Én Hobo pályáját nem követtem igazán figyelemmel. Néha messziről odafüleltem, és konstatáltam, hogy sajnos még mindig nem tanult meg énekelni. Viszont súlya valamiképpen mindig volt annak, amit csinál. Aztán egyszer csinált egy – szerintem – kivételes valamit, ez volt a Légy ostoba!, a József Attila-estje, ahhoz még énektanárhoz is járt.
Ez a műve itt, a „Tízparancsolat”, nagyon jó. Hobóban van valami csavargó tényleg, régebben még több lehetett, ezért kísérlete, hogy összefoglalja a csavargókról való tudását, magától értetődően keltette fel a kíváncsiságomat. De azért az érdem mégsem az enyém, Kuli mutatott a könyvből egy részletet, ő Az ő Magyarországába választotta, akkor szerettem bele ebbe a műbe.
Esszétémának azért választottam, mert érdekelt, találok-e olyan fiatalt a Lászlóban, akiben ez a csavargóhajlam szintén megvan, és tud a dologgal kezdeni valamit. Nehezítésként azonban olyan részt választottam, amelyben a szerző a mai kort és a fiatalokat „szidja”. (Szerintem egyébként ez csak látszólagos.) Vajon erre mit mondanak? Felfogja-e az igazi csavargóalkat legalább, hogy csavarogni nem dezodorral és laptoppal szoktak az igaziak? Nos, a héten ki fog derülni a számomra.
Még valami: Hobo a 9., legfontosabb parancsolatot (Asszonyt és italt soha ne utasíts vissza) nem írta meg. Ezt helytelenítem, és a hiányt a közeljövőben pótolni fogom. Persze, a csavargó szemérmes is és nem dicsekszik, mint egy jogi doktor, de a hiány azért mégis csak hiány.
*
Szokásos felvezetőm a következő volt:
(Alázatosság, nyitottság, figyelem minden új iránt) Ez egy XX. századi modern szabadvers, de nyugodtan tekinthető prózának is. Más szempontból pedig ez is valamiféle, megint csak nagyon sajátos „tízparancsolat” egyik pontja. A szerző zenész, énekes. Él még most is, sőt aktív, bár már nem fiatal; a mostani időkkel, emberekkel viszont némi baja van neki is. Döntsétek el, mennyi lehet a szelíd távolságtartásában a jogos!
És a szöveg:
Igen nagyon fáj és hiába követsz meg
belevágtál életembe komputerekkel az Internettel
mielőtt bevégeztem dolgomat
végigmentem volna utamon
ideért egy Új Világ
Hagytam magam megnyílni sok újnak
megismertem idegen országokat vallásokat műveket
nem zavartak mások más szexuális szokásai
Tudtam hogy későn jöttem és inkább a Múlt vagyok
néha a Jelen de sosem a Jövő ami már itt van
utolérte és leterítette a kultúrát a zenével együtt
nem gondoltam arra hogy a szabadság szemetet is hoz
és hogy a mélyből felszínre tör a szenny
az íróasztalok stúdiók műtermek mélyéről alig került elő
valami szépséges vagy tiltott titok
Amerikát akartuk de csak a kukát küldték ide
mindenki rohant turkálni
csak álltunk néztük
ez lenne a szebb a több a szabadabb művészet
új kor új értéke
Tudom a helyem
mégis olyan nehéz elviselni és megtalálni a kivezető utat ebből a bűzből
ezt kellene elfogadnom megértenem hogy modern lehessek
Divat lett a kopaszság a katonabakancs
elég gyakran a kettő együtt
fiatalok hordják meg kellene találni velük a hangot
nem olvasnak nem érdekli őket a múltból semmi
csak számolni tudnak de azt nagyon
de mégis lehet valami ami az övék
amit én nem értek és ez talán baj
Hiszen még nem is éltek és egyáltalán nem romlottak
beprogramozták őket mint egy új gyülekezet tagjait
csak még nem ismerték fel
ezt hallgasd ezt tedd ezt utasítsd el
erre add a pénzed vagy az apádét
Mindent bilit megtöltenek amit küldünk nekik
tudják mi az üzlet amit velünk kötnek
hogy kibírjuk egymást és hogy ők kibírják az életet velünk együtt
Az én hajóm nemsokára végleg kifut
elhagyja ezt a véres szaros szárazföldet
a kazánban jajgat a szén a kürt még nem bőghet
Üszökben születtünk szikrák lettünk
lángot a világra nem vetettünk
nem is kellett Istennek hála
hát belevesztünk az éjszakába
Szárnyas lovakon vágtattunk
remények bujdosói voltunk
álmokat kísérgettünk
zenébe fújtuk a lelkünk
Nem vártuk meg amíg időnk lejár
kocsmákba menekültünk olcsó sörök közé
ideges vigyorunkban még ott van egy kis büszkeség
de gőgnek nyoma sincs
nem tudjuk elfelejteni a stadionok és színházak tomboló tömegét
Pár éve az egész városon nyomott hagyott az arcom
a repülőtéri úton száz métereként néztem saját szemembe
nevem ismerősen hangzik az embereknek
tudják hogy még vagyok
bárokban éttermekben is játszom
nem adtam fel nem rokkantam és nem haltam bele
Esznek isznak
minden csendes lassú bluesnál hallom miről beszélgetnek
csak a vadság köti le őket és a ritmus
bömbölő rock and rollok alatt nem hallatszik semmilyen böfögés
dülöngélve akadozó nyelvvel dalokat kérnek
nem tudják hogy részegen nem élvezhető a muzsika
Bele kellene törődni
belőlük értük élek ebből
de nem megy
üvöltözök velük abbahagyom a bluest
röhejes kuplékat és magyar nótákat kezdek énekelni
és ők boldogok velem éneklik mint egy himnuszt
a dalt, amely minden kort rendszert és kultúrát túlél
Akácos út ha végigmegyek rajtad én
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése