2008. július 3., csütörtök

Szikrák a szélben /1

(volt vala) Volt valamikor, nem is olyan rég, még egy éve sincs, egy lapszerűségem, annak volt a címe A világ közepén; mindezt persze már megírta Gergő a legelső blogbejegyzésben; onnan az is tudhatja, aki nem tudja eleve máshonnan. Ott volt rovat a Szikrák a szélben, kis kultúrsznob szösszenetek serege, bennük semmi rendszeresség, csak ami eszembe jutott, csapongó forma és terjedelem, és ezt most ezennel áthozom ide, hetenkénti sűrűséggel, merthogy megtehetem. És persze változatlanul írok a blogba mást is, hosszabbakat.
Heti hét bejegyzést tervezek a Szikrákba, ez itt most nem is számít, mert nem szól semmiről, csak magáról a rovatról.

(1) (Fényszennyezés) A Raklap, a Szent László Gimnázium ezidáig legutolsó laptípusa, természetesen egy baromságra vállalkozott: „szakcikkek” gyártására ugyanis. Vagyis hát inkább úgy tettünk néhányan, mintha valóban ilyesmiket írnánk. Pedig hát hogyan is lennénk mi erre képesek! Mi! Ugyan! Persze jópáran át is láttak rajtunk az első pillanattól kezdve, és jól megérdemelt bírálatban részesítettek minket. Rajztanár cimborám például azt mondta, őt nem győzi meg, hogy a cikkeink alá odafirkálunk pár forrást — attól még egy ilyen cikk nem lesz szakmaibb. Talált. A könyvtárosok azt üzenték, akkor fogják a lapunkat díjazni (a lap bevételét, amelyet nekik ajánlottunk fel, no azt természetesen köszönték), ha majd nyomtatott könyveket is feltüntetünk az írásaink végén, nem csak internetes címeket. Talált. Kuli barátom tiltakozott cikkeink személytelensége ellen. Talált, talált, talált. Példaképem, aki maga a kiegyensúlyozottság és tapintat, aki, ha — nemhogy egy angyal, de — egy légy átszáll a szobán, holtbiztos, hogy megdícséri a röppályáját, a legelső számot követően egy szót sem szólt, sőt legvégül is csak zavartan dünnyögött vállalkozásunkra. Süllyedt.
Belátom, mindenkinek igaza van, és tudom, mivel jár ez szarilag, én is láttam a Megáll az időt.
De azért az is tény, hogy néhányan mindezek ellenére szerették a Raklapot. Például én magam. Vagy a szerkesztőtársaim: a fiaim. Vagy: a feleségem, akinek egyébként a lap címét is köszönhetjük. Meg még egy páran. Még kettőről egészen biztosan tudok. És csak nem tagadják le.
De ez a személytelenség-dolog azért engem is zavart. Így esett, hogy amikor az egyik cikkünk a fényszennyezés veszélyeiről értekezett, a sok lámpabura meg fényben úszó híd mellé egy igazi, meghitt, felkavaró, egészalakos emberábrázolást is javasoltam. Ám Gergő és Dini, addigra már sajnos teljesen elszemélytelenedett szerkesztők, visszadobták ötletemet, mondván, most nem a privát perverzióim kiélése a cél. Pedig 1) emberibbé vált volna a lap, 2) került volna bele némi derű, és 3) még a szakmaiság követelményének is maximálisan megfelelt volna az alábbi kép, az alábbi, teljes mértékben tárgyszerű aláírással:
Nő helyes megvilágítása. Felülről.

Igaz, változatlanul nem lett volna mindenki elégedett, mivelhogy a fotót a neten találtam.

(2) (Definíció) Valaki, akit nagyon kedvelek, azt mondta a köldöknézésről, amit mostanában művelek, és amitől láthatólag nehezen tudok szabadulni (ő is művelte egykor, ő is nehezen szabadult tőle):
„Duzzogás a régi díszletek között.”
Így kell nagyon pontosan fogalmazni.

(3) (Élőhalott költők társasága) A hetek óta kényszeresen a fejemben forgó témáról (hogy bármit csinál mostanság a magamfajta, abból méretes öngól lesz tévedhetetlenül) Kila Támos barátom jut eszembe. És az, hogy baráti jószolgálat régen árthatott annyit bárkinek, mint az enyém neki. Érettségi tételnek jelöltem ki remek novelláskötetét; tartottam róla órákat; őt magát is meghívtam az egyik osztályba beszélgetni; Juza Kata boszorkányos könyvkritikáját is sokszorosítottam a barmoknak; és mi az eredmény? Hárman is feleltek a témából. Bár ne tették volna! Csaknem belebolondultam. Három iszonyatos felelet hangzott el, kettőt közülük ráadásul maguk a nagymenők is hallottak. Szóval jól népszerűsítettem én őt! És ha valaki ezeknek a feleleteknek a hallatán úgy vélné, hogy ilyen pocsék érettségit csak nagyon rossz művekből lehet tenni, nos — erre nem is lehetne mit mondanom, legfeljebb elhaló hangon suttoghatnám, hogy ez azért így nem igaz. Meg hogy rosszul járna akár Babits Mihály is, ha érettségi feleletekből minősítenék. De ki nem szarná le ezt a védekezést? És hogy hangozna egyáltalán egy ilyen védekezés? Babitsból már feleltek szépen is, vagyis belőle lehet. KT esetében ez még valóban nincs bizonyítva.
Mindegy. Most már így esett. Talán tényleg csak így eshetett. Kila Támos egy (vele egyébként sem rokonszenvező tanári karban) most biztos, hogy még rosszabb szerzőnek számít, mint annak előtte, amikor ugyanis már szépen, teljesen el volt felejtve.
El volt felejtve, hiba nélkül, szépen, egészségesen. És én, heideggeriánus bolond, kirángattam onnan! Létfelejtésből a fedetlenségbe. Nesze neked, alétheia!
Nem csak magamnak: neki, Kila Támosnak is berúgtam azt az öngólt. Nem hittem volna, hogy ilyesmi egyáltalán lehetséges... Ne haragudj, barátom!

S ha már szólok, hát elmesélem, hogy az egyik érettségi végén, de még a hirdetés előtt, holtidőben, látnom kellett azt is, hogy valaki lopva, zavartan kezébe vette a kis könyvecskét. Lapozgatta, nézegette: láthatólag érteni akarta mindazt, amiről én fentebb beszéltem. Meg akarta ítélni, mit érhet ez a könyv, aminek a kiadását épp ő engedélyezte 2004-ben, mint felelős kiadó. Hiszen ő kényszerült látni az iránta megnyilvánuló érdektelenséget is; neki kellett meghallgatnia egyes nyilván súlyosan elutasító mondatokat; neki ment el aztán a kedve szép lassan szerzőtől, szerkesztőtől, sorozattól; és mostanra ő is épp hiba nélkül és teljesen elfelejtette volna már az egészet, ha nem jön egy hülye barom (én), aki még ezt sem hagyja. És slusszpoénnak ott voltak ezek az irtózatos feleletek... Nem akar véget érni a borzalom.

(4) (Irodalom) Kovács András Ferenc pár éves kötete, az Aranyos vitézi órák került megint kezembe. A remek limerickek és különféle rájátszások között ott van az a Berzsenyi-átirat is, az Ezredévi ódákok, amitől minden becsületes magyarnak, ha kultúrember, pláne ha irodalomrajongó, még inkább, ha Berzsenyi-fan, ha... ha... szóval mindezen esetekben fetrengenie kellene a röhögéstől, és nem mellékesen belátnia, hogy ezek a nagy, dörgő kétszáz éves ódákok valóban nem alkalmasak már semmi másra, de arra viszont nagyon, hogy kiforgassuk, kiélvezzük értelmetlen szó-mágiájukat, mert már csak az van bennük, és semmi más — de annak azonban valóban grandiózusak. Csak hát még nem találkoztam irodalomrajongóval, aki egyáltalán értesült volna ennek a remek parafrázisnak a létéről. Így aztán azt sem tudhatom, össze tudná-e rakni a fejecskéjében ezeket a versszakokat:

„Porschevilág bús vengere, szómagyar!”
„Forr a világ bús tengere, ó magyar!”

Melyik lehet vajon az eredeti?

„Forr a világ bús tengere, ó magyar!
Ádáz Erynnis lelke uralkodik,
S a föld lakóit vérbe mártott
Tőre dühös viadalra készti.

Egy nap lerontá Prusszia trónusát.
A balti partot s Adria öbleit
Vér festi, s a Cordillerákat
S Haemusokat zivatar borítja.”

Ugye, milyen monumentális? És ugye, de most becsületesen: ugye, mennyire nem érthető? Hát akkor itt a másik változat. Ugyanannyira nem érthető — illetve értelmetlenségében is világosabb. Grandiózus szózagyvalék. Mik vogymuk.

„Porschevilág bús vengere, szómagyar!
Pártház, Erény nix — kerge fuvalkodik,
S a görcs fakóit mézbe mártott
Csőre dühös diadalra vészli.

Egy nagy be rondán púz ki a trónusán,
Zabált ipart oszt pátriatöbblet itt:
Bér, resztli, akkord így lerágat,
S rébuszokat hivatal borítja.”

És így megy végig, káprázatosan, szerintem hibátlanul, és ez a hihetetlen marosvásárhelyi szómogul győzi szólavinával, hogy Juhász Ferencnek is nyála csorgana, és főleg győzi pátriatöbblettel, és még négy plusz versszakkal meg is fejeli ezt a Magyarokhoz-ódákot, és a másik óda parafrázisával fejezi le. „Óh, Babylon stabilon leomlett!” Hihetetlen!

Még idézem a kedvenc részemet:

„Zordíts, donorkám, nőjön e szervezély!
Szemlélem valkűr vartyogását
S halni rogyó tarifák szökését

Át trampli gyászon.”

Tessék kikeresni az „eredetit”, donorkáim.

(5) (És még ) Azt vajon tudja-e valaki, bárki ezzel foglalkozó (én ilyen lénnyel sem találkoztam ötvenkét évem alatt), hogy Kölcsey a remek, jövőbe néző Huszt előtt nagyjából egy évvel még Drégel címmel áldozott a nagy magyar hígfolyós sírköltészetnek, és épp azt kultiválta, amit a Husztban aztán (hála Széchenyi Hitelének, ergo: a szómágiának) átmenetileg meg bírt mosolyogni?

Fellegi bérceiden, ó Drégel vára, kereslek,
Merre valál? tornyod honnan emelte fejét?
Szondi hol állt? repedő kebelén hol csorga le vére?
Nyughelye hantjai közt hol nyög az estveli szél?
Puszta vagy, ó kiomolt vér szent helye! néma homály leng
Vad bokor árnyaiban szirteid orma felett.
Ah, de romod tetején az örök hír égi virága
Csillagi fényeiben századok óta virúl.

(6) (Levélváltás egy diákkal) Azért mókás szakma ez az enyém. Idézem egy pár héttel ezelőtti levélváltásomat:

„Tisztelt Tanárúr!Szeretném megkérni a Tanárurat, hogy áttetszik e nézni újból az esszémet az írásbelin.
Áttetszettem, és egészen áttetsző lettem.
Tudom, hogy már késő, de szeretnék kérni a Tanárúrtól egy utolsó esélyt.
Nem késő, át kellett néznem még egyszer. Megtörtént.
Tudom, hogy nagyon sok mondatba belejavítottam, és ez megnehezíti a mondatok értelmét,
A mondatok értelme valóban nagyon meg van nehezítve.
de folyamatosan használtam a helyesírási szótárt,
Ennek örülök. Sajnos mondatalkotási tárt nem lehet használni.
és igyekeztem minél kevesebb nyelvtani hibát elkövetni.Tisztelettel
Valamit javult a dolog. Nem sokat. Sajnos nincs egyetlen ép mondatod. De ezt már írtam, mondtam. Mindegy, egy leendő történésznek nem kell tudni írni. Vagy pedig egyszer mégis megtanulod majd. ob”

Ha akad még ilyenem, bemásoljam?

(7) (Hódolat Indynek) Fáy Miklós írta az új Indiana Jones-filmről, teljesen korrekt is a trilógiára, csak kár, hogy nem igazán találó épp erre az epizódra:
„A Kristálykoponya királysága pont olyan, mint a korábbi részek, óriási kaland, hátradőlős mozifilm, amely megszünteti a világot két órára, és nincs más, csak ami a vásznon történik. Ugyanaz a kalandfilm, amiért az atyák és nagyatyák lelkesedtek A bagdadi tolvaj idején, és ugyanúgy Indiana Jones, mint majdnem húsz évvel ezelőtt, a legutóbbi rész alatt. Harrison Ford deresedve, de törve nem, ugyanaz az izomzat, ugyanaz az enyhén széteső mozgás, kalap, korbács, meg az a rendkívüli adottság, hogy az atyák azt mondják, egészen jól tartjuk magunkat, a fiúk meg azt, hogy ha megnövök, ilyen leszek. És amit az ember mindig szeretni fog benne: a kaland mellett a tudás tisztelete, a világ szeretete, hogy csak a hülyéket izgatja az arany, a normálisak a régészetért vannak oda.”

Mindegy, illetve dehogy is mindegy, dehogy is: hódolat Indynek!

12 megjegyzés:

Gergő írta...

Hódolat Indynek, ja, csak nem ennek az öregnek, merthogy ez az új rész egy kalap fos. De ezt te is tudod, csak nem akarod elfogadni. Értem én, hogy Harrison Ford, de ez olyan, mintha én a Pókember filmekkel lennék elnéző, csak azért, mert Pókember. De amivel nem lehet, azzal nem is szabad elnézőnek lenni.

Névtelen írta...

Hát a KAF-vers óriási! Az Indy-film meg nem is olyan sz*r. Másodikra, amikor az ember már nem vár csodát, egészen élvezhető...

barna írta...

Elfogadom az Indy-kritikát, és csak annyit tehetek, hogy megírom a magamét majd bővebben valamikor. De ezek a filmek akkor is arról szólnak, hogy van értelme élni. És nagyon-nagyon picit még ez a mostani is arról szól. Például amikor motoroznak, akkor nagyon arról szól.
Na. Megírom majd. Gyorsan. Ti meg, basszáj, kommenteljetek. Elaludt a világ, és legyek röpködnek ki-be a száján.

Névtelen írta...

á,nem személytelen a raklap,jó volt az a cikk a hippikről is,a fényszennyezést meg senki sem veszi komolyan mert az nem annyira trendi mint a globális felmelegedés.de azért létező probléma és tehetnének ellene-ha mondjuk a narancssárga lámpáknak lenne búrájuk.hm.

Névtelen írta...

drága barátom,


ez a lehető legjobb történet a novelláskönyvemmel. asszem, minden más zavarba hozott volna, de ez felvidított.

nem is tudom, miért. talán mert te igazán vállalod.

kt

Névtelen írta...

Nagyon megérintett a levelezésed a diákkal.

Barna, ne legyél már ilyen. Nem igaz, hogy nem tud írni. Jó, én is könnyesre nevettem magam rajta, de végén a nevetés elmúlt, és mi maradt ott? A könnyek!!

Igen, nincs egyetlen ép mondata sem, még csak fél ép mondata sincs- de nem is tudom mióta, talán Karinthy óta nem olvastam ilyen igazi, ilyen szívből jövő, igazi diák-kérést, ilyen diákos könyörgést egy tanárnak... Annyira kibaszottul gyönyörű, és nem igaz, hogy nem tud írni, aki ennyi érzelmet tud közvetíteni néhány pocsékul szerkesztett mondatban. Képzeld, ha még tudna is mondatot szerkeszteni, mire lenne képes--- csak nem féltékeny vagy rá?

Könnyű azoknak, akik otthon megtanulták, hogy kell. Nyilván aki jólszerkesztett mondatokat hallott formatív éveiben, az később is tudja azokat alkalmazni, ez a Diák nyilván nem, neki valami nagyon régen kimaradt, és nyilván az olvasást sem szerette meg, de mégis... Ilyen szépet, ilyen nagyon szépet csak egy igazi széplélek tud írni.

Áttetszett nézni. Persze- ha PNL ír ilyet, akkor elmorzsolsz egy könnyet.
Áttetszettél. És igaza volt: csak egy áttetsző szöveg volt számodra az írása, és Te is áttetszettél: átlátott rajtad, tudta, hogy kérése hiábavaló lesz, ahogy később ezt meg is említi.
Meg persze a tetszikezésre is utal ezzel a szóval- jelezvén, ami csak úgy csöpög ebből a levélből, hogy Te vagy a tanár, ő pedig a Diák.

Megjegyzem ezért legalább egy kicsit hálás lehetnél, olyan tisztelettel kezel Téged, egyes fruska tanítványaidtól soha nem kaptad meg a tanári tisztednek kijáró tiszt-eletet, és még a tetszikezést sem. (Én tanáruraztalak. "A tanárúr átnézte a dolgozatomat, stb")

Szóval bár egyébként ha szimpatikus emberről van szó, azonnal Te ugrasz be nekem, sőt, talán valamiféle szinonímája is lettél a "szimpatikus" szónak a fejemben, mégis- ebben a levélben talán azt hiszed, hogy fölülkerekedsz, de alulmaradsz.

Te vagy az okosabb, Te tudsz mondatot szerkeszteni, Te vagy a Tanár. De ő a szimpatikusabb.

Ami minimum egy szimpatikus gesztus tőled.

barna írta...

Írj alá valami nevet, hogy legalább megszólíthassalak, Zsófi.

Igen, amit írsz, az mind igaz. Teljesen igaz.

Egyébként a fiú meg - a maga módján még jó fej is, és a magam módján még jó fejnek is tartom. Nem, tudom, mi történt velem. Alulmaradtam, igen. és jól van, hogy így van.

Popper Péter szokott mindig röhögni az önismereti csoportba járókon: és belekalkuláljátok, kérdezi az ilyenektől, hogy hülye vagy és aljas? És hogy kiderül? Vagy csak a jó derülhet ki?

Én meg ezeket irkálom, és nem tudom, hogy gondolom, de nyilván én is úgy vagyok vele, hogy ide nekem az összes tetszést. De ez most nem baj, hogy jól bemondtad ezt nekem, rendben van, azt hiszem.

Névtelen írta...

De hidd el, értékelem, hogy megtetted felé a gesztust, hogy átengedted neki a szimpatikusságot, ezt akartam kihozni, dejszen biztosan megtetszel érteni.

Zsófi!!

Névtelen írta...

Ami a fényszennyezést illeti: nagyon fontos lenne, hogy megnézzétek ezt a videót róla, mert szerintem nagyon érdekesen foglalja össze, és érdekes perspektívát is nyújt a dologról. Sajnos angolul van, de mivel csak pár perc az egész, én lefordítottam magyarra amit mond, úgyhogy miközben nézitek, hozzáolvashatjátok ezt a szöveget.

Itt a videó:
http://youtube.com/watch?v=skKpivApW7E

És itt a fordítás:
Én vagyok a 220-as számú hangya. Pinky hangyatelepének képviselője.Azért vagyok itt, hogy betekintést adjak abba, hogy látja egy hangya azt, ahogy az emberek elveszítették a helyüket a dolgok rendjében.
-khm, khm-
Egyszer volt, hol nem volt, még az elektromosság előtt, hogy az emberek életük minden éjszakáját sötétségben töltötték. Voltak gyertyáik, és kis lámpáik, de alapvetően az éjszaka élményét a csönd, és a tompa fény határozta meg. És mivel nem volt mindenütt ennyi fény, az éjszakai égbolt is sötétebb volt.Ami azt jelenti: elég sötét volt, hogy bárki, aki fölnézett az égre egyszerűen láthatta milliárd ragyogó csillag finom fényjátékát. Az éjszakai égbolt úgy tűnt fel, ahogy valójában is létezik: végtelenül mélynek, nem laposnak és szürkének, amilyennek most látható.

És ez nagyon szomorú.
Mert az éjszakai égbolt messze a leggyönyörűbb és legjelentőségteljesebb látvány, amely bármely tudattal rendelkező teremtény szeme elé tárulhat a Földön.Az Univerzum telis- tele van elképesztő dolgokkal. Olyanokkal, amelyeket még elképzelni is alig tudunk.

Az elektromosság előtt minden éjszaka emlékeztetőül szolgált, hogy az űr hatalmas, és fölötte áll az emberi fölfogásnak.És minden éjjel, mi földlakók megtapasztalhattuk az élményt, hogy nagyon, nagyon kicsik vagyunk. Közel bújunk egymáshoz ezen az apró kis kavicson, amin élünk, amely a végtelen űrben lebeg.

Ilyódon formálta az éjszakai égbolt minden élőlény tudatát.És ennek tudatában a földi élet relatíve egyensúlyban tudott maradni.

De most, hogy ennyi fény hull minden tevékenységünkre idelenn, és ennyi fény ömlik az égbe is, mely mindent elhomályosít, kivéve talán néhányat a legfényesebb csillagok közül, ki venné a fáradságot, hogy egyáltalán fölnézzen?

Ez az egyik a számtalan mód közül, amely segítségével az emberi lények elfelejtették, hol a helyük az Univerzumban.



Zsófi

Névtelen írta...

(Egy történész a nyelvvel dolgozik, eszköze a pontos és megfelelő mondatszerkesztés. Nem biztos, hogy érdemes bíztatni - pont olyan pálya, ahol egy pici homály pillanat alatt köddé alakul.
-Bajuszur-)

barna írta...

Ez a levelezés-dolog egyre kínosabb. Én legszívesebben mindenkitől elnézést kérnék. És kitörölném az egészet, az agyakból is.
Ilyen az, amikor csak úgy jópofizik az ember, mert olyanja van, és különben is jól szokott állni neki. Legalábbis azt hiszi.
Ez a szerencsétlen fiú nem is érdemelte ezt. Suta, jó gyerek. Hát hülye is persze, de melyikünk nem? Meg hát nyelvtudatlan. És tény, hogy történész akar lenni, vagy talán inkább régész. És én meg világéletemben utáltam a történészeket, ez is egy ilyen betegségem nekem. És akiből nagyon elegem van, annak fel szoktam ajánlani, hogy legyen inkább történész. És van, akiből lesz.
Hát ez ilyen pillanat volt, ráadásul. Nem komoly, ellenben a komolynál is komolyabb lett.
Szerintem is, a történészség pont az a szakma, ahol a pici homályból irtó zűrök lesznek pillanatok alatt. És ez így is szokott lenni. Borzasztó, milyen híre van ma pl. a Múzeum körúti történelem szaknak. De tudom is első kézből, és vannak ott volt tanítványaim páran. Leginkább az irredenta, agyatlan, félnáci típusból. Mert most épp arra leng a homály, de szokott az lengeni mindenfele.
A fiú meg épp hogy nem ilyen, kettőig sem tud számolni és semmi valóságérzéke. Úgyhogy ne legyen történész. De régész lehet. Hátha el tud beszélgetni húszezer éves kődarabokkal.

Névtelen írta...

csányi vilmos

írja valahol, hogy a pletykálkodásnak is fontos funkciója van. a két vénasszony is képben akar lenni, amikor megbeszéli a legfrissebb híreket.

nekem is szükségem van rá, hogy képben legyek. honnan értesülnék hitler viselt dolgairól, ha nem a történészektől? meg a legfrissebb húszezer éves kődarabokról?

ráadásul kényelmes helyzetben vagyok. szidhatom hitlert is, meg a történészeket is.

lala