2010. január 15., péntek

Munkaverseny1

Jó évet! Most majd egy kicsikét visszacsorgok ebbe a blogba, mert ilyenem lett megint, de egyelőre nem kell sokat várni tőlem, és később se. Mindössze szórakázni akarok. Megmutatni ezt-azt. Oly semmiért, hogy… Ezúttal ezt kezdem el mutogatni:

Hosszú évek óta minden évben kétszer spec. esszét íratok a végzősökkel filozófiából (általában 150-200 ember). Aztán persze lóhalálában javíthatom. Jelenleg ennek az akciómnak a súlyos fogyatékával élek, mivel nagy nehezen ősszeszedtem ezeket az írásokat a múlt hét végéig, és akkor derült csak ki számomra, hogy idén sokkal korábban van félévzárás, egy hetem lesz a dologra (meg még ennyi másra). Hazajöttem, köptem egy haragosat, majd azonmód meg is betegedtem (nem vagyok pedig mostanában az a betegecskedő fajta); négy napig felkelni se volt erőm. Olyan voltam, mint Zombi s Zombiné együtt. Az idő meg csak haladott.

Na szóval, pár napja viszont munkás hétköznapok vannak. És nem rossz a felhozatal egészében, nem az egyáltalán! Majd talán magukból a munkákból is mutatok valamit. De most csak beillesztem ide magát a feladatleírást, aztán meg még az első szöveget. A többit legközelebb. A szerzőket most már, előttetek, nem titkolom el.

Nos:

„Az első félévi filozófiai esszétémákról adok most tájékoztatást röviden: milyen művek (műrészletek) ezek, mi a tartalmuk, milyen megközelítést lehet hozzájuk javasolni, és milyen speciális nehézségek akadnak velük kapcsolatban. Ez lesz az első rész tartalma, a másodikban pedig a határidőkről, a terjedelemről és más effélékről beszélek.

ISMERTETŐK

Talán felháborodtok, de a szövegek szerzőjét eltitkolom. Ezt azért teszem, mert régi tapasztalat, hogy az ember legelőször külső támpontokat keres, és ha megtalálta őket (vagy megajándékozzák vele), akkor azokat tízből kilencszer összetéveszti a valóságos tartalommal. Elkezd készből dolgozni, tákolni, mindenfélét összelopkodni, és még csak nem is veszi észre, mit művel: azt hiszi, hogy dolgozik. Hogy így kell dolgozni. Hogy a dolgozás ilyen. Pedig csak anyagot gyűjtött a gondolkodásához. (Amit viszont nem fog elvégezni.) — Jelen esetben azonban csak a szövegre magára tudtok majd támaszkodni. Ez tényleg nehézség, de valójában, mint mondtam, előny; mert muszáj lesz eltűnődni azon, amivel épp foglalkoztok.

Azzal a félelemmel pedig, hogy így esetleg teljesen félreért valamit az ember, nem kell foglalkozni. Ennyire önbizalomhiányosnak nem érdemes lenni. Goethe azt mondja a Faustban, hogy a helyes kezdés az, hogy becsületesen kell foglalkozni minden adott témával, és nem hókuszpókuszolni, csillogni-villogni akarni. („Becsületes sikerre adj! / Csörgősipkás bolond ne légy! / Az értelem s ép gondolat / így könnyűszerrel színre lép.”) Színre fog lépni valóban, nem kell ezen aggódni. — Sőt, még az esetleges tévutakon is látszik, hogy milyen igaz törekvés volt a mélyén. És azt a magamfajta tanár igyekszik méltányolni.

Nos, akkor a szövegekről:

02. (A bennülő) Ez egy XX. századi modern szabadvers, de nyugodtan tekinthető prózának: gondolatmenetnek, sőt érvelésnek. Látszólag az autóvezetésről szól, de talán annál többről: latolgatja, hogyan dolgozzunk, tevékenykedjünk, hogy érdemes-e mindent beleadnunk bármibe, és vajon hogyan hat a társakra teljes-maximális (esetleg: látszat-) odaadásunk, folyton gyöngyöző homlokunk. Ideális esszétéma, némi tématartást azonban feltétlenül javaslok.

03. (A három testvér) Rövidke mese modern átirata. Enyhén meg van bolondítva nyelvileg is, a tanulság tekintetében is. Mi mit ér: mit ér a hűség, a tradíció, a szülői ház, mit jelent veszíteni, kijöhet-e a vesztésből valami, és teljes vereség-e a győzelem? Nyitott szöveg, világszöveg; játékos kedvű paradoxongyárosoknak ajánlom. (Azért nem kell túl sokat beleképzelni.)

04. (A közönség kiszolgálása) Látszólag közismert dolgokat mond el a szöveg beszélője a film, az irodalom és egyebek viszonyáról, sőt talán meglepő módon a képregény-médiumot is szóba hozza. Ez egy interjúrészlet, pár évtizedes. Érdemes vele foglalkozni, de nem beérni közhelyekkel, elfogult dumákkal. Ha az alapszöveget is ilyennek találnátok, igazítsátok ki kíméletlenül!

05. (Értekezés a nőről) Szöveg a 20. század közepéről, női szemszögből alighanem nagyon dühítő. Csak lecsillapodva, jéghideg aggyal szabad hozzányúlni; minél inkább nő valaki, annál inkább. (Gondolom, inkább a lányok fognak nekiesni ennek a témának.) Nem biztos, hogy a kemény visszautasítás a legjobb stratégia, elég nehéz fogást találni a szövegen, többszörös csomagolás van rajta, ez nem csak antifeminista duma, komolyan. Talán egyáltalán nem antifeminista duma. Szóval: pengeéles elemzésekre vágyom.

06. (Hiánybetegség) Egy neves magyar költő prózaverse, de nem mint vers érdekes ez se. Istennel, létével, hiányával, egyebekkel foglalkozik, na meg valami felfoghatatlannal: azzal, hogy értelmünk van, s talán csak azért, hogy ne érthessünk meg vele semmit. A szöveg maga is tanakodó jellegű; lehet folytatni a tanácstalankodást.

07. (Ideológiák, ideológusok) Ez valójában két kis szöveg. Nem feltétlenül kell összekapcsolni, lehet bármelyiket külön is értelmezgetni. Ismert és fontos szabadgondolkodó gondolatgyűjteményének darabjai; az első az ideológiák (a hangzatos, nagy tömegdumák) természetéről mond érdekes dolgokat, főképp óvatosságot ajánl velük kapcsolatban. Az ideológiahiányosnak beállított blöffideológiák korszakában, vagyis ma, ez különösen megszívlelendő szerintem. A másik gondolatmenet a megszállott észosztókról mond izgalmasakat; iskolákban ebből a speciesből mindig akad néhány, de sajnos nem csak ott, mert az ő hatásukat és ténykedésüket még kinőhetnénk idővel.

08. (Már reggel van) Érdekes, nonkonform költő egyik legutolsó verse. Rákbetegen, megfáradtan elkezd egy verset, önmagától is undorodva, de keményen. Ez a rész még nem annyira érdekes szerintem, bár lehet, hogy a kártyás lászlósok itt ismernek majd magukra a lehetséges témák kapcsán egyedül. A vers második része sokkal fontosabb, ott eléggé kíméletlen szavakat hallunk hajléktalan-ügyben egy önmagát ideológiai tekintetben elég határozottan definiáló embertől. Hogy lehet ezt? Hogy lehet ehhez pofája bárkinek? Ti talán tudtok erről mondani valami okosat.

09. (marginalizálódás) Nagyon rövid és nagyon tömör szöveg. Szerzője színházi ember, és nem kispályás. Egész tevékenysége arra irányul, hogy a gyakorlatban újradefiniálja az alkotó művészet fogalmát. Megítélése szerint ez ma elkerülhetetlen, mivel… — De a figyelmes olvasó innentől megérti a gondolatmenetet magából a bázisszövegből is. (Nagyon figyelni, többször átolvasni, részállításokra tagolni mindenképpen célszerű!)

10. (Párbeszéd a munkaközvetítőnél) Ez egy dalszöveg. Úgy 15 éve, vagyis már ebben a „világkorszakban” született; két ember mondja-énekli, tehát ez tényleg párbeszéd, a munkaközvetítőnél. Az egyik segítséget kér, a másik elhessentgetné meg még mond mindenféle egyebeket; aztán a végén álmodoznak egy jót. (Azóta beléptünk a NATÓba is, az EUba is; okafogyott lehet tehát ez a beszélgetés. Vagy hogy is van ez?) — Társadalmi kérdésekre nyitott, de nem kényszeresen jobbra vagy balra szavazó olvasóknak ajánlom; azok ilyesmire csak mantrázni tudnak, az meg nem gondolkodás. (Bocsánat.)

11. (Theatrum mundi) Ez a legcsodálatosabb magyar vers, amit valaha írtak: ez persze csak az én privát véleményem, és talán csak ma gondolom így. Mindegy, a legszebbek közé tartozik. Szerzője maga is ezer vonatkozásban áll a színházzal, ami a szónak, ennek a testetlen létezőnek a másik létmódja a költészet mellett. És a vers arról szól talán, amit Shakespeare, a vers titkos ihletője mond egy darabjában, nem mondom meg, melyikben: hogy olyan anyagból vagyunk, mint álmaink. — Aljasság, hogy ezt a szöveget ide raktam, azt hiszem, mindenkit le is beszélnék arról, hogy ezt válassza; olyan érzékenység, pepecselő kedv, finom toll, olyan éles szike kell hozzá, ami nem terem minden osztályteremben. — De épp ezért, mert hátha mégis?

12. („Tízparancsolat”) Valaki, egy világnagy tudós foglalta így össze hetven éve a maga házi használatra szánt aranyszabályait. Vannak benne átlagosak és érdekesebbek. Lehet, hogy olyan élettapasztalat kell a megítélésükhöz, ami egy tizenévesnek még nem áll rendelkezésére. Ezért nem tukmálom mindenkire, inkább csak a kötelességtudóbbaknak, a koravénebbeknek ajánlom: hátha tudnak vele kezdeni valamit.



A DOLGOZATOKRÓL, ÁLTALÁBAN

A dolgozatok műfaja: esszé. Ez jelen esetben azt jelenti, hogy megformált, jól tagolt, a kiválasztott szövegből kiinduló, azt értelmezgető, a szubjektivitást, a személyes állásfoglalást sem nélkülöző, a tévedés lehetőségét is bekalkuláló, kellemesen olvasható szövegeket kellene írnotok. Azt ajánlom tehát, írásotokat (az alapszöveggel együtt) olvastassátok el másokkal is, lehetőleg persze olyanokkal, akikben kellő érzékenységet is feltételeztek. Na meg némi humán műveltséget. — A terjedelem: nagyjából 3 gépelt oldal, a szokásos paraméterekkel: másfeles sortávolság, 12-es betűméret, A/4-es papírméret.
Természetesen kézzel írott szövegeket is elfogadok, az olvashatóságra azonban törekedjetek, főképp azért, mert a rosszul olvasható szöveg eleve gyengébbnek tűnik. (Sokkal gyengébbnek. Nem vicc.)
Az írásokat nem elektronikusan, hanem nyomtatva kérem. Ennyit érjen meg nektek.

Értékelés: hagyományosan, 1-5 közötti skálán történik. Minden dolgozatra személyes véleményt szoktam írni, néha nem is rövidet. (Hátha még segíteni is tudok ezzel egyeseknek: az irodalom érettségi is hasonló jellegű, csak persze kicsit kötöttebb és szabálykövetőbb.)

Határidő: nos, kétféle határidő van. Az alap-határpont január eleje, az első tanítási óra. Az ekkor beadott írásokat érdemük szerint bírálom el.

Létezik egy előrehozott dátum is: ez december utolsó tanítási napja, dél. Aki eddig az időpontig beadja a dolgozatát, az is megkapja természetesen a pontos értékelést és az érdemjegyet. Viszont egy jeggyel jobbat kap aztán a dolgozatra. Ennek az az oka, hogy szeretném, ha az írások nagy részét már a szünetben ki tudnám javítani; és úgy gondolom, hogy ami nekem ebben előny, az a beadóknak hátrány, hiszen jobban kell sietniük. Jogosnak találom tehát a pozitív diszkriminációt. (De hülye kifejezés!)

(Megjegyzés: természetesen aki bead egy üres lapot, vagy valami odakent összevisszaságot, az nem fog automatikusan kettest kapni: erre az egyre senki se számítson. Becsületes, komoly munkákról beszéltem.)

Hát jó munkát!”

*


AZ ELSŐ SZÖVEG:


(Bertolt Brecht: A bennülő) Ez egy XX. századi modern szabadvers, de nyugodtan tekinthető prózának: gondolatmenetnek, sőt érvelésnek. Látszólag az autóvezetésről szól, de talán annál többről: latolgatja, hogyan dolgozzunk, tevékenykedjünk, hogy érdemes-e mindent beleadnunk bármibe, és vajon hogyan hat a társakra teljes-maximális (esetleg: látszat-) odaadásunk, folyton gyöngyöző homlokunk. Ideális esszétéma, némi tématartást azonban feltétlenül javaslok.

A bennülő

Pár éve, mikor vezetni
Tanultam, az oktatóm mondta,
Hogy gyújtsak rá. És ha egy éles
Kanyarban vagy a forgalom sűrűjében kialudt
A cigarettám, elzavart a kormánytól. Mesélt
Vicceket is az úton, és ha én annyira
Belefeledkeztem a vezetésbe, hogy nem nevettem,
Elvette tőlem a kormányt. Nem érzem magam biztonságban,
Mondta. Én, a bennülő, elborzadok, látván
Hogy a kocsi vezetője folyton a vezetéssel
Van elfoglalva.

Azóta munka közben
Mindig azon vagyok, ne mélyedjek egészen a munkámba.
Mindenfélére figyelek magam körül,
Olykor abbahagyom, hogy egy kicsit beszélgessek.
Gyorsabban vezetni, semhogy a cigarettám még szívni tudjam,
Arról leszoktattam magam már. Gondolok
A bennülőre.


Nos, erről igen sokan írtak, és persze sokfélét. Hülyeséget is. Még a Tegyünk a Dohányzás Ellen vagy micsoda nevű kampányba is benevezték. Ehhez szövegértési ellenkapszula kellett persze, nem is egy darab. Más valaki pedig elmesélte kísértetiesen hasonló történetét, nagyon meg is sajnáltam: az ő oktatója folyton a képébe fújta a füstöt meg káromkodott, ő meg kínjában nem tudott vezetni és ezért folyton elvették tőle a volánt. Nem is lett jogsija talán. Szóval ő a vers tanulságát fel se fogta, blokkolva volt. (Nagyon nem egyforma az isten, aki kerget bennünket, megmondotta már Ady.) – No de gyönyörűségek is akadnak, no és a mondatok, mindig a mondatok a legjobbak, ki kellene irkálni sorban őket, de hát nincsen rá időm, elhullásra vannak ítélve ők is.

Javítani már megint jó nekem. Nincs értelme semmi sem, gondolom, de épp megteszem azt a semmit, ami tőlem telik, és közben pillanatokra elénekelgetem magamnak, hogy mégis érdemes. Alíz fönt röpül a háztetők fölött és erre tart; szép röpte van, érdemes. (Legközelebb ez lesz az egyik szöveg, meglátom, mit szólnak hozzá.)

2 megjegyzés:

gergő írta...

Hejj! Nagyon jó kis bejegyzések! Tökjó, hogy először csak végigolvastam a szerző és cím nélküli rövid leírásokat, és közben próbáltam kitalálni őket. És a bennülőt, a közönség kiszolgálását és a tízparancsolatot tudtam is, de szerintem a marginalizálódást és a párbeszédet a munkaközvetítőnél is tudom. Elárulod, melyiket hányan választották, és hogy miket írtak? Mármint a többinél, nem a Brecht-nél.
Izé, a Moore-szöveggel megtisztelsz. Írt belőle valaki?
Na, szóval pöpec bejegyzések ezek.

barna írta...

Persze, szerintem is tudod őket. Egyébként a három testvért is tudod.
Fogok ezekről mindenféléket közölni, igyekszem legalábbis, még az is lehet, hogy egyik-másik témánál a saját aljas kis megjegyzéseimet gépelem be. Csak most nincs időm. Pár napig legalábbis. Hétfő hajnalig nagyüzem, onnantól - onnantól meg nyilván üzemzavarok. Így megy ez. Közben hétfőn szénakazlakat kupacolunk.

A Moore-szöveget nagyon akartam. Abból elég sokan írtak (relatív: tízen biztosan), és van egy írás, elméleti szempontból semmi, de olyan ügyesen ír filmekről, és annyira a te világodat járja körül, hogy azt gondoltam, ezt feltétlenül megmutatom majd neked. 13/f-es fiú írta, és egyébként is jól szól, egyáltalán nem setesuta. Simán van lap, ahol közölni lehetne.

Na. Köszi. Ilyeneket tudok most. Üzemszünetekben.