2009. november 15., vasárnap

Barátaimnak, mielőtt a boltba rohannának

Aránytalanul nagy csinnadratta közepette (utólag legalábbis csak ezt tudom mondani) a napokban megjelent egy felvétel, cédéként is, dévédéként is, sőt rögtön díszdobozos összkiadásban is, amely a Titkos dalok címet viseli. A különböző netes portálokon ugyanaz az egyenszöveg hirdeti a kiadványt:

"Körülbelül 25 évvel ezelött, Cseh Tamás egy bevilágított pincében 32 dalt énekelt el, hogy egy barátja kipróbálhassa frissen vásárolt kameráját. A felvétel nemrég került elő egy ládából, és a Titkos dalok címet kapta. Méghozzá azért, mert nagyrészt a nagyközönség számára teljességgel ismeretlen, csakis a szűkebb baráti körnek tartalékolt dalokat mutatja be. Hogy miért lappangtak mindeddig ezek? Részben szabadszájú kegyetlenségük, speciális mondanivalójuk, másrészt összeférhetetlenségük miatt, mivel a közismert összeállításokban különféle okokból nem illettek bele. De most közre kell adnunk őket, mert a kép így lesz kerek, meg azért is, mert bőven megérdemlik." Bereméyni Géza



- Egy képre gondolok, tudod
- Meztelen ember
- Állunk időbe szorítva
- A Vizöntő jegyében
- Látod, vendégeink szelíden alszanak
- Telente, vasárnap
- Rubin piros tangó
- A Tarpay grófné szép szőke lánya miatt
- Légy ma gyerek
- A férfi bátorsága
- Ádámnak azt mondá az Úr
- A halált szépen most nevezzük el
- Legelőször is
- Kísértet keresett fel
- Sohase láttam ilyen időt
- dr. Kopffelkringel
- Platon es Szokratesz
- Az ellenkultura helyett
- A St Patrick székesegyház
- Lee Van Cliff
- Wiener fiakker lied
- Hámló, elkopó kőfalak közt
- Ana bászisz
- Suhannnak, visszaszállnak
- Petőfi halála
- Hányan kipusztultak
- A havernak mondtam
- Shakespeare
- Parkunkban virág közt
- Dosztojevszkij
- Az ócska cipő
- 30 asszonyt
- És puskatussal


Nos, ez van fenn a neten. (A lista is onnan való.) Figyelemreméltó tulajdonképpen. (Nem épp jó értelemben.) Például mindjárt nyelvileg. Gépelési hiba van Bereményi nevében; -ban/-ben egyeztetetlenség egy helyen. Egy író esetében, írásos szöveg esetén ez legalábbis kínos. Félek, hogy magán a cédén is így fog majd szerepelni, nem hiszem, hogy valaki az internet kedvéért külön elrontotta volna.

De sokkal kínosabb, hogy a dalok erősen nagy része, szemben a hírveréssel (sőt a borítón olvasható szöveggel), egyáltalán nem ismeretlen. Azok a dalok, amelyek nem jelentek meg eddig LEMEZEN, mindössze a következők:

- Állunk időbe szorítva
- Látod, vendégeink szelíden alszanak
- A férfi bátorsága
- Ádámnak azt mondá az Úr
- A halált szépen most nevezzük el
- Legelőször is
- Kísértet keresett fel
- Platon es Szokratesz
- Az ellenkultura helyett
- A St Patrick székesegyház
- Wiener fiakker lied
- Hámló, elkopó kőfalak közt
- Ana bászisz
- Parkunkban virág közt


Harminckettőből tizennégy. És ezek közül is a bárkás előadásokon (Összes dalok) elhangzott még pár. Amit én nem ismerek, az mindössze a következő nyolc:

- Látod, vendégeink szelíden alszanak
- Ádámnak azt mondá az Úr
- A halált szépen most nevezzük el
- Legelőször is
- Platon es Szokratesz
- Az ellenkultura helyett
- A St Patrick székesegyház
- Hámló, elkopó kőfalak közt

Hát… Szárnyas szavak kívánkoznak ide. Basszák meg a sarkantyújukat az urak!

PS: Egy dolog azért nem lehetetlen. Hogy ezek a túlnyomórészt közismert dalok más változatban hallhatók itt. Az ócska cipőnek például volt egy olyan, nyilván az eredetihez közelebb álló variánsa is, amelyben a „micsoda vidék, / micsoda egy szaros vidék” szöveg szerepelt. Az Anabasziszt is többféleképpen hallottam már, a Meztelen embert is, az Egy képre gondolok, tudod-nak pedig létezett egykor egy egészen hosszú változata is. Szóval ki tudja, lehet, hogy sok lesz itt a vadabb, elvetemültebb másféleség, majd híradással leszek. De azt javaslom, ne rohanjatok a boltba azonnal, mert látszik azért ebben az egészben egy elég méretes lufi. Nem tudom, ki csinálta és miért. De jó kedvet nem okozott vele, az bizonyos.

PS2: Cseh Tamás alig több, mint három hónapja halt meg, és sűrű a termés: van ugye ez a kiadvány; két emlékfát kapott eddig, egyet a Bárka előtt, egyet a Hamvas Béla Asztaltársaság szervezésében Balatonfüreden, a Tagore sétányon; 2010. január 22-én (születésnapja, plusz a Magyar Kultúra Napja!) a Bárkában emléknap lesz és a Vívóterem felveszi a Cseh Tamás Terem nevet; addigra négy kerület összefogásával 10 dévédén ki akarják, nyilván ki is fogják adni az Összes dalokat; Kővágóőrsön évről évre Cseh Tamás-fesztivált terveznek; Tordasnak poszthumusz díszpolgára lesz, ha nem az máris; az Iskola utcában, az első közös albérletnél emlékjelet kap ő és Bereményi; tényleg már csak a szenttéavatás hiányzik. Nem sokallná vajon ő maga ezt egy kicsit? Nem kellene tekintettel lenni őrá is, és szerényebbnek lenni egy hangyányit? Hihetetlen, hogy az emberiség csak túlzásokban tud létezni: mindez már előrevetíti, mekkora kuss lesz itt egy év múlva Cseh Tamás-ügyben.

PS3: Aki tájékozódni kíván a Titkos dalok történetével kapcsolatban (az első híradások még nagy pufogások közepette Tiltott dalokról szóltak), az üsse be ezt a két kifejezést a Google-ba, és képbe kerül pillanatok alatt.

Egyébként majd tőlem ezt a cédét kölcsön lehet kérni.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Igen.

A cédét majd kölcsön fogom kérni, naná.
Nem tudom, nem értem: mi van ezzel az "országgal"? Mi lesz ezzel az országgal?

,,Add vissza mértékét az embernek." Vedd imádba. - Weöres

Én meg a Woland vagyok...

PS: Megnézted a Popper videót? lala is szerepel rajta egy villanásra :)

barna írta...

Nem tudom, van-e mérték bármiben is, de ebben az ügyben nagyon nem stimmel valami.

Jártam ma a városban egyébként, kerestem a cédét, de az Alexandrában nem találtam még meg. Pedig már hirdetik. Mindegy, meglesz, és aztán beszámolok, és adom.

Van egy másik is, az már biztosan kapható, Parti Nagy Pecsenyehattyúját mondta fel Cserhalmi, hallottam belőle egy mesét, az hihetetlen. Gyönyörű. És az biztosan az, aminek mondja magát, az és nem más.

Lalát láttam a videón, igen, és örvendtem látásának.

Oobie írta...

http://www.youtube.com/watch?v=UtFhi0KHKVA

Remélem itt is megfelel. :)

Benedek

barna írta...

Nem tudom, ezt hogy találtad meg, de köszönöm.

Egyébként nem nagyon tetszik, jobbra számítottam. De szeretek megnézni mindent, amit lehet.

barna írta...

Megjelent a DVD, a CD-változatot még nem láttam. Se a díszdobozost. A tartalom tényleg az, ami a tájékoztatón volt, 33 dal, ebből 8 ismeretlen, szóval tényleg a túlnyomó többség... (Az egynegyede se.) A hátoldalon ugyanaz a szöveg, mint amit én is ideillesztettem, de legalább Bereményi neve rendben van.

Kis idő múlva a tartalomról is beszámolok.

barna írta...

Akkor a kép kereksége kedvéért, meg mert helyre kell tenni mindent, és ez inkább most öröm nekem: megkaptam a Titkos dalokat karácsonyra, a díszdobozosat ráadásul. Annyira felhergeltem már magam, hogy nem is örültem igazából, de végül is csak megnéztem. Nos: tényleg alig van rajta ismeretlen dal (nekem 7-8, másoknak, a többségnek persze több), viszont gyönyörű a film. 1984-ben készült, és abszolút nem a nyilvánosságnak. AKKOR teljesen igaz volt rá minden, amit Bereményi ír hátul: 11 dal volt hallható lemezen a 33-ból. (1984-ben jelent meg ugyanis a Jóslat.) Az Utóirat, amelyen nagyon sok dal kijött aztán, tervben se volt még. Nagyon kietlen az egész film, miközben erővel van tele: mert a Jóslat a színházban már kifutott, azt már nem énekelte, nem énekelt épp semmit, és azon törte a fejét, hogy mihez fogjon, mert az éneklésnek annyi. Csengey se bukkant még fel. Nem volt semmi. Eléggé látszik is, fiatal arc még, de nagyon elgyötört. De semmi önmegadás, gyönyörűen énekel.

Az általam nem ismert dalok többsége nem igazán jó, de ez inkább a szövegekre igaz: megértem, hogy Bereményi húzódozott, főleg az ő renoméját rontják. De nem értem, miért nem javítgatta ki őket. Ügyetlenségek vannak bennük, egy ilyen kaliberű ember simán át tudta volna pofozni őket.
Még így is, 4-5 eddig lappangó dal, ebben a formában is, kifejezetten fontos.

És most még két dolog: megjelent közben az Összes dalok 1-10 is, és Rózsa Petitől kölcsönkaptam. Az utolsó kivételével mindet ismerem régről, itt nincs semmi különös újdonság. Viszont ilyen gyönyörű, gondos tokokat, tartókat rég láttam. Nagyon nagy szeretettel csinálták ezeket valakik, és nem is kutyaütők. 10 dvd, kevesebb, mint 13000 forintért, nagyon korrekt ár is tulajdonképpen. Le a kalappal.

Megjelent egy interjúkötet is, R. Kiss Kornélia: Micsoda útjaid voltak neked. A hirdetések némelyike rögtön benyalt a jövő évnek, mert a szintén megszólaltatott Orbán Viktort tették első helyre a felsorolásban, noha se az ABC-rend nem ilyen, se a kötet valós sorrendje. De azóta itt-ott már észbekaptak, és áttértek az ABC-rendre. (Ez persze nem a kötetet minősíti.) Maga a kötet, 2900-ért, elég érdekes és tanulságos. Cserhalmi elég keményen elmondja eltávolodásukat is, így a hozsannázáshoz képest más szólam is helyet kap: de a többiek zöme sem üresben beszél. Nagyon tartalmatlan szöveg a Jordánén kívül talán nincs is. Bereményi mondjuk megengedi magának, hogy Csengey Dénesre úgy kérdezzen rá a beszélgetésben, hogy "Hogy is hívták azt a másikat?" (szóval vannak itt rendesen elfojtások), és ezt az otrombaságot rendben levőnek vették és benne hagyták, de egyébként jókat mond.

Közben a Magyar Örökség díjat is megkapta a CsT-életmű, erről a tervről nem tudtam. Meg még a nyáron kapott valami tisztikeresztet, azt már nem bírta átvenni, "szegény Éva" vette át mostanában.

Hát ennyi csak, ébredés közben. Eddig lényegében szépen alakul.