(májusban) Itthon van Sziklai Andris. Izraelből. Ezt Kökény Dalma hozta a tudomásomra egy péntek délelőtt, és azonnali hármas találkozót is javasolt, amit még aznap este nyélbe is ütöttünk. A Szindbád mozi melletti teraszon ültünk, épp ott, ahol egy éve, és épp olyan hideg is volt. Végülis, mégiscsak május van. — Nem tudom, miért értem mindazt kapásból, amiről Andris beszél: nem szoktam én mindenkit érteni, aki a periférián mozog, márpedig a többség ott mozog, ott van sok-sok hely, ennyi. Én is margón vagyok, szóval mit érdekelne. De neki érteni vélem az összes identitásproblémáját. Nekem teljesen másmilyen van, de egy tekintetben ugyanolyan: nem tudunk gyökerek nélkül létezni, viszont csak olyan közösségbe tudunk betagolódni, amelyben a margón jut csak hely nekünk. Vannak ilyen emberek. Sőt sokan. Ballada a vastag margóról. Azért csak elférünk valahogy.
(indyfater) Indiana Jones, illetőleg Harrison Ford iránti, nyilván nehezen érthető rajongásom a barátok körében eléggé közismert. Most (pár hete) kaptam a fiaimtól egy indys, de talán inkább indyfateros ajándékot: az ötlettől a megvalósításig állítólag mindössze két óra telt el, és mire odaértem hozzájuk, hogy a névnapomon felköszöntsenek, a meleg vacsora mellett ott várt a rogyasztott lábú karikatúra, ráírva az emlékezetes mondat is, amit egyszer sikerült épp velük közölnöm levélben. Beteg voltam akkor nagyon, de azóta is ezen röhögünk. És most már a képen is. Jólesett nagyon.
(szahar) Honnan szerzek most már új, valameddig még kitartó rögeszméket? A régiek felszámolódtak, részben magam is igyekeztem végezni velük, a betegség aztán végképp kizökkentett belőlük, és utána már ha akartam volna, se tudtam volna visszakapaszkodni a régibe. Ezt a senkiföldjés dolgot meg már kissé unom. Nem kötődök senkihez és semmihez, na jó, ez túlzás, de nem nagyon; ki ad nekem új kapcsolódásokat? Honnan lesznek új rögeszméim? Hogy éljek túl, ha már az van rám kiszabva, hogy kicsikét még túl kell élnem?
Sajnos úgy néz ki, hogy marad a Nádasdy-program. Még egyszer, utoljára, ki kell találnom valami impozánsat. „Nincs más megoldás, mint pazarnak lenni / s virulni ott, hová Isten lökött.”
Emberek! Rövidesen megint elviselhetetlenül tökéletes leszek! Bocsássatok meg érte! Csak kínomban csinálom!
(indyfater) Indiana Jones, illetőleg Harrison Ford iránti, nyilván nehezen érthető rajongásom a barátok körében eléggé közismert. Most (pár hete) kaptam a fiaimtól egy indys, de talán inkább indyfateros ajándékot: az ötlettől a megvalósításig állítólag mindössze két óra telt el, és mire odaértem hozzájuk, hogy a névnapomon felköszöntsenek, a meleg vacsora mellett ott várt a rogyasztott lábú karikatúra, ráírva az emlékezetes mondat is, amit egyszer sikerült épp velük közölnöm levélben. Beteg voltam akkor nagyon, de azóta is ezen röhögünk. És most már a képen is. Jólesett nagyon.
(szahar) Honnan szerzek most már új, valameddig még kitartó rögeszméket? A régiek felszámolódtak, részben magam is igyekeztem végezni velük, a betegség aztán végképp kizökkentett belőlük, és utána már ha akartam volna, se tudtam volna visszakapaszkodni a régibe. Ezt a senkiföldjés dolgot meg már kissé unom. Nem kötődök senkihez és semmihez, na jó, ez túlzás, de nem nagyon; ki ad nekem új kapcsolódásokat? Honnan lesznek új rögeszméim? Hogy éljek túl, ha már az van rám kiszabva, hogy kicsikét még túl kell élnem?
Sajnos úgy néz ki, hogy marad a Nádasdy-program. Még egyszer, utoljára, ki kell találnom valami impozánsat. „Nincs más megoldás, mint pazarnak lenni / s virulni ott, hová Isten lökött.”
Emberek! Rövidesen megint elviselhetetlenül tökéletes leszek! Bocsássatok meg érte! Csak kínomban csinálom!
11 megjegyzés:
"nem tudunk gyökerek nélkül létezni, viszont csak olyan közösségbe tudunk betagolódni, amelyben a margón jut csak hely nekünk" - már úgy érted, mostanában, ugye? egyész életedet tekintve nem voltál te oly nagyon margón a közösségeidben, sőt.
amúgy a bejegyzés első részét nem teljesen értem. semmit nem tudtunk meg arról, hogy a sziklai andrisnak milyen problémái vannak az életében, csak azt látjuk, hogy neked nagyon nem jó mostanában, és hogy a kettőtök baja egybevág valamennyire. de arról se sokkal többet mondasz. tudom, már megírtad eterszer. de mégis: miért kellett akkor ez a körítés? (vagy pedig: miért nem tudtad kifejteni?)
nekem úgy tűnik, mostanában csak magadnak írsz. persze ez még nem baj. de mi olvassuk.
Van igazad, illetve igazad van. Nem fejtem ki a dolgokat. És tényleg magamnak írom őket. Főleg.
Ez a margózás meg, gondolom, szintén nagyon unalmas lehet már. És amit felhozol ellene, az meg megintcsak jogosnak tűnik. De részben meg mégsem. Mert sok bandának voltam én már a közepén, az igaz, de maguk a bandák a margóra voltak eleve pozicionálva. Versdallam, Heptameron, RÖFI, hogy csak hármat említsek: hol laktak ezek, ha nem a periférián?
De ez is már unalmas. Igen. Most majd kicsit leállok, úgyis falat kell mázolni.
Margó... Nézd, Barna, volt az életünkben egy pont (tök mindegy mikor nekem valamikor 15 évesen egyébként meg tök mindegy mert nem teljesen tudatosan csináltuk csak aztán később rájöttünk, hogy ez néha inkább volt tudatos, és kevésbé tudattalan), amikor elhatároztuk, hogy merre... és ha a margó felé, akkor oda, és akkor szerintem később kér sopánkodni, főleg ha azért még onnan is számított...a Versdallam igen is számított, nekünk persze jobban mint másoknak, de azért nekik is mert eljöttek, a meghívottakon kívül...meg mi is sokat tanultunk belőle és ezt igyekszünk másoknak átadni és ez nem lehetett volna nélküle... kár ezen izélni, ahogy mondani szokás. Tudtuk, hogy mit csinálunk és tudtuk, hogy csak így lehet. Én most is csinálok ilyeneket, például úgy hívják Szegedi Filmesworkshop. egyszer szerveztünk egy vetítést egy moziba, pontosabban én szerveztem, már ott voltam jóval korábban, egyszer csak hallom, ahogy a pincérnő mondja az egyik barátjának "Hallod, hát ma vetítenek a nyomorékok!" Mármint mi. Röhögtem rajta. Persze azért fájt is. A barát, akit ismertem, elnézést kérőn rám nézett. Persze ezenkívül megkaptuk már párszor, hogy, úgy nem lehet filmet készíteni, hogy emberek azelőtt nem láttak kamerát... azt nem is nézik mi történik a vásznon. csak, hogy hogyan.. persze, hogy egy része szar. egy része mindig az. felesleges, de ahol megtörténik a csoda, az kurva jó. és erre figyelek. ha a csoda sikerül...
persze gondolom nem én fogok neked dolgokat elmagyarázni a hatalmas élettapasztalatommal. meg pláne, hogy én is azért eléggé kiszálltam, meg nem látogatlak meg hetente, vagy mittomén. persze azelőtt se szeretted ha én átmegyek... úgy erőszakoskodtam.
a rögeszmékről, meg az jut az eszembe, hogy a Salman Rushdie-nak van az a nem is olyan rossz első regénye a Grímusz, amiben egy rakás halhatatlan lakik egy szigeten. mindegyiknek van egy rögeszméje, néha pont a másik, ha a rögeszme megszűnik, meghalnak. kiég az agyuk. hirtelen rájuk szakad a létezés egész súlya.
a másikat meg Jung írta, (persze nem értek ehhez sem, csak pofázok róla, ami tekintve a népművelő hajlamaimat, elég veszélyes), hogy van amikor az ember meg akar változni, és akkor fogja magát és mindent kidob az ablakon, aztán egy idő után ráébred, hogy kidobta az összes klassz dolgot is, akármilyen apróságnak vagy faszságnak is tűnt régen.
hát ja. néha csinálunk ilyet. van, aki havonta, van aki évente, van aki 25 évente. van aki sohasem. de melyikőjük a legboldogabb??? melyikőjük veszít kevesebbet? és melyikőjük tud jobban szelektálni?
Space
Na ja. Legalább végre elmondtál valamit abból, ami a szívedet nyomja. Régóta vártam már.
Ez a bejegyzés egyébként nem érdekes. Az Indy-figura miatt raktam össze három kis szirszart. A témák fontosak, és mániásan elő is jönnek, a kifejtetlenségük viszont tényleg feltűnő. És idegesítő.
Ami a Rushdie-regényben áll (én nem olvastam, de már mesélted, mindegyiket mesélted már) az úgy van teljesen és így öt sorban zseniális is.
Nincs baj a margóval, szabad választás volt harmincöt éve, neked ebben igazad van. Csak megszűnt mániákkal nem lehet már ott se megmaradni. (Sehol se lehet.) Ez neked még odébb van. Ezért írtam a végét. Rosszul, nyilván.
Majd beszélünk, jó? Ideje lenne.
anyám,
86 éves, évek óta fokozatosan épül le. veszíti el önmagát, hadakozik a rémképeivel.
most megint nála töltöttünk egy hetet, és megint elkezdte mesélni gyermekkori élményeit. hogy a muki kutya 1940-ben naponta lejárt fürödni a patakba. hogy leesett az almafáról, amikor almát loptak. és egyre boldogabban csak mesél az anyám, százszor elismétli a történeteit, már én segítem ki a részletekben, és nevet és boldog.
mint aki végre megtalálta az identitását, rátalált legféltettebb kincseire.
csak statisztálunk neki, hallgatjuk a történeteit. aztán elutazunk, anyám egyedül marad újra a rémképeivel. sok hétig kell várnia, hogy újra boldog gyermekké válhasson.
egy kicsit irigylem is.
lala
Barna ok!
egyébként 1. legközelebb ha Indiről akarsz írni, akkor írj Indiről ne köríts köré valami álértelmiségi, egzisztencialista és mélynek ható, de kifejtetlen izéket, csak hogy értelmiséginek tűnjön... ha szereted Indit- akkor vállald be - tisztán és felejtsük el a filozófiát...
2. azért mégiscsak jók arra az ilyen bejegyzések, hogz egyesek hirtelen ráasszociálnak valamit, vagy legalábbis úgy gondolják, hogy most akkor ők is elmondhatják, ami a szívűket nyomja... mint mondjuk a Lala meg én...
Lajos, értem miről beszélsz... azt hiszem... valami hasonlót én is tudnék mesélni... valami hasonlót... de nem ma...
egyébként ebben az irigylés dologban én nem vagyok teljsen biztos... de csak talán mert még nem elég nagy az élettapasztalatom.
Hát jó, ezt a bejegyzést most már felejtsük el, rosszízű gumicsont. Tényleg egyetlen értelme volt, hogy reagáltál rá, szegedi emigráns barátom.
Ha álértelmiségi cucc, hát akkor az. Egyébként nem Indiana Jonesról akartam írni, akit épp hogy BEVALLOTTAN szeretek tényleg, hanem a rajzról. Csatlakozni akartam a büszkélkedési gesztusokhoz, lásd patkányos képregény, amit viszont megdícsértél. És akkor gondoltam, hogy ezt is majd valaki, de nem, és akkor most már nem is kell.
Szóval nem ügy ez.
Régen volt a Szikrák a szélben című széria, az volt ilyesmi. Csak hát akkor sem volt nyerő, és most meg már nem is rémlik senkinek. Az se baj, szó, szó, szó.
nyomorékok,
margó, boldog gyerekkor. vajon ki beszél helyesen? hamlet, amikor apját meglátja, elkezd félrebeszélni. és ugyanabban a percben, írja hamvas béla a harlequin-ben, kiderül, hogy hamlet beszél helyesen.
mindenesetre kívül kell állni. aztán, ahogy keressük az identitásunkat, lehet, hogy egyszercsak valaki elkezd helyesen beszélni.
boldogság? homályos dolog. ráadás, hab, meghatározhatatlan. néha még írígyelni is lehet.
lala
"mindenesetre kívül kell állni. aztán, ahogy keressük az identitásunkat, lehet, hogy egyszercsak valaki elkezd helyesen beszélni."
Hát az bizony meglehet. Keressük hát akkor tovább az identitásunkat (meg a pöcsünket), és egyszer csak majd hátha.
Egyébként meg én most megint indulok ablakot festeni. És boldog vagyok.
ja, igen a kép tök jó... de tényleg... nagyon kis fasza kép... és tényleg gumicsont és tényleg nyomorék vagyok... persze...persze...persze...csak szó
(Hogy a kép technikai oldaláról szóljak, mert hátha valakit érdekel: Dini rajzolta ceruzával egy Indy-kép alapján, és én húztam ki. Szóval tényleg ketten csináltuk.)
Megjegyzés küldése