Érdekel benneteket, hogy néz ki egy komoly szaktanári érettségi jelentés? Nos, olyat nem tudok mutatni. De tudok magamfajtát — most készültem el a filozófia-jelentésemmel. Ilyenekről kell irkálnunk, mégpedig nagy komolysággal. Ami persze jogos elvárás, természetesen. (Ilyen Köves Gyuri-féle, sorstalanságos mondatvégződések keletkeztek, észrevétlenül, a szövegemben, aztán el is kezdtem őket direkt elhelyezni, jó kis gellereket adnak a mondatoknak. Olcsó játék hülye gyerekeknek. Mármint az én esetemben, persze.)
Na szóval itt van. Szívem vérével írtam. Természetesen. Szerintem érdekes. És hogy tényleg beadom-e? Naná, mondaná az esőember. Nem olyan nagy dolog.
„Szaktanári jelentés
a Szent László Gimnázium
12/B és 12/D osztályos tanulóinak
filozófia érettségijéről
A gimnáziumban évek óta (vagyis mióta az egyáltalán lehetséges) akadnak olyan diákok, akik filozófiából érettségiznek. Nem nagy számban, szerencsére: mert nem tartom ideálisnak, sőt értelmesnek sem, hogy a jogszabályok megengedik egyetlen tanév elvégzése után az érettségizést olyan tantárgyakból, amelyekből egyszerűen nem lehetnek aztán komolyan felkészültek. Márpedig a filozófia ilyen tantárgy.
Az utolsó évben, heti két órában tanulják nálunk a diákok ezt a tárgyat. A dolog ritmusa ez: kezdetben jó néhányan érdeklődést mutatnak, majd az időhiányra hivatkozva (vagy arra ráébredve) elfordulnak a komolyabb filozófia-tanulástól. (A felületes érdeklődés gyakran megmarad.) Érthető. Tényleg másról szól az utolsó tanévük. Minden évben marad azonban néhány diák, aki úgy dönt, hogy ebből a tantárgyból fog érettségizni.
Eddig egyetlen tanévben nyílt mód előrehozott fakultáció beindítására (ami a felkészülést lényegesen komolyabbá tudná tenni). Nem az iskolavezetés zárkózik el a program elől, ellenkezőleg: minden évben meghirdetik ezt a fakultációt is: az önkormányzat nem hajlandó finanszírozni az órát 8-10 jelentkezőnél kevesebb jelentkező esetén, annyi pedig nem szokott összejönni, illetve, mint mondottam, egyszer jött össze eddig. És az önkormányzat álláspontja is érthető teljesen. — Annak az egyetlen fakultációs csoportnak a példája azt mutatta, hogy amennyiben a diákok két évig, heti minimum 2 órában tanulhatják a tárgyat, és a tantárgy be van építve az órarendjükbe, akkor megnyugtatóan fel is tudnak az érettségire készülni. Amennyiben ez nincs így, akkor viszont minden esetlegessé válik. A tárgyat alapórán nem lehet érettségi-szinten megtanulni, ez teljességgel lehetetlen, főleg, mióta (és ez már a második ilyen év) írásbeli is van belőle. A délutáni, szabadidőben tartandó előkészítő órákon pedig vagy megjelennek, vagy nem; ha igen, akkor az sokszor a 8.-9. órájuk aznap, és az órák hatékonysága is éppen ennek megfelelő.
Az idei filozófia érettségi eddigi története a leírtakhoz hasonló volt. Páran november táján jelezték, hogy érettségizni szeretnének filozófiából, én közöltem, hogy nem tehetek ellene semmit, ezt a jogukat a törvény biztosítja. Elmondtam a vizsga rendszerét, a követelményeket, és mindazt, amit a korábbiakban leírtam. Ezek után többen visszaléptek, három tanuló azonban (ketten a 12/B osztályból, egy pedig a saját osztályomból, a 12/D-ből) közölte, hogy vállalja a feltételeket. Én pedig elkezdtem őket, természetesen ingyen, felkészíteni (hiszen a különböző szakkörökre szánt pénzt már rég betervezték a tanév elején beindult programokra). És ez is jogos. — És aztán tényleg, időnként láttam is őket az előkészítőkön, sőt olykor még erőfeszítéseket is próbáltak tenni.
Mindhárom tanuló jó képességű egyébként; rokon tantárgyakból (egyrészt magyarból és történelemből, másrészt matematikából) elfogadható vagy jó teljesítményt nyújtottak a tanulmányaik során. A filozofáláshoz szükséges naiv kíváncsiság is megvan bennük, viszont csak igen csekély mértékben szofisztikált észjárásúak, érvek és vélemények megkülönböztetésében pedig egészen kezdők — hála korunk iskolarendszerének, amely látszólagos gondolkodási műveletek végzésére ösztönzi a fiatalokat, sablonokra gyakoroltatja őket, valóságos gondolkodást azonban nehezen tud, legtöbbször nem is akar előbányászni belőlük. Ezekkel az „adottságokkal” kellett volna megbirkóznom; és korántsem voltam képes csodákat tenni. A szóbeli érettségi elé, amely bármelyik tanuló esetében bármiféle, de tényleg bármiféle eredményt hozhat, ezért magam is őszinte kíváncsisággal nézek.
Az írásbeli dolgozatok elég jó, sőt egy esetben kiemelkedő eredménye ennek a borulátásnak ellentmondani látszik. 95%-os eredményt produkálni, márpedig akadt ilyen: lehetetlennek tűnik, hogy ezt puszta szerencsével el lehessen érni. Hát pusztán azzal nem is. Kellett még hozzá a filozófia érettségi feladatok összeállítóinak „segítsége” is. Mivel úgy látom, tisztában vannak vele, hogy ebben a mostani jogi helyzetben akár felkészületlen diákok tömegei is megjelenhetnek a filozófia (vagy más hasonló „komolytalan, könnyített”) érettségiken, akik ezt a tantárgyat mindössze menekülési útvonalnak használhatják, nincs se képük, se bátorságuk valódi követelményekkel fellépni. (Márpedig ilyen diákok ténylegesen vannak, a mi gimnáziumunkban is volt már bukás az egyik évben filozófiából. Ilyen hozzáállás okozta.) — A 30 pontos teszt-rész eléggé keveset várt el a diákoktól, a pontozása is aránytalan volt. Nagyon csekély tudással meg lehetett írni közepesre: és akkor már szinte meg is van a kettesük. Az esszéfeladatok esetében lényegesen más a helyzet, de ott sincs szó irreálisan nagy tudásanyag mozgósításáról. A feladatok összesen 7 szerző szövegeiből állíthatók össze: Platón, Arisztotelész, Ágoston vagy Szent Tamás, Descartes, Kant, Nietzsche és egy 20. századi szerző (Heidegger vagy valaki más). A háromból kettő mindenképpen a nevesített gondolkodók írásaira épül: ez rögzítve is van, és még soha nem is volt másképp. És mivel a feladatsor összeállítói az elmúlt évben egy (egyébként egészen jó színvonalú, a középszinttel kompatibilis) tankönyvet is készítettek filozófiából, az írásbelire nem volt nehéz felkészülnünk, még ilyen körülmények között sem. A Kant-szöveget például pár héttel az érettségi előtt beszéltük meg: mit ad isten, benne volt a könyvben is, egyébként tényleg kiválóan elemezhető gondolatmenet. Nem fordulhatott elő, hogy bármelyik tanuló is elrontja. Nagyobb mértékben képtelenség volt elrontani. Az írásbelitől nagyon félni nem kellett tehát.
Nos, a szóbeli anyaga már sokkal szélesebb körű; többszerzős, többproblémás, mint az írásbeli volt. És bár nagyjából minden témával foglalkoztunk valamennyit, ezek a tételek természetszerűleg nincsenek elmélyítve, begyakorolva. Szerepelhetnek a tanulók akár kiválóan is — de megtörténhet az ellenkezője is.
Problematikus, észellenes helyzet ez, amelyben mint szaktanár immár egyetlen dolgot tehetek: vadul drukkolhatok a tanulóknak, amit természetesen meg is teszek.
2009. június 5.
Oravecz Barna
szaktanár”
Na szóval itt van. Szívem vérével írtam. Természetesen. Szerintem érdekes. És hogy tényleg beadom-e? Naná, mondaná az esőember. Nem olyan nagy dolog.
„Szaktanári jelentés
a Szent László Gimnázium
12/B és 12/D osztályos tanulóinak
filozófia érettségijéről
A gimnáziumban évek óta (vagyis mióta az egyáltalán lehetséges) akadnak olyan diákok, akik filozófiából érettségiznek. Nem nagy számban, szerencsére: mert nem tartom ideálisnak, sőt értelmesnek sem, hogy a jogszabályok megengedik egyetlen tanév elvégzése után az érettségizést olyan tantárgyakból, amelyekből egyszerűen nem lehetnek aztán komolyan felkészültek. Márpedig a filozófia ilyen tantárgy.
Az utolsó évben, heti két órában tanulják nálunk a diákok ezt a tárgyat. A dolog ritmusa ez: kezdetben jó néhányan érdeklődést mutatnak, majd az időhiányra hivatkozva (vagy arra ráébredve) elfordulnak a komolyabb filozófia-tanulástól. (A felületes érdeklődés gyakran megmarad.) Érthető. Tényleg másról szól az utolsó tanévük. Minden évben marad azonban néhány diák, aki úgy dönt, hogy ebből a tantárgyból fog érettségizni.
Eddig egyetlen tanévben nyílt mód előrehozott fakultáció beindítására (ami a felkészülést lényegesen komolyabbá tudná tenni). Nem az iskolavezetés zárkózik el a program elől, ellenkezőleg: minden évben meghirdetik ezt a fakultációt is: az önkormányzat nem hajlandó finanszírozni az órát 8-10 jelentkezőnél kevesebb jelentkező esetén, annyi pedig nem szokott összejönni, illetve, mint mondottam, egyszer jött össze eddig. És az önkormányzat álláspontja is érthető teljesen. — Annak az egyetlen fakultációs csoportnak a példája azt mutatta, hogy amennyiben a diákok két évig, heti minimum 2 órában tanulhatják a tárgyat, és a tantárgy be van építve az órarendjükbe, akkor megnyugtatóan fel is tudnak az érettségire készülni. Amennyiben ez nincs így, akkor viszont minden esetlegessé válik. A tárgyat alapórán nem lehet érettségi-szinten megtanulni, ez teljességgel lehetetlen, főleg, mióta (és ez már a második ilyen év) írásbeli is van belőle. A délutáni, szabadidőben tartandó előkészítő órákon pedig vagy megjelennek, vagy nem; ha igen, akkor az sokszor a 8.-9. órájuk aznap, és az órák hatékonysága is éppen ennek megfelelő.
Az idei filozófia érettségi eddigi története a leírtakhoz hasonló volt. Páran november táján jelezték, hogy érettségizni szeretnének filozófiából, én közöltem, hogy nem tehetek ellene semmit, ezt a jogukat a törvény biztosítja. Elmondtam a vizsga rendszerét, a követelményeket, és mindazt, amit a korábbiakban leírtam. Ezek után többen visszaléptek, három tanuló azonban (ketten a 12/B osztályból, egy pedig a saját osztályomból, a 12/D-ből) közölte, hogy vállalja a feltételeket. Én pedig elkezdtem őket, természetesen ingyen, felkészíteni (hiszen a különböző szakkörökre szánt pénzt már rég betervezték a tanév elején beindult programokra). És ez is jogos. — És aztán tényleg, időnként láttam is őket az előkészítőkön, sőt olykor még erőfeszítéseket is próbáltak tenni.
Mindhárom tanuló jó képességű egyébként; rokon tantárgyakból (egyrészt magyarból és történelemből, másrészt matematikából) elfogadható vagy jó teljesítményt nyújtottak a tanulmányaik során. A filozofáláshoz szükséges naiv kíváncsiság is megvan bennük, viszont csak igen csekély mértékben szofisztikált észjárásúak, érvek és vélemények megkülönböztetésében pedig egészen kezdők — hála korunk iskolarendszerének, amely látszólagos gondolkodási műveletek végzésére ösztönzi a fiatalokat, sablonokra gyakoroltatja őket, valóságos gondolkodást azonban nehezen tud, legtöbbször nem is akar előbányászni belőlük. Ezekkel az „adottságokkal” kellett volna megbirkóznom; és korántsem voltam képes csodákat tenni. A szóbeli érettségi elé, amely bármelyik tanuló esetében bármiféle, de tényleg bármiféle eredményt hozhat, ezért magam is őszinte kíváncsisággal nézek.
Az írásbeli dolgozatok elég jó, sőt egy esetben kiemelkedő eredménye ennek a borulátásnak ellentmondani látszik. 95%-os eredményt produkálni, márpedig akadt ilyen: lehetetlennek tűnik, hogy ezt puszta szerencsével el lehessen érni. Hát pusztán azzal nem is. Kellett még hozzá a filozófia érettségi feladatok összeállítóinak „segítsége” is. Mivel úgy látom, tisztában vannak vele, hogy ebben a mostani jogi helyzetben akár felkészületlen diákok tömegei is megjelenhetnek a filozófia (vagy más hasonló „komolytalan, könnyített”) érettségiken, akik ezt a tantárgyat mindössze menekülési útvonalnak használhatják, nincs se képük, se bátorságuk valódi követelményekkel fellépni. (Márpedig ilyen diákok ténylegesen vannak, a mi gimnáziumunkban is volt már bukás az egyik évben filozófiából. Ilyen hozzáállás okozta.) — A 30 pontos teszt-rész eléggé keveset várt el a diákoktól, a pontozása is aránytalan volt. Nagyon csekély tudással meg lehetett írni közepesre: és akkor már szinte meg is van a kettesük. Az esszéfeladatok esetében lényegesen más a helyzet, de ott sincs szó irreálisan nagy tudásanyag mozgósításáról. A feladatok összesen 7 szerző szövegeiből állíthatók össze: Platón, Arisztotelész, Ágoston vagy Szent Tamás, Descartes, Kant, Nietzsche és egy 20. századi szerző (Heidegger vagy valaki más). A háromból kettő mindenképpen a nevesített gondolkodók írásaira épül: ez rögzítve is van, és még soha nem is volt másképp. És mivel a feladatsor összeállítói az elmúlt évben egy (egyébként egészen jó színvonalú, a középszinttel kompatibilis) tankönyvet is készítettek filozófiából, az írásbelire nem volt nehéz felkészülnünk, még ilyen körülmények között sem. A Kant-szöveget például pár héttel az érettségi előtt beszéltük meg: mit ad isten, benne volt a könyvben is, egyébként tényleg kiválóan elemezhető gondolatmenet. Nem fordulhatott elő, hogy bármelyik tanuló is elrontja. Nagyobb mértékben képtelenség volt elrontani. Az írásbelitől nagyon félni nem kellett tehát.
Nos, a szóbeli anyaga már sokkal szélesebb körű; többszerzős, többproblémás, mint az írásbeli volt. És bár nagyjából minden témával foglalkoztunk valamennyit, ezek a tételek természetszerűleg nincsenek elmélyítve, begyakorolva. Szerepelhetnek a tanulók akár kiválóan is — de megtörténhet az ellenkezője is.
Problematikus, észellenes helyzet ez, amelyben mint szaktanár immár egyetlen dolgot tehetek: vadul drukkolhatok a tanulóknak, amit természetesen meg is teszek.
2009. június 5.
Oravecz Barna
szaktanár”
1 megjegyzés:
Ismét fékezett habzású voltál, ami persze érthető is, meg nem is. Azért jó kis szöveg ez, illetve eléggé elkeresítő.
W
Megjegyzés küldése