Woland barátom kérlel, hogy tegyem fel a blogra két temetői síremlék-élményét; miért ne? Sőt egy harmadikat is, a hazaiból; és szívesen.
Az első sír-kép Vörösmartyé. Wolandot nagyon megrázhatta ez a Mihál, meg is értem: Vörösmarty, mint az akadémia fizetett dolgozója, egy bizottság élén az első helyesírási szabályzatunk (1832) kidolgozója volt. És akkor még annyit sem érdemelt, hogy a nevét helyesen írják fölibe?
Nekem megvan ez az első szabályzat reprint kiadásban, elővettem hát, hogy újra megcsodáljam. (Néha meg szoktam mutatni a diákoknak a suliban, ők meg kiakadnak: ha ez ennyi volt régen, mi a jó francnak kellett bonyolítani? Jogos.) — Kis alakú füzet, mindössze 32 oldal. Szójegyzék egyáltalán nincs a végén. És nincs bizony még tulajdonnévi része sem; erről a kérdéskörről egyáltalán nem rendelkezik. Igazából csak a főbb szófajokkal kapcsolatos helyesírási kérdésekre szorítkozik.
Az egyetlen rész, amely e tekintetben szóba jöhet, a VI. fejezet; ez „A’ NAGY KEZDŐ BETŰK.” (így!) címet viseli, és mindössze 1/3 oldalas. Ekképpen hangzik:
„1.) Beszéd’ , és vers’ elején.
2.) Pont után , vagy kettős pont után is , ha valamelly idegen mondat hozatik fel.
3.) Minden tulajdon neveknél nagy kezdő betűvel élünk, mint szinte midőn valamelly név tulajdon névvé válik , nagy betűvel kezdetik , p. o. magyar tudós Társaság. A’ tulajdon nevektől származott melléknevek azonban kis betűvel kezdetnek , p. o. Pest , pesti.
4.) A’ megszólítás’ szavai is , akár rendes czímek , hivatalok , akár önkényes tiszteletadások , nagy betűvel kezdetnek , u. m. Felséges Úr! Érdemes Férfiú ! Király , Táblabíró , Jegyző stb.”
Ennyi. Nem épp a mai szó- és írásjel- és bármihasználat, bár nem olvashatatlan.
Megnéztem még a Vörösmarty-kritikai kiadást (tájékozatlanoknak: a kritikai kiadás olyan könyvtípus, amely lehetőség szerint betűhíven közli egy szerző eredeti munkáit, a variánsokat, megpróbálja számba venni az elírásokat, nyomdahibákat, szerzői kéziratmódosításokat, és próbálja értelmezni is mindezeket. Tömény filológia tehát. Vörösmarty költészetének van kritikai kiadása, egyébként keveseknek van.) Megnéztem az 1840-55 közötti évek anyagát, mert az szintén megvan, az Előszót, Az embereket, A vén czigányt, gondoltam, ideírok egy passzust, ha érdekes. De annyira nem. Ez a Mihál, ez, na jó, ez érdekes, de még egyszer mondom, maga Vörösmarty sem gondolta úgy, hogy az ilyesmire nézve előírásokkal és tilalmakkal kellene élnie.
*
Most pedig jöjjön Ignotus (a középső, a Nyugat-főszerkesztő) síremléke a Kerepesi temetőben. Valóban maga a szocreál borzadály. Ignotus az élettel eleve rosszul járt: fényes fiatal- és érett férfikor után tartós mélyrepülés lett a sorsa. Kicsit bővebben: a századforduló előtt már az egyik legizgalmasabb egyéni hangú költőnek számított, ragyogó publicista, kritikus és programadó volt, akit nem véletlenségből kértek fel a nyugatosok főszerkesztőnek.
Mély kultúrája, erőteljes liberalizmusa és művészi mindent-elfogadása (minden tetszett neki, ami jól volt megírva, esztétikai normáit tekintve impresszionista alkat volt) eleve arra képesítették, hogy 1919-től, vagyis a forradalmak után ne tolerálják többé Magyarországon. Pláne, hogy zsidó volt. Bécsbe emigrált, majd az Anschluss táján sokkal messzebb: Amerikába. 1929-ben azzal sértették még vérig a korábbi barátai, hogy a nevét is levették a Nyugat címlapjáról. — A háború után hazatért, a szabadság pár évében látszatünnepelték olykor, de igazából senkinek se kellett. Minek is jött haza? Megint Nyugatot akar? Mifélét? Aktuális ez? Aktuális még ez a vénember? Nem tudott volna korábban, idegenben megkrepálni? Aztán 1949-ben tényleg meghalt, de kicsit későn, ugyanis meghalt Rákosinak. Ahhoz túl nagy név volt, hogy csendben elkaparják valahol, semmitmondó csinnadrattával eltemették hát a Kerepesi temetőben, a beszédekben nyilván eleve nem őt méltatták, hanem Adyt, a volt barátját, ő volt a díszpinty, a Nagy Elfogadott, a Viharmadár; Ignotus meg kapta ezt a betonborzadványt, és ez az egész úgy maradt azóta is. Roppant jellemző történet. Rettenetes síremlék, valóban, de van ott rosszabb is.
*
A harmadik temetői kép saját termés, Dini fotózta a nyáron Dunaalmáson: Petri György és Maya síremléke. Petri 2000-ben halt meg, és kívánságára korábbi felesége mellé temették, miközben ma is él az utolsó; szabálytalan ember volt, no, mindig csíptem.
Az első sír-kép Vörösmartyé. Wolandot nagyon megrázhatta ez a Mihál, meg is értem: Vörösmarty, mint az akadémia fizetett dolgozója, egy bizottság élén az első helyesírási szabályzatunk (1832) kidolgozója volt. És akkor még annyit sem érdemelt, hogy a nevét helyesen írják fölibe?
Nekem megvan ez az első szabályzat reprint kiadásban, elővettem hát, hogy újra megcsodáljam. (Néha meg szoktam mutatni a diákoknak a suliban, ők meg kiakadnak: ha ez ennyi volt régen, mi a jó francnak kellett bonyolítani? Jogos.) — Kis alakú füzet, mindössze 32 oldal. Szójegyzék egyáltalán nincs a végén. És nincs bizony még tulajdonnévi része sem; erről a kérdéskörről egyáltalán nem rendelkezik. Igazából csak a főbb szófajokkal kapcsolatos helyesírási kérdésekre szorítkozik.
Az egyetlen rész, amely e tekintetben szóba jöhet, a VI. fejezet; ez „A’ NAGY KEZDŐ BETŰK.” (így!) címet viseli, és mindössze 1/3 oldalas. Ekképpen hangzik:
„1.) Beszéd’ , és vers’ elején.
2.) Pont után , vagy kettős pont után is , ha valamelly idegen mondat hozatik fel.
3.) Minden tulajdon neveknél nagy kezdő betűvel élünk, mint szinte midőn valamelly név tulajdon névvé válik , nagy betűvel kezdetik , p. o. magyar tudós Társaság. A’ tulajdon nevektől származott melléknevek azonban kis betűvel kezdetnek , p. o. Pest , pesti.
4.) A’ megszólítás’ szavai is , akár rendes czímek , hivatalok , akár önkényes tiszteletadások , nagy betűvel kezdetnek , u. m. Felséges Úr! Érdemes Férfiú ! Király , Táblabíró , Jegyző stb.”
Ennyi. Nem épp a mai szó- és írásjel- és bármihasználat, bár nem olvashatatlan.
Megnéztem még a Vörösmarty-kritikai kiadást (tájékozatlanoknak: a kritikai kiadás olyan könyvtípus, amely lehetőség szerint betűhíven közli egy szerző eredeti munkáit, a variánsokat, megpróbálja számba venni az elírásokat, nyomdahibákat, szerzői kéziratmódosításokat, és próbálja értelmezni is mindezeket. Tömény filológia tehát. Vörösmarty költészetének van kritikai kiadása, egyébként keveseknek van.) Megnéztem az 1840-55 közötti évek anyagát, mert az szintén megvan, az Előszót, Az embereket, A vén czigányt, gondoltam, ideírok egy passzust, ha érdekes. De annyira nem. Ez a Mihál, ez, na jó, ez érdekes, de még egyszer mondom, maga Vörösmarty sem gondolta úgy, hogy az ilyesmire nézve előírásokkal és tilalmakkal kellene élnie.
*
Most pedig jöjjön Ignotus (a középső, a Nyugat-főszerkesztő) síremléke a Kerepesi temetőben. Valóban maga a szocreál borzadály. Ignotus az élettel eleve rosszul járt: fényes fiatal- és érett férfikor után tartós mélyrepülés lett a sorsa. Kicsit bővebben: a századforduló előtt már az egyik legizgalmasabb egyéni hangú költőnek számított, ragyogó publicista, kritikus és programadó volt, akit nem véletlenségből kértek fel a nyugatosok főszerkesztőnek.
Mély kultúrája, erőteljes liberalizmusa és művészi mindent-elfogadása (minden tetszett neki, ami jól volt megírva, esztétikai normáit tekintve impresszionista alkat volt) eleve arra képesítették, hogy 1919-től, vagyis a forradalmak után ne tolerálják többé Magyarországon. Pláne, hogy zsidó volt. Bécsbe emigrált, majd az Anschluss táján sokkal messzebb: Amerikába. 1929-ben azzal sértették még vérig a korábbi barátai, hogy a nevét is levették a Nyugat címlapjáról. — A háború után hazatért, a szabadság pár évében látszatünnepelték olykor, de igazából senkinek se kellett. Minek is jött haza? Megint Nyugatot akar? Mifélét? Aktuális ez? Aktuális még ez a vénember? Nem tudott volna korábban, idegenben megkrepálni? Aztán 1949-ben tényleg meghalt, de kicsit későn, ugyanis meghalt Rákosinak. Ahhoz túl nagy név volt, hogy csendben elkaparják valahol, semmitmondó csinnadrattával eltemették hát a Kerepesi temetőben, a beszédekben nyilván eleve nem őt méltatták, hanem Adyt, a volt barátját, ő volt a díszpinty, a Nagy Elfogadott, a Viharmadár; Ignotus meg kapta ezt a betonborzadványt, és ez az egész úgy maradt azóta is. Roppant jellemző történet. Rettenetes síremlék, valóban, de van ott rosszabb is.*
A harmadik temetői kép saját termés, Dini fotózta a nyáron Dunaalmáson: Petri György és Maya síremléke. Petri 2000-ben halt meg, és kívánságára korábbi felesége mellé temették, miközben ma is él az utolsó; szabálytalan ember volt, no, mindig csíptem.
6 megjegyzés:
Ez vicces, óhatatlanul a Karnevál jut eszembe, és az a fazon, aki megszállottan tervezgette a saját temetését- hehehe- nem tök midegy?
Persze nem, persze nem, Tom Waits mondta egyszer, hogy szerinte az a baj, hogy kevés opció van. Az embert vagy eltemetik, vagy elégetik. És mi van, ha egyik sem tetszik? Azt monda ő krémesítetteni szeretné magát leginkább, és tubusban illetve konzerdobozban létezni tovább a spejz egyik polcán. Továbbá mondta, hogy azt is szereté, ha az összetevőket és a lejárati időt is föltüntetnék a csomagoláson.
Tom Waits előtt le a kalappal, a tubusos fogpaszta-utóélet tényleg kiemelkedő karriernek látszik. De én még maradok a szóróparcellánál, mert egyelőre eltűnni szeretnék nyomtalanul, de azért nagy könnyes-szivárványos csinnadratta keretében. Mindenkit meghívok, már most. Le ne késsétek! És az első sorból a legszebb.
Szivárványt rendelni is lehet?A vizes része még megoldható, de a napsütés? Igen jóban kell lenni ehhez a jóistennel.
Én jó néven venném, ha a szeretteim mind-mind egy-egy tutajra szállnának a Dunán, Zebegénynél, és mindenki egy kicsi részt szórna bele a hamuból, és mindez éjszaka történnék, teliholdnál.
És ha valaki beleesne a vízbe, akkor szabadjon kinevetni. És mindenkinek legyen saját tutaja, hogy egy kicsit egyedül lebegjen, de aztán evickéljenek ki a szigetre, hogy ott meg egy kicsit együtt legyenek.
Ezt most találtam ki, de jó.
Amúgy: kicsit leállíthatatlan vagyok, de mégis mindjárt vége- rémesen utálom, hogy minden szerettemnél sokkal fiatalabb vagyok, kivéve egy barátnőmet. Mondtam is neki, hogy ennél rosszabb a világon nincs.
Azt mondta, hogy ő meg aztán tényleg mindenkinél fiatalabb, de ő nem bánja- kérdeztem, hogy miért, és azt felelte, hogy azért, mert igaz, hogy rossz lesz mindenkit eltemetni, de azért nem olyan rossz, mintha az ő szeretteinek kéne átélni azt a fájdalmat, hogy ő meghal, mert ő nem tudna együttélni egész életében azzal, hogy mennyi embernek fog a halálával fájdalmat okozni.
És ez kicsit önteltnek tűnhet, de alapvetően inkább nagyon realista, és a legönzetlenebb dolog, amiről valaha is hallottam.Szóval nagyon szép.
És ezt nem minden célzatosság nélkül mondom, morbidkodó Barna.
Lucien Fleurier szerint mindenkinek öngyilkosnak kéne lennie 20 éves korában. Szerintem igaza van. Addigra tulajdonképpen minden megtörténik az emberrel, ami az életben megtapasztalható, ráadásul rohamtempóban. Onnantól kezdve nincs is értelme élni, mert csak egyre szarabb lesz minden. A korai öngyilkosságnak még az az előnye is megvan, hogy maximum a szülők látogatnak csak ki a sírhoz, amíg ők is meg nem halnak, aztán az ember egyszerűen feledésbe merül.
Hát ezt már buktam, most lettem 21, nemrég.
Ha meghalok, nekem elég egy kis föld a koporsóra, meg egy kő a fejem fölé.
egy borzadmany
a fiumei uti temeto. /sajnos kihaltak az ekezeteim, bocs/ a park gyonyoru, de az ott elkovetett emlekmuvek es szobrok az elmult szazotven ev szoborallitoinak uresfejuseget dokumentaljak tobbnyire.
de hat a temeton kivul is hasonlo emlekmuveket latunk. vonulnak vegig az egesz orszagon ezek a tiszteletet imitalo alkotasok, hogy lassuk, a kolto sirjan giccs terem.
petofi szegeny szulei is nagyon megjartak, pedig igazan artatlanok. szegyenkezhetnek a sirjukban az utokor miatt.
lala
Gergő, mások meg azt mondják, hogy legkésőbb 25-ig. Nincs még veszve minden...
Van egy CsT-dal a legújabbak közt, a Ne állítsatok szobrokat, az analóg ezzel a síremlék-kultusszal valamennyire. Hallgassátok meg. Sajnos nincs még kidolgozva rendesen, pedig nem lenne rossz, a magja pedig véresen komoly. Szóval elfuserált dal, ami lehetne jobb, de már nem lesz - azért csak szedjétek elő:
Elég volt, többé nem szabad,
ne állítsatok szobrokat,
a meglevők is tűnjenek,
remek. remek!
De ezután jön a lényeg.
Megjegyzés küldése