2008. október 18., szombat

Drága Blogom!

Ma rendkívüli szombat volt, olyan, amelyik péntek, de pénteknek meg nem volt olyan mégsem, mint máskor szokott, például nem volt hét órám, hanem inkább egy se. Október 23-át ünnepeltük, olyan portyaszerűséggel, amilyenből gyakran volt már elegem, mert nem szóltak semmiről, csak úgy lenniük kellett. Vagy mert akkor még olyan ok nélkül háborgó voltam, belátom most már ezt is akár. De most meg mintha jó lett volna minden, a gyerekeknek is kedvük volt pecsétet hamisítani meg nemzeti színű karkötőt csinálni csőtésztából, meg lövöldözni meg falra mászni, a fél László négyórás műszakban forradalmi könyvjelzőket hímezett, és az egészhez még verőfény is volt és odakint szép kék ég meg őszi színek, és helyes lánykák ringatták a seggecskéjüket. Nem győztem bámészkodni. El is terveztem ezt a blogot, ne teljen a napom hiába.

Borbáth Gábor meg gondolt egyet vagy kettőt, vagy hogy hányat gondolt, azt csak ő tudja, és jól elsütötte újra a tavalyi heptameronos makarónihidas poénját. Minden osztály hidakat gyártott ma részmunkaidőben, gondolom, hogy legyen miken visszavonulni a tankhadosztályok elől, ha majd szorul a kapca esetleg. A fő-fő hidászok Écskáék voltak, ők segítettek a gyakorlatlanoknak. A fizikaterem is napfényben és folyékony ragasztóban úszott tehát ma, jó volt ott is lenni egy negyedórát.

Mindennek örömére délután haza sem jöttem, hanem telcsiztem Máriával (most kiírom a nevét, hátha akkor nem csesznek majd le, de persze hogy úgyis), és kigyalogoltunk a Margitszigetre, ahol sajnos az újdonatúj igényeimhez képest kevés volt a kimondott nemzetiszínesség, de ezt kibírtam valahogy, mivel méretes cubákokat szopogattunk, néztük a taicsis meg vízipipás idiótákat és hozzá a habzó eget és szép volt bizony a délután is veszettül.

Amikor hazaértünk, újdonatúj szokásom szerint megnéztem a levelezésemet. És csodák csodájára ezt a képet küldte nekem az én áldott igazgatóm, merthogy közben gondolt ő énreám:

Én pedig hálatelt szívvel megkérdeztem tőle, hogy vajon ki követte el ezt a hidat és feliratot, mert pár régi heptameronost azért láttam én hídépítés közben a fizikában. Válaszként küldött még egy képet, ezt itt, nézzétek, ha nem unjátok. Ugye, hogy aranyosak? Na, hát ők voltak.

Ezzel zárom is blogomat, ölelek-csókolok mindenkit, s maradok tisztelettel.



Énkecske

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez az egész úgy szép, ahogy van. De jó napja volt itt valakinek... igen, ezt azért lehet irigyelni. Én tudom.

W

ui.: -Öngyilkos hivatalnok? -Bürökrata. Bocs.

gergő írta...

Heptameron...

Névtelen írta...

Hú de jó nő a bal szélső!!

barna írta...

Ízlés kérdése még ez is. Én meg, tudod, ismerem is őket. Az én osztályomban vannak, elég komplikált lélek mind a három, és elég komplikált velük.

Egyszóval, szerintem eléggé jó nő ez mind a három.

És még méretben is tökéletes választékot nyújtanak.

(Persze mindezt csak elvileg mondom én. Ahogy Ady is írta.

"A poharat körüláhítjuk,
S bánjuk is mi, hogy más kiissza.")

Névtelen írta...

Ez szép. Nagyon szép az egész, jó kedvem lett tőle.