2010. április 10., szombat

A lovak és

Van nekem egy barátom. A messze múltból majdnem az egyetlen, aki nagy kihagyásokkal valahogy megmaradt. De ebben a barátságban is nagyon sok a szégyen, a hűtlenség, az egymást-elfelejtés. Bennem legalábbis sok a szégyen. És ő ráadásul Franciaországban él, most már 22 éve. Percekkel a rendszerváltás előtt disszidált, akkor lett elege. Magából is.

Mostanában legfőképpen író és dramaturg. (Volt már minden, talán még fogkefe nem.) Pár napja felhívott, és megkért, adjak neki tanácsot egy darab ügyében. Ez a darab az Equus, Peter Schaffer műve, nagyjából 40 éve írta a ma is élő szerző. Vagy 30 éve a Pesti Színház is bemutatta, tomboló siker volt, igaz, a háború vége óta magyar közönség nagyjából először láthatott ott nyíltszíni szeretkezést. Gálffi, Kútvölgyi, Darvas. Jenő barátom akkortájt éppen öltöztető volt a Pesti Színházban, az előadást vagy harmincszor látta. De az régen volt.

A darabot folyamatosan játsszák azóta is a nagyvilágban, a legnagyobb publicitást egy pár évvel ezelőtti bemutató kapta, mert annak a főszerepét nem más alakította, mint maga a nagy Harry Potter. Ott himbálja ő is a himbálnivalóját a színpadon, ahogy kell. (Egyébként úgy hírlik, nem csinálja rosszul.)

Egyszóval Jenő barátom azt kérte, írjam meg neki, mit gondolok a darabról, hol vannak ma szerintem a hangsúlyai, hol nincsenek már. Mert ezt fogja most ő dramatizálni. Erre kérték egy magyarországi színháztól. Gyanakodott, hogy Göncz Árpád régi fordítása elavulhatott azóta – a színházi beszédmód gyorsan változik. Én meg sietve, mert kíváncsian megszereztem a művet (az Amadeussal, a másik nagy Shaffer-durranással együtt megjelent már jó régen, 86-ban). És aztán ezt írtam neki nagy boldogan:

« Szia, elolvastam az Equust, és sok minden visszajött, de elsősorban is nagyon friss és nagyon elemi erejű volt, ez pedig biztató.

Nekem az a benyomásom, hogy forma, játékmód tekintetében ez a darab ma is működőképes. A lovakkal, a színpad és a nézőtér elrendezésével, a térhasználattal, az eszköztelenséggel, a hangokkal, mozgáselemekkel eleve ki van ez találva - nem kell beleerőltetni semmi pluszt, szinte csak meg kell valósítani. A nézők mára már sok ilyesféle előadást láttak ugyan, de az nem lesz akadály: elemi eszközök koncentrált használata nem mondhat csődöt, ha tehetséges és odaadó emberek dolgoznak a produkcióban. Ezzel a darabbal egészen konkrétan be lehet szaratni az embereket.

Magán a beszédmódon lehet kicsit lazítani, de nem sokat. Mára az emberek durvábban, erősebben fejezik ki magukat, még az értelmiségiek is, pláne egy pszichiáter vagy egy jogász - hogy tudna különben emberekkel foglalkozva megmaradni a pályáján? De azért elég sokszor hangzik el, hogy ezek angolok, stb., és ez a szetereotipia is működik még valamennyire. Szóval nem kell nagyon bunkósítani. Nem indokolt. Mond ez a fiú csúnya szavakat Göncznél is. Őt lehetne talán kicsit nyelvileg őrültebbé tenni - talán több lehetne kezdetben a csonka szava, akkor az « Ek » nem lenne ilyen magányos. De nem is tudom, ez már belenyúlás lenne a szerzői koncepcióba. Igaz, dramaturg vagy. Mindegy, nem kell ezen nyelvi tekintetben olyan radikálisan változtatni.

Szerintem a darab nem arról szól, hogy a társadalom a felelős az egyes ember szörnyű tetteiért. Nincs a felelősség áthárítva. Benne van ugyan ez a vélemény, mert kétségtelenül ez az egyik szólam: de nem kizárólagossággal szól. Az anya ezzel szemben például azt hangsúlyozza, hogy eleve létezik olyan, hogy Gonosz, és ez szállta meg az ő fiát - ez pedig a legkevésbé sem társadalmi magyarázat, és szintén nagyon erősen van jelen. Annál is inkább, mert a fiúnak magának tényleg egyszemélyes vallása van. Lóistensége, Equusa, nagybetűvel. - Kijátszható lenne a darab persze a tabutémák roncsoló hatására is, hogy egy kamaszt tönkre lehet tenni, ha számára fontos dolgokról dorván és nagyon képmutató módon letiltják - akkor az apa és az anya, más- és másképpen, de tényleg társadalmi hatássá válik az álszentségével, freudi felettes énné – sőt, kevésbé brutálisan maga a pszichiáter is. Ez is benne van - de ez is csak szólamként.

Ilyen szólam lehet még aztán a nemiség problémája is, vagyis a beavatás-beavatódás kettőssége. Csaknem mindannyian megdöbbentünk az első szeretkezés után, hogy micsoda dolog ez, milyen aljas, állati. Nem? Mindenki így meséli nekem, aki erről beszélni mer egyáltalán, az enyém is ilyen volt. És persze másfelől meg gyönyörűséges. És ezt a fiút meg nézi közben az istene, na meg a fantáziájában az apja, akinek két minősége van már akkorra, egy mocskos, meg egy mocsoktiltó. (Emlékszel a Megáll az időre? Körmenet-jelenet, Dini üvölt a volt tanárával: vegye tudomásul, hogy az nem szent dolog! Micsoda? A kúrás! - Ő is meg van kavarva akkor, csak ő nem lovakat vakít meg indulatában, hanem blaszfémiát követ el.)

- De szerintem azt a réteget lehetne a legdominánsabbá tenni, felerősíteni, ami a világnak az emberre tett hatását taglalja: hogy meggyógyítható ugyan a fiú a pszichiáter szerint, viszont csak azon az áron, hogy onnantól max. csavar lesz a nagyüzemben, egy átlagsenki, akiből kiöltek minden vágyat, repülést stb. Ki lehet belőle is szerelni a nagyfeszültséget. Modern idők. Ez főleg a második részben van meg nagyon erősen, a pszichiáter öngyötrő mondataiban. (Na itt, ennél a szövegnél esetleg lehetne módjával korszerűsíteni. Nem annyira üzemet meg futószalagot kellene emlegetni, hanem a mai ketyeréket. Bankkártyát. Ilyeneket. Hogy Érettségiző Józsinak, ha bemegy, kicsit ismerős legyen a közeg. De csak kicsit. Így lehet aztán szidni a tévét, ilyesmit, az apa hülyeségei valamennyire vissza is igazolódnának, mert abban ma már tényleg szinte csak egy ilyen konzumvilág közvetítődik.

- És még inkább alkalmas a darab az elemi szenvedély felmutatására. A fiú ezt testesíti meg: kicsit a tudattalant, aminek nincs igazán nyelve. De nem a brutális, freudi tudattalant, inkább valami humanizáltat. Fromm írt ilyenekről a darab születése táján. A fiú istent teremt magának a gyötretések és a képmutatás ellen, akihez imádkozhat, akivel egyesülhet, akivel együtt vágtázhat. Vele éli meg a szenvedélyt, vele röpül. Ez nagy dolog. Nem romboló ösztön: építő. De elveszik tőle: titkolnia kell, persze rendesen még nem is érti - de főleg az a baj, hogy nem bírja elviselni, hogy látják, amikor megpróbál más módon is repülni, más szenvedélyre váltani: titokban, egy percre istent cserélni tulajdonképpen. Lányra cserélni Equust. (És a szeretkezésben metaforikusan is ez a kentaur-összenőttség van, ami a ló-lovas viszonyban, amiről a darabban kifejezetten szó is esik, hogy a régiek azt hitték, ló és lovas egyetlen személy - úgyhogy ez nagyon összezárul. Michelangelo írta a szeretkező emberekről, hogy kéthátú állatok! – Emlékszel? CsT-dalból is ismered.) Ezzel csak az a baj, hogy a lóistent nem fogják a nézők már elhinni a fiúnak, simán hülyének fogják tartani. Még hogy a lovakkal akar csókolózni, nem a lánnyal! Sok lesz a buta, értetlen nézői reakció. Nagyon erős rendezés kell, és iszonyú szuggesztív színészek.

Amit a darab annak idején végső tanulságként mondott, az is zűrös ma egy picit. Azt mondta, úgy vélem, hogy a világ beteg, az emberek betegek, önmagukban is, meg egymástól is, a lényeget tekintve pedig kifejezetten gyógyíthatatlanok, a szenvedélyt lehet elvenni tőlük maximum, és akkor esetleg képesek működni, fennmaradni - csak éppen zombiként. Ennyire képesek a gyógyítók, többre nem, ennyit tudnak tenni – viszont a felelősség és a döntés egyaránt náluk van. A jobbak tudják ezt (a darabbeli pszichiáter tudja, a nyílt színen döbben rá), és ettől maguk is roncsok lesznek - de ez még a jobbik, mert becsületesebb eset.

Ez szép üzenet volt, egyáltalán nem volt vádaskodó sem, a felelősséget másra toló sem - mert ez a darab legalább annyira a narrátor-pszichiáter drámája, mint a fiúé. De kérdés, ma Magyarországon mit közvetítene ez az értelmezés és főleg mekkora erővel. Ma nálunk nem annyira a pszichiáterektől várnak megváltást az emberek, hanem egészen másoktól: pártoktól, gyülekezetektől, gárdáktól, kényszerítő törvényektől, és, igenis, börtönöktől és kivégzőcelláktól - felfognák-e ebben a heves zajban ezt az üzenetet? Az nem is lehet itt ma szerintem az üzenet, hogy ne higgy a pszichológusodnak - mert eleve nem is hisz szinte senki, de nincs is neki. Ha átértelmezhető úgy, hogy ne akard, hogy más szerelje le a belső démonaidat, felülről, mert ő csak kiamputálni képes azokat belőled – sajna a lényeddel együtt, viszont előre szólni nem fog - no, az erős sugallat lenne. A darab, nem tudom, mennyire teszi ezt lehetővé hamisítás nélkül. Szerinted? Szerintem naná. De ki lesz a rendező ? Mert azon sok múlik.

Erősen polifón darab, és meg kell mondanom, sokkal jobban tetszett, mint vártam. Gyanakodtam rá azért. Régi élmény, újramelegítve csalódás szokott lenni; pszichodarab, ma már válogatósabb vagyok. De látom, egészen dögletes hatást lehetne ezzel a darabbal ma is kelteni. Főleg kisebb térben. (De hát ez már tényleg nem rajtad múlik.)

Nincs időm kerekebbre írni ezt a levelet, ne haragudj, nyilván sok benne a dadogás meg a pontatlanság. Mindenesetre nem bánom, hogy erre az újraolvasásra rávettél. Nyerni persze úgyse fogsz velem semmit. »

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

meglehetősen szememrongáló

ez a fekete alapon fehér szöveg, és ráadásul már háromszor olvastam végig, és még szívesen majd valamikor újra. barna esszéivel, szövegeivel gyakran vagyok így.

most a dilemmám: elolvassam shaffer drámáját? félek, hogy csalódás ér, és a darab nem fogja adni barna szövegének gazdagságát, intenzitását, bátorságát.

de persze megteszem, már csak azért is, mert én is, mint mindenki, egyfolytában a jó műveket keresem. és ha barna mondja, elég nagy az esélye, hogy tényleg rátalálunk egyre.

lala

barna írta...

Azért az Equusszal sem vagyok maradéktalanul elégedett. Sőt. Majd meglátod. Túl hirtelen váltással jön be pl. a pszichiáter drámája, egyszer csak elkezdi basztatni önmagát, nincs előkészítve egyáltalán. Addig csak ügyesen narrált. Csak valahogy erre nem tértem ki a levelemben, már nem is értem, miért. Pont egy dramaturgiailag sérülékeny pont ez a darabban, kellene vele kezdeni valamit.

És még van pár dolog. Szóval örömöm azért nem maradéktalan. De azért meglehetős.

gergő írta...

Akkor írj a Jenőnek egy második levelet, amiben "elmagyarázod" neki a darab gyöngébb pontjait. Amúgy nagyon kíváncsi lettem rá ettől az bejegyzéstől. Ha lesz előadás, elmegyünk?

barna írta...

Igen, alighanem meg is teszem.

Egyébként a győri színházban lesz majd ez az előadás, és majd valamikor a következő évadban. Győr nem távolság, végigzúgunk a halálúton és kész.

Talán még Jenő is haza tud jönni a bemutató környékén.