Szebeni képei

(Kisblog/11)

Szebeni András fotóművész körülbelül húsz fotóskönyv szerzője, számtalan kiállítása, tematikus tárlata volt már, ezer helyen dolgozott és dolgozik (Nők Lapja és Playboy, Népszabadság és Mai Nap), számtalan kitüntetése és funkciója van, és képei tömegesen lógnak neves külföldi múzeumokban is, pl., ezt mindig elmondják, „a New York-i Metropolitan Múzeum gyűjteményébe 26 fotográfiáját válogatták be”. — Sajnos a fotóalbumok kegyetlenül drágák, így hát nekünk itthon kevés van effélékből. Szebenitől egy időben sokáig szemeztem két nagyalakú könyvvel, az egyik az Arctérképek volt, abban emlékezetem szerint kiváló szövegek is voltak (most meg is néztem a neten, és valóban, Kardos G. György volt a szerzőtársa —mert szinte mindig van író-szerzőtársa). De a képek voltak főként érdekesek, illetve azoknak egy része, ismert embereket fotózott benne Szebeni (pontosabban: neki fontos figurákat), és eszement dolgokra tudta őket rávenni. Kettőre nagyon emlékszem is, az egyik Bubik István volt, mokány, izmos, kicsit már köpcösödő ember, ő meztelenül vágtatott egy lovon, zseniális fotó. A másik is nagytermészetű lovasember, Cserhalmi, neki a fejébe nyomott egy huszárcsákót, kezébe fakardot, és felültette egy körhinta-lóra, ő meg ott űzte az ellenséget veszettül. Sajnos nem találok Szebeninek ezekből a fotóiból a neten egy darabot se, de már a könyvet se látom sehol, pedig most úgy összekuporgatnám rá a pénzt! — A másik könyvet is nagyon szerettem, hónapokig jártam miatta lapozgatni mindenféle könyvesboltokba, színésznőket fotózott benne bámulatosan, a felöltözöttség különféle stádiumaiban. És hát az ember akkoriban például Udvaros Dorottya testének minden négyzetcentiméterét ismerte a filmekből, mégis voltak ott meglepetések. Piszok jó fotók voltak a könyvben, a címére már nem bírok rájönni. — Egyébként aktot mindig csinál, legutóbb (nem tudom, mikor pontosan) a szerencsétlen Albert Györgyit is lefényképezte kivont mellbimbókkal, és esküszöm, számomra az a kép rehabilitálta őt igazán, ott egy értékes, szép nő volt csak: semmi egyéb, de az igen; se depresszió, se alkohol nem volt kiemelve, csak az, hogy itt vagyok, érek én is valamit. És ért. (Ugyanabban az időben csinálta ezt a képet, amikor mindenhol azt tudták róla már csak közvetíteni, hogy fetreng a saját váladékában.) Szebeni legismertebb könyve talán A vajszínű árnyalat, no az nekünk is megvan; ahhoz Esterházy Pétert kérte fel szövegírónak. A rendszerváltást dolgozták fel benne, 1988-tól 1993-ig. Szebeni gyakorlatilag mindenhol megjelent, ahol történt valami, ott volt az első tüntetéseken és az új országgyűlés megalakulásán, a Harag Napján és a kurvák felvonulásán, fotózta a politikusokat és a haldokló színészeket, Esterházy pedig jobbnál jobb, árnyalt, villódzó és pengeéles szövegeket írt hozzájuk. Nagy könyv! Mutatok belőle három fotót: egy aktot (Esterházy akkor kezdte írni az Egy nő darabjait, ahhoz azokból tett oda párat); egy politikusfotót (ugye, milyen sokat romlott-züllött a magyar politikai élet azóta? Elég ránézni Deutsch Tamás kisfiús, ámuló-meglepett arcára: hol van az már bármelyikükről! Hát még ha ideraknám a másik csoda-kisfiú fotóját, egy Orbán Viktor nevűét!); és egy színésznőfotót, íme Perczel Zita, jelentékeny arc, akkor még tudott ilyen arcunk lenni, és akadt, aki meg is tudta örökíteni. 2000 után Szebeni két dolgot csinált főleg: egyrészt megvívott a tüdőrákkal, és kijött a dologból rendesen. (Szoktam néha látni a Duna-parton, megy, mint a tilláromhaj, kíváncsi, határozott és nagyon erőteljes.) Másrészt városokat fotóz, azt hiszem, öt ilyen könyve jelent meg eddig. (Látott dolgok…, ez a sorozatcím.) Ezek nagyalakú színes albumok (az eddig emlegetett könyvei mind fekete-fehérek voltak), és nyilván megrendelésre készülnek. Hernádi Gyula írt közülük kettőbe szövegeket, de ő meghalt, másik kettőbe Bella István, de sajna ő is. Az ötödik, debreceni kötethez ezért régi barátját, az ottani származék Cserhalmi Györgyöt kérte fel, hátha belehal majd ő is (de lehet, hogy csak jó szövegeket akart); aki produkált is 19 oldalnyi folyamatos szöveget, amiből kb. 15 hátborzongatóan jó. A fotókról viszont nem nagyon mondható el ugyanez. Jó technikai színvonalú, de kommersz fotók, semmi különös nincs bennük, a városról vallanak legkevésbé, igazából nem nagyon vallanak azok egyáltalán semmiről. Aki tehát Szebeni fotós teljesítményét meg akarja ítélni, ne ezekhez az albumokhoz nyúljon. Elkeseredne. Pedig amúgy zseniális az ürge.