2008. november 12., szerda

Az valami egészen elképesztő, ahogy az emberek a reggeli csúcsforgalomban közlekednek. Illetve, hogy pontos legyek: éppen azért csúcsforgalom, mert az emberek úgy közlekednek, ahogy. Mocsok hideg van, hajnal, szürkület, a legjobb napszak bedepressziózni. Pláne ha az ember Joy Division-t hallgat hozzá. Ám, én nem tudom, hogy van ez, rám mindig inspirálóan hatnak Ian Curtis énekes szavai. Úgy megyek be a melóhelyre, hogy már szinte sprintelek. Illetve -nék. Mert az majdhogynem lehetetlen. Fajtársaim olyan jó érzékkel vágnak be elém vagy lassítanak le előttem, épp amikor arra a legkevesebb szükségem lenne, hogy az utóbbi időben fokozott önkontrollt vetettem be, extra körültekintő intézkedésekkel együtt, nehogy lendületes mozgásommal véletlenül örökre megnyomorítsak akár csak egyet is közülük.
Pedig néha nem állok messze tőle szándékok szintjén sem. Mi az istenért vagyunk ennyien? És ami fontosabb: mi közünk van egymáshoz?
A válasz egyszerű: a baloldali (illetve az annak nevezett) szellemi forradalmak óta a világ vérkeringése felfrissült, és azóta bizony, beszéljen a tévében akár egy jobboldali politikus, a baloldali alapeszmékre nem tud nem hivatkozni. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a múlt század folyamán kezdték felismerni (tehát megmagyarázni és ideológiába ültetni) az emberek legalapvetőbb szabadság- és egyéb jogait, így szép lassan felhígult az élet meg a politika, a gondolkodás nyitottabb lett, satöbbi. Na persze ez egy természetes fejlődési folyamatnak is betudható, mert az ugye a történelem során mindig úgy volt, hogy a korábban megszerzett tudásról a fejlettebb civilizációk kretének lettek volna lemondani. Meg azt nem is lehet. Nem véletlen, hogy a szélsőjobbnak olyan kevés rajongója van: túl direktek, túlságosan nyilvánvaló, hogy mit akarnak. Ehhez képest egy Gyurcsány mindig csak egy öszödi beszédben fogja elszólni magát. Az nem lehet, hogy: hé, emberek, baloldali politikusként meg foglak nyomorgatni benneteket. Nem. Beszéljünk szép eszmékről, tűnjünk jófejnek, lehetőleg használjuk sokszor a "náci" szót a nem szimpatikus emberek meghatározására, akarjunk világbékét, támogassuk a környezetvédelmet, és rendben vagyunk.
(Hogy objektív legyek: ugyanez megy a másik oldalon, csak picit másképp. Remélem, így már mindenki elégedett és tapsikol örömében. Gergő nem náci, juhé! Vagy ha az, ügyesen csinálja.)
Mindez lényegtelen bejegyzésem szempontjából. Véleményem szerint nincs baloldali és jobboldali gondolat, nincs baloldali és jobboldali irodalom, nincs baloldali és jobboldali ember. Baloldali és jobboldali politika, az van. És mindkettő szar is. Persze meg tudom különböztetni a jobbosokat és balosokat már pusztán a természetük alapján - ez azonban csak a jelen politikai körülmények miatt számít bármit is. Mert jelenleg én is hajlamos vagyok a kategorizálásra.
A baloldali politikának szinte semmi értelme. Nincs, mert a baloldali eszmék sokkal inkább egy versben, egy könyvben, egy dalban jelenhetnek meg teljes valójukban, mint a Parlamentben. Az ember természetével ellentétes eszméket politikával nem lehet senkire se ráerőltetni. Védjük meg a környezetet? Persze, hogy igen, de hogyan? Képes lenne bárki lemondani a napi többszöri mosdásról, az illatos parfümökről, a meleg otthonról vagy a plazákról e cél érdekében? Kétlem. Akkor miről beszélünk? Mikor az emberiség egy probléma előtt áll, seggfejségét hangsúlyozandó mindig a tudományhoz fordul segítségül - például az energiaspórolás érdekében fejleszt és feltalál, általában mindig sokkal több energiát elhasználva, mint amennyit végül megtakarít. És fejleszt és feltalál, hogy mikor a bolygónk már szétrohadt és túlnépesedett, valamelyik istenverte távoli bolygón majd legyen mód a túlélésre.
Értitek: inkább kimegyünk az űrbe, minthogy kiirtsuk egymást. Inkább túlnépesedünk, minthogy annyi embert hozzunk a világra, amennyit az be bír fogadni.

Az ember természetével ellentétes eszméket politikával nem lehet senkire se ráerőltetni. Semmivel sem lehet ráerőltetni senkire semmit. Tanítani lehet - mesélés útján. Így van az, hogy számomra nem létezik ilyen vagy olyan oldali irodalom, zene, képregény, mert csupán egy a fontos: gondolati tartalma legyen, amihez az ember tud viszonyulni. Pozitívan vagy negatívan, az már szinte mindegy. De csak az ilyen dolgok adhatnak bármiféle pluszt, bármiféle viszonyítási alapot.
Sznob dolog, tudom. Ha legalább fele annyira művelt is lennék, mint amilyen nagypofájú, én is sznobnak gondolnám magam.
És hogy miért írtam most mindezt le? Mert ma reggel ez így sorban végigment az agyamon, miközben egy nagyon is egészségesnek tűnő fickót igyekeztem kikerülni, aki egy kilencven éves öregember tempójában haladt előttem, és biztos voltam benne, hogy ha a zsebemben lapulna egy revolver, meghúznám a ravaszt, és az összes többi idegesítően lassan közlekedő arccal együtt a pokol fenekére küldeném őt. Nos, azért írtam le mindezt, mert tudni akartam, milyen messze vagyok attól, hogy a magas eszmék gyilkosa címet kiérdemeljem - ugyanis ha valami, akkor az öldöklési vágy az ember olyan tulajdonsága, amit semmilyen eszmeiséggel nem lehet kiirtani belőle. Vagyis természetes, vagyis ősi, vagyis kegyetlen, vagyis nem haladó, vagyis a mai kor meglehetősen egyszerű értelmezési skáláján nézve szükségszerűen náci. Hát ez van.

15 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kissé zavarodott a szöveg... meg ami a fejedben van, valószínűleg az is... mi a fő mondanivalód? Mi zavar téged valójában? És miért? Nem teljesen értelek...

W

Gergő írta...

Az emberek.

Unknown írta...

Nekem tetszik, én hangosan nevettem rajta és aztán fölolvastam egy részét Bajuszúrnak (Azt a részt, ami úgy végződik, hogy "huhh, Gergő nem náci, vagy ügyes")

Névtelen írta...

hmhm.

Névtelen írta...

..de azért remélem hogy annyira nem gondolod komolyan ezt az utálomazembereket-izét...
az,hogy ki hogyan halad,szubjektív,és a te tempódhoz mérten..hát igen.szinte mindenki lassabban siet,mint te..

Gergő írta...

De, ez vérkomoly. Ha te se haladsz az én tempómban, téged is kivégezlek.

Névtelen írta...

nem tartom túl fontosnak

a nemzetkarakterológiát, de azért jó lenne látni, milyenek is vagyunk. nekem pl. lesújtó képem van a magyarokról. az elmúlt száz év, a két világháború, trianon, auschwitz meg még néhány apróság (magyarellenesség kelet-európában) ezt a népet szétzilálta, lezüllesztette.

sztem a mai magyar társadalmat a félelem irányítja. nincs tartása, önismerete, kezdeményezőkészsége. hisztériák és gyűlöletrohamok futnak végig rajta, és szadista provokátorok, önkéntes gyujtogatók, hisztériás megmondók gerjesztik a meddő szenvedélyeket.

a bal- és jobboldali politikusok többnyire csak a saját frázisaikat ismételgetik, és hozzájárulnak a zavar növeléséhez.

vannak, akik nyernek ebből a zavarból. akiké a hatalom, akik egy elnyomorodó országból gazdagodnak meg.

persze nem nagy ügy ez az egész. végül is kinek kell egy gyáva, lebutított, ócska nép?

lala

dini írta...

Lehet, hogy nem ártott volna aludnod még egyet-kettőt, mielőtt ezt a bejegyzést megírtad. Én tudom, miről beszélsz, nekem mindezt már elmondtad, külön-külön, és úgy van értelme. Így nincs. Ezt vagy egy nagyon hosszú, részletes írásban kellett volna kifejtened, vagy sok kicsiben. Így viszont kaptunk egy fél írást, amiben leírod, mi bajod, de senki nem érti, mi van közben a fejedben, hogy mi közük van egymáshoz a dolgoknak, amikről beszélsz. Mert azt nem írod le. Van persze összefüggés a témákban, amelyekről beszélsz, de szerintem nem az az igazi bajod, hogy túl sokan vagyunk és nem férünk el (ami igaz), hanem az, hogy jó lenne tudni, mit gondolj a dolgokról, jó lenne valaki/valami mellé állni, de amíg ez nincs meg, szeretnél pártatlan lenni. És EZ tényleg nehéz ennyi ember és ennyi hatalmas egyéniség között, aki mind mást mond és akar, és rohadtul nem számít, igazat beszél -e, csak az, hogy elhiszik -e neki (így jön a jobb- meg baloldal meg a nácizás meg stb. a képbe). Persze, hogy az ember mindenkit gyűlöl ezek után.
És ez mind nincs benne az írásodban.
(Azon meg nem értem, mit csodálkozol, hogy gyilkolni támad kedved Joy Divisiont hallgatva. Bár mondjuk attól az ember inkább öngyilkos szeretne lenni.)

Gergő írta...

Óh, hidd el, testvírom, a Joy Division-nek ehhez semmi köze.
Az írás tényleg kissé rendszertelen lett, de nem azért, mert a fejemben zűrzavar van, ahogy Rózsapeti mondta. Nagyon is egyszerű a dolog, csak ha egy írásban politikai vonulatok is vannak, az emberek szeretik annyival elintézni a témát, hogy az illető össze-vissza beszél, hülye. Bár tényleg kicsit össze-visszára sikerült.
Ahogy írtam, a politikai dolgok az írás szempontjából nem fontosak. Konkrétan nincs is benne politika.

Nem akarok én sehova se állni. De nem is törekszem pártatlanságra. Röviden a lényeg: nem szép dolog mai toleranciakampányos, emberi jogokat hangsúlyozó, a legkisebb másként gondolkodásra élből nácizó korunkban olyat mondani, hogy túl sokan vagyunk, egy túl kicsi bolygón. Mert az náci megnyilvánulás.
Szerintem meg az igazság. De hogy ezzel valami távolabbi elképzeléseim lennének? Nem, nincsenek. Csak szeretek megállapításokat tenni. Főleg reggelente a metrón, a tömegnyomorban.

Gergő írta...

u.i.: Mikor írsz már blogbejegyzést, baszki?

dini írta...

Nem a politikai vonulatok miatt hülyeség, amit írtál, hanem azért, mert különböző témákat mostál egybe, és nem érthetően. Én csak próbáltam megfogalmazni azt, ami nincs benne a szövegben, de fontos ahhoz, hogy egy tök ismeretlen olvasó is megérthesse, miről beszélsz. Lehet, hogy magamat is belevetítettem. Lehet, hogy nem fogalmaztam pontosan. De attól még ismerlek, testvírom.

u.i.: Írni meg majd csak fogok valamikor.

barna írta...

Freud azt mondta, hogy talán a kannibalizmus az az ősi ösztönünk, ami eltűnt belőlünk mára. Bár ebben sem biztos.

Platón meg azt mondta, hogy azok a jó emberek, akik csak álmaikban és fantáziáikban követik el azokat a tetteket, amiket a rosszak ébren és valóságosan.

Gergő: úgy működsz, ahogy kell. És jó ember is vagy.

Egy kis politikaelméletet, szakszókincset azért tanulhatnál.

Gergő írta...

Mi a fasznak?
De most komolyan, senki nem érti, hogy a politika itt lényegtelen? Basszátok meg, ez egy szar írás, elismerem, de nem azért, mert nincs politikai szakszókincsem.
Amúgy meg tanultam politológiát, és például fel tudom sorolni a többségi és konszenzusos demokrácia közti különbségeket. Te fel tudod? Satöbbi, satöbbi.

Mondtam, hogy amint egy szar írásban politikai melléklófasz van, mindenki arra veti rá magát.

Részemről a téma letudva.

barna írta...

Szerintem én fel tudom sorolni. Versenyezhetünk, de tényleg nem ez a lényeg. Hanem:

1. Nem mondtam, hogy az írásod szar. Egyébként meg nem is szar, csak középszar, de azt se mondtam.

2. Azért írtam, hogy finomítsd az érvkészletedet és a fogalmaidat, mert akkor tudsz élni velük rendesen és nem kell kínlódni.

3. Azért írtam még, hogy tanulj efféléket, mert téged ezek a dolgok nagyon is érdekelnek. Nem csak afféle mellékszálak a gondolatvilágodban. De ezt most nem ragoznám.

4. Zárásként: írásod teljesen rendben lenne, ha össze lenne rakva rendesen. (Amire azért mégiscsak kényes vagy, mint íróember.) Nem csak a tömegiszonyos, mi a fasznak vagyunk ennyien c. rész, lásd Freud, Platón. Rendben lenne a politikai mellékszál is. Így van, ma már az IS akadályozza a tisztánlátást, hogy a rendes emberek kapásból lenáciznak mindent és mindenkit, akinek, aminek a létezésétől ill. végiggondolásától félnek.

Fortélyos félelem igazgat.

Névtelen írta...

Gergő, szerintem - kivételesen - hallgathatnál apádra. Engem érdekel, hogy mi jár a fejedben, de nem értem teljesen amit leírtál. Dini szerint te ezt korábban elmondtad jól, összefüggéseiben, de írásban már nem tudtad kifejezni magad. Kár.

W