2008. október 31., péntek

Talált szöveg

Jaj, ha muszáj, elnézést kérek mindenkitől, de ezt most akkor is ideteszem, mert nem bírok magammal. Az alábbi cikket ebben a percben olvastam az Indexen, és a hangja olyan otthonos volt! És aztán rájöttem: életszerűségével, szolid humorával, alig észrevehető iróniájával, lassú tempójával, de a mögötte ott húzódó erőteljes fokozásával olyan, mint egy Reuter-novella. Lehet, hogy a barátom ezt most politikailag kikéri magának, de én meg, még egyszer mondom, nem bírok most magammal. Szerencsés nap, találtam egy elfekvő Reuter-írást, nem gondoltam volna.

Ő meg majd talán egyszer kidolgozza rendesen.

[Ezt az írást Felcsuti Balázs jegyzi. Balázs 10 éve él a Massachusetts-i Bostonban, ahol egy biotechnológiai cég munkatársa. Balázs önkéntesként segíti Obama kampányát Massachusettsben és New Hampshire-ben.] (Ezt írták tájékoztatásul az Indexen.)

„Régóta tudjuk, hogy az Obama kampány stratégiájának egyik fő eleme az internet adta lehetőségek kiaknázása. Ezen lehetőségek három csoportba oszthatók: adományok gyűjtése, önkéntesek toborzása és az Obama-támogatók szavazásra bíztatása.

Én azóta tudom, hogy ezzel nem viccelnek, mióta önkéntesként először felfirkantottam a nevem, email címem és telefonszámom valami papírfecnire, amiről meg voltam győződve, hogy a szemétkosárban végzi. A papír valószinűleg ott is végezte, ám előtte még az adataim bekerültek a demokraták adatbázisába és azóta folyik a párbeszéd közöttünk.

Elöször csak a kampány vezetőitől kaptam rendszeres email értesítést eseményekről, kampányhírekről, Obama fellépéseinek helyszínéről. David Plouffe, Obama kampányfőnöke, írt gyakran, nevemen szólított, és 5 dolláros adományokat kunyerált tőlem.

A kampány finiséhez érve már maguk a politikusok, sőt hozzátartozóik is billentyűzetet ragadtak. Először Michelle Obama szólt, hogy ne felejtsem el megnézni Barackot a TV-ben, mikor konvenciós beszédét mondja el, és ha tetszett, adományozzak 5 dollárt, vagy amennyit csak tudok. Barack a konvenció alatt valószínűleg nagyon el volt foglalva, de a TV-vitákra már saját maga invitált meg, sőt ő is megkért, hogy adakozzak.

Joe Biden alelnökjelölt akkor nem bírta tovább, mikor a republikánus kampány kezdett bedurvulni, és megindult a terroristázás és husszeinezés (Obama második keresztneve Husszein). Az ő ötlete az volt, hogy fordítsuk visszájára McCainék stratégiáját azzal, hogy akárhányszor gyűlöletkeltő üzenetet hallok a republikánus kampány valamelyik tagjától, rögtön adjak 5 dollárt (vagy amennyit csak tudok) vagy önkénteskedjek egy órát, de legjobb, ha mindkettőt. így közvetve maga McCain járul majd hozzá a demokrata erőforrások növekedéséhez. Brilliáns terv – gondoltam, és csak a poén kedvért vissza is írtam Joenak, hogy pénzt ugyan nem tudok adni (Amerikában tilos politikai kampánynak külföldiektől adományokat elfogadnia), de Massachusetts-ben és New Hampshire-ben már önkénteskedem, nem kell többet noszogatnia. Biden nem ért rá válaszolni, viszont egy Nicole névre hallgató kampányasszisztens igen, aki megköszönte fáradozásaimat és érdeklődött, hogy lenne-e bármire szükségem. Mivel nem tudtam, mit kérhetek, ezért inkább nemmel válaszoltam.

Pár héttel ezelőtt a telefonom is elkezdett csörögni. Bár lelkiismeretesen mindig felírom a nevem az Arlington-i demokrata irodában ahhoz a kampányeseményhez, amelyen részt tudok venni, általában kapok egy figyelmeztető telefont is, nehogy elfelejtsek elmenni, hisz Barack számít rám. Ezt mindig jól esik hallani, meg amúgy is szavatartó ember vagyok, úgyhogy még egyszer sem hiányoztam igazolatlanul. Úgy látszik, a vége felé Barack jobban számít rám, mint gondoltam, mert most már akkor is hívnak, hogy jöjjek, ha nem is iratkoztam fel. Sőt, tegnap kaptam egy emailt Obamától, hogy a célegyenesben vagyunk: szavazzak, adakozzak, önkénteskedjek. Tegyem meg, amit tudok, a választás most már rajtam áll vagy bukik. Nem tudom, hogy meg tudok-e birkózni ekkora felelőséggel. Még megsokszorozom erőfeszítéseimet az utolsó pár napban, s közben alig várom már, hogy vége legyen e véget nem érő kampánynak.”

6 megjegyzés:

Gergő írta...

Érdekes.
Melyik Reuter-novellára gondoltál? A Himalája-emberre, vagy a Virágh Ákososra?
Én nem érzek benne túl sok Lalát.
Viszont gratulálok, összejött a "minden eddiginél több bejegyzés egy hónapban" terved. Köszönhetően Obamának.

barna írta...

Én úgy általában gondoltam Reuterre. Most, hogy újraolvastam, én is kevésbé érzem már a hasonlóságot, de az is igaz, hogy most nagyon leharcolt alakulat vagyok.

Egyébként meg: igen. Különböző trükkökkel, de tényleg összejött. Viszont a következő hónapra semmiféle tervem vagy elhatározásom nincs. Időm viszont láthatóan nem lesz semennyi. Ami nem is baj.

Névtelen írta...

ide írok,

hova máshova? megint pécsen jártam, s közben megszaladt a világperemének, én meg, lassú, még előző témákat szövögettem.

szal az európai kultúra feketelyuka megint mediterránközeli napsütéssel fogadott, személyesen, tök ugyanúgy, mint mikor barna a dóm környékén személyesen nekem dekonstruálta pilinszky versét. akkor még szept volt, kiültünk a király utcába sört ittam, janus pannonius csontjai 15 éve porosodtak már egy polcon, toller agyatlan testét pedig egy precíz gép működtette százmillióért valahol az európai kultúra helyi kiskirályságának egy hátsó helyiségében. a sör király volt.

barna pikkpakk szétszedte az apokrifot. tisztára posztmodern gesztus, elegáns, nagyvonalú. valahogy pécset is így kéne szétkapni, vagy az egész országot. és áthangszerelni.

eszembe jut a régi vicc. megkérdezik ivan ivanovicstól, mért nincs szamovárja, ha már a moszkvai szamovárgyárban dolgozik. aszongya, már többször vitt haza alkatrészeket, de amikor otthon összeszerelte, mindig géppisztoly lett belőle.

én is próbálom képzeletben dekonstruálni a magyar valóságnak hívott magyar katymaszt. van itt minden szép és jó, vacak és gusztustalan. de ahogy konstruálom,konstruálom, mindig egy toller jön ki belőle. pécs város agy nélküli képviselője.

ti értitek?

persze toller már sokkal jobb, mint egy géppisztoly.

lala

barna írta...

Köszi. Az a baj, hogy az olvasóink, ha vannak, fiatalok, nem tudják a Tollert. Pécset már kapisgálják, mert írogattál róla párszor, Tollert nem.

Ha lesz érkezésed, beszélj erről majd pár sornyit, mert tényleg nagyon érdekes.

Magyarországot dekonstruálni és újra összeszerelni? A Lászlóval próbát tettem ezügyben, de abbahagytam, még szeretnék élni kicsit. Szerdánként veled ebédelgetni a tanáriban. Jobb.

Ez a mi kisebb-nagyobb közegünk olyan, mint a román mesében, amit Orbán János Dénes lefordított. A fasz meséje. (Épp most olvastam.) A mocskos szájú paraszt megharagítja Jézust, mire az megátkozza a földjét, úgyhogy ezrével terem rajta a fasz. Elkeseredik a paraszt, de aztán megvilágosítják: nagyon keresett termékhez jutott ő. Elkezdi eladni. Tovább nem mesélem, megtalálható a neten.

Csak azt akarom mondani, lehet, hogy a valóságban aranybánya ez a hatalmas faszmező, ami momentán minimum Magyarországnyi. Szedjük szét, rakjuk össze. Adjuk el.

Gergő írta...

Elkéstél vele. Szépen lassan, de már adják el.

Névtelen írta...

állancóan kivonulni,

muszáj, az intézményes hatalomból. de nem könnyű, jön utánunk, és mindenáron be akar vonni, ránk akarja erőltetni magát, be akar darálni, részessé tenni. és aki hagyja, ma és itt, az elveszti az önállóságát, szabadságát.

látjuk a példákat közel és távol. látjuk, az egykori ellenzékiek is hogy vesztették el integritásukat. a gyengébbekről nem is beszélve.

vegyük most a tollert (nem épp ellenzéki). balesete után a legfelső politikai szintről avatkoztak be, hogy az életét megmentsék. most azért vegetál agy nélkül a szerencsétlen, nehogy a pártja elveszítsen egy képviselői széket. tudja mindenki, és hallgat róla. miért?

részt venni ilyen ügyekben? együttműködni korruptakkal, butákkal, szolgalelkűekkel, hatalommániásokkal?

nem. lehet kívül maradni, ahogy a barna is tette. létrehozni egy független kört, az intézményes hatalmon túlnee, amely az önkéntességre épül. ott is van persze hatalom, de nem kényszerít önfeladásra. hanem felelősségre.

nemrég írtam a papp lajos szörnyű történetéről. egy betege minden éjjel 1 és 3 között meghalt, és ő, a szívdoki, minden éjjel újraélesztette.

én bízom annyira a barnában, tudom, ha meg akarnék halni, nem mentene meg.

lehet ennél jobban tisztelni a másik szabadságát? lehet ennél jobban becsülni a másikat, mellékes szempontok nélkül?

lala