Van nekünk párunknak egy körünk: mi vagyunk a BÁLANYÁK. Néha összejövünk, és Mária hagymás-zsíros kenyerén megpróbáljuk megváltani a világot. Néha jó, néha még jobb, de azért valami még hiányzik az egészből. Talán a lélek, az odaadás. Mindenesetre variálunk. Időnként felmerülnek újabb témák, amikről lehetne majd beszélgetni. Az alábbi levélváltás is ilyen: valaki javaslattal élt (Kata), másvalaki közbekérdezett (Pepe), egy helyen egész véleményözön volt, azt kihagyom; de zömmel én mondtam a hülyeségeimet. Azért nem olyan nagy hülyeségek. Én olvastam (múlt) század eleji műveket, amelyekből süt a szándék, hogy a nő-hernyókból nő-bábokat kellene végre csinálni, hogy kiröpülhessenek végül-végre a nő-pillangók: mert erotikus légkör, nőstényszag nélkül nem lehet élni. Krúdy. Móricz. Ady: Margita élni akar. Csáth. Füst Milán. Szóval csupa író, persze. De akkor ők hatottak: szépen, lassacskán, fű (és e témában: bugyi) alatt. Nő-kergető szép hazugságaik egybeértek a minőségi nők ezirányú, hasonló vágyaival. Most ennek a valaminek a proletár reneszánszát éljük. Képzavarral: a csapból is epilált vaginák folynak. (Ez már annyira nem érdekes.) 
Szóval:
„Bocs, még 1 dolog, amit meg akartam írni, mielőtt elolvastam a levélözönt. Nekem is van egy új, hosszú távra (mondjuk őszre-télre) szóló témafelvetésem. A feminizmus. Nos?”
„Engem a nőkből nem az önérzetük érdekel elsősorban. Különben is, a feminizmust is a férfiak csinálták: kellettek nekik olyan minőségi nők, akiket anélkül is meg lehetett izélni, hogy feleségül kelljen venni őket. Ezért hát felbátorították őket, hogy jöjjenek ki a családok fennhatósága alól. Ez számottevőbb mértékben úgy száz éve kezdődött, Magyarországon pl.
Ady nemzedékével. (Örök hála nekik!) Korábban hozzáférhető minőségi nők csak színpadon meg kupiban voltak. - Az meg, hogy ettől a nők elkezdtek mindenféléket összegondolni magukról, természetesen együtt jár az egésszel.
A nők természetesen csodálatosak (ez legalábbis előfordul), de attól még ez a történet ezen a nyomvonalon futott.
Szóval jó téma, sokat fogunk gúnyolódni meg önérzeteskedni.
b”
„És akkor a férfiak "csináltak" több leszbikust, hogy legyen miről fantaziálniuk? :P”
„Nem, ezt nem hiszem. Szerintem ami történt, az a bűvészinas esete: kiszabadították a palackból a női identitást, és most már nem bírnak vele... A férfiaknak az a rétege, amiről én beszélek, az 10% volt eredetileg maximum. Viszonylag belevaló, bevállalós hímek. Viszont a dolog következménye az egész férfinemre zúdult: és nem bírnak vele, beszartak, elpucoltak... Nem csak leszbikusok vannak meg homokosok a korábbinál nagyobb tömegben, hanem szinglik, magányosok is, meg hát rengeteg ember, aki identitászavaros lett... A régi családmodellben lehet, hogy elég jól ellennének. De az már nincs. A férfiak nagy része láthatóan zsugorított hernyóval él most, nem is tudja már magáról, hogy férfi, megélni pedig a legkevésbé tudja... Szóval ez a történet ezidáig számunkra kedvezőtlenül alakult, na de a nők se boldogok! És ha anyuci nem boldog, senki se boldog! Hát persze, hogy kínjukban egymásban turkálnak sokszor! Mit csinálnának? A nemiség nagy dolog!
Na jó. Akkor ezt megoldottam, kérem a következő témát.
b”
(Itt több levél volt, kicsit dorgáltak engem.)
„Sziasztok. Hozzászólásaimat fogjátok fel hülyéskedésnek, bár a lényegük komoly. De hát ha ez téma lesz majd esetleg, valamikor, akkor úgyis fogunk még ezekről beszélgetni. Meg foglak hallgatni benneteket, jó hallgató vagyok. Az, hogy a szakirodalom mindezekről (ahogy én gondolom) nem tud semmit, nem számít, sosem bíztam a tudósok ösztöneiben. Ők csak úgy bóklásznak mindenféle nyomvonalakon, és ennek örvendeznek. - Ez nem tudományellenes megjegyzés volt.
A modern kor mindenesetre százszor frusztráltabb a korábbiaknál, és ebben azért elég nagy szorzóval lehet benne a nemi viszonyok átrendeződése is. Végső soron se a férfiak nem voltak rá felkészülve, se a nők. Hogy lettek volna? És egy mindentudó korban ráeszmélni, hogy semmit sem tudunk magunkról és egymásról, az elég riasztó. Én is kiáltványok mögé bújnék kínomban, bele a csorda seggébe. Sőt bújtam is sokáig, de azért büdös van ott.
Nekem (mondok egy utolsó valamit) a feminizmus különféle programjai, kiáltványai és vitái elsősorban az avantgárd művészi idétlenkedések meghosszabbításának tűnnek, als ob, és körülbelül annyi hozamot is várok tőlük. Hosszú távon az avantgárd fel tudott mutatni pár festőt, egy-két költőt, és kész, unalmasabb bárminél, pedig a többi is unalmas. A feminizmus mindehhez tudóskodó képet vág néha, máskor meg mozgalmárkodik, próbál politikumként megjelenni, vagy életformaként. Hát persze, valamit kell csinálni ezzel a dologgal tényleg, és egészében a nők azért tízszer annyit érnek, mint mi, akik történelmi harcokban már rég lekonyultunk. Sertepertélniük kell, elismerem, sőt várom. De azért vihogni is lehet az egészen. Nekem dadaista kavargás az egész nagy részben, és ebben a kavargásban mi férfiak is ott vagyunk természetesen, én is, aki ezt írom. ’A pácban mindenki benne van.’
Mindegy, Hamvas pl. irtózatos dolgokat tudott leírni a nőkről, megteremtette Lala és Angela figuráját (Karnevál), nála elementárisabban talán senki nem röhögött a feministákon, miközben tökéletesen nőimádó volt és a nőiség igézetében élt. Csak rejtegette. Én nem is rejtegetem. Nekem ennyi épp elég is, pillanatnyilag - a részletekről pedig majd nyilván felokosítotok. Már ha a téma kiválasztódik, mi pedig elbálozunk addig, de mindkettőre látok esélyt.
b”
*
Hát ez ilyen volt. Azért löktem most ide ezt a levélváltást, mert viszonylag kis munkával össze tudtam rakni, hogy legyen megint valami. És egészében szórakoztatónak gondolom a dolgot. Érdekesnek, kicsit provokatívnak, de fontosnak is. És hát híradás is: így bálanyázunk ebben a zárt világban, ebben a kis társaságban, ami, ahogy a Hősöm terében áll, dehogy is titkos vagy zárt. Csak nem nyitott. Mindegy. Mindenkinek kell játszani valamit. Kell, hogy minden ember teret kapjon a kis fontoskodásaihoz. Mi ezt találtuk ki.
Szóval:
„Bocs, még 1 dolog, amit meg akartam írni, mielőtt elolvastam a levélözönt. Nekem is van egy új, hosszú távra (mondjuk őszre-télre) szóló témafelvetésem. A feminizmus. Nos?”
„Engem a nőkből nem az önérzetük érdekel elsősorban. Különben is, a feminizmust is a férfiak csinálták: kellettek nekik olyan minőségi nők, akiket anélkül is meg lehetett izélni, hogy feleségül kelljen venni őket. Ezért hát felbátorították őket, hogy jöjjenek ki a családok fennhatósága alól. Ez számottevőbb mértékben úgy száz éve kezdődött, Magyarországon pl.
Ady nemzedékével. (Örök hála nekik!) Korábban hozzáférhető minőségi nők csak színpadon meg kupiban voltak. - Az meg, hogy ettől a nők elkezdtek mindenféléket összegondolni magukról, természetesen együtt jár az egésszel.
A nők természetesen csodálatosak (ez legalábbis előfordul), de attól még ez a történet ezen a nyomvonalon futott.
Szóval jó téma, sokat fogunk gúnyolódni meg önérzeteskedni.
b”
„És akkor a férfiak "csináltak" több leszbikust, hogy legyen miről fantaziálniuk? :P”
„Nem, ezt nem hiszem. Szerintem ami történt, az a bűvészinas esete: kiszabadították a palackból a női identitást, és most már nem bírnak vele... A férfiaknak az a rétege, amiről én beszélek, az 10% volt eredetileg maximum. Viszonylag belevaló, bevállalós hímek. Viszont a dolog következménye az egész férfinemre zúdult: és nem bírnak vele, beszartak, elpucoltak... Nem csak leszbikusok vannak meg homokosok a korábbinál nagyobb tömegben, hanem szinglik, magányosok is, meg hát rengeteg ember, aki identitászavaros lett... A régi családmodellben lehet, hogy elég jól ellennének. De az már nincs. A férfiak nagy része láthatóan zsugorított hernyóval él most, nem is tudja már magáról, hogy férfi, megélni pedig a legkevésbé tudja... Szóval ez a történet ezidáig számunkra kedvezőtlenül alakult, na de a nők se boldogok! És ha anyuci nem boldog, senki se boldog! Hát persze, hogy kínjukban egymásban turkálnak sokszor! Mit csinálnának? A nemiség nagy dolog!
Na jó. Akkor ezt megoldottam, kérem a következő témát.
b”
(Itt több levél volt, kicsit dorgáltak engem.)
„Sziasztok. Hozzászólásaimat fogjátok fel hülyéskedésnek, bár a lényegük komoly. De hát ha ez téma lesz majd esetleg, valamikor, akkor úgyis fogunk még ezekről beszélgetni. Meg foglak hallgatni benneteket, jó hallgató vagyok. Az, hogy a szakirodalom mindezekről (ahogy én gondolom) nem tud semmit, nem számít, sosem bíztam a tudósok ösztöneiben. Ők csak úgy bóklásznak mindenféle nyomvonalakon, és ennek örvendeznek. - Ez nem tudományellenes megjegyzés volt.
A modern kor mindenesetre százszor frusztráltabb a korábbiaknál, és ebben azért elég nagy szorzóval lehet benne a nemi viszonyok átrendeződése is. Végső soron se a férfiak nem voltak rá felkészülve, se a nők. Hogy lettek volna? És egy mindentudó korban ráeszmélni, hogy semmit sem tudunk magunkról és egymásról, az elég riasztó. Én is kiáltványok mögé bújnék kínomban, bele a csorda seggébe. Sőt bújtam is sokáig, de azért büdös van ott.
Nekem (mondok egy utolsó valamit) a feminizmus különféle programjai, kiáltványai és vitái elsősorban az avantgárd művészi idétlenkedések meghosszabbításának tűnnek, als ob, és körülbelül annyi hozamot is várok tőlük. Hosszú távon az avantgárd fel tudott mutatni pár festőt, egy-két költőt, és kész, unalmasabb bárminél, pedig a többi is unalmas. A feminizmus mindehhez tudóskodó képet vág néha, máskor meg mozgalmárkodik, próbál politikumként megjelenni, vagy életformaként. Hát persze, valamit kell csinálni ezzel a dologgal tényleg, és egészében a nők azért tízszer annyit érnek, mint mi, akik történelmi harcokban már rég lekonyultunk. Sertepertélniük kell, elismerem, sőt várom. De azért vihogni is lehet az egészen. Nekem dadaista kavargás az egész nagy részben, és ebben a kavargásban mi férfiak is ott vagyunk természetesen, én is, aki ezt írom. ’A pácban mindenki benne van.’
Mindegy, Hamvas pl. irtózatos dolgokat tudott leírni a nőkről, megteremtette Lala és Angela figuráját (Karnevál), nála elementárisabban talán senki nem röhögött a feministákon, miközben tökéletesen nőimádó volt és a nőiség igézetében élt. Csak rejtegette. Én nem is rejtegetem. Nekem ennyi épp elég is, pillanatnyilag - a részletekről pedig majd nyilván felokosítotok. Már ha a téma kiválasztódik, mi pedig elbálozunk addig, de mindkettőre látok esélyt.
b”
*
Hát ez ilyen volt. Azért löktem most ide ezt a levélváltást, mert viszonylag kis munkával össze tudtam rakni, hogy legyen megint valami. És egészében szórakoztatónak gondolom a dolgot. Érdekesnek, kicsit provokatívnak, de fontosnak is. És hát híradás is: így bálanyázunk ebben a zárt világban, ebben a kis társaságban, ami, ahogy a Hősöm terében áll, dehogy is titkos vagy zárt. Csak nem nyitott. Mindegy. Mindenkinek kell játszani valamit. Kell, hogy minden ember teret kapjon a kis fontoskodásaihoz. Mi ezt találtuk ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése