2008. november 18., kedd

Pankpityu strip

Ennek a kis semmiségnek története van. Igaz, nem valami hosszú és sokaknak nem is túl érdekes.
A strip szereplője, ha valaki nem jönne rá elsőre, Pityu haverom, a punk arc. Úgy terveztem, ebből a Pankpityuból majd egy egész sorozatot csinálok - aztán valamiért ez mégsem jött össze, többek között mert kifogytam az ötletekből. Ráadásul ez az egész nem is vicces, ha valaki nem ismeri Pityut. Ha ismeri, akkor meg azért nem lesz kíváncsi a róla mintázott figura kalandjaira. Így végül összesen csak három rövid sztorit "rajzoltam" annak idején, azt is csak Pityunak, karácsonyi ajándéknak.
A történet olyan élményekből táplálkozik, amiket volt szerencsém átélni, megtapasztalni, meghallgatni, stb. Pityu oldalán. Hogy például a Titanic utasai mekkora balfaszok voltak, miért fagytak bele a vízbe ahelyett, hogy a rendelkezésre álló két órában építettek volna egy pár tutajt - erről órákon át beszélgettünk, végül természetesen kikötve annál, hogy Pityu mindenképpen túlélte volna a katasztrófát. Vagy itt van például a húszperces leves története, ami egyfajta regeként él tovább szűk társaságunk tagjai között (szűk társaságon nagyjából öt embert értek): Heptameronban Pityu komoly arccal bizonygatta nekünk, hogy ő igenis képes húsz perc alatt megfőzni egy tyúkhúslevest. Hiába győzködtük, hogy húsz perc alatt még a krumpli se fő meg, ő kitartott álláspontja mellett, és végül főzött is valamit, ami ugyan levesnek nézett ki, de megkóstolni már egyikünknek se volt mersze, így az elmélet még mindig bizonyításra vár.
Akárhogy is, a fent leírtakból jól látszik, hogy Pityu álló- és túlélőképessége soha nem ismert határokat súrol, és így bizony egy apokaliptikus disztópiában alighanem ő lenne az egyetlen túlélő a nukleáris holokauszt után. Az uccsó mondatnak direkt nincs értelme.

2 megjegyzés:

barna írta...

Csíptem ezt a képsort mindig. Főleg ahogy Pityu tutajt épít. Futólag láttam repülőt építeni, hát hasonló volt. Eszement tempó és remek végeredmény. A Heptameron-híradóban látható (remélem, még most is) ahogy szállt az a repülő.

Én nem kétlem, hogy a tutaja is működne. Meg a levese is. Persze, az idővel baja lenne, de pokolba a részletekkel.

Unknown írta...

Én nem ismerem PankPityut, mégis régóta tetszik ez a strip- azt hittem, fikcionális karakter, akiben meg akartál ragadni valamit a puk flegmaság lényegéből- és így is nagyon élvezhető volt!
Meg baromi helyesek a rajzok.