A negyedik délután

Gondoltam, megmutatom. Hogy most ezt írtam éppen.

Merthogy nagyon, de nagyon nem jönnek a lászlósok a Cseh Tamás-sorozatomra, és én egyszer csak arra gondoltam, hogy a helyzetet tudom még fokozni rövid kis ajánlószövegek hetenkénti írásával, amelynek hatására majd változatlanul nem jönnek ugyan, de én viszont az eddigieknél is jobban szórakozhatok. És meg is írtam ezt most, visszamenőleg is, és hétfőn majd szép színes papírokon falra mászatom.

Nektek csak meg akartam most mutatni. Meg hát sajnos még mindig érdekel: tudok-e még rövid ajánlókat írni. Merthogy régen állítólag tudtam.

És hátha megírjátok ezt nekem.

„2008. november 21-én, pénteken 16h-kor: Műcsarnok

Ez a negyedik Cseh—Bereményi-lemez, és bizonyos tekintetben ez is újdonság valamiképp.

Csak emlékeztetőül: a legelső dalest-összeállítás, a Dal nélkül nem is került lemezre, a másodikból lett az első lemez, 1977-ben. Ez volt a Levél nővéremnek, ez hozta be, hogy képzavaros legyek, egy réteg köztudatába Cseh-Másik-Bereményi nevét. Emlékezős, nosztalgikus, finom lemez lett, aki végighallgatta, még évek múlva is azon sírdogált. Méznél édesb szenvedések. Hova is szültél, anyám!

A második lemez: az első CsT-abszurd (jó, néhol csak groteszk). Mintha Kafka működött volna benne közre, de legalább Örkény István. Ezen nem annyira sajnálta magát az a bizonyos nemzedék, inkább alkalma volt jól kiröhögni. Fanyar, mint a vackor.

A harmadik: a Fehér babák takarodója. Két dologban is újdonságot jelent. Egyfelől, a kis magyar CsT-brutáliák első darabja. Nagyon kevés nosztalgia, nagyon kevés derű. Kivégeznek minket ezek a csajok, csak azzal, hogy vannak, és hogy szeretni kellene őket, de azt meg nem hagyják. Ez a hangulata. Önfényezés nuku. Szembenézősdi. Torkunkba forró ólmot öntenek. El is szorul.

Sajnos abban is újdonság a lemez, hogy az első, amit telenyomtak nagyzenekarral: leginkább esztrádműsor lett belőle. A nagymamák pedig, akik eddig a falra másztak tőle, imádni kezdték Cseh Tamást, mert nekik az egészből mindössze a dallamok gyönyörűsége jött le meg az, hogy itt most a nemüknek hódolnak. Na hiszen!

És itt a mai téma: a Műcsarnok. (1981) Ez a lemez meg abban a tekintetben első, hogy nem előzte meg színpadi előadás. Ilyen műsor nem volt soha, bár az alkotók sokáig terveztek egy estét irodalmi, történeti alakokról, daluk meg volt is a tárgykörben rendesen. Annyi, hogy egyetlen lemezre nem is fért aztán, az Utóirat című későbbi összeállításra is jutott még. De az már tíz évvel később történt.

Ma tehát: Műcsarnok. Rimbaud, Ady, Petőfi, Dosztojevszkij. És még sokan mások. Bogaras, mániás, szómenéses emberek. Furcsán-érdekesen szűrődik át rajtuk a világ, sok színe lesz, sok íze is. És az egész fölött valami enyhe kábulat, abszint, vízipipa, eső és vérszag keveréke, nem teljesen veszélytelen. Gyertek el. Utána nagyszerű érzés lesz belevadulni az éjszakába.”