2008. május 21., szerda

Érdekes hely az iskolám. Bohózatba illően az.
Persze én vagyok a hülye, ez nem lehet vitás, hiszen ha életem során csak egy hangyányival többet tanulok, mint amennyi a bukások elkerüléséhez szükséges, valószínűleg nem egy OKJ-s képzésre járnék, ami ráadásul kétéves, és ami ráadásul pocsék. Nade ez most mellékes.
Ami jobban megrendít, az annak a számomra nyilvánvaló ténye, hogy semmit nem fogok tudni kezdeni a papírral, amit majd remélhetőleg év végén a kezembe nyomnak, merthogy sajtótechnikus, mint olyan, szerintem nem is létezik. Márpedig elvileg annak tanulok. Egyesek már céloztak rá ugyan, hogy ez annyit tesz, hogy újságíró leszek, de ezeket az embereket inkább képen röhögtem, mintsem hogy komolyan vegyem őket. Mert ha egy újságíró tényleg azt tanulja, amit én, akkor ebben az országban bizony hihetetlenül alulképzett a szakma. Ez persze nyilvánvalóan nincs így. Akkor viszont marad az én elképzelésem, vagyis hogy sajtótechnikusok nem léteznek.
De most még ez sem fontos. Félre is tudnám tenni az érzést, hogy feleslegesen baszom az időmet már második éve, ha nem kerülgetne minden reggel a hányinger, mikor átlépem a „Médiatudományi” Szakközépiskola küszöbét. Így, idézőjelesen kell írni, ez a hivatalos forma, nem én találtam ki. Ha nem tudnám, mennyire komolyan veszik a munkájukat az épületkomplexumban dolgozó emberek, azt gondolhatnám, de jópofák, van öniróniájuk. De nem, mert ez halál komoly.
Mielőtt belépnék az ajtón, általában még azért elszívok egy kedélyjavító cigit, másképp aligha bírnám elviselni az elkövetkező pár órát. Ha szerencsém van, végighallgathatom néhány anorexiás, festett szőke, rózsaszín műkörmös cicababa eszmefuttatást az aznap reggeli epilálás bonyodalmairól, amit persze nem hozzám intéznek, mert ahogy én nézek ki, attól meg ők hánynak. Ott egyébként többen hánynak tőlem, mint ahánytól én, de ez rendben van így.
Másodévesként amúgy nem is az a legszembetűnőbb, hogy az elsősök jól láthatóan a plázák világából ideszakadt egyedek, hanem hogy a másodévesek létszáma ijesztően közelít a zéróhoz. Az én csoportomban tavaly még több mint harmincan voltak, idén velem együtt vagyunk négyen. De a többi szakon is hasonló a helyzet. Jóllehet, a kezdetektől fogva sejtettem, hogy ez a suli csak amolyan hasznos időtöltés, és semmiképpen sem főnyeremény, azt azonban nem hittem volna, hogy ez mások tudatáig is eljuthat. Mégis, az emberek elmenekültek az iskolából!
Azért eddigi tanulmányaim során szert tettem hasznos ismeretekre. Például megtanultam, hogyan lehet laptördelés órán tördelőprogram nélkül dolgozni. Ez igazán érdekfeszítő elfoglaltság, és ahogy észrevettem, semmi egyéb nem kell hozzá, csak egy profi tördelő, egy számítógépterem, néhány diák, meg hogy be legyen iktatva a tantervbe. Merthogy az előző tanár elvitte a program telepítéséhez szükséges kódot, mikor elhúzott a suliból, és őt azóta nem találják, elnyelte a föld — ezzel érvelt fél éven keresztül a vezetőség. Azt csak halkan jegyezném meg, hogy történetesen egy olyan program kódjáról van szó, amit már semelyik szerkesztőségben nem használnak, azaz meglátásom szerint felesleges megtanulni a kezelését.
Érdekes még, hogy egy féléves tantárgyat év vége előtt két hónappal emeltek be gálánsan az órarendünkbe. Több csoporttársamon a megütközés jeleit véltem felfedezni, mikor kiderült, hogy a szakmai vizsgán bizony ebből a tárgyból is le kell vizsgázni, sőt mi több, ez az egyik legfontosabb mind közül.
A csoporttársaim egyébként jó arcok. Mindegyik jó példa arra, hogyan lehet kiölni az emberből a dolgok iránti érdeklődést. Mikor elkezdtük a képzést, még mind tele volt elszántsággal, hogy ő márpedig ha törik, ha szakad, újságíró lesz. Most, ha az általános újságírás óra közeleg (ami mellékesen az egyetlen óra, ahol a szakmához kellő tudás megszerezhető, vagyis nagyjából az egyetlen, aminek van értelme), már azon gondolkoznak, mégis milyen kifogással éljenek, miért nem írták meg a házidolgozatot (a figyelmes olvasó itt felfedezheti az elemi ellentmondást az újságírói mesterség kitanulása és az írásvágy fokozatos sorvadása között). Ilyenkor eltűnődöm, vajon ebben mennyire játszott közre a „Médiatudományi” Szakközépiskola, vagyis a totál szervezetlenség, a felkészületlenség, az elbliccelés és a hozzá nem értés új metaforája, és általában arra jutok, hogy inkább ne is gondoltam volna bele.
Már csak azért se, mert akkor azon is el kéne filóznom, vajon miért bocsátották el az év elején újonnan megválasztott igazgatót az év vége előtt egy hónappal, ezzel meggátolva engem abban, hogy sikeres gazdaságföldrajz vizsgát tegyek nála. Vagy akkor azzal is terhelnem kéne az agyamat, hogy logikai kapcsolatot fedezzek fel a vezetői képességfejlesztés óra folytonos elmaradása és a tanár „jól működő iskola megvalósításán fáradozunk” kijelentése között, de belátom, ez már meghaladná értelmi képességemet.
Úgyhogy asszem a duplagondol-t fogom alkalmazni, vagyis előbb eljutok majd a felismerés magjáig, aztán gyorsan elfelejtem az egészet, és elfelejtem azt is, hogy elfelejtettem. Remélem, beválik, mert már nem bírom sokáig.

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gergő!
Szerintem iratkozz be filozófia szakra. Az legalább egyetem. A nevében. Minden másban hasonlít arra amit leírtál, plusz még annyi, hogy a Tanulmányi Osztály félévente a porig aláz :)
Még mindig elmehetsz vízvezetékszerelőnek vagy villanyszerelőnek. Ezek leaglább rendes - és nem utolsó sorban hiány- szakmák.

gergő írta...

Hát tudod, én akár még a filozófia szakot is bevállalnám, de nem vennének fel. Jól elkúrtam a gimit...

K.E. írta...

Tisztelt Oravecz Gergely!
Munka közben véletlenül akadtam rá blogjára. Érdeklődéssel álltam neki az olvasásnak, ám fokozódó megdöbbenéssel vettem "irását". Nem véletlenül irom igy: Ön az egyik bekezdésben kipellengérezi az intézmény nevét, irásmódját - miközben nihilista, értéktagadó, fröcsögő tirádát mond, úgy tüntetve föl magát, mintha az egyetlen ember volna, aki az újságirást mint szakmát és mint életformát komolyan veszi. Szövege puszta retorika, hangzatos bombaszt, és nem menti más, csak az Ön - feltelezhetően igen fiatal - kora. Második mondatában kijelenti, hogy a képzés, amire jár, pocsék. Mindenkit támad, az Önt tanitó tanároktól az iskola diákjaiig, szidja a technikai és egyéb feltételeket - miközben első mondatában elismeri, hogy életében mindeddig semmit sem tanult. Mit gondol, mennyire hiteles ezek után súlyosan elfogult, rágalmaktól hemzsegő "irása"? Amelyet, kétségtelenül látványosan ám igen olcsó és átlátszó módon KRITIKÁNAK próbál feltüntetni?
A valódi kritika mögött mindenekelőtt komoly munka, alapos felkészültség és TANULÁS áll! Az ilyen irás nem útszéli kifejezésekkel és trágárságokkal, nem elvakult indulatokkal akar hatni, hanem következetes értékitélettel- és tudattal, higgadt szemlélettel.
Nem gondol arra, hogy blogjával hány lelkes ember, hány DIÁKTÁRSA kedvét veszi el a pályától, a tanulástól? Nem gondol arra, hogy saját csapdájába esik, és saját maga ellen beszél? Ha ilyen diákok járnak egy iskolába, mi lesz az egész képzés sorsa? Pusztán a tanároktól és a vezetőségtől várja a helyzet megoldását, de egy szót sem szól SAJÁT iskolai szerepléséről - vajon miért?
Azt viszont szinte hivalkodóan ismeri el, hogy az intézményben milyen sokan viseltetnek ellenszenvvel Ön iránt.
Erre akar bármit is alapozni? Ilyen hozzáállás hogy képezheti egy leendő újságiró - elnézést: sajtótechnikus! - szemléletének alapját?
Mindemellett elismerem, hogy nem tehetségtelen. Ám ez inkább aggódással és szomorúsággal tölt el!
Magam is tanár vagyok, kommunikációs tárgyakat oktatok, a szakma és annak rengeteg nehézsége nem ismeretlenek előttem, ahogy az Ön által látogatott(?) intézmény sem. Megjegyzésemmel nem támadni akartam, csak figyelmeztetni néhány dologra, remélve, hogy megfontolás tárgyává teszi.
K.E.

gergő írta...

Tisztelt Uram/Hölgyem!
Először is köszönöm kimerítő és kíméletlen fejmosását.
A válasz a kérdéseire: az "írásom" nem kíván kritika lenni, legalább is nem a szó hagyományos értelmében - higgye el, tisztában vagyok a műfaj formai és tartalmi követelményeivel. Ebből kifolyólag még csak nem is próbáltam kritikaként feltüntetni, de azt hittem, ez mindenki számára nyilvánvaló.
Éppen emiatt az iskolai szereplésem nem tartozik az iskola (hangsúlyozom: szubjektív)értékelésébe, de ha már ennyire érdeklődik, bevallom, az egészen jó szokott lenni néha. Négy vizsgám hiányzik tavalyról, ami az akkori linkségem eredménye, de ebben a tanévben rendesen bejárok az órákra és azt is megtanulom, ami nem érdekel. Nem gondolom magamról, hogy az újságírást mint szakmát és életformát egyedül én veszem komolyan, már csak azért sem, mert egyelőre még csak tanulom azt, nem művelem igazán.
Egyébként úgy vélem, nem értette rendesen az írásomat. Nem szidtam a tanárokat, nem említettem egyet sem név szerint, de ami fontosabb ennél: a tanárok jók. Maga az isokola az, ami nem tetszik nekem. A diákok agyi kapacitása pedig már tényleg csak hab a tortán. Pontosan az a baj, hogy senkit nem érdekel ez az iskola, mindenki csak azért megy oda, amiért én is mentem: nem volt jobb, ahova felvettek volna. Ettől függetlenül, ha már belekezdtem, én igenis végig akarom csinálni.
Végezetül: ez az én személyes véleményem, olyan stílusban megírva, amilyenben én akarom, ráadásul a blogomban jelent meg, nem hivatalos formában, és nem toltam senkinek sem a képébe. Hogy maga ráakadt, az engem igencsak meglep, mint ahogy az is meglepne, ha ezt a blogot sok olyan ember olvasná, aki írásom hatására meghátrálna a képzéstől - valószínűleg előbb felháborodnának, majd nem vennének tudomást a dologról.

ps: Nem tudja véletlenül, mi az a sajtótechnikus?

Névtelen írta...

Helló,

sztem nagy mázlista vagy. Kevesen kapnak ennyi témát, anyagot az iskolájuktól.

Petya

gergő írta...

Ezt mégis hogy érted?

Névtelen írta...

Szia Gergő! Én teljesen egyet értek veled, mivel én is tanulója voltam egykor az iskolának. Az egész intézményt a rendszertelenség, és kaotikusság jellemezte, 1 évig húztam, utána döntöttem úgy, hogy nem pazarlom rá az időmet tovább.