábbis mint műfordításokat, nem tudom megítélni. Azt sem tudom, miféle munkamegosztás volt közöttük. Maguk a kisnovellák (kisakármik) szépek, fájdalmasak; helyük van a lapban.
Oravecz Dénes egy seregnyi fotóval és egy — benyomásom szerint — feledhető rajzzal jelentkezett ebben a számban; jelenléte, úgy látom, ilyesfélékből szokott állni. Nem lebecsülésképp mondtam mindezeket (hisz bátran közölhetne szövegeket is, tudom, hogy nem vallana szégyent ebben a mezőnyben sem); fotói nagyon jók, sugárzóak; olykor etűdszerűek, máskor szociofotó-jellegük látványosabb; jól illeszkednek a lapba, az Öngyújtó sokat nyer velük.
Oravecz Gergely a főszerkesztő. Főszeri. Ő a lap motorja, ha akarja, ha nem. Ha tetszik, ha nem. A lap színvonalából arra lehet következtetni, hogy egészében jól dolgozik. Jó lapot erősködik össze. Jó a lap felépítése, szép a kinézete, van ritmusa; minden rendben. Az Öngyújtó nem is tűnik amatőr lapnak, bár persze még profinak sem. (A köztes létben van valahol, ott, ahol a jó dolgok születnek, illetve a cserbenhagyott jó dolgok elsikkadnak végül. És az nem csak a főszerkesztőn fog múlni, hogy ennek a vállalkozásnak mi lesz majd a sorsa.)
A lapban három megnyilvánulás olvasható tőle. Legelőször egy dícséretesen kurta szerkesztői bevezetés. Ez rövid, informatív, helyénvaló.
Folytatódik a képregénye is pár oldal er
ejéig: ezt a munkáját lehet szeretni, én legalábbis szeretem. De majd akkor lesz érdemes hosszabban írni róla, ha befejeződik; és az remélhetőleg még sokára lesz. Most épp formás, kedvvel rajzolható popsi vonult be a történetbe.Harmadikként: megjelent most egy elbeszélése. Engem, mi tagadás, meglepett. Jó felépítésű, hangulatos, reflektált novella: a szerző jól mozgatja hősét, jól is árnyalja, összességében: jól vezeti el a végkifejletig. Ami: micsoda is? A megérdemelt csúfos kudarc? Vagy valamiféle életmegoldódás? Happy ending? Mindegy; íróilag mindenesetre nyáltengerveszély, amelybe igencsak ügyesen viszi bele hősét. Ott is lehetne fulladásos halált halni! De nem; esetlen-kedves vita nuova merül fel a Velencei tó zordon vizéből. Remek.
A névsorban legutolsó szerző Várhegyi Péter. Az ő írása most számomra a legdöbbenetesebb. Erre nem lehetett számítani. Tudtam, mert tudható, hogy rajong a fantasy-szerű írásokért és a sci-fikért, és azt is tudtam, hogy nagyon mélyen ismer egy sereg ilyen művet, sőt egész írói világokat: de hogy ő maga is képes felépíteni egy ilyet, azt nem hittem volna. Azt meg főleg nem, hogy meg is tudja írni. És hogy ilyen oldottan, hajlékonyan, ilyen kifejezően! Lihegés-és ideológiamentesen, lebegve hagyva ezt a nehéz, már sokak által elkefélt témát! Gratulálok.
Nos, összefoglalva: nagyon örülök ennek a lapnak. És örülnék, ha megmaradna. Legalább egy darabig még. Érdemes vele foglalkozni. Érdemes lenne akár egy kicsit rajongani is érte a szerzőknek. Egy kicsit nagyon. Kurvára: azt se tartanám túlzásnak. Érdemes lenne kicsit bulldog-szerűen ráállni arra, hogy technikailag is elkészülhessen, hogy mindig legyenek terjesztésre alkalmas helyek, hogy kapjon esélyt a lap. Ráállni, mindenkinek. Vagy nem így gondoljátok?
1 megjegyzés:
Az Öngyújtó jó.
Megjegyzés küldése