Bejegyzésem témája némileg szokatlan, az eddigiektől kissé eltérő lehet. Merthogy ez afféle ajánló-szerűség, és mégsem.
Szóval létezik egy képregény (meg még sok másik), amit kifejezetten sokra becsülök, a comic-rengetegből messzire kiragyog a fénye — és ha nem ilyen giccsesen fogalmaznék, kiderülne, hogy azt akarom mondani: a képregényt nem annyira kedvelők számára is bírna súlyos üzenetekkel, ha egyszer valahogy a kezükbe kerülne. De erre sajnos vajmi kevés esélyt látok, mert idehaza még nem adták ki (és hát a honi viszonyokat ismerve tuti, hogy még jódarabig nem is fogják). Én speciel tavaly szereztem meg egy képregényfesztiválon, eredeti kiadásban, angolul.
Ez a képregény pedig a V mint vérbosszú.
És akkor itt most tisztázni kell, hogy ez nem a V mint vérbosszú című film. Nyilván, hiszen képregény. De viccen kívül: akinek esetleg volt szerencséje a mozifilm-változathoz, és tetszett neki, azt ki kell ábrándítsam. A film a közelébe sem ér az eredeti képregénynek, és ez nem csak a rendezés vagy a képi megvalósítás hibája — sokkal inkább a forgatókönyvé. Amiről meg tudni lehet, hogy a Wachowski-fivérek írták (ami más körülmények között nem lenne baj).
De hogy mi a probléma a filmmel? Az, hogy egyáltalán létezik. Persze sokakkal együtt én is köszönettel tartozom neki, hiszen ha nem nézem meg, akkor valószínűleg a képregényt sem veszem meg soha —de azt hozzáteszem, hogy csak a film hatására semmiképpen nem vettem volna meg. Az egész annak köszönhető, hogy beleakadtam azon a fesztiválon, és előzetesen csak jót olvastam róla (mármint a képregényről).
A film hihetetlenül eltorzítja a képregény lényegét. Az alapsztori szinte ugyanaz, de persze a hollywoodi gépezet ha beindul, nincs mit tenni. Ennek a gépezetnek köszönhetően minden eredetiség kivész a V mint vérbosszúból. Nade kicsit bővebben!
A V for vendetta a nyolcvanas évek Angliájában, a Thatcher-kormány idején született, mint afféle disztópia, miközben persze írója, a képregényes berkekben baromi híres Alan Moore nem titkolja, hogy akkori politikai félelmei vezették a történet kitalálásában: egy lehetséges jövő-víziót tárt az olvasó elé — valamivel reálisabbat, mint Orwell az 1984-ben. A két műnek amúgy van némi köze egymáshoz, Moore ugyanis sokat merített a híres regényből — habár végeredményben a V mint vérbosszú teljesen más irányból közelíti meg a dolgokat, és más üzenetet is hordoz.
A történet szerint Angliában járunk, a ’80-as évekhez képest a nem túl távoli jövőben. Az nem válik teljesen egyértelművé, hogy Anglián kívül létezik-e akkoriban más nagyhatalom a világon, de feltételezhetően nem, az viszont biztos, hogy az ország fasiszta rendőrállammá lett időközben. Ezt az állapotot igyekszik megváltoztatni az egyik november 5-én a semmiből előbukkanó, önmagát V-nek nevező anarchista, akinek arcát Guy Fawkes-maszk fedi (Guy Fawkes 1605. november 5-én megpróbálta I. Jakab király és pereputtya ülésezése közben felrobbantani a parlamentet, sikertelenül). V-nek viszont már a történet legelején összejön a tűzijáték, és onnantól kezdve fokozatosan ritkítja az elnyomó hatalom legjelesebb képviselőit, akik amúgy a múltban egy szép koncentrációs tábor falai közt embertelen kísérleteket folytattak rajta és többezer másik társán. Ez a vérbosszú-vonal. Minden más cselekedete a rendszer egyetemes megdöntésére irányul. És itt a filmváltozattal ellentétben V nem szimpla szabadságharcos, aki utálja a nácikat, mert azok csúnya emberek, hanem valódi eltökélt anarchista, aki egyedül ebben az eszmében hisz, és semmilyen eszköztől nem riad vissza megvalósítása érdekében. A képregény nem jófiúként ábrázolja, de nem is rosszként: Moore egyszerűen szembeállítja egymással a totális elnyomás és a totális szabadság eszméjét. Ahogy azt egy interjúban elmondta, túl triviálisnak tartotta volna, ha a fasisztákat gonosznak, az anarchistát jónak állítja be.
Nem akarok belemenni a film és a képregény között húzódó ótvaros választóvonal precíz elemzésébe, nem is fogok, elég annyi, hogy ég és föld. Pár különbségre azonban ráirányítom a figyelmet: a képregény legvége nem nyálas és giccses, a filmé igen; a képregényben V nem valódi főhős, a filmben majdnem hogy igen. A képregényben különböző emberek életének bemutatásán és szemszögén keresztül haladunk a cselekményben, úgyhogy ha így vesszük, a sztorinak van legalább öt főszereplője, és ezek között nincs ott V. Helyette a tizenhat éves Evey Hammond (a filmben huszonvalahány!) története kapja a legnagyobb hangsúlyt: hadianyaggyárban dolgozik, szüleit elvesztette, és pénzhiány miatt prostitúcióra kényszerül. Sajnos legelső estéjén egyből begyűjtő emberekbe botlik az utcán, akiknek a karmai közül V menti ki, majd kettesben megnézik a parlamentrobbantást, ami után Evey rájön, hogy nem akárkivel akadt össze. Onnantól kezdve V egyfajta mesterévé válik a lánynak, akinek a kitanítása csak a történet végére érik be, V halála után ugyanis ő veszi magára a jelmezt, hogy továbbvigye, amit az elkezdett. Szó sincs semmiféle szerelemről kettejük között, nem úgy, mint a filmben. És még több szereplő világába kapunk betekintést, ami által egy meglehetősen összetett folyamatként rajzolódik ki előttünk a totalitárius rendszer összeomlása. Ezen szereplők mellett V nem is annyira élő emberként, hanem inkább mint megállíthatatlan eszme van jelen.
Egyébként az egész képregény telis-tele van szimbólumokkal, főként az 5-ös szám és V betű köré épülő jelképrendszerrel (a római 5-ös szám: V). A fejezetcímek mindegyike V betűvel kezdődik; november 5-én robban fel a parlament; V-t a koncentrációs táborban az 5-ös szobában tartották; stb. Ezen kívül V rengeteg idézettel tarkítja beszédét, amellett, hogy mondandójának megfogalmazása helyenként páratlan erejű.
Szóval létezik egy képregény (meg még sok másik), amit kifejezetten sokra becsülök, a comic-rengetegből messzire kiragyog a fénye — és ha nem ilyen giccsesen fogalmaznék, kiderülne, hogy azt akarom mondani: a képregényt nem annyira kedvelők számára is bírna súlyos üzenetekkel, ha egyszer valahogy a kezükbe kerülne. De erre sajnos vajmi kevés esélyt látok, mert idehaza még nem adták ki (és hát a honi viszonyokat ismerve tuti, hogy még jódarabig nem is fogják). Én speciel tavaly szereztem meg egy képregényfesztiválon, eredeti kiadásban, angolul.
Ez a képregény pedig a V mint vérbosszú.
És akkor itt most tisztázni kell, hogy ez nem a V mint vérbosszú című film. Nyilván, hiszen képregény. De viccen kívül: akinek esetleg volt szerencséje a mozifilm-változathoz, és tetszett neki, azt ki kell ábrándítsam. A film a közelébe sem ér az eredeti képregénynek, és ez nem csak a rendezés vagy a képi megvalósítás hibája — sokkal inkább a forgatókönyvé. Amiről meg tudni lehet, hogy a Wachowski-fivérek írták (ami más körülmények között nem lenne baj).
De hogy mi a probléma a filmmel? Az, hogy egyáltalán létezik. Persze sokakkal együtt én is köszönettel tartozom neki, hiszen ha nem nézem meg, akkor valószínűleg a képregényt sem veszem meg soha —de azt hozzáteszem, hogy csak a film hatására semmiképpen nem vettem volna meg. Az egész annak köszönhető, hogy beleakadtam azon a fesztiválon, és előzetesen csak jót olvastam róla (mármint a képregényről).
A film hihetetlenül eltorzítja a képregény lényegét. Az alapsztori szinte ugyanaz, de persze a hollywoodi gépezet ha beindul, nincs mit tenni. Ennek a gépezetnek köszönhetően minden eredetiség kivész a V mint vérbosszúból. Nade kicsit bővebben!
A V for vendetta a nyolcvanas évek Angliájában, a Thatcher-kormány idején született, mint afféle disztópia, miközben persze írója, a képregényes berkekben baromi híres Alan Moore nem titkolja, hogy akkori politikai félelmei vezették a történet kitalálásában: egy lehetséges jövő-víziót tárt az olvasó elé — valamivel reálisabbat, mint Orwell az 1984-ben. A két műnek amúgy van némi köze egymáshoz, Moore ugyanis sokat merített a híres regényből — habár végeredményben a V mint vérbosszú teljesen más irányból közelíti meg a dolgokat, és más üzenetet is hordoz.
A történet szerint Angliában járunk, a ’80-as évekhez képest a nem túl távoli jövőben. Az nem válik teljesen egyértelművé, hogy Anglián kívül létezik-e akkoriban más nagyhatalom a világon, de feltételezhetően nem, az viszont biztos, hogy az ország fasiszta rendőrállammá lett időközben. Ezt az állapotot igyekszik megváltoztatni az egyik november 5-én a semmiből előbukkanó, önmagát V-nek nevező anarchista, akinek arcát Guy Fawkes-maszk fedi (Guy Fawkes 1605. november 5-én megpróbálta I. Jakab király és pereputtya ülésezése közben felrobbantani a parlamentet, sikertelenül). V-nek viszont már a történet legelején összejön a tűzijáték, és onnantól kezdve fokozatosan ritkítja az elnyomó hatalom legjelesebb képviselőit, akik amúgy a múltban egy szép koncentrációs tábor falai közt embertelen kísérleteket folytattak rajta és többezer másik társán. Ez a vérbosszú-vonal. Minden más cselekedete a rendszer egyetemes megdöntésére irányul. És itt a filmváltozattal ellentétben V nem szimpla szabadságharcos, aki utálja a nácikat, mert azok csúnya emberek, hanem valódi eltökélt anarchista, aki egyedül ebben az eszmében hisz, és semmilyen eszköztől nem riad vissza megvalósítása érdekében. A képregény nem jófiúként ábrázolja, de nem is rosszként: Moore egyszerűen szembeállítja egymással a totális elnyomás és a totális szabadság eszméjét. Ahogy azt egy interjúban elmondta, túl triviálisnak tartotta volna, ha a fasisztákat gonosznak, az anarchistát jónak állítja be.
Nem akarok belemenni a film és a képregény között húzódó ótvaros választóvonal precíz elemzésébe, nem is fogok, elég annyi, hogy ég és föld. Pár különbségre azonban ráirányítom a figyelmet: a képregény legvége nem nyálas és giccses, a filmé igen; a képregényben V nem valódi főhős, a filmben majdnem hogy igen. A képregényben különböző emberek életének bemutatásán és szemszögén keresztül haladunk a cselekményben, úgyhogy ha így vesszük, a sztorinak van legalább öt főszereplője, és ezek között nincs ott V. Helyette a tizenhat éves Evey Hammond (a filmben huszonvalahány!) története kapja a legnagyobb hangsúlyt: hadianyaggyárban dolgozik, szüleit elvesztette, és pénzhiány miatt prostitúcióra kényszerül. Sajnos legelső estéjén egyből begyűjtő emberekbe botlik az utcán, akiknek a karmai közül V menti ki, majd kettesben megnézik a parlamentrobbantást, ami után Evey rájön, hogy nem akárkivel akadt össze. Onnantól kezdve V egyfajta mesterévé válik a lánynak, akinek a kitanítása csak a történet végére érik be, V halála után ugyanis ő veszi magára a jelmezt, hogy továbbvigye, amit az elkezdett. Szó sincs semmiféle szerelemről kettejük között, nem úgy, mint a filmben. És még több szereplő világába kapunk betekintést, ami által egy meglehetősen összetett folyamatként rajzolódik ki előttünk a totalitárius rendszer összeomlása. Ezen szereplők mellett V nem is annyira élő emberként, hanem inkább mint megállíthatatlan eszme van jelen.
Egyébként az egész képregény telis-tele van szimbólumokkal, főként az 5-ös szám és V betű köré épülő jelképrendszerrel (a római 5-ös szám: V). A fejezetcímek mindegyike V betűvel kezdődik; november 5-én robban fel a parlament; V-t a koncentrációs táborban az 5-ös szobában tartották; stb. Ezen kívül V rengeteg idézettel tarkítja beszédét, amellett, hogy mondandójának megfogalmazása helyenként páratlan erejű.
De hogy ne csak a levegőbe beszéljek a dolgokról, leközlök egy rövid részletet a képregényből. Lefordítottam magyarra a szöveget — ami nem volt könnyű, mert béna vagyok angolból —, aztán befotóztam az oldalakat, majd photoshopban beirkáltam a buborékokba, amit kellett.
Mindez sokkal jobban hangzik angolul, szóval bocs. De a hangulat talán átjön.
Viszont ennél többet már igazán felesleges elmondani a V mint vérbosszúról. A szándékom mindössze az volt, hogy legyen a blogon egy kis szösszenet az egyik kedvenc képregényemről, ami éppen hogy csak felvillantja a lehetőségét annak, hogy valakinek megtetszik. Illetve kicsit megmutatja, hogy mennyiben más ez, mint a belőle készült film. Ez utóbbi persze csak azoknak lehet érdekes, akik látták a mozit.
(Az már más téma, hogy Alan Moore jó előre elhatárolódott a filmtől, nem is vett részt a munkálataiban egyáltalán. Biztos volt benne, hogy csakis szart fognak belőle csinálni, mint ahogy eddig és azóta minden történetéből azt csináltak. A rajzoló viszont, David Lloyd segített az elkészítésében, és mindmáig meg van elégedve a végeredménnyel; nem érti Moore-t. Kicsit olyan ez, mint amikor a Dead Kennedys énekesét beperelték a társai, amiért az nem volt hajlandó eladni reklámzenének a Holiday in Cambodia-t, és azt állították, nem is ő írta a szöveget. Vagy mikor Jim Morrison halála után a tagok tovább akarták folytatni a Doors munkásságát. Vagy hogy a Stranglers még ma is működik, de Hugh Cornwell nélkül. Ezek persze túlzó hasonlatok, és nem is igazak erre a helyzetre. Azt viszont nagyon jól példázzák, hogy egy társalkotónak valójában mennyire fogalma sincs arról, mit akar kifejezni a másik. Azt hinnénk, neki van a legtöbb köze a dologhoz, pedig nem. Abszolúte semmi köze hozzá.)
Viszont ennél többet már igazán felesleges elmondani a V mint vérbosszúról. A szándékom mindössze az volt, hogy legyen a blogon egy kis szösszenet az egyik kedvenc képregényemről, ami éppen hogy csak felvillantja a lehetőségét annak, hogy valakinek megtetszik. Illetve kicsit megmutatja, hogy mennyiben más ez, mint a belőle készült film. Ez utóbbi persze csak azoknak lehet érdekes, akik látták a mozit.
(Az már más téma, hogy Alan Moore jó előre elhatárolódott a filmtől, nem is vett részt a munkálataiban egyáltalán. Biztos volt benne, hogy csakis szart fognak belőle csinálni, mint ahogy eddig és azóta minden történetéből azt csináltak. A rajzoló viszont, David Lloyd segített az elkészítésében, és mindmáig meg van elégedve a végeredménnyel; nem érti Moore-t. Kicsit olyan ez, mint amikor a Dead Kennedys énekesét beperelték a társai, amiért az nem volt hajlandó eladni reklámzenének a Holiday in Cambodia-t, és azt állították, nem is ő írta a szöveget. Vagy mikor Jim Morrison halála után a tagok tovább akarták folytatni a Doors munkásságát. Vagy hogy a Stranglers még ma is működik, de Hugh Cornwell nélkül. Ezek persze túlzó hasonlatok, és nem is igazak erre a helyzetre. Azt viszont nagyon jól példázzák, hogy egy társalkotónak valójában mennyire fogalma sincs arról, mit akar kifejezni a másik. Azt hinnénk, neki van a legtöbb köze a dologhoz, pedig nem. Abszolúte semmi köze hozzá.)
5 megjegyzés:
Nem is annyira a Stranglers elkeserítő Hugh Cornwell nélkül (bár tényleg harmatgyengék lettek nélküle- ő volt az agy és a szív, nélküle egy zombi az egész) hanem az, hogy azok a rajongók, akik nem szeretik Hugh Cornwell szólómunkásságát még mindig azért könyörögnek, hogy menjen vissza a Stranglers-be.
Hugh Cornwell meg is mondta ezeknek, hogy "Fuck off". Erre persze megsértődtek. Pedig igaza volt.
Szóval igen, sokszor a jó alkotócsapatok nem nagy agyakból épülnek fel, hanem egy nagy agyból, és valakiből, aki kézként tud szolgálni ehhez az agyhoz. Képzel el, hogy ha az agyhalálod után a kezed még szabadon garázdálkodhatna. Kiderülne, hogy ő sem értett meg téged soha.
Nagyon tetszik a kommented vége, nagyon szemléletes a kép.
Most még szemléletesebbé teszem egy Képes Géza-verssel:
Itt nyugszik Elek - pedig
hajtogatta, hogy élni szép.
Holta után külön kellett
agyonverni a péniszét.
De így már más egy kicsit, legalábbis nekünk, ugye, férfitársaim?
Én ebben a fajta garázdálkodásban, üsse kő, valamennyire benne lennék. A kezek, azok jól van, azok dögöljenek meg. Szerencsétlen agyvezéreltek.
Hahahahaha!
Ez nagyon jó ötlet, bár én lehet, hogy megpróbálnék elhátrálni egy ilyen gazdátlenul garázdálkodó kuki elől- persze, hisz legtöbbször a gazdástul garázdálkodók is hiába járnak utánam.
Bár elképzelhető, hogy egy gazdátlan kitartóbb és ügyesebb lenne.
Na...én is erre jártam és úgy gondoltam, hogy így jó utólag, valóban a témához kapcsolódóan reagálnék valamit, ha nem is túl sokat. De: a V for Vendetta valóban zseniális képregény és is a filmkapcsán hallottam róla először és szerencsére még a film előtt sikerült elolvasnom. A filmet a feléig bírtam. Hatalmas csalódás volt. Azt hiszem pont ezért én szívesen venném tőled, ha készítenél egy átfogó elemzést a film és képregény kapcsán. Én is gondolkozok egyen, még pedig egy olyanon, ami a képregény sajátos kifejezés formáit venné alapul, ami Moore kapcsán igen csak aktuális, mert ő a legnagyobb scenarista a kortárs képregényben. Én is épp a képregény eredeti beszerzésén munkálkodom, mert eddig csak a számítógépen egy beszkennelt pédányt olvastam, de úgyis lenyűgöző volt.
Moore azért nem működik közre a munkái megfilmesítsében, mert ő képregényeknek írta őket és nem érzi úgy, hogy mozgóképen megállnák a helyüket. Vagyis azon a médiumon kívül, amiben ő megalkotta őket. Annak idején még Terry Gilliamat is sikerült lebeszélnie arról, hogy megfilmesítse a Watchmen című képregényét (nekem meg az van meg eredetiben, és csak ajánlani tudom!!!), Gilliam visszalépett, de
a mű nem kerülhette el végzetét, Zack Snyder már a Watchmen című FILM utómunkálatainál tart. Jövő júniusban be mutatják. Moore-nak már több munkáját megfilmesítették, így például: League of extraordinary gentelman (A Szövetség fsz: Sean Connery), From Hell (A Pokolból fsz: Johnny Depp)egyikben semm működött közre és egyikért sem kapott sem kreditet sem pénzt. A filmektől elzárkózott.
Te nem lehetsz a Mráz! Azt hittem ő nem olvas képregényeket!
Amúgy meg jól írtad, a V mint vérbosszú lenyűgöző képregény. Én meg hamarosan írok a legújabb Batman-moziról, hogy az viszont miért nem jó film!
Megjegyzés küldése