Nehéz nagy formátlanság

A régi rajzaim közt kutakodva megtaláltam azokat, amiket Kila Támos, illetve Léti Csiga, vagyis Max Félix, azaz Reuter Lajos barátunk 2005-ös szamizdat verseskötetéhez, az Ez a könnyű kis formá-hoz készítettem. Ez volt akkor Lajos negyedik kötete, és én már másodszor illusztráltam neki. A Codex Amoralis volt az első alkalom (nem számítva a Troglóban a novelláit).
A Codex-nél még baromi fiatal voltam (akkor ballagtam általánosból), ezért a rajzok kifejezetten gyengére sikerültek, méghozzá olyannyira, hogy jobban szégyellem őket, mint a legtöbb dolgot az életemben. Mondjuk a fénymásolás hibája is, mert aranyos módon eltűntette a ceruzavonalakat és csak a tollvonalakat hagyta meg, de ez akkor sem ment föl engem semmi alól: mikor az egyik Öngyújtós találkozón kölcsönadtam a kötetet Móninak, direkt nem árultam el, ki az illusztrátora, és hát, tömören fogalmazva, elég lesújtó véleményt mondott róluk.
Más a helyzet viszont az Ez a könnyű...-vel, hiszen 16 éves lehettem, mikor elkezdtem hozzá rajzolni, vagyis egy fejlettebb állapotban voltam már. Tényleg abban voltam, de most vizsgálva őket már látom a hibáimat. Jóllehet akkor is láttam.

A kötet öt részre/ciklusra volt bontva (Jelek a sziklákon, Látóhatártól látóhatárig, Akasztofikus dalok, Világtűz, A történet vége), ezért a koncepció is nagyjából az lett, hogy mindegyikhez készüljön egy rajz. Ez végül öt darab túlzsúfolt rajzot eredményezett, amiket azóta sem bírok megérteni, miért követtem el, azon kívül, hogy éppen a "mindent-sűrítsünk-rá-egy-oldalra" hozzállás lelkes híve voltam. Szerencsére, úgy tűnik, már akkor beláttam tévedésemet, mert viszonylag hamar csináltam még öt rajzot, amiket viszont igyekeztem minél egyszerűbbre venni. Sőt azt tanácsoltam faternak, aki a műszaki szerkesztője volt a kötetnek, hogy a korábbi iniciálé-szerű rajzokat rögtön tegye is hátrébb a könyvben, és az egyes ciklusok kezdődjenek inkább az újakkal. Most már úgy gondolom, csak és kizárólag az újabbakat kellett volna felhasználni. Nem mondom, hogy azok valami hűde tökéletesek, de igenis van köztük olyan, amire mai fejjel is büszke vagyok kicsit. Egészen pontosan kettő ilyen van.
Ez az egyik,

és ez a másik.

Gyors, nem-tökölős tollrajz mind a kettő, de míg az előbbi szimplán csak jól sikerült, utóbbi kifejezetten zsír. Szinte megelőztem a koromat. De legalábbis a képességeim határait feszegettem. Akárhogy is, ez az az út, amin eleve el kellett volna indulnom...

... nem pedig ez.

A fő probléma nem a rajzi tudás hiánya, azt hiszem, hanem az értelmetlen túlbonyolítottság. Olvasgattam a verseket, és ha valami illusztrálható részt találtam bennük, gyorsan egymás mellé nyomorgattam őket. Például ezt a sort: "Még ebben az összefüggéstelen, /zavaros történetben is bármikor/ megjelenhet égő szárnyaival/ az isten angyala..." fentre rajzoltam meg, nem túl nyilvánvalóan, de azért az talán észrevehető, hogy a lángoknak szárny formájuk van. Aztán ezt: "Üres tenyerét tartja egy gyerek/ üres ég alatt egy üres országban..." Mind nagyon képi, és nagyon látványos, szóval azt hiszem emiatt érezhettem úgy, hogy vizualizálnom kell őket.

Hiba. Az illusztrációnak nem szabad az olvasó pofájába rágnia a verset!

Ettől függetlenül, a "túlzsúfolt rajzaim" közül amik a könyvben vannak, még mindig ezt tartom a legjobbnak. A kisgyerek az út közepén igazán tetszik, nemkülönben a hatalmas kézfej a bal oldalon, ami így konkrétan ugyan nem szerepel egyik versben sem, szóval nem tudom, hogy került oda, leszámítva, hogy nyilvánvalóan jó rajztémának tartottam.

Hiába, a régi dolgaival mindig elégedetlen az ember, de én azt is tudom, hogy ma már tényleg sokkal jobb illusztrációkat csinálnék. Ezért egy kicsit sajnálom, hogy Lajosnak nem készül újabb kötete... miközben azt nem mondom, hogy feltétlenül nekem kéne hozzá illusztrálnom. A legutóbbi (2007-es) szamizdat könyve, ami rögtön két címen (Háló, Nézd meg és menj tovább) "jelent meg", például Dini remek fényképeit tartalmazza, és ez jó dolog. Nem mellesleg ez az említett kötet és a Codex Amoralis az, ami szerintem a legjobb mind közül. A Nézd meg...-gel kapcsolatban talán tévedek, de a Codex tényleg nagyon frankó, abban vannak talán a legjobb versek. Az én kedvenceim minden bizonnyal. Ha nem lettem volna olyan kicsi és jobban tudtam volna rajzolni, a Codex-nek olyan illusztrációkat készítettem volna, hogy mindenki elismerően hümmögne még ma is - mert megillette volna. Nos, talán majd egy másik életben.