2008. június 20., péntek

Ezt a bejegyzést hosszas vívódás után végre kitöröltem.

"Részegnek vagy őrültnek kell lenni ahhoz, hogy azt hihessük, bármit is ki lehet fejezni valamely ismert nyelven", olvastam Cioran feljegyzései között, ám ezt ő is csak idézte valahonnan.

Hagyjuk...

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

helló,


szombat este én is ültem a Vörösmarty téren, átsétáltam a Lánchídon, megálltam a Duna-parton.

jó volt turistának lenni. gyönyörű a panoráma a várral, a Gellértheggyel stb. mintha Los Angelesben lettem volna vagy Sidneyben, olyan hibátlannak látszott.

a sört elég drágán mérték , 400 egy korsó, de arra gondoltam, hogy repülőjegyet nem kellett vennem, sem szállodát fizetnem. és teljesen világpolgárnak érezhettem magam, lazán járkáltam a többi világpolgár között. egy férfi rám is nevetett, hogy I'm from Greece, de sajnos a válaszomat már nem értette.

a hazai ízek is jelen voltak ebben a gondtalan nyáresti hangulatban. én pl. soproni ászkot ittam, mert ez a legolcsóbb. sült kolbászt most nem ettem, pedig ehettem volna a Duna mindkét partján.

szal nagyszerű dolog turistának lenni az V. kerületben. sztem.

lala

gergő írta...

Szélesebb perspektíva, köszönöm!

barna írta...

Nos, ezt én nagyon sajnálom. Nem volt rossz bejegyzés ugyanis. A legjobb bejegyzésed se volt, az igaz. Csak egy nagyon fontos gondolatmenet volt, vagy inkább persze akart lenni.

És naná, hogy mindenki félreolvasta és mindenféléket gondolt is rólad. Ki elszörnyedve, ki kárörömmel... Ahogy egyébként is szoktak, éppen úgy.

Szóval sajnálom. Mert azért Lala barátunk meg jól közeledett hozzá.

Írj az István, a királyról helyette, különben esetleg én írok.

gergő írta...

Nos, ez esetben írj róla!

beat írta...

kár,érdekelt volna.én is szoktam ott mászkálni különös érzésekkel a fejemben.

beat írta...

vagy gondolatokat jobb lett volna írni?mindegy,fejfájás ez is az is

gergő írta...

Hmm, beat... Ha jól sejtem, ki vagy, akkor azt kell mondjam: örülhetsz, hogy nem olvastad ezt a bejegyzést. A te gyomrodat különösen megfeküdte volna.

beat írta...

pedig a szuperérzékenyeket is érdeklik a szupernegatív irományok.
már ha tudod ki vagyok haha

gergő írta...

Valójában fogalmam sincs, ki vagy. A lényege az volt az írásnak, hogy Váci utca = sok turista, Vörösmarty tér = új, hipermodern építésű pláza. Ja és a magyar ember helye arrafelé. Hogy hol is van.

Névtelen írta...

hát igen,hol van....