2008. július 24., csütörtök

Trauma Gergő szemével

Faterral megbeszéltük, hogy külön-külön írunk egy közös traumánkról, mely a közelmúltban ért minket. Ugyanis majdnem egy hete Dinivel éppen őnála vendégeskedtünk, mikor szóba került, hogy esetleg kinézhetnénk a Margit-szigetre a Holdudvarba, merthogy képregényes rendezvény van ott, és nem mellékesen a Rejtő-képregények felújításáról és újrakiadásáról is lesz egy előadás, amit Korcsmáros Pál unokája tart majd.

Azt kell legelőször tudni, ki az a Korcsmáros Pál. Nos, ő a Rejtő-regények képregényesítésével vált nagyon ismertté a 60-as években. Baromi jó grafikusként tartották számon, és mikor Rejtő-figurákról (Fülig Jimmy, Vanek B. Eduárd, Piszkos Fred stb.) beszél az ember, akkor általában az őáltala rajzolt karakterek ugranak be. Mármint általában: az én generációmnak sokat nem mond sem Rejtő, se Korcsmáros neve — de az idősebb korosztály még emlékszik , milyen volt például Az elveszett cirkálót olvasni, és a Fülesben a képregény-változatát csodálni. Sokaknak Rejtő és Korcsmáros neve szinte mint társalkotóké visszhangzik a fejükben, holott Rejtő már sajnos rég nem élt, mikor Korcsmáros az ő regényeit adaptálta. (Illetve nem is csak Korcsmáros, hanem Zórád Ernő és még valaki, akinek most nem jut eszembe a neve, szóval más, akkoriban híres-neves grafikusok is megkísérelték a Rejtő-könyveket képregénybe átültetni, de bizony egyiknek sem volt akkora sikere, mint a Korcsmáros-féléknek. Hihetetlenül népszerű volt, és azt hiszem, nem alaptalanul.)
Hogy miért csak azt hiszem, és miért nem vagyok egészen biztos benne? Nos, bejegyzésem tárgya pontosan ezen kérdés kifejtése.
Legutóbbi karácsonyra Dinivel megvettük faternak a Piszkos Fred, a kapitány című Korcsmáros-Rejtő képregényt, gyönyörűszép, felújított formában. Az eredeti még fekete-fehér volt, ez már színes; az eredeti gyenge minőségű papírra volt nyomtatva, ez már kifogástalan minőségűre, ami a színárnyalatok érvényesülése szempontjából is fontos; az eredeti kisebb alakú volt, ez már nagyobb, ésatöbbi, ésatöbbi. Egyszóval nagyon impozáns látványt nyújtott, és nyújt is mind a mai napig. Fater majd’ kiugrott a bőréből.
Ezért hát meg sem lepődtem, mikor múlt pénteken egyszer csak azt mondta, hogy ugyan nézzünk már ki arra az előadásra ott a szigeten. Életemben először fordult elő, hogy egy képregénnyel kapcsolatos valamire nem én, hanem az apám akart elmenni, de amúgy teljesen rendben levőnek tartottam a dolgot. És ha már így győzködött, hát én is kíváncsi lettem már legvégül, ez kézenfekvő.
Mint mondtam, az előadás témája a Rejtő-képregények, azon belül is a Piszkos Fred, a kapitány című képregény feljavítása és újrakiadása volt. Pár dologgal tisztában voltam már, szóval tudtam, miért érdemes feljavítva újra kiadni ezeket a képregényeket. Először is, mert Rejtő az kurvajó, Korcsmáros is kurvajó volt, a mai ember meg erről mit se tud. Másodszor: a 60-as évek képregényeinek minden kockájában több volt a szöveg, mint a rajz. Az akkori rendszerben különféle előítéletek és hozzá nem értések miatt úgy gondolták, a rajz csak a szöveg illusztrációja, és különben is, az emberek olvasni akarnak inkább, nem hülye képeket bámulni. Szóval érdekelt, hogy mégis mit változtattak a rajzokon.
Nagyjából tíz ember volt kíváncsi az előadásra, velünk együtt. A Korcsmáros-unoka diavetítéssel is készült a hallgatóság számára — de az szerencsére nem volt olyan jó, mint amit én csináltam fater hasonló témájú előadásához még a tavasszal. Azért így is érdekes volt. Rögtön az elején megtudtunk jópár dolgot a mesterről, hallhattunk különféle sztorikat, vagyis mondhatjuk, az előadás fel volt vezetve. És végre rátértünk a lényegre, azaz a Piszkos Fred képregényre. Innentől ez az unoka (akit amúgy Korcsmáros Gábornak hívnak, csak nem akarom túl sokszor leírni a Korcsmáros nevet) azt taglalta, amiről már nekem is volt némi előzetes elképzelésem. Tehát az ilyen apróbb műveletekről esett szó, mint például egy vonal újrahúzása, a rajz helyenkénti kiegészítése egy-egy részlettel, ami hiányzott. Megtudhattuk azt is, hogy a Füles-kiadás idejében a nyomdában érdekes kompozíciókat ragasztottak le teljesen szöveggel, amik csak azután kerültek felszínre, hogy a mostani kiadásra előkészülve lefejtették róluk a „buborék-réteget”.
És diáról diára haladva lassacskán körvonalazódott, hogy mégis mi történt itt. Az első megütközésre akkor került sor, mikor kiderült, hogy az eredeti képregényben 60-as évekbelinek ábrázolt autókat a mostani változatban kivétel nélkül átrajzolták 20-as, 30-as évekbelire, elmondásuk szerint, hogy még hűbbek legyenek a Rejtő-világhoz. Aztán jött a következő: az egyik képkockán az egész hátteret, úgy, ahogy volt, lecserélték, mert a házak ott is a 60-as éveket idézték, nem a Rejtő korabelit. (Megjegyzem, ez azért van, mert a képregény készültekor Korcsmárosék nem akarták az olvasót letűnt korokat idéző tárgyakkal meg épületekkel sokkolni. Megjegyzem, fogalmam sincs, miért. Talán a szocialista világkép miatt.) Aztán a következő kockánál az átdolgozók megint lecserélték a hátteret, de ott már azért, mert nem tetszett nekik. Máshol a figurákkal volt gondjuk, például a Nagy Bivallyal, mert az az eredetiben szerintük nem volt elég nagy meg bivaly: hát kitaláltak helyette egy jobbat, méretesebbet. A Vöröskarom meg, mint kiderült, a régiben nem kapott hangsúlyos szerepet, így hát őt is jócskán felturbózták. A végére láthatóvá vált: szinte az egész képregényben nincs egyetlen egy vonal sem, amit még a jóöreg Korcsmáros Pál húzott volna.
El voltunk hűlve. Nemcsak a karaktereket rajzolták át, hanem teljesen új képkockákat alkottak. És ami a legnagyobb pofátlanság volt: az unoka úgy állította be, mintha ez egy magától értetődő, természetes folyamat lenne. A kis hibák korrigálásánál kezdte, és a képregény meghamisításánál fejezte be — és nincs ellenérzése! Mikor aztán végzett a vetítéssel meg a beszéléssel, tisztességes ember módjára megkérdezte a hallgatóságot, hogy van-e valakinek kérdése. Egyetlen embernek volt: Máriának. (Meg nekem, de féltem, abból végül nem kérdés lenne, hanem törés-zúzás, így inkább lemondtam róla.) – Felmerül a kérdés, hogy ha ennyi mindenen változtattak, még a karaktereken is, akkor ez a képregény mennyiben ugyanaz, amit Korcsmáros Pál készített? - szegezte a kérdést az unokának Mária. Erre a tag azt válaszolta, hogy hát igen, kaptak sok ilyen visszajelzést a rajongóktól, de ők végső soron a lehető leghűbb Rejtő-képregényt akarták létrehozni, és nem csak fel akarták újítani a régit. — De akkor miért Korcsmáros Pál neve alatt fut az egész? – próbálkozott tovább Mária, amire az unoka zagyvált valamit arról, hogy olyan ez, mint amikor egy régi filmnek megcsinálják a remake-jét színesben, csak ott sajnos nincs lehetőség ugyanazokkal a színészekkel dolgozni, itt viszont ők vissza tudják hozni ugyanazt a karaktert, ennyiből ez sokkal hűbb az eredetihez, és amúgy is, a vonalak 90%-a ©Korcsmáros. Ezzel gyorsan lezárta a vitát, megköszönte a részvételt, majd leült néhány haverja társaságába, akik furcsa arckifejezéssel bámultak utánunk. Nem értették, mi a probléma.

Mi a probléma? Az, hogy szemen szedett hazugság azt állítani, hogy a vonalak 90%-a a nagyapjától származik, mint ahogy szemen szedett hazugság az is, hogy ezek ugyanazok a karakterek, mint a régiben, mert hát a saját szememmel láttam, hogy ez nem igaz! Nagyon-nagyon nem, és még annyira sem, merthogy ezt nevezik átbaszásnak, ráadásul ez olyan átbaszás, ami után beleröhögnek a képedbe. Mert gondoljunk bele: az új olvasók, akik nem ismerik a valódi Rejtő-képregényeket, azt hiszik, ezek azok, pedig nem. Egyszerűen csak lemásolták Korcsmáros stílusát, és most sikert sikerre halmoznak. De ami viccesebb: faternak sem tűnt fel a sok eltérés, pedig fiatal korában ő bizony olvasta mindet, csak ugye az régen volt.

Ez az unoka nagyon hű akar maradni Rejtőhöz, csak mindeközben a nagyapjához nem az. Mégis azt hiszi, hogy hű hozzá. Azt szeretné, ha a Korcsmáros név manapság is jól hangzana - rendben van, hiszen megérdemelné -, de közben mindennek teljesen ellent mond azzal, amit csinál. Úgy érzi, kockázatot vállal, ha eredeti formájukban dobja piacra a képregényeket - vagyis úgy tesz, mintha ápolná a nagyapja emlékét, de közben pont az ellenkezőjét éri el vele: bizonyítja, hogy ezek a képregények manapság már nem állnák meg a helyüket. Tehát pénzt akar, minimális kockázattal. A Korcsmáros név garancia a sikerre.

Nos, ez a traumám lényege. Mert azt hozzáfűzném, hogy az új „álKorcsmáros” Piszkos Fred, a kapitány lényegesen jobb, mint a régi. Több szempontból is. Azt viszont az én gyomrom nem képes befogadni, ahogyan az egészet tálalják. Hogy hülyének nézik az embert, illetve hogy hülyét csinálnak belőle.

Hmm. Vajon Korcsmáros Pál mit szólna?

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez tényleg felháborító. Nem lenne semmi baj vele, ha saját nevén adná ki, és odabiggyesztené, hogy "nagyapám emlékére", de így... überciki.

Mesterséges Inteligencia írta...

na igen...mondjuk (sajnos?) nekem soha se nem tetszett eme (valóban) klasszikus képregények stílusa...meg maga az, hogy Rejtőt átrakják képregénybe...ezeket a figurákat elnézve, fiatalabb éveim összes Rejtő fantáziája összeomlott...lehet, hogy szocialista vagyok (mármint kádári értelemben)?...le a Képes Kiadóval!

Névtelen írta...

rejtő jenő

titkosan titkos kamaszkori baráti körünk egyik kötőereje volt. csak kimondtuk egy-egy félmondatát, utalását, és már a szabadságunk világában voltunk.

kellett is ez nagyon a lepusztított kultúra pécsi sivárságában. kötelező május elsejei felvonulások, határsávi igazolványok, üres boltok és nyarak, tiltott rádiók. aknamező a jugó határon. a pécsi moziüzemi vállalat mindhárom pécsi mozijában egy héten át ugyanaz a szovjet partizánfilm ment, napi három előadásban. a nagy lajos gimnáziumban elindították a szőlész-borász szakközepes osztályt, hogy minél több alkoholistát és öngyilkost neveljenek.

el voltunk bűvölve a kalandoktól, a figuráktól, a szabadságtól, amit rejtő könyveiben találtunk. akkor még mások alig ismerték őt. mi találtunk rá a könyveire véletlenül, és nagyon a miénknek tudtuk. nem is értettük a cenzúra lazaságát, hogyhogy átsiklott pl. az orosz hússaláta fölött. mi valahogy úgy éreztük, a testvéri szovjetunió pont ennyit érdemel rejtő - és a mi - figyelmünkből.

korcsmáros rajzai a fülesben sértették a mi külön világunkat. mintha odadobta volna a nagyközönségnek, ami csak a miénk. ráadásul a pénzünkből se telt a fülesre. nem ismertük a képregényt, de nem hittünk benne, hogy rejtő szabadságát meg tudja őrizni. úgy véltük, aki együttműködik a fülessel, az már a kommunista rendszerrel paktál, és az nekünk nem kell. 16-17 évesek voltunk.

még egy slusszpoént tartogattam nektek. a pécsi moziüzemi vállalat igazgatóját rejtő jenőnek hívták, és kb. 35 éven keresztül a pécsi filmkultúrát irányította, nyilván megbízható k. párttagként.

lehet, hogy a mi mai életünket rejtő II. jenő írta. és van még néhány könyve tartalékban.

lala

gergő írta...

A régi jó szoci időkben sajna nem éltem, de felfogom, amit mondasz. Én csak a Piszkos Fredet ismerem Rejtőtől is meg Korcsmárostól is, és azt hiszem a regény tényleg jobb. Viszont a képregényt olvastam először, és úgy is nagyon tetszett, úgy fogott meg először. A Rejtő-hangulatot tökéletesen átadta nekem, már ha van ilyen. Akkor még azt hittem, hogy a képregényt Korcsmáros Pál rajzolta!

Jelen politikai tárgyú megnyilvánulásodra nem nagyon tudok hogyan reagálni, asszem, illetve a blog keretein belül nem nagyon akarok. Mai életünk könyvét nem egy ember írja, hanem nagyon sokan, ráadásul nem is ugyanazt, hanem sokfélét, egymástól függetlenül is. Az már más kérdés, hogy sajnos mi vagyunk a szereplői. Bár azt hiszem, olvasója se lennék szívesen.

barna írta...

Szegény barátom! Mennyire nagyon szenvedtél te a Kádár-rendszer poklában!

Nekem könnyebb volt. Hiába, a felületesek boldogabbak. Én annyira lefoglaltam magam a sok hülye mániámmal, hogy mire észrevettem volna, mi is van, már vége is lett.

(Egyébként épp ezzel próbálkozom most is. Igyekszem erősen felfogni a mostani kort, hátha attól elmúlik. De hát biztosan rosszul csinálom.)

Rejtő-ügyben viszont meglehet a magad igaza. Hasonlókat szoktak érezni az emberek. Amikor magánmitológiák kikerülnek a köz elé, az a kis számú első hívőknek mindig árulásnak tűnik. Mikor Cseh Tamás színpadra ment, akkor már 50-60 ember (a barátok) kívülről fújták a dalokat, imádták. Csak az övék volt. És azt mondták akkor többen, hogy ez árulás, kiárusítás, soha többé nem lesz már olyan. Amikor az első lemez megjelent, az is botrány volt ebben a körben. Pedig hát nemigen lehetett elkerülni.

Ha neked Korcsmáros kiárusította Rejtőt, az neked akkor így történt. Nekem nem így történt, én élveztem ezt a formát is, meg a regényeket is. De hát én rajzbuzi voltam, magam is állandóan rajzoltam volna, csak hát nem tudtam. Én a képregényt sosem néztem le. Nem úgy gondoltam rá, mint ma, de gyermeteg lelkemnek tökéletesen megfelelt.

A többit majd nem kommentben, hanem élesben. Amikor leírom, milyen posztmodern dolog is az, ahogy ifjabb Korcsmáros bánik nagyapó hagyatékával. Akad a dologban némi imponáló.