Az eseményre nagy erőkkel, beélesített fényképezőgépekkel vonultunk ki. Fényképezett Dini, Dalma, én. Remekül teljesítettünk. Elég jó képek születtek nagy számú emberi hátról,
Diniről,
Dalmáról,
rólam
és még sok mindenki másról.
Csak az ünnepeltről nem készült egyetlen közeli fotó sem. Nyilván minden fényképező úgy gondolta: majd a másik, az közelebb van. Vagy még inkább: hogy biztos sok képet csináltak már róla a többiek.
Hát szóval: így járt. Igaz, szerénynek kell lenni, még ha százszor nagydoktor is valaki. Bástya elvtárs fő erényére mindenesetre most ügyesen megtanítottuk.
4 megjegyzés:
hát igen, elég szarul is érzem magam miatta.
Ez tényleg faramuci, mintha nem is Ő lenne a fontos, hanem ti. Kellemetlen. Pótolni azért lehet, egy máshol készült közelképével, szerintem. Ha már felraktátok magatokat, amit máshol is láthat a blogolvasó.
Pont azért raktam ide fel magunkat, hogy világossá váljon, mekkora taplók lettünk akaratlanul is. Mert ezt senki nem akarta, mégis ez lett. Nem az a fontos, hogy róla fel kellene ide rakni egy képet valahogy - a többit biztosan nem tettem volna ide, ha ez a sztori nem így alakul. Szemléltető öncseszegetés, ez volt most a műfaj. Legalábbis ez akart lenni.
félek, én
sem lettem volna jobb a deákné taplójánál, ha lett volna gép a kezemben.
Máriának így most két puszit küldök, jobbról-balról.
lala
Megjegyzés küldése